Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)

2001-03-27 / 72. szám, kedd

UJSZO 2001. MÁRCIUS 27. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés Aggasztóan vontatottan halad az állami kézben lévő víz- és csatornahálózat átadása az önkormányzatoknak Délebbre a vízügyi határokat Pozsony. Gyökeres átalaku­lás előtt állnak az ország ví­zellátását biztosító, jelenleg állami kézben lévő víz- és csatornaművek, hiszen va­gyonuk hónapokon belül té­rítésmentesen a faluk tulaj­donába kerül. Mintegy 35 milliárd koronát érő vagyon a tét. Ezért nem mindegy, milyen határok között alakul meg a várhatóan több mint tíz leendő vízügyi rt. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Szlovákia a kelet-európai országok közül utolsóként lát neki a vízmű­vek transzformációjához, ami e- gyébként EU-s követelmény. (E te­kintetben még Románia is me­gelőzte Szlovákiát.) Pavel Koncos minisztériuma abban a hitben rin­gatja magát, hogy átmeneti idő­szakra kivételt harcol ki az EU illeté­keseinél. Eredetileg már a tavalyi év végéig át kellett volna ruházni a te­lepülésekre az állami tulajdonú víz- és csatornaművek becslések szerint mintegy 35 milliárd koronát érő va­gyonát. Ez azonban mindmáig füg­gőben van, a halogatás oka elsősor­ban a mezőgazdasági minisztérium magatartása. Lapjelentések szerint az állami vízügyi társaságok az utóbbi időben szinte halmozták az adósságokat, így megtörténhet, hogy néhol a települések a vármái jóval kisebb vagyonhoz jutnak. Mert a vagyon egy részét az adóssá­gok fejében lefoglalhatja a végrehaj­tó. A kormány január 17-én amellett tette le a garast, hogy legkésőbb 2002. június 30-ig meg kell alakul­niuk a regionális vízügyi társasá­goknak, s e dátumig a települések a lakosság számának megfelelő a- rányban a társaságok részvényesei­vé válnak. A kormány azt ajánlotta, hogy legfeljebb 14 vízügyi társaság jöjjön létre, ennél lehet kevesebb, de több semmiképp sem. A Dzurin- da-kabmet térképvázlatára pillant­va szembeödő, hogy az ország déli felében nem ritkán 8-10 járást is magába foglaló társaságok kialakí­tását ajánlja, ellenben északon ön­magában egy, esedeg két-három já­rás is létrehozhat ilyen vízügyi töm­örülést. A több mint száz települését tömörítő Csallóközi Falvak és Váro­sok Társulása ügy határozott, hogy egy Duna Menü Vízügyi Társulás létrehozását kezdeményezi. A pol­gármesterek a társulás felkérésére készült szakértői elemzés alapján döntöttek így. A csallóközi polgár- mesterek által javasolt változat má­sutt ajánlja megvonni a kormányja­vaslatban 5. számmal megjelölt tu­lajdonképpeni Duna Menti Vízügyi Részvénytársaság határait - jóval délebbre, mint ahogy azt a mező- gazdasági tárca által kidolgozott kormányanyag indítványozza. A csallóközi javaslat szerzői nem von­ják kétségbe, hogy az itteni víz az ál­lam tulajdona, ezért a vízkészlettel a térség nem rendelkezhet, s ezért elfogadják azt az elvet, hogy a tör­vényben meghatározott feltételek mellett e vízforrásból más térségek vízigényét is ki kell elégíteni. Éppen ezért javasolják, hogy Verebély, Ara­nyosmarót, Érsekújvár valamint Lé­va környéke egyebek között a Duna Menti Vízügyi Rt.