Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
2001-03-17 / 64. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2001. MÁRCIUS 17. Szombati vendég Kassai Csongor: „Van egy hosszú listám azokról az alkotásokról, amelyek bekerültek a legjobb öt idegen nyelvű film közé vagy Oscar-díjat kaptak. Most az én filmem is köztük van." Egyszer már lecsillapodott, de most ismét izgul filmje bekerült a legjobb öt film közé? A Koliba Rádióból hívtak fel, hogy hallottam-e már a nagy hírt. Nem hallottam. K. O.-val ki is ütöttek azonnal. Aztán megkérdezték, visszahívhatnának-e öt perc múlva, hogy villáminterjút készíthessenek velem. A színházba már úgy mentem be este, hogy három centivel a föld felett jártam. Aztán megnyugodtam. Lecsillapodtam. De most, hogy egyre inkább közeledik a díjkiosztás napja, megint érzem, hogy valami történik velem. Pedig erős vetélytársai vannak a filmnek. Látta már valamelyiket? A Tigris és Sárkányt. Tökéletes technika, gyönyörű jelmezek, eg\\ Tudom, hogy mek- r kora lehetőséget kaptam, és úgy érzem, színvonalas munkát > végeztem. \> zotikus tájak, látványos jelenetek, lovas csaták és beteljesületlen szerelem - csak minden olyan „amerikai”. A külsőségek mögött elveszik a tartalom. A mi filmünk emberi történet. Zsidó fiút bújtat egy gyermektelen házaspár. Hogy ne derüljön ki a titkuk, látszólag kollaborálnak. Micsoda izgalmas helyzetek születnek ebből! Jiíí Menzel szerint harminc százalék esélye van a filmnek, hogy Oscart nyer. Szerintem sem több. Pedig megérdemelné. Hányadik filmje is a Segíts, én segítek? Sorrendben a második. Előtte forgattam a Hana és fivéreit, utána a Rembrandtot, a Tájképet, tavaly nézek rajtad.” A Rembrandt című kanadai filmben a festő egyik tanítványát játszom. A Szabad, nem szabad?-ban pedig egy rádióállomás technikusa vagyok. Martin Sulik filmjét, a Tájképet se hagyjuk ki. Nem olyan szerepem van benne, hogy az alapján kapjak egy újat. Egy kiskatonát játszom 1937-ből. Átvonul a szakasz egy dél-szlovákiai kisvároson, le is táboroznak egy időre, s az órásmester csinos, fiatal özvegye minden éjszakára más bakát hív az ágyába. így kerülök vele testközelbe én is, bár a mi kapcsolatunk szerelem első látásra. A „víg özvegyet” Vilma Cibul- ková, a legjelesebb cseh színészek egyike alakítja. Hogy fogadta filmbeli ágyába? Finoman és illatosán. Semmi izgalom, semmi álszemérem. Tizenöt ember előtt úgy ölelt magához, mintha csak ketten lettünk volna a szobában. Profi színésznő. Láttam őt egy színpadi szerepében, Strindberg Júlia kisasszonyában. Lenyűgözően játszott ott is. Híebejk filmjében ugyancsak remek partnereket kapott: Bólék Polívkát és Anna Siskovát. Remek alakításukért pár héttel ezelőtt meg is kapták a Cseh Oroszlánt. De ugyanezt a díjat a legjobb filmért és a legjobb rendezésért Jan Híebejk, a legjobb forgatókönyvért pedig Petr Jarchovsky is átvehette. Csak önről és Jan Malii operatőrről feledkezett meg a Cseh Filmakadémia. Csalódott volt nagyon? Miért mondjam azt, hogy nem, ha igen? Megértem. Igazán kiváló alakítást nyújtott. Méltó partenere volt cseh és szlovák kollégájának. Tudom, hogy mekkora lehetőséget nyáron pedig a Szabad, nem szabad?-ot. A Hana és fivéreiben én vagyok az egyik fivér, akit csak úgy megtűr a cseh felesége. Mindig valami provokatív feliratú trikót visel a nő. Az egyiken például az áll: „Nem vagyok néma, csak átkaptam, és mindennemű önteltség nélkül nagyon halkan kimondom azt is: úgy érzem, színvonalas munkát végeztem. Azok viszont, akik a díjak odaítélésében döntenek, szeretik, ha a színész széles skálán mozog a szerepben. Ha sír is, nevet is, ha megható is, megdöbbentő is. David Wienemek azonban, akit én játszom, nincsenek kitörési lehetőségei. Neki egy célja lehet: túlélni a borzalmakat. Ilyen helyzetben pedig, meghúzódva egy titkos kamrában, nem lehet jóízűen kacarászni. Erre ott nincs lehetőség. Melye azok a jelenetek a filmben, amelyet a legjobban szeret? Amikor franciául tanítom Anna Siskovát, és amikor elkezdem mesélni neki, mit kellett megélnem, míg kicsúsztam a németek kezéből. A cseh filmeseknél mindenesetre letette a „névjegyét”. Lesz még ennek folytatása Prágában. Én ezzel nem foglalkozhatok. Ha hívnak, hívnak, ha nem, nem. Nekem az a dolgom, hogy teljes odaadással végezzem a munkámat. Az Össztáncból is ezért léptem ki. Nem tudtam teljes egészében a részese lenni. De már másvalaki örülhet neki. Leadta. Visszalépett. Nyolc próba után le kellett mondanom a lehetőségről. Le kellett? Erre kényszerített a helyzet. A katonaság mellett továbbra is játszom a radosínaiakkal. Nagyon sok