Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
2001-03-27 / 72. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2001. MÁRCIUS 27. Sport 19 Jégkorong Extraliga, playoff-elődöntő: a magabiztos zólyomi együttes már lassan készülhet a fináléra RÉGIÓFUTBALL A Dukla meglepte a Slovant Pozsony. A hét végén bonyolították le a jégkorong Extraliga playoff-elődöntőjé- nek első két mérkőzését. Míg szombaton minden a papírforma szerint alakult, addig vasárnap este nagy meglepetést könyvelhettünk el. Mégpedig a címvédő Slovan otthonában... ZSIGÁRDI LÁSZLÓ A trencséniek a szombati megalázó, 6:l-es vereséget követően vasárnap merőben más felfogásban, sokkal agresszívabban hokiztak az Ondrej Nepela Téli Stadionban. Amint megszerezték a korongot a házigazdák, azonnal letámadták őket, és ez a váratlan - idegenben igencsak szokatlan - taktika eléggé megzavarta a különben magabiztosan kezdő pozsonyiakat, akik a 9. percben már 2:0 arányban vezettek, s azt hitték, a szombat esti forgatókönyv szerint ezúttal is leiskolázzák a Duklát. De nem így történt, mert a Slovan kétgólos előnye tudatában visszavett az iramból, átengedte a kezdeményezést a vendégeknek, s a katonák éltek is a kínálkozó lehetőséggel. A második harmad közepén aztán fordult a kocka, Július Supler vezetőedző legénysége a szó legszorosabb értelmében leroA pozsonyi Slovan kétgólos előnye tudatában visszavett az iramból. hanta a nehézkes címvédőt, s a fővárosi drukkerek nagy bánatára 0:2-ről 4:2-re módosította az állást. Az utolsó játékrészben mindent egy lapra tett fel az elkeseredetten rohamozó címvédő, ám csak szépítenie sikerült, egyenlítenie nem (3:4). A Trencín bravúros győzelme azt jelenti: a Dukla otthonában szerA Slovan két kulcsemberének, Cígernek (balra), valamint Kolníknak (jobbra) sem ment a játék a Trencín elleni vasárnapi elődöntőn, amelyet óriási meglepetésre a vendég katonák nyertek meg 4:3-ra. (Eugen Vojtisek felvétele) dán és csütörtökön is lesz mérkőzés, s ha ezeket megnyerik a katonák, ők kerülnek a fináléba. És ez óriási szenzációnak számítana. De a Slovan a komoly tétmeccsekre mindig összekapja magát. „Nagyon elszórakoztuk a vasárnapi találkozót, talán az volt a legnagyobb baj, hogy gyorsan kétgólos előnyhöz jutottunk, aztán pedig lebecsültük a katonákat, akik a meccs hátralévő részében önmagukat múlták felül. A záróharmadban aztán már hiába rohamoztunk, a döntő pillanatokban, az ellenfél kapuja előtt mindig hibáztunk. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy 60 percig tart egy mérkőzés. Nincs mese, legalább az egyik trencséni összecsapást meg kell nyernünk! Akkor lennék viszont a legboldogabb, ha nem lenne ötödik találkozó.” - nyilatkozta Eubomír Pokovic, a bajnok Slovan trénere. Július Supler, a Dukla ismert mestere érthetően boldog volt a váratlan pozsonyi diadalt követően: „A csapat valamennyi tagja a maximumot nyújtotta, teljes mértékben betartotta a taktikai utasításokat. 0:2-nél azt mondtam a fiúknak, nincs mit veszítenünk, úgy rohamozzanak, mintha hazai jégen játszanánk. Egy biztos, Trencsénben mindkét nap telt ház váija majd a Slovant, s mi mindent megteszünk, hogy folytatódjon a meglepetéssorozat.” Biztosan menetel a körmérkőzéses szakasz legjobbja, a zólyomi együttes. Szombaton 6:2-re leiskolázta a poprádiakat, vasárnap este is nyert, de sokkal nehezebb dolga volt. Ezt bizonyítja az is, hogy a vendégek kétszer is vezettek, azonban a Zvolen a második harmadban fordított, az utolsó húsz percben már csak arra ügyelt, megmaradjon kétgólos előnye. Amennyiben a zólyomiak holnap megnyerik az első poprádi visszavágót, már a döntőbejutást ünnepelhetik, ha viszont a házigazdák győznek, csütörtökön a Poprad otthonában is lesz negyedik mérkőzés. Mint ismeretes, a playoff-szakaszban három győztes meccsre játszanak. A rájátszás további műsora - MÁRCIUS 28., SZERDA: Poprad-Zvolen (összesítésben 0:2), Trencín-Slo- van (1:1); MÁRCIUS 29., CSÜTÖRTÖK: Trencín-Slovan, (Poprad- Zvolen; ÁPRILIS 1., VASÁRNAP: Zvolen-Poprad, Slovan-Trencín). A finálé április 4-én, szerdán kezdődik - az alapszakaszban jobb helyezést elért csapat otthonában. Pástközeiben Loksáné Rácz Katalinnal a vívásról és a fair play-mozgalom pozsonyi ünnepnapjairól Jelképük az öt mosolygó sárga napocska J. MÉSZÁROS KÁROLY Pozsony. Loksáné Rácz Katalin napjainkig a szlovákiai tőrvívás legnagyobb alakja. Versenyzői pályafutása után a honi fair play-mozgalom vezéregyéniségévé vált, s máig az maradt. Mégis egy nemzetközi junior vívóversenyen találkoztunk. Leggyakrabban az olimpiai mozgalom eseményein szokott felbukkanni. Csak nem pártolt vissza a vívók közé? Mindig eljövök megnézni a pozsonyi vívóversenyeket, főleg a tő- rözőket. Érdekelt is, kötelességemnek is tartottam, kíváncsi voltam arra, hogy hol tartanak a szlovákiai vívók, és tudok-e valamit segíteni nekik. Szívügyem maradt a pengék világa, nem lehet csak úgy elhagyni. „Nem női mivoltom, hanem a voksolt juttattak a testületbe." (M. Nagy László felvétele) Hallottam, hogy a Slávia STU Bratislava Grössling utcai vívótermében hetente egyszer foglalkozik a fiatalokkal. Iskolát is ad? Nem. Szerdánként járok oda, és a tőrözőkkel vívok. Próbálok valamit átadni nekik a saját tapasztalataimból, javítani a stílusukon. Immár három éve. Február elején Párizsban az Európai Fair Play Mozgalom VI. közgyűlésén beválasztották a végrehajtó bizottságba. Minek örül jobban: a testületbe kerülésének, vagy annak, hogy őszre meghívhatta Pozsonyba az európai fórum résztvevőit? Én annak örülnék a legjobban, ha ilyen mozgalmakra egyáltalán nem lenne szükség a sportban, ha mindnyájan olyan becsületesek és toleránsak lennénk, hogy megszűnne a jelentősége. Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy beválasztottak az európai mozgalom vezetőségébe. Ez annak is a jele, hogy a honi olimpiai bizottság égisze alatt létező fair play klub jól dolgozik. Öt éve vagyunk a mozgalom tagjai. Azóta elértük, hogy jelképünk - az olimpiai körökhöz hasonló öt sárga mosolygó napocska - a nemzetközi porondon is mindenki számára egyértelműen jelzi hovatartozásunkat. Mit vállalt magára a vb-tagság- gal? Még több munkát. Ennek a nagyobb része otthon folyik. Évente kétszer-háromszor találkozunk, eszmecserét folytatunk arról, hogyan tehetnénk színvonalasabbá az egész mozgalmat. Hogy a sportolók egymás között ne ellenségek, hanem nemes ellenfelek legyenek, hogy egyszer már vége szakadjon a doppinghistóriának, hogy... Részben érthető, hogy a mai élsportban tevékenykedőknek szükségük van a pénzre, mert egyikük sem dolgozhat nyolc és fél órát, bármikor megsérülhet, támogatók nélkül nem tudnának boldogulni. Valahol azonban van egy határ, amelyet sokszor túllépnek. S ez a baj. Létezik lobbizás a fair play mozgalomban? Kellett munkálkodnia a kulisszák mögött a szavazatokért? Fogalmam sincs, én nem csináltam. Ráadásul az utolsó pillanatokig kétséges volt, hogy indulok-e a választásokon. Eleve kikötöttem, hogy csak a szavazatok alapján, és Érthető, hogy az élsportban tevékenykedőknek szükségük van a pénzre. nem a nőknek ma szívesen osztogatott kvóta szerint vállalom a tagságot. Úgy érzem, hogy az utóbbi mérce sértő megítélés. Tehát nem női mivoltom, hanem a voksok juttattak a testületbe. Szeptember 13-a és 16-a között Pozsony ad otthont az európai fair play-értekezletnek. Szűk hat hónappal előtte mi okozza a legnagyobb fejtörést a szervezőbizottság elnökének? Sok minden. Elsősorban a pénzfelhajtás, a külföldi előadók meghívása és még sokáig sorolhatnám. Miért szükséges egy ilyen értekezlet? Témája „A fair play az élsportban és hatása a fiatalságra”. Arról szeretnénk beszélni, hogy mennyire fontos a sportolók viselkedése, hozzáállása, példamutatása a mai fiatalok számára. Azt könnyen észreveszik, ha valaki cigizik, de hogy hány év kemény munkája van a siker mögött, azt már nem látják. Másfelől hol van az a határ, amelytől kezdve az élsportolónak joga van a magánéletre. Ünnepelhet valaki egy világbajnoki címet az étterem berendezésének szétverésével, vagy részegen? Élettapasztalatok híján a fiatalok nehezen tudnak különbséget tenni a jó és a rossz között, s ebben rejlik a legnagyobb veszély. Mi indokolja a témaválasztást? Szlovákiai klubunk születésekor a fiatalok nevelését tűztük képzeletbeli zászlónkra. Természetesen nem pótolhatjuk az iskolát, sem a szülőket, de ha már legalább egy fiatal sportoló eltűnődik a kétsza- vas fair play kifejezésen, akkor megérte dolgozni. Rengeteg népszerűsítő anyagot adunk ki. Abban bízunk, hogy a résztvevők közül mindenki egy picit továbbad abból, amit látni-hallani fog. Olvastam, hogy minden ötödik gyerek hajlamos az agresszivitásra. Nem állítom, hogy a csak a tévé ludas ebben. De ha huszonnégy óra alatt nem látunk mást benne, akkor ne csodálkozzunk. Próbáljunk felkínálni egy másik lehetőséget, hogy más példaképből is választhasson. Nem csak Ram- bó vagy Terminátor létezik. Ugyanakkor kemény valóság: ha ma elmegy a fiam egy futballmeccsre, nem vagyok benne biztos, hogy épen jön haza. Sajnos, ilyen világban élünk. POZSONY III. LIGA: Devínska Nová Ves-Slovan Bratislava B 0:5, Sväty Jur-SKP Devín B 0:0, Jablonec-VTJ Koba Senec B 0:3, Inter Bratislava B-Lamac 0:1, Bernolákovo-Vel'ké Leváre 0:3, PSC Pezinok-Kalinkovo 1:2. Az SFM Se- nec-VTJ Malacky és a Vrakuna-Ra- pid Ruziriov meccs elmaradt. 1. Slovan B 17 14 1 2 63:11 43 2. Rapid Ruzinov16 12 3 1 40:12 39 3. VTJ,Malacky 16 10 4 2 39:18 34 4. V. Leváre 17 7 5 5 28:24 26 5. Lamac 17 7 4 6 23:21 25 6. PSC Pezinok 17 7 4 6 25:32 25 7. Jablonec 17 8 1 8 25:33 25 8. KOBA Senec B17 7 4 6 28:37 25 9. Sväty Jur 17 6 5 6 25:22 23 10. SKP Devín B 17 5 6 6 28:25 21 11. Vrakuna 16 6 1 9 35:31 19 12. Inter B 17 3 8 6 21:22 17 13. SFM Senec 16 4 4 8 27:37 16 14. Kalinkovo 17 5 1 11 27:49 16 15. D. N. Vés 17 4 2 11 25:53 14 16. Bernolákovo 17 1 3 13 11:43 6 IV: LIGA - A-csoport: Dúbravka- Trnávka 2:1, MSK Petrzalka-Vajnory 2:2, Blatné-Vrakuna B 4:0, Malino- vo-Tomásov 3:0, Rovinka-Jarovce 1:0, Dunajská Luzná-Král'ová pri Sen- ci 4:0, Start-Chorvátsky Grob 2:2. A Raca-Ruzinov találkozó elmaradt. 1. Blatné 17 11 3 3 32:10 36 2. Dun. Luzná 17 11 3 3 36:16 36 3. Iskra Petrzalka17 10 4 3 35:14 34 4. Jarovce 17 10 3 4 32:16 33 5. Raca 16 9 3 4 32:15 30 6. Dúbravka 17 8 4 5 33:27 28 7. Chorv. Grob 17 7 4 6 22:24 25 8. Ruzinov 16 8 0 8 47:24 24 9. Tomásov 17 7 2 8 29:30 23 10. Král'ová p. S. 17 6 2 9 22:41 20 11. Vajnory 17 5 4 8 22:26 19 12. Rovinka 17 5 4 8 19:40 19 13. Vrakuna B 17 4 4 9 16:34 16 14. Trnávka 17 4 2 11 22:37 14 15. Malinovo 17 4 2 11 19:37 14 16. Start 17 2 4 11 14:41 10 KELET-SZLOVÁKIA III. LIGA 1. Túrna 17 10 3 4 29:14 33 2. Stropkov 17 9 5 3 29:15 32 3. Vranov 17 9 4 4 27:21 31 4. Presov B 17 8 4 5 29:15 28 5. Lokomotíva 17 7 7 3 21:11 28 6. Lipany 17 8 3 6 21:16 27 7. V. Kapusany 17 8 2 7 27:15 26 8: Svit 17 7 5 5 20:12 26 9. Michalovce 17 8 1 8 21:21 25 10. Humenné B 17 6 3 8 23:31 21 11. Krásna 17 6 3 8 18:33 21 12. Trebisov 17 4 7 6 18:25 19 13. Sp. N. Vés 17 6 1 10 20:31 19 14. Bard. N. Vés 17 5 2 10 14:27 17 15. St. Lubovna 17 3 5 9 15:31 14 16. V. Saris 17 2 5 10 16:30 11 IV. LIGA - dél: Roznava-Betliar 1:1, Palín-Haniska 3:1, Spisské Vlachy- Lastomír 2:1, Moldava-Michalovce B 2:0, Topol'any-Krompachy 3:1, Barca-Secovce 5:2, Prakovce-Sob- rance 0:4. 1. Barca 17 11 0 6 37:22 33 2. Saca 17 9 5 3 34:14 32 3. Secovce 17 10 1 6 37:22 31 4. Betliar 17 9 4 4 36:24 31 5. Sobrance 17 9 3 5 39:29 30 6. Palin 17 9 3 5 32:22 30 7. Roznava 17 8 2 7 36:27 26 8. Krompachy 17 7 4 6 40:29 25 9. Topol'any 17 7 3 7 40:36 24 10. Lastomir 17 7 1 9 35:33 22 11. Geca 17 6 4 7 25:35 22 12. Michalovce B 17 6 3 8 27:38 21 13. Haniska 17 5 3 9 24:35 18 14. Sp. Vlachy 17 5 3 9 26:45 18 15. Moldava 17 5 2 10 14:29 17 16. Prakovce 17 2 1 14 16:58 7 JÁRÁSI BAJNOKSÁGOK Pozsony-vidék: Ivánka-Malé Leváre 2:1, Borsky Jur-lgram 0:1, Suchoh- rad-5enkvice 1:1, Castá-Miloslavov 4:1, Kaplná-Reca 2:1, Hamuliakovo- Dol’any 1:1, Kostoliste-Zohor 2:2. 