Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)

2001-04-10 / 84. szám, kedd

Panoráma ÚJ SZÓ 2001. ÁPRILIS 10. Elsülhet a bambuszrúd is. Vietnami diákok - puska híján - így gyakorolják a lövészetet Hanoiban Vietnam va­lamennyi közép- és főiskolájában évente egyhetes kötelező lőgyakorlatot tartanak. (ČTK/AP-felvétel) Beethoven fejét rajongói halála után csaknem teljesen megkopaszították Haj tincs, ami kincs Szép és okos volt Kleopátra - állítják az egyiptomiak Folytassa, Kleó! MTI-PANORÁMA NAPTÁR Április íö EGY GONDOLAT „A szabadság szent dolog ugyan, de többnyire csak ürü­gye annak, aki rá hivatkozik.” Harsányi Zsolt NÉVNAP Zsolt Régi magyar név, eredetileg Solt formában volt használat­ban, s már az Árpád-korban is népszerűségnek örvendett. Bár egyik viselője 1116-ban elárulta a magyarokat a cse­heknek, még a király, II. Ist­ván is alig menekült meg. Ma Marianna nevű ismerőseinket is köszöntsük, szlovák baráta­ink közül pedig az Igorokat. MAI ÉVFORDULÓINK 80 éve született Chuck Con­nors amerikai színész. Mint­egy félszáz filmet forgatott, nálunk is sok ismert, például a Nemo kapitány és a víz alatti város. Nixon és Reagan elnök kedvenc színésze volt, s annak idején bejárta a vi­lágsajtót a fénykép, amelyen ölbe kapta az egykori szovjet pártfőtitkárt, Leonyid Brezs- nyevet. 130 éve született Pozsonyban Marczell György meteoroló­gus. Az ő kezdeményezésére bocsátották fel az első magyar műszeres léggömböt, s ezzel kezdődött meg a magyaror­szági magaslégkör-kutatás. 110 éve született Somoiján Szabó Imre református lel­kész. 1934-1951 között buda­pesti református esperesként tevékenykedett, 1952-től ha­láláig Bujon volt lelkipásztor. Ő szerkesztette az Olajág, az Egyházi Értesítő és a Magyar Presbiter című lapot. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 50 éves Barna Imre műfordító, a többi között A rózsa neve és A Foucault-inga c. Umberto Eco- könyveket ültette át magyarra. 40 éves Petrovics Kálmán két­szeres világbajnok kajakozó. NAPI VICC Nyuszika és róka találkozik az erdőben. Nyuszika köszön:- Szia vöröske!- Te engem ne vöröskézz le!- Jó, akár le is rókázhatlakü! Jena. A világon a leghosszabb - 3 m 86 cm-s - haja a Massa­chusetts államban élő Diane Wittnek van. Neki, és annak is aki meg akarja fésülni, létrára kell állnia, vagy igen hosszú nyelű, gereblyeszerű fésűt használnia. MTI-PANORÁMA Az indiai Kaljan Ramdzsi Szain bajszának „fesztávolsága” 3 méter 27 centi. Nelson admirális egy haj- tincséért 1988-ban több mint 4600 eurót fizettek. Mindennél még sokkal több megtudható a Jená­ban nyílt hajtörténeti kiállításon. Az érdeklődő már az első terem bejáratánál megismerkedhet egy óriásira felnagyított hajkoronával, amelyen jól láthatók a hajhagy­mák is. A további nyolc terem az­után a haj történetének különböző MTI-PANORÁMA Quebec. Egyre melegebb Észak- Amerika első Jég Szállója, és bár nagy sikere volt és van, be kell zár­ni, mielőtt vendégeire omlana. A hotel 4500 tonna hóból és 250 ton­na jégből épült a kanadai Quebec közelében, és januárban nyitotta meg kapuit. Összesen 1500 vendég éjszakázott benne a rövid szezon­szakaszait tárja a látogatók elé, kezdve 25 ezer éves „Villendorfi Venus”, a termékenység istennőjé­nek „eredeti” formájú frizurájával. Megtudhatja a látogató, hogy a XV. században csak hajadonok vi­selhettek vállukra omló vagy copf­ba font hajat, férjes asszonyok szá­mára ellenben kötelező volt a fej­kötő. Kamerunból, az Elefánt­csont-partról, Nigériából és Kon­góból származó maszkok bizonyít­ják, hogy napjainkig milyen nagy a hajnak, mint természetes ékesség­nek a jelentősége. Megdöbbentő a mexikói kisfiú, Victor Gomez képe, aki génhiba folytán olyan szőrös, mint őseink voltak valaha. Beethovenről megtudhatja a múze­umlátogató, hogy halála után, 1827. március 26-án egy bécsi hullaház­ban a mester fejét rajongói csaknem teljesen megkopaszították. Az ame­rikai Beethoven Társaság 1994-ben egy londoni árverésen elárverezte a ban, de jóval tömegesebb volt az igény, és