Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)

2001-04-12 / 86. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2001. ÁPRILIS 12. Politika 5 Fodor Attila: „Szlovákiában hiányzik az a szakmai elit, amely az amatőrizmus megnyilvánulásain felhördülne." Elszabotált oktatási reform? # Fodor Attila, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szö­vetségének alelnöke több olyan fórumon vett részt, amely a Millennium oktatási programmal foglalkozott. Vele készült az alábbi beszél­getés. VOJTEK KATALIN Milyen benyomást tettek önre a fórumokon elhangzottak? Legutóbb egy hét alatt két fórumon vettem részt, és az a benyomásom, hogy a Millennium értelme és lé­nyege el fog veszni. Budmericén a pedagógus-továbbképzéssel kap­csolatos fejezetet vitattuk meg. Tartalma megfelel annak, ami je­lenleg a civilizált világban elfoga­dott. Aggasztó momentumnak tar­tom viszont, hogy az oktatási mi­nisztériumból senki sem volt jelen a találkozón, tehát nem tudtuk meg, milyenek a tárca e területtel kapcsolatos elképzelései. A polgári társulások szervezte pozsonyi fóru­mon ugyan képviseltette magát a minisztérium, de csak alacsonyabb beosztású hivatalnokai által. Rá­adásul egyikük elmondta, hogy már készítik az új oktatási törvény paragrafusait. Ez nagy valószínű­séggel azt jelenti, hogy az, ami most a minisztériumban készül, nem reformtörvény lesz, semmi köze a Millenniumhoz. Miből lehet erre következtetni? A Millenniumról meghirdetett nyilvános vita márciusban zárult, tehát most, áprilisban kellene ösz- szegezni és feldolgozni a hozzá­szólásokat, javaslatokat. Vannak kulcsfontosságú kérdések, ame­lyek még nem tisztázódtak, mint pl. az, hogy hová fognak tartozni az iskolák. Turek úrtól, a Millenni­um egyik szerzőjétől tudom, hogy az oktatás finanszírozását illetően maguk a program kidolgozói sin­csenek egységes véleményen. Te­hát alapkérdések nincsenek lezár­va, hogy úgy mondjam, még nem állt össze a csontváz. A gerincosz­lop körül is vita folyik, s hol van­\\ Alapkérdések nin- ' csenek lezárva, hogy úgy mondjam, még nem állt össze . a csontváz. \ nak még az izmok, az inak, a belső szervek, de a minisztérium már a ruhát szabja. Törvényt szabni csak akkor lehet, ha már világos a rend­szer, és minden elem a helyén van. Hangot adott fenntartásainak a pozsonyi fórumon? Amikor megkérdeztem, hogy a pa­Az oktatási reform felelősei. Hiányzik a nagy csapat. (Somogyi Tibor felvétele) ragrafusgyártók tudják-e azokra a kérdésekre a választ, amelyek még mindig vita tárgyát képezik, azt a feleletet kaptam, hogy nem lesz egy átfogó közoktatási törvény, hanem lesz egy új iskolai törvény, megma­rad az oktatásügy állami irányításá­ról és az iskolai önkormányzatokról szóló 542. sz. törvény, és külön jog­szabályok rendelkeznek majd a fi­nanszírozásról, a közszolgálati stá­tusról, a pedagógus-továbbképzés­ről. Otthon előkerestem azt a ren­geteg anyagot, amelyet 1999 janu­árjában Ftáčnik miniszter úrtól ak­kor kaptam, amikor bevezette a ki- bővítétt grémiumot, ahová meghív­ta a civil szervezeteket is. Mellesleg már ez a grémium sem működik, egy éve nem hívták össze. Az anya­gok közt volt a négy évre szóló legiszlatív terv is; ott 2001-re volt tervezve a közoktatási törvény, egyetlen átfogó jogszabályként. Hogy is mondta Vít’azoslav Mó­ric? Szlovákiában már csak így van. Az interneten keresztül követem, hogyan zajlik a reform Csehor­szágban. Hazai és külföldi szak­emberek több mint hatéves előké­szítő munkája után, március 22-én került a cseh parlament elé az új közoktatási törvény tervezete, az oktatás stratégiai koncepcióját tar­talmazó ún. Cseh Fehér Könyvvel együtt. Elolvastam, 95 százalék­ban megegyezik a magyarországi tendenciákkal: nemzeti alaptan­terv, kerettanterv, helyi iskolai tanterv, az iskolák a községekhez kerülnek stb. Ez egy