1. Zohor '17 12 3 2 49:22 39 2. Igram 17 12 2 3 55:18 38 3. Senkvice 17 10 2 5 44:22 32 4. Kostoliste 17 9 4 4 38:20 31 5. Castá 17 9 4 4 38:31 31 6. Borsky Jur 17 9 0 8 28:27 27 7. Reca 17 8 2 7 22:33 26 8. Suchohrad 17 7 3 7 42:35 24 9. Gajary 16 7 3 6 42:37 24 10. Dol'any 17 7 3 7 29:25 24 11. Kaplná 17 4 58 30:42 17 12. Maié Leváre 17 5 2 10 28:43 17 13. Miloslavov 17 5 2 10 20:45 17 14. Vysoká 16 3 7 6 17:27 16 15. Ivánka 17 3 2 12 21:44 11 16. Hamuliakovo 17 2 2 13 17:49 8 Dunaszerdahely: Kralovicové Kracany -Rohovce 2:1, Zlaté Klasy-Janíky 3:3, Vel'ká Paka-Dolny Stál 3:1, Novy Zivot-Horny Bár 8:2, Jurová- Samorín „B" 1:6, Dobrohost'-Lehni- cé 0:1, Stvrtok na O.-Vydrany 2:3, Blatná na O.1. Novy Zivot-Vrakún 1 18 13 3 :4. 2 58:24 42 2. Lehnice 18 11 4 3 57:23 37 3. Vydrany 18 12 1 5 39:28 37 4. Rohovce 18 10 3 5 33:23 33 5. Kral. Kracany 18 9 3 6 34:29 30 6. Dolny Stál 18 8 5 5 36:26 29 7. Janiky 18 8 4 6 43:34 28 8. Samorín „B" 18 9 1 8 38:33 28 9. Zlaté Klasy 18 8 2 8 42:33 26 10. Jurová 18 6 6 6 34:45 24 11. Dobrohost' 18 7 2 9 17:38 23 12. Vel'ká Paka 18 7 1 10 42:45 22 13. Vrakúri 18 6 3 9 30:30 21 14. Horny Bár 18 2 7 9 28:47 13 15. Stvrtok 18 3 2 13 20:44 11 16. Blatná 18 1 1 16 18:67 4 A doborgaziaktól három pontot levonnak! Komárom: Martovce-Zem. Olca 1:0, Sväty Peter-Vrbová/Kava 4:1, Kame- nicná-N. Stráz 1:2, FK Dunaj-Marce- lová 1:0, Modrany-Sokolce 7:0, Cho- tin-Srobárová 1:1, Búc-Zlatná n/O. 2:1, Patince-Vel'ké Kosihy 7:0. 1. Patince 18 12 2 4 40:19 38 2. Marcelová 18 10 3 5 42:26 33 3. Modrany 18 10 2 6 44:27 32 4. Búc 18 10 2 6 44:31 32 5. Sokolce 18 10 2 6 35:31 32 6. Zem. Oléa 18 9 4 5 45:27 31 7. Sväty Peter 18 9 4 5 44:31 31 8. Zlatná 18 8 4 6 42:40 28 9. Srobárová 18 8 3 7 41:33 27 10. Kamenicná 18 8 2 8 40:30 26 11. Nová Stráz 18 7 2 9 22:37 23 12. V. Kosihy 18 6 3 9 21:47 21 13. Chotín 18 5 4 9 24:27 19 14. FK Dunaj 18 5 2 11 20:35 17 15. Vrbová/Kava 18 4 2 12 20:48 14 16. Martovce 18 2 1 15 15:50 7 Érsekújvár: Jasová-Kmet'ovo 3:1, D. Ohaj-V. Kyr 6:0, Palárikovo-Dvory B-Branovo 1:1, Rastislavice-Dubník 6:2, Semerovo-Besenov 2:1, Stre- kov-Gbelce 4:0. A N. Zámky B-Stú- rovo B rangadó elmaradt. 1. D. Óhaj 14 9 3 2 50:8 30 2. V. Kyr 14 9 2 3 31:22 29 3. Strekov 14 9 1 4 30:19 28 4. Jasová 14 8 3 3 32:25 27 5. Branovo 14 6 4 4 27:26 22 6. Besenov 14 7 0 7 23:18 21 7. N. Zámky B 13 6 2 5 42:23 20 8. Rastislavice 14 6 2, 6 35:30 20 9. Palárikovo 14 5 5 4 21:17 20 10. Semerovo 14 6 2 6 29:33 20 11. Stúrovo B 13 4 1 8 31:39 13 12. Kmet'ovo 14 4 0 10 17:31 12 13. Gbelce 14 2 3 9 16:38 9 14. Dubník 14 2 0 12 18:79 6 Pillanatfelvétel a Jurová-Samorín B (1:6) mérkőzésről (Somogyi Tibor felévele)