mintegy 40 ezer kíváncsis­kodó is megfordult falai között. A megépítés csaknem félmillió ameri­kai dollárba (750 ezer kanadaiba) került, s most földgyaluk - illetve az adott esetben hó- és jéggyaluk - te­szik a földdel egyenlővé a fagyos szállodát. A következő évadban azonban ismét megépítik. Az idén egy éjszakára 150 kanadai dollár zeneszerző hajának egy 422 szálból álló, 15 centiméter hosszú tincsét. A chicagói egyetem tudósai elemzés során megállapították, hogy a kom­ponista teste százszor nagyobb mennyiségű ólmot tartalmazott, mint egy mai emberé. A mester állí­tólag különböző gyógyfürdő helye­ken gyakran ivott meleg források vi­zéből és rendszeresen fogyasztotta az abban az időben erősen ólomtar­talmú bécsi vizet is. Megtudható vé­gül a kiállításon, hogy ez okozta Be­ethoven süketségét. Utal a kiállítás a vallás és a hajvise­let közötti összefüggésekre is. Egy Amerikában élő szekta asszonyai ugyanis soha nem vágják le a haju­kat, míg a Krisna tudatú hívők csak a fejük hátulján hagynak meg egy keskeny tincset. Hitük szerint ugyanis a megváltó Krisna a halá­luk után ennél a tincsnél, azaz a hajuknál fogva húzza majd őket a paradicsomba. volt a tarifa, amelyben az állati prémmel borított, jégből faragott ágy és hálózsák használatán kívül forró reggeli is benne volt. A szállo­dában volt bár - bőséges jégkocka- készlettel egy mozi és két kiállí­tás, amelyeken jégszobrokat cso­dálhattak meg a vendégek. Jövőre az ideinél négyszerié nagyobb jég­hotel építését tervezik, mintegy két futballpályányi alapterületen. Kairó. A nemzeti büszkeségükben vérig sértett egyiptomiak hevesen bírálják a brit Sunday Times cikkét, amely szerint Kleopátra kicsi volt, kövér és csúnya. Az egyiptomi Kleo- pátra-szakértők kemény ellentáma­dást indítanak legendás királynőjük jó hírének, pontosabban szépségé­nek védelmében. Kleopátra, aki elcsábította Julius Caesart, majd Marcus Antoniust, nemcsak szép volt, hanem ügyes politikus is - vágnak vissza az egyip­tomiak a brit lapnak, amely nemré­giben arról számolt be, hogy a Bri­tish Museumban április 12-től lát­ható tizenegy szobor tanúsága sze­rint Kleopátra nem volt az az álmok asszonya, akit a filmvászonról is­merhetünk. A királynő állítólagos szépsége „olyan mítosz, amelyet va­lószínűleg semmi sem támaszt alá” - idézte a cikkíró Susan Walkert, a kiállítás szervezőjét. Záhi Hawász, a gízai piramisok környékéért fe­lelős régészigazgató szerint a brit ál­lítások tévesek. Példaként idézte a denderai templomban látható Kleo­London/Bécs. Mozart okosít, ser­kenti az agyműködést és térbeli kalauznak is kiváló - erősítették meg a tézist brit kutatók. A Jour­nal of the Royal Society of Medici­ne angol orvosi szaklap legújabb számában John Jenkins professzor összefoglalta a Mozart-hatásról eddig ismert megállapításokat, és lehetséges magyarázatokat fűzött hozzájuk. A Mozart-hatással fog­lalkozó első tanulmány 1993-ban látott napvilágot. Akkor tudósok bebizonyították, hogy a tesztek részvevői, miután tíz percen át hallgatták Mozart 448-as szonátá­ját, különböző feladatokat - papír felvágását és hajtogatását - má­Washington. A múlt héttől bő egy hónapon át a magyar Szász János rendezésében láthatja a közönség a washingtoni Arena Stage repertoár­ján szereplő klasszikus Tennessee Williams-darabot, A vágy villamo­sát. Molly Smithnek, a színház művészeti igazgatójának következe­tes törekvése, hogy kelet-európai művészeket „fedezzen fel” és tegye pátra-ábrázolást (a gyermekét szop­tató királynőt) és a kaliforniai San Jósé múzeumában álló szobrot. „Ha a királynő csúnya lett volna, hogyan szeretett volna bele Julius Caesar, majd Marcus Antonius? Intelligens, eszes, ravasz királynő volt, ahogy a régi görög szövegek ábrázolják” - mondja a régész. Azzá Sehata, a ka­irói Ain Samsz Egyetem professzora szerint e polémia fölösleges, mivel „a szépség kánonjai koronként és társadalmanként változók”. Dzsi- hán Zaki, a heluáni egyetem pro­fesszora, a görög-római kor sza­kértője elismeri, hogy az igazi