modern, átfo­gó törvény, amely rögtön a beveze­tőben elmondja, melyek azok a ré­gebbi törvények, amelyeket he­lyettesíteni hivatott. A magyarok ugyanezt már 1993-ban megcsi­nálták. Csak mi nem vagyunk rá képesek. Már a Millennium kidol­gozása is furcsán folyt. Az eredeti­leg hétfős, később két-három em­berre redukálódott csapat 1999 májusától decemberig dolgozott rajta, és ezalatt csak néhány alka­lommal találkoztak. Ráadásul úgy tudom, a munkájuk mellett, tusi­ban csinálták, a minisztérium nem fizette őket ezért, pedig ilyen igé­nyes munkát főállásban kell végez­ni. És ami a legdöbbenetesebb, az Állami Pedagógiai Intézetet, az In­formációs és Prognosztikai Intéze­tet, a módszertani központokat nem vonták be a reform előkészí­tésébe. Hiányzik a nagy csapat, azok a kiváló szakemberek, akik Magyarországon és Csehország­ban a nevükkel jelezték az oktatás átalakítását. De itt a viszonyok sin­csenek tisztázva, még az sem, hogy a reformnak milyen szakem­bergárda a gondnoka. A felkértek kidolgozták a programot, leadták, és most várják, mi lesz. A miniszté­rium jelenleg érdemben nem kom­munikál velük, de az apparátus dolgozik. Ebből arra lehet követ­keztetni, hogy a minisztériumon belül már nem olyanok kezelik a Millenniumot, akik értik, belelát­nak a dolgokba és reformerek, ha­nem a hivatalnokok kezében van, referensi szinten. Mit gondol, miért olyan sietős a minisztériumnak ez a törvény? Egyrészt azért, mert ha már bejár­nak a hivatalnokok a minisztéri­umba, akkor dolgozniuk is kell. Másrészt szerintem azért, hogy el­szabotálják az igazi reformot, hi­szen az apparátüs zömében régi emberekből áll, akikről sok min­den elmondható, csak az nem, hogy reformpártiak. Nem lehetséges, hogy fölösleges az aggodalom? Ha nem is lesz egyetlen átfogó törvény, azért az oktatás különféle területeire vo­Hogy lehet egy " rendszernek finan­szírozási törvénye, ha még maga a rend- . . szer tisztázatlan? \\ natkozó önálló jogszabályok megfelelhetnek a célnak. Hogy lehet egy rendszernek finan­szírozási törvénye, ha még maga a rendszer tisztázatlan? Hisz egyelő­re nem tudjuk, hogy az iskola ön- kormányzati lesz-e vagy megyei, hogy a pedagógus az iskola avagy a település alkalmazottja lesz-e, nem ismerjük az egyes irányítási szintek feladatait és kompetenciáit stb. Számos alapvető kérdés még nyi­tott, de a finanszírozási törvény el­készült, megjárta a kormányt, már a parlamentben van. Hiányolom, hogy az MKP, mint a kormánykoa­líció tagja, amely az oktatási tárcá­ban államtitkárral képviselteti ma­gát, nem hat oda, hogy a Millenni­umot ne lehessen elszabotálni. Egyhangúlag elfogadták a tévé- és rádiótörvényt Egyetlen pártnak sincsenek világos elképzelései Kňažko elégedett Vége a szociális békének? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. „Pozitívan értékelem a Magyar Koalíció Pártjának hoz­záállását. Ésszerű lépésnek tar­tom, hogy elfogadták a kisebbsé­gi adásokra vonatkozó javaslato­mat, és hogy a kérdést nem vetet­ték fel a Koalíciós Tanács ülésén” - nyilatkozta Milan Kňažko kul­turális miniszter azt követően, hogy a kormány tegnap egyhan­gúlag megszavazta a Szlovák Te­levízióról és Rádióról szóló jog­szabályokat. A törvényekbe tehát beiktatták a kisebbségi nyelveken való műsorsugárzás biztosítását, és hogy ezt külön szervezeti egy­ség végzi. A törvénytervezet lehetővé teszi a közszolgálati média jövőbeni magánosítását. A törvényben szereplő legfontosabb változások egyike az, hogy a két intézmény gazdálkodását egy bizottság el­lenőrzi majd, az új központi igaz­gatókat pedig az újjáalakuló mé­diatanácsok fogják majd megvá­lasztani. A törvény hatálybalépé­sével a jelenlegi tanácsok meg­szűnnek. A kulturális miniszter 2001. július elsejei hatályosság­gal számol. Bár a törvényt jóvá­hagyta, a jövő héten újból foglal­kozik vele a kabinet. Olyan kiegé­szítő rendeletekről lesz szó, me­lyekkel megpróbálják orvosolni mindkét intézmény - főleg az STV - rendkívül rossz anyagi helyzetét. A kabinet tegnap jóváhagyta az ország médiapolitikájáról szóló nyilatkozatot is. „Kevés államnak van ilyen nyilatkozata, de örülök, hogy elfogadtuk. Több parlamen­ti képviselő arra hivatkazott, hogy amíg nincs médiapoliti­kánk, addig ne foglalkozzunk médiatörvényekkel, például a frekvenciatanácsról szólóval se. Most már nincs semmi akadálya” -jegyezte meg Kňažko. (sza) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A Szakszervezeti Szövet­ségek Konföderációja (KOZ) a to­vábbiakban nem tudja garantálni a szociális békét az országban, mivel a 2000. évi általános egyezmény meghatározó kötelezettségei nem teljesültek, jelentette ki Ivan Sak- tor. A KOZ elnöke szerint az egyez­mény egyáltalán nem járult hozzá a munkavállalók és családjaik szo­ciális helyzetének javulásához. A KOZ ezek után még csak nem is fontolgatja, hogy az idén is megkö­ti a kormánnyal az általános társa­dalmi egyezményt. A kabinet ugyanis azáltal, hogy nem teljesí­tette vállalásait, megbízhatatlan szociális partnerré vált. A KOZ amellett, hogy nem garantálja a szociális békét, támogatni fogja az egyes szakszervezetek esetleges til­takozó akcióit is, ha azok így akar­ják kifejezni elégedetlenségüket. Az elsőre május elsején kerül sor Liptószentmiklóson, ahol a munka- nélküliség ellen emelik majd fel szavukat a résztvevők. Éugen Škultéty, a KOZ gazdasági alelnöke elmondta, a szociális párbeszédet nem függesztik fel, mert nem sze­retnének kívül rekedni az érdek­egyeztető tanácson. A konföderá­ció a romló szociális helyzetről kül­földi partnereit is tájékoztatni akarja. A parlamenti pártokkal folytatott tanácskozásokat értékel­ve Škultéty elmondta, a kormány­pártok közül egyedül a KDH mond­ta ki egyértelműen, hogy a kabi­netnek bocsánatot kellene kérnie a lakosságtól a teljesíteden választá­si ígéretek miatt. Az SDK, Dzurinda kormányfővel az élen, nem értett egyet a KOZ értékelésével a kedve­ződen gazdasági és szociális hely­zetről. Viszont egyetíen párt sem volt képes meghatározni, milyen intézkedéseket és lépéseket lehet­ne tenni a választási időszak végéig a javulás érdekében, (szm) RÖVIDEN Dzurinda a 4+12-es változatról Pozsony. „Kötelességem a 12-es kormánymodellt szorgalmazni, és a parlamenti vita előtt elengedhetetlen a kompromisszumok keresése. Nem lehet azonban úgy megegyezni, hogy a kompro­misszumos megoldásokat a sajtón keresztül üzenik meg egymás­nak a koalíciós partnerek” - reagált Mikuláš Dzurinda az SOP 4+12-es javaslatára. A kormányfő a húsvéti ünnepek után tár­gyalásra invitálja a kormánypártok vezetőit és a közigazgatási szakértőket, (sza) Az MKP támogatja a béremelést Pozsony. „Az MKP támogatja a pedagógusok bérének emelését, vagyis a bértarifa módosítását” - jelentette ki tegnap Bárdos Gyula. Az MKP frakcióvezetője a koalíciós tanács keddi ülése után közölte, hogy egyelőre tisztázatlan a növelés mértéke, ám „semmi esetre sem maradhat úgy a dolog, ahogyan az a parlament elé került tör­vénymódosítási tervezetben szerepel”, (kor) Hamis 100 ezer lírás bankjegyek Pöstyén. Óvatosságra inti a rendőrség az olasz lírát vásárolni szán­dékozó polgárokat, ugyanis hamis bankók bukkantak fel Pöstyénben. A bankókat eddig ismeretlen olasz állampolgárok vál­tották be a fürdőváros egyik szállodájában. (SITA) Malíková mégis Belouszov mátkája Pozsony. Legkésőbb júniusig férjhez megy Anna Malíková, a vára­kozásoknak megfelelően az orosz Alekszandr Belouszovhoz. A Szlovák Nemzeti Párt elnökének jövendőbelije ezt tegnap hivatalo­san megerősítette: „Ja ji ljublju”. Ismeretes, hogy Belouszov ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben csalás miatt, ezért a párt képviselői korábban felszólították az