-hez tartozzon. A tervezet szerint - az agrártárca ja­vaslatával ellentétben - például Nyitra és Nagyszombat már nem tartozna a Duna Menü Vízügyi Részvénytársasághoz, ellenben el­döntendő, hogy ide sorolják-e a Ba- zini és Szend járást, valamint Ara­nyosmarót és környékét. Csallóközi álláspont szerint a Nyitra menti cso­portos vízvezetékrendszer és rész­ben a gravitádós vezetékrendsze­ren érkező vízvezetékhálózatból biztosított Nyitra vízellátása. A ja­vaslat elvben nem zárkózik el attól, hogy esetleg Nyitra is a Dunamenti Vízügyi Rt.-be tartozzon, ha szak­mai érvek igazolják ennek a megol­dásnak a létjogosultságát. Kitér ar­ra, hogy a somoijai városi képvi­Minden régióban más és más vízár A szaksajtó szerint miután a vízügyi vagyon átkerül a községek­hez, megjelennek a külföldi beruházók. Ők elsősorban abban lesz­nek érdekeltek, hogy olyan társaságokat hozzanak létre, amelyek bizonyos nyereség fejében üzemeltetnék és irányítanák a vízügyi társaságot. A víz ára várhatóan minden régióban más lesz. Ennek az oka, hogy az egyes régiókban más és más nagyságrendű beru­házásokra lesz szükség, s ez a víz árában is tükröződik. Már több külföldi társaság is jelezte ez irányú érdeklődését, köztük a francia Vivendi, Water és a Lyonnaise társaságok, (i-er) selőtestület is amellett döntött, hogy a város a társasághoz tartoz­zon -jóllehet polgármestere a janu­ári tanácskozáson tartózkodott a Duna Menti Vízügyi Rt. megalakítá­sáról tartott szavazáson -, mivel sa­ját vízkészlete is van, így nincs ráu­talva a szomszédos járás vezetéké­re. A javaslat szerint nagyon lénye­ges lesz annak garantálása, hogy a társaságok határainál szavatolt le­gyen az átadott, illetve az átvett víz- mennyiség korrekt mérése. Az eset­leges üyen jellegű visszaélések me­gelőzése mellett legalább ilyen fon­tos az, hogy milyen ára lesz a jövő­ben várhatóan stratégiai árunak számító ivóvíznek. A javaslat szerint a Duna Menti Vízügyi Rt. által előál­lított víz árának szociálisan elvisel- hetőnek kell lennie, és számítások szerint 1 köbméternyi ivóvíz előállí­tása és elvezetése 19 korona 65 fü­lérbe kerülne. Szemben például a minisztériumi anyagban szereplő 80 korona 80 fillérrel, ennyiért ad­ná a tárca tervezete szerint a Bazini és a Szend járás területén létesí­tendő 3. számú vízügyi társaság a víz köbméterét. A Csallóközi Falvak és Városok Tár­sulása konkrét számot nem javasol azzal kapcsolatosan, hogy országos méretben hány vízügyi társulás jöj­jön létre, de utal arra, hogy a legcél­szerűbbnek azt tartaná, ha 8-10 ala­kulna. A Csallóközi Falvak és Váro­sok Társulása által javasolt Duna Menti Vízügyi Rt. határai hozzá­vetőleg a Somoija, Jóka, Galánta, Moconok, Aranyosmarót, Pukanec, Palást és Ipolyság mögötti vonalon húzódnának, tehát Gútor, Szene, Nagyszombat, Galgóc, Nyitra Ta- polcsány mögötti vonalon, (iker) A koronában vezetett számlák betéti kamatai (érvényben 2001. március 25-én) 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap Lakossági folyószámla CSOB 4,90-5,20 5,405,70 5,906,20 6,306,60 6,506,80 6,606,90 1,505,50 Bank Austria Creditanstalt 4,65-5,50 4,65-5,50 5,306,15 5,456,30 5,506,35 5,556,40 1,50 Banka Slovakia 5,70 6,30 6,60 7,40­8,00 3,50 HypoVereinsbank Slovakia 5,406,60 5,406,60 5,406,60 5,406,60­5,506,70 1,50 Investiert a rozvojová banka 5,405,60 5,806,30 6,506,80 7,20 7,40 7,307,50 2,204,50 Istrobanka 5,40 5,80 6,30 6,70 6,90 7,10 3,00 Ludová banka 5,00 5,25 5,75 6,25­6,006,50 2,003,75 Pol'nobanka 4,905,10 5,205,90 5,706,30 6,106,60 