Kleo­pátra „bizonyára nem volt az a rendkívüli szépség, akit a romatikus művek alapján elképzelünk”. Von­zerejét „nem annyira szépsége, in­kább ügyessége, ravaszsága jelent­hette”. Susan Walker az AFP kérdé­sére, mi a véleménye a Sunday Ti­mes címoldalán megjelent számító- gépes képről, amelyet Kleopátra pénzérméken látható képmásaiból alkottak, úgy vélekedett, hogy az bi­zonyára nem a valós képet mutatja - de megvan az az előnye, hogy el lehetett adni vele a lapot. soknál jobban oldottak meg. Pat­kányok Mozart muzsikájára gyors­abban találták meg a kijáratot labi­rintusokból. A legújabb kísérle­tekből az is kiderült, hogy a 448-as szonáta pozitív hatással van epi­lepsziás betegekre. Más zene­szerzők - például a görög New Age-muzsikus, Jani - kompozíciói ugyanilyen hatást érnek el. Kézen­fekvő a feltevés, hogy a hatások nem kizárólag Mozarthoz kötőd­nek, hanem más magyarázatnak is lennie kell. Újabban számítógép­pel elemzett zenével folytattak tu­dósok kísérleteket. Ezek során ki­derült, hogy Mozart muzsikájánál „hosszú lélegzetű periodicitás” mutatkozik, és ugyanez tapasztal­ható Bach kompozícióinál is. számukra lehetővé az amerikai be­mutatkozás lehetőségét. Ez viszont az első olyan eset, hogy kelet-euró­pai rendező amerikai darabot ren­dez az Arena Stage deszkáin. Molly Smith tavaly vetett szemet Szász Já­nosra, amikor Budapesten látta az általa rendezett Kurázsi mamát. Molly Smith másik magyar kisze­meltje Eszenyi Enikő, aki ősszel lép majd vendégszereplőként az Arena Stage színpadára. A szállodában bár is volt, bőséges jégkockakészlettel, no meg jégszobor-kiállítás Túlmelegszik a jéghotel A 448-as szonáta epilepsziás betegekre is jó hatással van Mozart, az agyserkentő MTI-TUDÓSÍTÁS Magyar rendező, amerikai darab' Washingtonban Magyar vágy villamosa MTI-HÍR HOROSZKÓP Kos Próbáljon meg minél alaposabb munkát vé­gezni, és a lehető leg­jobb teljesítményt nyújtani, hogy főnökei elégedettek legyenek Önnel. Nem bánja meg. Bika Váratlan dolgok történ­nek egyik ismerősével, melyek egyszerre töltik el örömmel és aggodalommal. Be­fektetései nem az elvárásainak megfelelően alakulnak. Ikrek Túlságosan felelőtlen ma, nem törődik a meg­tett lépések következmé­nyeivel, és ez veszélyt jelenthet karrierjére, vagy magánéletére. Hallgasson szeretteire. Rák Kedvezőtlen események miatt veszélybe kerülhet új üzleti tervének meg­valósítása, ezért gyorsan kell cselekednie, ha nem akar veszte­séget elkönyvelni. Oroszlán Igyekezzen pontosan érkezni mindenhova, ne tegyen rossz benyomást másokra azzal, hogy folyton el­késik. Érdemes meghallgatnia fiatal kollégáját. Szűz Hajlamos rá, hogy fi­gyelmen kívül hagyjon néhány kisebb problé­mát, pedig ha most nem foglal­kozik velük, később sokkal ko­molyabbra fordulhat a dolog. Mérleg A mai nap kedvez az uta­zásnak, a szerelemnek és a pénzügyeknek. Végre befejezhet egy nagyszabású mun­kát, mely fontos pontja karrier­jének, s ez elégedettséggel tölti el. Skorpió Remek megérzéseinek köszönhetően sikerül kiválasztania a legjöve­delmezőbb befektetési lehetősé­get, mellyel megalapozhatja anyagi hátterét. Nyilas Egyik szomszédja kezd az idegeire menni foly­tonos kíváncsiskodásá- val, de jobb, ha ezt nem mutatja ki neki. Délután örömteli híreket kaphat egyik rokonától. Bak Kiváló formában van, rutinmunkáit pillanatok alatt elvégezheti, és be­levághat egy új, nagyszabású munkába. Szerelmi élete is cso­dálatosan alakul. Vízöntő Kollégája a segítségét ké­ri egy nagyszabású ügy megoldásához, és bár így is el van maradva saját felada­taival, mégis segít neki. Fordítson némi időt személyes ügyeire is. Halak Bizonyítsa be főnökei­nek, hogy összetűzések nélkül is el tudja végez­ni feladatait, így talán megkapja tőle a várt megbízást. Egy hír tel­jesen lázba hozza. Vizet keres a Mars felszínén a szombaton útjára bocsátott Mars Odyssey. 2004 júliusáig a vörös bolygó körül kering a floridai Cape Canaveral légibázisról fellőtt űrszonda. (TASR/AP-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents