Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
2001-03-29 / 74. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2001. MÁRCIUS 29. VITA: NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM AD: FODOR ATTILA - ALAPOSABB ELEMZÉST (ÚJ SZÓ, 2001. MÁRCIUS 5.) Többszempontú megközelítést Bármennyire hangsúlyozza cikkében Fodor Attila, hogy egyelőre nem kíván állást foglalni a nyolc- osztályos gimnáziumok kérdésében, írásából nyilvánvalóan kitűnik: ellenzi ezt az iskolatípust, és az alapiskola kontra nyolcosztályos gimnáziumok kérdésben egyértelműen az alapiskolák mellett teszi le a voksát. Pedig a kérdés közel sem ennyire egyszerű, és az ő álláspontja is csak az elmúlt években változott meg. Jól emlékszem a kilencvenes évek elejére, amikor egy kis érsekújvári csapat próbálkozott egy nyolcosztályos magán-, illetve alapítványi gimnázium létrehozásával a városban. Sajnos, a kezdeményezés a budapesti Németh László Gimnáziummal való kapcsolatfelvétel és a tantervek, tanmenetek elkészítése után épülethiány miatt zátonyra futott, hasonlóan a többi olyan helybeli kezdeményezéshez, amelynek célja az volt, hogy a város magyar ajkú lakossága számára biztosítson bizonyos választási lehetőséget az általános, illetve középfokú magyar nyelvű képzésformák terén, valamint hogy kedvezőbb feltételeket teremtsen a meglévő intézményekben. A cikkbéli felvidéki kisváros kétségkívül Érsekújvár, melynek egyetlen magyar tannyelvű alapiskolájára és a szinte már szórványnak tekinthető térség többi alapiskolájára vetette ki a hálóját Fodor Attila szerint a nyolcosztályos gimnázium. A városban nyolcosztályos gimnáziumi osztály pont abban az évben indult, amikor az általános képzés újra 9 évessé vált. A nyolcosztályos gimnáziumi osztályba évente kb. 10-12 diák nyer felvételt az újvári alapiskolából, miközben a kilencedikesek jóvoltából egy évfolyamnyival több diák marad az alapiskolában. A nyolcosztályos gimnáziumi osztályba továbbá elsősorban a régió azon iskoláiból érkeznek tanulók - Kamocsa, Kisújfalu, Für, Andód ahol csak 1-4-es tagozatú, illetve semmilyen alapiskola nincs. Elvétve érkeznek tanulók az általában 25-ös létszámú osztályba Tardos- keddről, Nagykérről, Zsitvabese- nyőről. Ezekben a községekben a magyar nemzetiségű lakosok számaránya 70-90% között mozog, mégis, ha az idei év beiratkozására tekintünk, szembetűnő, hogy például Tardoskedden a szülők 37 gyereket írattak szlovák, és csak 17-et magyar iskolába, Nagy- kéren az arány 17:12, Besenyőn pedig 9:5 a szlovák iskola javára. A hiba tehát inkább ott keresendő, hogy a szülők az említett településeken miért nem adják magyar iskolába gyermekeiket. A fentiek ismeretében kissé erősnek tűnik a szerző tollából az „elhalászás” kifejezés. Szerintem a nyolcosztályos gimnáziumnak nemcsak ott van helye, ahol nagy a „merítési bázis”, hanem ott is, ahol hiánypótló a szerepe, ahol nem adottak a feltételek a pedagógiai minőség létrehozására, ahol az alsó tagozat elvégzése után bizonyos tantárgyakat objektív okok (óraszám) miatt nem tanítanak szakos tanárok, ott, ahol a szülők elégedetlenek az alapiskolai képzés színvonalával, és úgy döntenek, hogy az 1-4. osztály elvégzése után inkább a nyolcosztályos gimnáziumi képzést választják, mintsem hogy eleve szlovák iskolába adják gyermeküket. Tapasztalatom szerint egy tízéves gyermek kiemelése saját megszokott közösségéből kisebb lelki problémát jelent, mint amilyet az óvodás kor leteltével az iskolakezdésjelent. Az alapiskola felső tagozatával a kisgyerek életében amúgy is egy új korszak kezdődik: már nem csak egy tanító néni tanít minden órát, és sok esetben az átcsoportosítások következtében új osztálytársakkal is szembetalálja magát. A gimnáziumban emellett ott van az új, talán nagyobb épület, a más környezet. Mindezeket a kis gimnazista