elnököt: határolja el ma­gát orosz barátjától. Ennek ellenére Malíková kész meghívni őket az esküvőre. Ennek részleteiről azonban már nem nyilatkozott, a nap folyamán elrepült Moszkvába, (ú) Eros Ramazotti Pozsonyba jön Pozsony. A nyáron Pozsonyban is fellép a népszerű olasz énekes, Eros Ramazotti. Új lemeze, a Stilelibero dalait az Ondrej Nepela stadionban mutatja majd be. A fiatal romantikus művészt a legsi­keresebb olasz énekesek között tartják számon. Karrierjét 1984- ben kezdte a Terra promessa című számmal, tíz évvel később a Cose della vita című dal egész Európában sikert aratott. (SITA) Transpetrol, Pratex és deblokáció - titkosítva Eladó a Gázművek ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A kormány beleegyezett a Szlovák Gázművek (SPP) magá­nosításába, valamint áldását adta az áramelosztó vállalatok és a Szlo­vák Villamos Művek kassai fűtőerő­művének átalakítási és privatizációs ütemtervére, tájékoztatott Ľubomír Harach gazdasági miniszter. Az SPP alaptőkéje - a vállalat részvénytár­sasággá való átalakítása után - má­jus 1-jétől 52,287 müliárd koronára emelkedik. A gazdasági miniszter júniusban a Credit Suisse First Bos­ton privatizációs tanácsadóval kö­zösen versenypályázatot hirdet. A tervek szerint október végéig sikerül eladni az SPP 49%-os részvénycso­magját. Harach elmondása szerint a Nyugat-, Közép- és Kelet-szlovákiai Villamos Művek is részvénytársa­sággá alakulnak át, a kormány ez­után dönt eseüeges magánosítá­sukról. A kabinet tárgyalt az orosz deblokációval kapcsolatos rakétael­hárító rendszerről, ám Harach az akták titkos voltára hivatkozva rész­leteket nem árult el. A kormány még nem döntött az oroszok ajánla­táról sem, mely szerint a tartozás 22%-át készpénzben törlesztenék. Szintén szóba került a Transpetrol és a Pratex, de a kormány a rájuk vonatkozó információkat is titkosí­totta. (sza) Fogadások, frissítők és ajándékok az év első negyedében Egymillió a vendégekre TASR-INFORMÁCIÓ Pozsony. Megközelítőleg 1370 000 koronát költöttek a kormányhivatal irodái fogadásokra, frissítőkre és ajándékokra az év első negyedében. Az előirányzott költségvetés - 5,5 millió korona - huszonöt százalékát használták fel. A kormányfő hivata­la például félmillió korona repre­zentációs alappal rendelkezhet, eb­ből 129 193 koronát használt fel. A kormány négy alelnöke egyenként 55 ezer koronából gazdálkodhat, a legköltekezőbbnek Ľubomír Fogas bizonyult, aki 24 225 koronát köl­tött el. Csáky Pál hivatala 15 206 ko­ronát, Pavol Hamžíké 14 019, Ivan Miklósé pedig 13 912 koronát fize­tett ki különböző vendégségekre. A kormányhivatal vezetője egyébként harmincezer koronát kapott, ebből már 8427-et elköltött. A jelentés szerint más jellegű rendezvényekre 4 167 800 koronát különítettek el, ebből már több mint egymilliót el­költötték; csak a külföldi delegációk fogadása 412 785 koronába került. Érdekesség, hogy a kormányhivatal zsöllyét is bérel a Szlovák Nemzeti Színházban, csak ezért 174 000 ko­ronát fizetett ki. Valódi közigazgatási reformot szeretnének Polgári kezdeményezés ÚJ SZÓ-HÍR Rimaszombat. Mintegy tizenkét civil szervezet támogatja a Valódi közigazgatási reformot elnevezé­sű, múlt héten indított kampányt Rimaszombatban és a gömöri ré­gióban. A kormányon kívüli szer­vezetek által indított országos kampány része az a petíció, ame­lyet május 5-ig írhatnak alá a pol­gárok. Ennek két pontja arra szól­lítja fel a parlamentet, hogy hala­déktalanul fogadja el azokat a tör­vényeket, amelyek lehetővé teszik a közigazgatás valódi reformját, valamint hogy biztosítsa a jogkö­rök és a pénzügyi források átruhá­zását az államról a városok, a köz­ségek és a kerületek önkormány­zataira. A petíciót Rimaszombat­ban, a Fundament Polgári Szerve­zet irodájában (SNP 15) lehet alá­írni. -hajdú-

Next

/
Thumbnails
Contents