Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)

2001-03-28 / 73. szám, szerda

8 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2001. MÁRCIUS 28. BSE-besorolás: maradunk a 3. kockázati csoportban Az időjárásnak köszönhetően az agrártermelők gyorsabban haladnak a tavaszi munkákkal, mint az elmúlt évben Koncos még bizakodik ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Közép-Európa mentes a kergemarhakórtól, ennek ellenére az Európai Unió állategészségügyi bizottsága az egész térséget - Szlo­vákiát is beleértve - a harmadik, az alacsony fertőzöttségi kockázatú or­szágok közé sorolja. Ez jelentősen rontja hazánk piaci helyzetét. Az EU illetékesei azzal érvelnek, hogy „ki­zárólag tudományos ismeretek” alapján állítatják össze az országok földrajzi kockázati besorolását. Franz Fischler mezőgazdasági főbiztos Pavel Koncos földművelési miniszterrel és Pavol Hamzík mi­niszterelnök-helyettessel folytatott tárgyalása során hangoztatta, hogy az EU által felkért szakértők az ál­latbetegségekkel foglalkozó nem­zetközi szervezet, az OIE elvei alap­ján dolgoztak. Olyan tényezőket vettek figyelembe, mint a hús- és csontliszt felhasználása, valamint az ellenőrzési rendszer működése az adott országban. Fischler utalt arra, hogy Szlovákia csak akkor ke­rülhet át a második kockázati cso­portba, tehát a BSE-mentes orszá­gok közé, ha erről tudományos ér­vekkel meggyőzi a szakértőket. A szlovák szakhatóságok szerint Szlo­vákiát a második kockázati csoport­ba kellene sorolni. Ennek bizonyítá­sára 1960-ig visszamenőleg doku­mentálják, hogy nálunk nem etették a kérődzőket állati eredetű tápok­kal. A BSE-járvány nyugat-európai kitörését megelőzően Szlovákiában szigorú biztonsági előírások mellett volt csak előállítható az állati fehér­jetakarmány. Az EU-illetékesei e hét végéig döntenek az országok föld­rajzi kockázati meghatározásáról. A harmadik kockázati csoportban ta­lálható például Belgium, Németor­szág, Dánia, Franciaország, Íror­szág és Svájc. Itt már mindenütt ta­láltak BSE-fertőzött állatot. Ázsiai tőkehústól indult a brit száj- és körömfájás? Fertőzött a szállítmány MTI-HÍR London. A Távol-Keletről a vámel­lenőrzés megkerülésével Nagy-Bri- tanniába szállított és egy kínai étte­remben forgalomba hozott hús az Angliát és az Európa egy részét sújtó száj- és körömfájás-járvány legvaló­színűbb forrása - írta a londoni Ti­mes tegnapi száma. A hatósági vizs­gálatokra hivatkozó cikk szerint egy kínai étterem volt a csempészett, s mint utóbb kiderült, fertőzött hús­szállítmány címzettje Anglia észak­keleti részén. A járvány kiindulópontjának tekin­tett, Heddon-on-the-wall települé­sen lévő sertéshizlalda ettől az étte­remtől is rendszeresen vett át étel­maradékot a disznóknak szánt mos­lékhoz. A Times szerint a nyomozás jelenleg az Angliába csempészáru­ként bekerülő olcsó hússzállítmá­nyok felderítésén dolgozik. Romlott az agráregyenleg ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Kedvez az időjárás a ta­vaszi munkáknak. Az agrártárca legfrissebb összesítése szerint a mezőgazdasági termelők idén gyorsabban haladnak a talajelőké­szítéssel és a vetéssel, mint tavaly. A szaktárca 12,8 ezer hektáron ja­vasolta a tavaszi búza, és 221,6 ezer hektáron a tavaszi árpa ter­mesztését. A tárca legfrissebb, pénteki keltezésű kimutatása sze­rint a földművesek a búzát már 1,2 ezer hektáron, a tavaszi árpát pe­dig 86 ezer hektáron (ez az aján­lott vetésterület csaknem 40 szá­zaléka) elvetették. Zabot 1,4 ezer hektáron vetettek a tervezett 19,3 ezer hektárból. A magkűkoricával együtt - tervezett vetésterülete 145 ezer hektár - idén Szlovákiá­ban 398,7 ezer hektáron kellene szemeseket termeszteni. A takar­mányborsó egyötöde már a föld­ben van. A cukorrépa-termelők a tervezett 34 ezer hektárból már 375 hektárt megműveltek. A vetésterületek alapján arra lehet következtetni, hogy lesz elegendő gabona, vélhetőleg exportra is te­lik majd az új termésből. Elsősor­ban a múlt évi gabonahiány, illet­ve a száj- és körömfájás miatt el­rendelt exporttilalom számlájára írható, hogy romlott az idei év első két hónapjának agráregyenle­ge - a mérleghiány eléri a 3,47 milliárd koronát, ez 1,05 milliárd koronával több a múlt évi valóság­nál. A vizsgált időszakban az im­port 6,176 milliárd koronát tett ki, (Somogyi Tibor felvétele) OECD-tagokkal - az import 5,22 milliárd koronát tett ki, míg a kivi­tel alig haladta meg 2,4 milliárd koronát. Az EU-országokból az év első két hónapjában 2,367 milli­árd korona értékű árut hoztunk be, ám a szlovák kivitel nem érte el a 700 mülió koronát sem. A CEFTA-országokból januárban és februárban 2,69 milliárd korona értékű élelmiszeripari termékeket importáltunk, a kivitel alig halad­ta meg az 1,7 milliárd koronát. A tavaszi árpa közel felét már elvetették ami 35 százalékos évközi növeke­désnek felel meg, ellenben a kivi­tel 10 százalékponttal csökkent és mindössze 2,7 milliád koronát ért el. A külkereskedelmi forgalom meghaladta a 8,882 milliárd koro­nát, ami csaknem 32 százalékos növekedést jelent a múlt év azo­nos időszakához viszonyítva. Az agrárkamara illetékesei aggasztó­nak tartják a helyzetet. „Ha a trend nem változik, év végére a mérleghiány elérheti a 20 milliárd koronát is” - fejtegette Emü Dufa- la, az agrárkamara központi igaz­gatója. Az aggodalmakat fokozza, hogy a bázishoz viszonyítva je­lentősen növekedett a cigaretta és dohányáru (a növekedés megha­ladta a 131 millió koronát), a cso­koládé és kakaó tartalmú termé­kek (84 millió koronás növeke­dés), valamint a sajtféleségek (62 millió koronás növekedés) im­portja. Országcsoportok szerint negatív mérleget értünk el az Szakértők szerint indokolatlan a sütőipari árdrágítás A malmok is vétkesek Ökoterrorizmus - szélsőségesen militáns környezetvédők az Egyesült Államokban és Nagy-ESritanniában Törnek, zúznak, rombolnak KRASCSENICS GÉZA Dunaszerdahely. Szlovákia a ta­karmány- és a kenyérgabona beho­zatalával szembesül. A probléma enyhítésére a kormány 65 ezer ton­na étkezési gabonát szabadít fel a tartalékalapból, így az ország csak 15 ezer tonna étkezési búza beho­zatalára szorul. Ennek ellenére so­ha nem tapasztalt árrobbanás ta­pasztalható a liszt- és gabonapia­con. Februárban a pékségek az energiaárakra, márciusban a lisztd­rágulásra hivatkozva jelentősen emelték termékeik árát. A kialakult helyzetért a bennfentesek egymás­ra mutogatnak. Annyi bizonyos, ha a malmok időben hozzáláttak volna a megcsappanó készleteik feltölté­séhez, és az étkezési búza árát nem 4300 koronában szabták volna meg, holott a takarmánybúza piaci ára már tonnánként 5800 korona körül mozgott, akkor a mai áldatlan állapotok elkerülhetők lettek volna. Sátor László, a Dunaszerdahelyi Belar-Dunaj Rt. vezérigazgatója úgy vélekedik, hogy a tavalyi aszály ellenére elegendő és szokat­lanul jó kenyérgabona termett, de már az aratás idején látni lehettet, hogy takarmánybúzából súlyos hi­ány lesz. Az Állami Piacszabályozá­si Alap időben megtette a szüksé­ges lépéseket a takarmánygabona behozatalára, csakhogy az impor­tált takarmánybúza ára magasan felülmúlta az étkezési búza felvá­ÚJ SZÓ-TU DÓSÍTÁS Pozsony. Április 3. és 6. között a nyitrai Ágrokomplex vásárvárosban rendezik a Gastra, Alimenta, Coba és Embal nemzetközi élelmiszeripa­ri szakvásárt. A10. alkalommal sor­ra kerülő rendezvényen 185 kiállító 16 ezer négyzetméteren mutatja be termékeit és_ szolgáltatásait - közöl­te Ladislav Svihel, az Ágrokomplex vezérigazgatója. A tavaly közel 29 ezer látogatót vonzó rendezvény elsősorban a szállodák, az éttermek, a közétkeztetés és a kereskedelem területén tevékenykedők érdeklő­sárlási árát. A termelőknek teljes árat kellett volna fizetniük a takar­mánygabonáért, és a különbözetet - dotációként - csak később kap­hatták meg. így több dél-szlovákiai termelő inkább a minőségi, magas sikértartalmú étkezési búzát fele­tette állományával. Részben ezzel magyarázható, hogy kenyérgabo­nából is behozatalra szorulunk. Másrészt nem biztos, hogy a ter­melők is pontosan bevallották, mi­lyen gabonakészletekkel rendelkez­nek. A vezérigazgató elsősorban a malmokat tartja vétkesnek, amiért nincs elegendő kenyérgabona. Ét­kezési búzáért cserébe takarmány- gabonát kapni szinte leheteden. A takarmánygabona piaci ára válto- zatíanul 5200 korona körül mozog. A behozott étkezési búza tonnája felülmúlja ezt az összeget. A kor­mány döntése értelmében a tran­zakciót a pénzhiánnyal küzködó malmoknak a földművelésügyi tár­ca, illetve az ÁPA hitelezi és dotálja tonnánként maximum 1500 koro­náig terjedő összeggel. A helyzet súlyos, de nem teszi indokolttá a lisztár, a kenyér, a péksütemények árának 30%-os emelését. Maxi­mum 10-12%-os áremelést enged­hetne meg a malom- és sütőipar. Az agrárszakemberek abban re­ménykednek, hogy az állami tarta­lékalap felszabadítása után meg­nyugszik a piaci helyzet, tonnán­ként 4600 koronában stabüizáló- dik a kenyérgabona ára. désére számít; az A, B és C pavüo- nokban konyhai berendezések, hű­tőpultok tekinthetők meg, az élel­miszereket az F pavüonban állítják ki (a kiállított produktumok ked­vező áron megvásárolhatók), az M- 1 pavilonban a COBA keretében a cukrászok, pékek mutatják be ter­mékeiket, az M-2 pavilonban pedig a hazai sörgyárak rendeznek kósto­lóval egybekötött sömapokat. A szervezők közölték: a későbbiek so­rán az élelmiszeripari szakvásárt csak minden második évben tartják meg, tehát a következőre 2003-ban kerül sor. (shz) Egykori mezőgazdasági te­rületeken épülő házak fel- gyűjtásával az USA keleti partján is megjelent az Earth Liberation Front ökoterro­rista szervezet. A militáns környezetvédők sejtekbe tömörülve szerveznek akció­kat a Földet és annak termé­szeti kincseit, és az állatvilá­got kizsákmányoló kapitalis­ta vállalatok ellen. ÖSSZEFOGLALÓ „Ha felépítitek, mi porig égetjük” - ez a felirat fogadta tavaly decem­ber 30-án a Long Island-i Mount Si­nai városkában a kiérkező tűzoltó­kat egy még nem teljesen kész épü­let garázsajtaján. A telepen három másik ház valóban porig égett, s a 200 ezer dolláros kárért az Earth Liberation Front (ELF) vállalta a fe­lelősséget. Az ELF ugyancsak Long Islanden három másik építkezésen is tüzet okozott, januárban pedig egy építővállalat két autójának fel­gyújtását vállalták magukra. Min­den alkalommal hangsúlyozták, így akarnak tiltakozni az ellen, hogy a családi házas övezet egyre mélyebben belenyúlik a természet­be, s,/ölfalja” az egykori mezőgaz­dasági területeket. Az USA Szövetségi Nyomozó Hiva­tala (FBI) terrorizmusellenes kü­lönleges csoportját állította rá a gyújtogatások ügyére, s február közepén sikerrel is jártak: a Long Island-i vandalizmus miatt vádat emeltek négy tizenéves ellen, akik közül hárman bűnösnek vallották magukat. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy az ELF-et fel tud­ják göngyölíteni, hiszen ez a cso­port is sejtekre oszlik, amelyek tagjai általában nem ismerik egy­mást, nem hagynak nyomokat ma­guk után, s a hatóságok gyanúja szerint valószínűleg büntetlen elő­életű, képzett, a feltűnést kerülő emberek. A közös ideológia mel­lett az egyetlen összekötő kapocs közöttük a szóvivőjük, az oregoni Portlandban élő, 28 éves Craig Ro- sebraugh, aki a Gandhi-féle erő- szakmentes társadalmi forrada­lom hívének vallja magát. Évek óta ő ismerteti a hírügynökségekkel az ELF közleményeit, ám azt állítja, hogy nem tagja, csak szimpatizán­sa a szervezetnek, s nem hajlandó közölni, kitől és hogyan kapja az akciókért felelősséget vállaló nyi­latkozatokat. Az ELF legújabb hajtását a kilencve­nes évek elején Nagy-Britanniában alakították az Earth First! csoportot „puhának” tartó aktivistái. Hitvallá­sa szerint az ELF „csak” egy ideoló­giát képvisel, szigorúan vett tagsá­ga, illetve hierarchikus szervezete nincs, akcióit szimpatizánsaik hajt­ják végre azzal a céllal, hogy meg­büntessék a „Földet kizsákmányoló kapitalista vállalatokat”. A gyújto­gatásokra és rongálásokra koráb­ban az amerikai ökoterrorizmus bölcsőjének tartott nyugati álla­mokban került sor, s a Long Island-i tüzek jelezték, hogy a mozgalom feltűnt a keleti parton is. Mind ez idáig leglátványosabb akcióját az ELF 1998 októberében hajtotta vég­re, amikor fölgyújtotta a Colorado állambeli Vail síparadicsomban ta­lálható sífelvonót és éttermet. Tettü­ket azzal indokolták, hogy szerintük ezek megépítésével veszélybe került a környéken élő hiúzok élettere. Az ökoterroristák a technikai hal­adásban az emberiség megrontó- ját látó 19. századi gépromboló luddisták modern utódainak szá­mítanak. „Bibliájuk” Edward Ab­bey 1975-ös, The Monkey Wrench Az ökoterroristák ed­dig csaknem 43 millió dolláros kárt okoztak. Gang című regénye, amelyben mi­litáns környezetvédők egy csapata gigantposzterek hirdetőtábláit töri össze, autók benzintankjába önt szirupot, mígnem végül felrobbant egy hidat és egy vízerőmű gátját. A magát anarchistának valló Abbey 1989-ben hunyt el, de azt még megérte, hogy fikciója nyomán 1985-ben gyakorlati útmutatáso­kat tartalmazó kézikönyvet állítot­tak össze arról, hogyan lehet bün­tetni a környezetnek, illetve az ál­latvilágnak ártókat. Az útmutató egyik szerkesztője, az új-mexikói Dave Foreman a „hivatalos kör- nyezetvédőséget” odahagyva 1980-ban alapította az Earth First! nevű szervezetet, azzal a céllal, hogy különböző akciókkal védjék az USA nyugati államaiban a ter­mészet érintetlenségét. 