egykét hónap elteltével megszokja, megbarátkozik mindazzal, ami addig idegen volt, és kialakítja új, természetes közegét. Személy szerint meggyőződésem, hogy a felvidéki magyar oktatásügynek (ez egyáltalán nem mond ellent az eddig leírtaknak) iskola- központokban kell gondolkodnia. Ez azt jelenti, hogy a jövőben az adott városokban olyan közös igazgatóságú intézményeket kell létrehozni, amelyben helyet kaphat a magyar alapiskola két tagozata, nyolc- és négyosztályos gimnázium, valamint érettségivel végződő szakközépiskolai osztályok (közgazdasági, számviteli, informatikai stb.). Természetesen ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül egy épületben kell helyet foglalniuk. A lényeg az, hogy koordinált, egymást támogató, egymást kiegészítő tevékenységet végezzenek az adott településen létező magyar tanítási nyelvű intézmények, lehetővé téve a közös gondolkodást, a közös tervezést, a diákok számára az egyes iskolatípusok közötti átjárhatóságot, hogy egy esetleges rossz, korai döntés korrigálhatóvá váljék minden lelki megrázkódtatás nélkül. így szét lehetne választani a szlovákiai magyar oktatásügy legnagyobb rákfenéjének tartott közös, szlovák-magyar igazgatóságú középiskolákat, és nagy lépést tennénk a szlovákiai magyar oktatásügy önigazgatásának irányába. Szerintem jelenleg adminisztratív intézkedésekkel felesleges beavatkozni a nyolcéves gimnáziumok meglétébe. Ameddig a szülők részéről igény mutatkozik ilyen jellegű oktatási forma iránt - ők a megrendelők, mi vagyunk a szolgáltatók -, kár hivatkozni uniós elképzelésekre, magyarországi irányvonalra, mert nem biztos, hogy ami a fejlődés útját jelenti a homogén tömbben élő magyarság számára, az a kisebbségben élő magyarság számára is követendő példa. A szlovákiai oktatásügy jelenlegi, rendkívül silány körülményei között a túlélés érdekében minden meglévő magyar vonatkozású oktatási formához ragaszkodnunk kell! Ameddig a szlovákiai magyar szülők úgy látják, hogy szükség van nyolcéves gimnáziumokra, mert ezeknek hiánypótló a szerepük, ragaszkodnunk kell hozzájuk! Ha már adottak lesznek a feltételek az iskolaközpontok kialakításához, el lehet vitatkozni azon, hogy nyolc- vagy hatosztályos gimnáziumokat akarunk-e. Visszalépni, és csak kilencosztályos alapképzésben és csak négyosztályos középfokú képzésben gondolkodni öngyilkosság lenne! A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének pedig nem szabad csupán elméleti pedagógiai síkon gondolkodnia, mert sajnos nem élünk még Szlovákiában olyan időket - bármennyire is stabil kormánytényezőnek tartanak bennünket -, hogy megfeledkezzünk a legfontosabb magyar vonatkozású oktatáspolitikai problémákról. Tervezni lehet, sőt kell is a minőségi felvidéki magyar oktatást, de nem szabad megfeledkezni a realitásokról, a legidőszerűbb gondok orvoslásáról. Mondom ezt mint gimnáziumi tanár, aki a nyolcosztályos tagozaton is tanít, és mondom ezt olyan minőségben is, mint az érsekújvári alapiskola iskolatanácsának a tagja, aki Fodor Attilával egyetemben felelősséget érez az alapiskola jövőjéért és a szlovákiai magyar oktatásügy jövőjéért is. Száraz Dénes, Érsekújvár Es mit mondanak a diákok? (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele)- DIVAT VAGY PEDAGÓGIAI MŰHELY? (ÚJ SZÓ, 2001. MÁRCIUS 19.) Nem vitáról van szó 1. A cikket vitaindítónak szánták. Nincs azonban itt vitáról szó, csupán álvitáról: a minisztérium és maga Ftácnik miniszter úr már korábban kiszivárogtatta, hogy „túl sok a nyolcosztályos gimnázium”, és ebből lehet következtetni, hogy számukat legalábbis korlátozni óhajtják, és Ádám Zita cikke ehhez nyújt - legalábbis szeretne nyújtani - segédkezet. A szerző neve nemcsak pedagógiai körökben, hanem a közéletben is ismert, így jól jött a dolog, örülnek az iskolaügyi korifeusok, hogy megint akadt egy pedagógus, aki felvállalt egy kétes ügyet, vagyis a nyolcosztályos gimnáziumok elleni támadás megnyitását. Kár vitát emlegetni, szerintem a dolog - vagyis a nyolcosztályos gimnáziumok leépítése - már előre eldőlt. 