6,206,60 6,306,85 2,254,25 Prvá komunálna banka 5,00 5,505,80 5,806,10 6,306,60 6,606,90 6,807,10 2,003,00 Tatra banka 5,305,80 5,706,20 6,106,60 6,156,65 6,356,85 2,00 Devin banka 5,505,70 6,306,60 6,807,10 7,307,60 7,908,30 8,508,80 2,005,50 Slovenská sportolna 4,905,00 5,605,70 5,805,90 6,256,50­6,506,75 2,00 Vseobecná úverová banka 5,30 5,45-5,85 5,156,45 6,606,80 6,756,95 6,907,10 2,754,20 TANÁCSADÓ Mennyi szabadság jár? Szabadság jelige: Az elmúlt év­ben betegeskedtem, a ledolgo­zott napjaim száma 47 munka­nap. A munkáltatóm azt állítja, mivel nem dolgoztam le a 60 napot, idén rövidíti a szabadsá­gomat. Szerintem jogosult va­gyok a teljes szabadságra. BERNÁTH SZILVIA Az az alkalmazott, aki a naptári évben legalább 60 napot dolgo­zik, jogosult az egész évi szabad­ságra, amennyiben munkaviszo­nya ugyanannál a munkáltatónál az egész év folyamán fennáll. Mi­vel tényleges munkavégzésről van szó, ezért nem a naptári, ha­nem a munkanapokat kell figye­lembe venni. A munkáltatójának tehát valóban igaza van abban, hogy ha az előző évben nem dol­CAZDASACI Rudolf Schuster a U. S. Steelben Kassa. A kassai vasműbe belé­pett amerikai U. S. Steel minden befektetési ígéretének eleget tesz gozta le a 60 napot, akkor a sza­badság időtartama arányosan le­rövidül. Minden ledolgozott 22 nap után 1/12-nyi rész jár az évi szabadságból. Mivel Ön az el­múlt évben 47 munkanapot dol­gozott, idén 3 vagy 4 nap szabad­ságra tarthat igényt, attól függő­en, hogy négy vagy öt hét sza­badságra jogosult. A Munka Tör­vénykönyve felsorol néhány olyan időszakot, amely munka­végzésnek minősül. Az Ön eseté­ben az olyan betegszabadság mi­nősülne munkavégzésnek, amely munkabalesetet következménye. Ennek feltétele, hogy ezért a munkabalesetért a munkáltató legyen a felelős. A szerző a Csekes, Világi, Drgo- nec és Társai ügyvédi iroda munkatársa HÍRMORZSA- közölte a gyár meglátogatása­kor Rudolf Schuster államfő. Az amerikai fél tavaly decemberben 30 millió dollárért korszerűsített, az idén pedig 6 müliárd értékben új gyártósort épít. (CTK) A LEGKEDVEZŐBB VALUTAÁRFOLYAMOK Pénznem A legkedvezőbb valutavétel Árfolyam Bank USD 49,91 VÚB DEM 22,80 VÚB, SLSP Osztrák schilling 3,24 VÚB, SLSP, IRB Svájci frank 29,09 VUB, Tatra banka Angol font 71,25 VUB Pénznem A legkedvezőbb valutaeladás Árfolyam Bank USD 47,77 Banka Slovakia DEM 21,82 Banka Slovakia Osztrák schilling 3,10 Tatra banka, IRB Svájci frank 27,83 Tatra banka Angol font 68,10 tSOB Érvényes március 26-án. A feltüntetett árak nem veszik figyelembe a kezelési költségeket. (Forrás: SITA) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2001. március 27-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 43,602 Magvar forint (100) 16,354 Angol font 70,003 Német márka 22,293 Cseh korona 1,270 Olasz líra (1000) 22,519 Francia frank 6,647 Osztrák schilling 3,169 Japán ien (100) 39,684 Spanyol peseta (100) 26,205 Kanadai dollár 31,249 Svájci frank 28,441 Lengyel zlotv 11,877 USA-dollár 48,813 • vállalkozói hitelek befektetési célokra • a hitel nagysága 3-tól 30 millió korona • a törlesztőrészletek 1 éves halasztása • változatlan kamatláb a hitelnyújtást követő 12 hónapban a Ludová bankában! •• ELŐNYŐS kamatláb Az ajánlat 2001. VI. 30-áig érvényes 11.75% LUDOVÁ BANKA VOLKSBANK A bizalom kötelez. VK-79

Next

/
Thumbnails
Contents