1981 már­ciusában még - a környező kanyo­nok vízzel való elárasztása ellen tiltakozva - csak egy óriás mű­anyag lepedőt lógattak le az arizo­nai Glen Canyon gát oldaláról, amitől úgy látszott, mintha a beto­népítményen repedések keletkez­tek volna. Az évtized második felé­ben már fakitermelések, illetve út­építések elleni szabotázsakciókkal vétették észre magukat - a megvé­deni kívánt fákba szögeket és ács­kapcsokat vertek, veszélyessé téve azokat a fűrészek s alkalmatlanná a feldolgozás számára. Míg Foreman és követői az ősi ter­mészetet védték, a militáns környe­zetvédők egy másik csoportja az ál­latkísérletek, az állatokat prémjü­kért tenyésztők, illetve az iparszerű háziállattartás és hústermelés ellen vette fel a küzdelmet. A mozgalom gyökerei a hatvanas évek második felére nyúlnak vissza. Az Egyesült Államokban a témát a Life magazin emelte be a köztudatba, amikor 1966-ban a laboratóriumi kísérle­teknél alkalmazott kutyák szörnyű sorsáról közölt fényképriportot. Az Atlanti-óceán túlpartján, Nagy-Bri­tanniában a rókavadászat váltotta ki az állatvédő kommandók létre­jöttét. Akcióik eleinte arra szorít­koztak, hogy a vadászatokat han­gos kürtszóval és zajkeltéssel igye­keztek megakadályozni, ám az 1976-ban Ronnie Lee alapította Animal Liberation Front (ALF) már szélesebb skálán tevékenykedett. A szervezet három évvel később je­lent meg az USA-ban, amikor a New York Egyetem orvosi kutatóin­tézetéből egy macskát, két kutyát és két tengerimalacot kiszabadítot­tak. A nyolcvanas években ennél nagyobb stüű betörésekkel küzdöt­tek sajátos háborújukban, 1987 áp­rilisában a kaliforniai egyetem ál­latkísérletekkel foglalkozó kutató- intézetét égették fel, majd Kalifor­nia északi részén 1,2 mülió dolláros pusztítást maguk mögött hagyva támadtak meg tehenészeteket, vá­góhidakat, hentesüzleteket és gyor­séttermeket, a filozófiájuknak meg­felelően ügyelve, hogy csak anyagi kárt okozzanak. A két militáns ág - amely becsülta adatok szerint az utóbbi két évti­zedben csaknem 43 millió dollárra becsit kárt okozott - 1987-ben egyesült, s ma már Rosebraugh nemcsak az ELF, hanem az ALF közleményeinek is „hivatalos” tol- mácsolója. Az Earth First! ugyan­akkor a kilencvenes évek elejére meggyöngült, két aktivistája kocsi­jában idő előtt felrobbant egy állí­tólag bevetésre váró szögbomba, Az Earth First! cso­port a kilencvenes évek elejére meggyöngült. az FBI pedig beférkőzött a csoport­ba, amelynek az alapító Foreman kiábrándultán búcsút mondott, mert abban az általa nem kedvelt „városi anarchisták” vették át az irányító szerepet. Az ökoterroris­ták példaképeként megörökölte viszont a szerepét az indián szár­mazású Rodney Coronado, aki gyermekkorából ősei természet­tiszteletét hozta magával. Coronado 1986-ban egy társával Iz- landra utazott, ahol - az ellen tilta­kozva, hogy az északi ország kuta­tási céllal évi kétszáz bálnát öl meg- két bálnavadászhajót elsüllyesz­tettek. A letartóztatás elől Nagy-Bri- tanniába szökött, ahol rókavadásza­tokat hiúsított meg, majd a küenc- venes évek elején Oregon és Was­hington államban állatkísérleteket végző kutatóintézetek, nercfarmok elleni támadásokat szervezett és hajtott végre. Az egyik bevetésről készített s az FBI által megkaparin­tott videofelvétele azonban lebuk­tatta, és a férfit 1994-ben 57 hónap börtönre ítélték. A The Oregonian úgy tudja, rövid ideig cellatársa volt egy fiatal aktivista, Craig Rosebra­ugh, aki találkozásuk után 11 héttel hozta nyüvánosságra az ALF közle­ményét arról, hogy a csoport tagjai- a tenyésztőnek 600 ezer dollár kárt okozva - szabadon engedték egy nercfarm teljes, 12 ezer darabos állományát. (A HVG alapján) Élelmiszeripari szakvásár lesz a nyitrai Agrokomplexen Gastra és Alimenta

Next

/
Thumbnails
Contents