2. Hogy támadásról és nem vitáról van szó, azt bizonyítja a tény, hogy a napi sajtóban jelent meg a cikk és nem szakfolyóiratban (Katedra, Ucitelské noviny stb.). A támadás másik bizonyítéka az időpont. Az alapiskolák negyedikesei és szüleik ugyanis éppen ezekben a napokban döntenek, dönthetnek, szerencsét próbál-e csemetéjük a nyolcéves gimnáziumokban (és így egy évvel hamarabb jut érettségihez, mint az alapiskola után középiskolába jelentkező társai). A cikk hangvétele blamáló, a nyolcosztályos gimnáziumokat lekezelő. Egy szakmai vitában olyan kifejezéseknek, hogy ezeket az iskolákat dac, dölyf, harag, kivagyiság hozta létre, vagy pedagógusokat azzal gyanúsítani, hogy elég a kalapjukat bedobni az osztályba tanítás helyett - méltatlan dolog. 3. A nyolcéves gimnáziumokban most érik be az első termés. Az olvasó nem kap tájékoztatást a munkájukról, tudniillik valós, átfogó felmérés munkájukról nem készült. így a cikk szerzője sem tud erre támaszkodni, tények helyett az érzelmekre hat. Hogy miért nem készült a nyolcéves gimnáziumokról szakmai felmérés, arról mélyen hallgat. Mit is tehetne? 4. Valójában tehát nyolc-kilenc év alatt a hazai iskolaügy nem talált lehetőséget, pénzt arra, hogy az AD: ÁDÁM ZITA önmaga által engedélyezett (itt van ám, kedves Adám Zita, az a sokat emlegetett „körpecsét”!) iskolatípust irányítsa, segítse, anyagilag támogassa, és fejlődését kövesse. Úgy tűnik tehát, jobb lesz szépen felszámolni! 5. A nyolcéves gimnáziumok elleni másik „érv”- elszipkázzák a gyerekeket az alapiskolákból, csökken az alapiskolák színvonala, ha a gyerekek már negyedik után gimibe mennek. A valósággal, vagyis hogy nagymértékben csökkent a születési szám, most sem óhajt a szerző szembenézni, csakúgy, mint az ország vezetői. Tereljük hát inkább vissza a nyolc- osztályos gimikből kötelezően az egyedül üdvözítő alapiskolába a gyerekeket. Hadd veszekedjenek a kis koncon az alapiskolák és a gimnáziumok pedagógusai! Addig sem fog az eszük az alacsony fizetésen járni! Volna ugyan megoldás: például vagy harminc éve Svédországban, bármennyire is alacsony volt a népszaporulat, az iskola- és osztályhálózathoz nem nyúltak, nem központosították az iskolákat, és nem hoztak létre erőnek erejével harmincas létszámú osztályokat - takarékosságra hivatkozva. 6. Még a cikk populista, vagyis a „népnek álnokul hajbókoló” kitételeihez szeretnék pár mondatot fűzni: Ádám Zita kiáll a „gyalogmagyarok” mellett. Ki a gyalogmagyar? Szerintem ő az önálló gondolkodásra képtelen hazai magyart értette alatta, akit olyan cildcel, mint az övé, rá lehet venni bármire, hagyja magát az orránál fogva vezetni, jelen pillanatban például talán már rohan is gyermekét kivenni a nyolcosztályos gimnáziumból, mert ezt tanácsolta neki egy személy, akinek nagy a tekintélye. Sajnos, ez a hang nem egyedüli hazai magyar körökben. A „gyalogmagyar” a választó. A palimadár, aki hisz annak, hogy mindent mások tudnak jobban, és így ki is használják, be is csapják. Jobb volna egymást csak becsületes és épeszű magyarnak tartani és megbecsülni. Nemcsak választások idején. Nem jelölgetni senkit ilyennek vagy olyannak, felosztani a hazai magyarságot magyarokra, magyarab- bakra és legmagyarabbakra. Gyalogmagyarokra és nem-gyalog- magyarokra. 7. A vitát én sürgősen lezárnám. Álvitára nincs szükség. A felelősséget a nyolcéves gimnáziumokért vállalja a minisztérium, eredményeiket, hibáikat pedig megméri a gyakorlat. Lukács Zsigmond, Nána Megadni minden információt Örömmel olvastam Ádám Zita Divat vagy pedagógiai műhely? című vitaindító cikkét a nyolc évfolyamos gimnáziumokról, és remélem, hogy sorai nemcsak sok pedagógust, de nagyon sok szülőt is elgondolkodtatnak. Alapiskolában tanító pedagógus és egyben pályaválasztási tanácsadó vagyok, így szoros kapcsolatba kerülök diákkal, szülővel egyaránt. Meggyőződésem, hogy a legtöbb szülő mindent megtesz annak érdekében, hogy gyermeke az alapiskola elvégzése után a lehető legjobb iskolába kerüljön. így érez az a szülő is, aki a nyolc évfolyamos gimnázium mellett dönt a gyermek tízéves korában. Teszi mindezt anélkül, hogy kikérné az osztályfőnök, valamint a pszichológus véleményét. Sokkal inkább hisz a középiskolának, amely gyermekét egyáltalán nem ismeri, amelynek kötelessége lenne még a felvételik előtt felvilágosítani a szülőt a buktatókról, veszélyekről, mert ezek igenis léteznek. Melyek ezek? Először is a szülő elhiteti gyermekével, hogy fenemód tehetséges, „kiválasztott”. Ha kiderül, hogy mégsem, megpróbálja pótórákra járatni, miközben megrendül a gyerek önbizalma, visszahúzódóvá, magányossá válik, nem beszélve a túlterhelésről. Sok ilyen baktató, megfáradt nebulót látunk reggel és délután a vidékről a városba, valamint vissza közlekedő autóbuszokon, nem beszélve a pályaudvarokon eltöltött felesleges órákról, és az ott tapasztalható, kultúréletnek nem nevezhető viselkedésről. A tehetséggondozásnak azt a formáját, amit elvégez a nyolcosztályos gimnázium első négy évfolyama, maradéktalanul elvégzi az alapiskola is. Tanterveik megegyeznek, a gimnáziumi tanárok között ugyanúgy, mint az alapiskolás pedagógusok között, van lelkesebb és kevésbé lelkes, igényesebb és kevésbé igényes. Hiszem, hogy az alapiskola elvégzése utáni szülői döntés a gimnázium mellett már lényegesen megfontoltabb, átgondoltabb és főleg: a gyerek bevonásával történik. Úgy gondolom, ez a pályaválasztás lényege: megadni a szülőnek, gyereknek minden lehetséges információt, mérlegelni az esélyeket, a gyerek érdeklődési körét, tanulmányi eredményét és segíteni őt a felvételire való felkészülésben. A következő négy év a gimnáziumban elegendő idő arra, hogy a tanuló felkészüljön a főiskolai, egyetemi felvételi vizsgákra. Biztos vagyok benne, hogy azok a tanulók, akik a nyolcosztályos gimnáziumból egyetemre kerülnek, egyébként is bejutnának, csak ez a statisztikában máshol mutatkozna meg. „Kifutott az első fészekalja, és nincs senki széles e hazában, aki összehasonlította volna a hagyományos és a nyolc évfolyamos gimnáziumok hatékonyságát” - írja a cikk szerzője. Véleményem szerint azért nincs, mert időközben rájöttek, hogy ezen iskolatípus bevezetése éppúgy nem volt előkészítve, mint az alapiskolák kilencedik évfolyamának indítása (ahol a kisgimnáziumokhoz hasonlóan még mindig tankönyvhiánnyal küszködünk). A tehetséggondozás híve vagyok: az iskolának legyen egyéni programja, nyugodt légköre és ami a legfontosabb, elkötelezett tantestülete. Kínáljon többet, érdekesebbet, főleg minőségben jobbat, mint az alapiskola. Szóljanak erről az iskola mindennapjai. Amelyik intézmény ezt napjainkban felvállalja és sikeresen véghez- viszi, valóban megérdemli, hogy a szülők bizalommal keressék fel és rábízzák gyermekeiket. Takács Zsuzsanna, Nyárasd Nyolcosztályos - pro vagy kontra? Március közepén vetették fel a kérdést az Új Szó hasábjain: „Kelle- nek-e nyolcosztályos gimnáziumok?” Nagyon érdekes felvetés, rengeteg vitára adhat okot, már csak abból a szempontból is, hogy vajon kinek a szemszögéből próbáljuk megválaszolni. A szempontok különbözőek: a tanár számára állás, szakmai kihívás; a diáknak egy jobb érvényesülési lehetőség ígérete; az alapiskolák felső tagozatának (kis létszám esetén) „rémképe”; a szülőnek büszkeség és megkönnyebbülés, hogy gyermeke nincs kitéve a kilencosztályos iskola kényének-kedvének, s nem kényszerül újabb felvételire - azaz az érettségiig szabad a pálya. Gyakorló szülőként talán a szülő szempontjait tudnám a legalaposabban megfogalmazni. Mert ugyebár, ha van az embernek egy viszonylag (azaz egy adott osztály- közösség viszonyai között) tehetségesnek bizonyuló gyermeke, aki kellő szorgalommal is rendelkezik amellett, hogy megfelelőképpen ambiciózus, akkor miért ne felvé- teliztetné a lakhelyéhez legközelebb eső nyolcosztályos gimnáziumba. Végül is, mit veszíthet a gyerek? Csak nyerhet, hiszen magasabb színvonalú oktatásban részesül; szinte zökkenőmentes lesz az átmenet az alapiskolából a középiskolába; nyolc éven át egyazon megszokott környezetben dolgozhat; nem is beszélve a nyolcosztályos gimnáziumok felszereltségéről. Ez eddig nagyon szép és kecsegtető. De mi történik, ha az a bizonyos nyolcosztályos gimnázium nem is olyan színvonalas, mint amilyennek távolról látszott, ha kedves fiunkat, lányunkat mindentudó magológéppé degradálják? Ha az elvárások szülővel, diákkal szemben egyre fokozódnak, és a tanulás zöme délutánra, estére marad? Egy tízéves gyereknek még rengeteg mozgásra van szüksége - nem biztos, hogy a jövője szempontjából akkora hasznára válik, ha csak a könyvek fölött gubbaszt. Ilyenkor már tanulni sem bír, csak úgy tesz, mintha tanulna. Nem tudom, a kedves szülőtárs járt-e válogatott osztályba? Az ilyen osztálynak megvan az az előnye, hogy gyorsabban lehet haladni a tananyaggal, de aki lemarad az élvonaltól, annak aztán van mit csinálnia, hogy ki ne közösítsék. Rossz esetben az egyedüli emberi érték a teljesítmény lesz. Nem a tudás, hanem a teljesítmény, nem az emberi magatartás, az erkölcsi értékek, hanem az osztályátlag. Az ilyen osztályok aztán rossz értelemben felsőbbrendűsé- gi érzést is kelthetnek az erre hajlamos gyerekekben, akik aztán mindent ebből az álláspontból hajlamosak megítélni. Természetesen, ahogy a felnőttek közt, úgy a gyeremekek közt is van, aki - megfelelő versenytársakkal - szinte csodákra képes, míg egy számára kihívásnak nem minősülő közösségben ellustul. Ezeknek a gyerekeknek sokat jelenthetne a nyolc- osztályos gimnázium, ahol gyakorlott pedagógusok vezetése mellett jó irányba tudnák terelni fölös energiáikat. A szülő azonban gyakran rózsaszín, máskor fekete szemüvegen át látja gyermekét, így nem biztos, hogy éppen a neki megfelelő utat választja, s néha ugyanez érvényes lehet a gyermeket tanító pedagógusra is. Mi, szülők, csak annyit tehetünk, hogy próbáljuk kicsit átélni gyermekünk lelki világát, megfigyeljük, hogyan viseli a sikert és hogyan a kudarcot, hiszen a nyolcosztályos gimnáziumba való sikeres vagy sikertelen felvételi vizsga komoly sikervagy kudarcélménynek teheti ki a még eléggé éretlen személyiségű gyermeket. Gondoljuk végig, mekkora a mozgásigénye, hiszen kellő önfegyelemre lesz szüksége a soksok tanuláshoz. Fontos az is, hogy valóban érdeklődik-e a tantárgyak iránt, vagy csak a tananyagot tanulja meg, és elsősorban nekünk igyekszik örömet szerezni a jó osztályzataival. Semmilyen iskola sem lehet biztosítéka annak, hogy egy gyermekből kiegyensúlyozott, boldog felnőtt válik. Kedves szülőtársak, gondoljuk végig, hogy elsősorban a gyermekünkre gondo- lunk-e, amikor ezt az iskolatípust választjuk, vagy csak a saját dédelgetett ábrándjainkat véljük megvalósítani gyermekeink által. Bármennyire nehéz is ezt bevallani, legyünk felnőttek, és gondoljuk végig alaposan. Nem ez az egyetlen módja gyermekünk érvényesülésének. Ha úgy érezzük, túl sok a szabadideje, járhat külön angolra, németre, foglalkozhat számítástechnikával, bármi ésszerű dologgal, ami motiválja és leköti a figyelmét. Ennek ellenére mégis állítom, hogy kellenek a színvonalas nyolcosztályos gimnáziumok, kellenek, hiszen ezek is egy színt képviselnek hazánk iskolarendszerének egyébként eléggé szegényes palettáján. B. Siposs Ildikó, Komárom