vendégszereplésünk van. Most is Prágába, Zsolnára, Ostravába utazunk. A főiskolán egyre intenzívebbek a próbák. Nem tudnak egyeztetni. Kétfelé szakadni pedig nem szeretnék. A Hviezdoslav Színház titkárságán mégis azt mondták: cserbenhagyta őket. Nagyon zavar, hogy kimaradok az előadásból, de fel kellett adnom valamit. Én sajnálom a legjobban, hogy így alakultak a dolgok, mert azonkívül, hogy Martin Hubával nagyon jó dolgozni, egy Most éppen kettős életet él. Jánosík jobbkeze a Radosí- nai Naiv Színházban, amelyhez szerződés köti, újdonsült férj egy kevésbé ismert Tennessee Williams-darab- ban a színművészeti főiskolán, ahová egy rendező szakos hallgató hívta vissza - miközben januártól katona. SZABÓ G. LÁSZLÓ Kassai Csongor napjai azonban most mégis más miatt izgalmasak. Jan Hrebejkkel forgatott filmje, a Segíts, én segítek egyike annak az öt idegen nyelvű alkotásnak, amelyeket az Amerikai Filmakadémia Oscar-díjra terjesztett fel. A végeredmény március 26-án válik ismertté, s Kassai Csongornak addig lesz még néhány előadása, próbája, katonai mundérban pedig huszonnégy órás ügyelete. „Nagy öröm volt számomra a Csongorral való munka. Érzékeny, képlékeny, könnyen formálható tehetség. David Wiener szerepére mindenképpen egy olyan színészt akartam, akit még nem ismert a cseh közönség. Amúgy sem szeretem az elkoptatott arcokat. Csongor helyzetét persze nemcsak az nehezítette, hogy csehül kellett beszélnie, a némettel is súlyosbítottam a feladatát. Ráadásul Bólék Polívkával állt a kamera elé. Egy fiatal színésznek ez nem kis feladat. De valahogy nem féltem, hogy túl sok terhet akasztok a vállára. Bíztam a tehetségében, az erejében, az odaadásában. A forgatás során soh nem éreztem, hogy szí- nészileg cserben hagy. Minden instrukciómat tökéletesen teljesítette. Nem tudom, mit hoz a jövő, de remélem, dolgozhatunk még együtt.” (Jan Hfebejk filmrendező) Pár nappal ezelőtt még a Hviezdoslav Színházban láttam. számomra egészen új műfajban is próbára tehettem volna magam. Más színházakban, más produkciókban ugyanis nincs lehetőségem arra, hogy szavak nélkül, tánccal, mozgással és gesztusokkal „beszéljek” a színpadon. Ez nagy kihívás lett volna. Jól döntött? Biztos, hogy épp erről a lehetőségről kellett lemondania? Morális oka volt a választásomnak. A vizsgarendezésbeli szerepemre már fél évvel ezelőtt igent mondtam. Az Össztánc szereposztását sem a múlt héten írták ki. Martin Huba decemberben szólt, Most legalább, ami- ~ óta csak a főiskolán próbálok, kevesebb stressz ér. Be tudom osztani a napomat. « A Martin Huba rendezésében készülő, Budapesten már nagy sikert aratott Össztáncban próbált. Egy félszeg, nem igazán jól táncoló, szerencsétlen fiú szerepét kaptam, aki ahelyett, hogy önmagával törődne, mások érdekeit védi. Jó szerep. Amíg meg nem elégelik, hogy sokat járok próbákra. Ennnek az egynek nem igazán örülnek. Egészen pontosan: nehezen viselik. Jobban örülnének, ha többet lennék a kaszárnyában. Egyébként benti „szerepem” is van. Konferálnom kell egy katonákból álló rockegyüttesnek. Járjuk az országot. Négynapos útjaink is vannak. Időhiányban szenvedek, az az igazság. Legalább gyorsabban telnek a napjai. Vagy éppen most kezdenek lassulni, mert annyira várja, melyik film kapja meg az Oscart, a belga, a francia, a mexikói, a tajvani vagy a cseh, amely most jó magasra repítheti? Furcsa dolgokat produkál az élet. Részese vagyok egy filmnek, amely Oscar-esélyes. Van egy hosszú listám azokról az alkotásokról, amelyek bekerültek a legjobb öt idegen nyelvű film közé vagy Oscar-díjat kaptak. Most az én filmem is köztük van. Bizserge- tő érzés. De azt is időbe telt feldolgoznom, hogy benne van a képem a Cinemában. Abban az újságban, amelyet én magam is rendszeresen vásárolok. Sosem gondoltam, hogy egyszer önmagamat látom viszont a lapban. Kitől tudta meg, hogy Hfebejk hogy számol velem a darabban. Én rögtön közöltem vele, hogy visszavárnak a főiskolán, de ha a két szerepet párhuzamosan vihetem egymás mellett, akkor boldogan viszem. A két próbafolyamat azonban most már olyannyira fedi egymást, hogy nem volt más kiút, fel kellett adnom az egyiket. Nem fognak ezért neheztelni a Nemzetiben? Nem áll fenn a veszélye annak, hogy ezek után jó ideig nem hívják? Minden megtörténhet. Ez is. A belső nyugalmam azonban mindennél fontosabb. Én a szavamat adtam valakinek, és azt nem vonhatom vissza. Egy háromszereplős darabban játszom majd a főiskolán, újdonsült férje leszek egy züllött kis nőnek. Eleinte úgy gondoltuk, hogy nem volt értelme. A bemutatón ráadásul ott sem lehettem volna, mert azon az estén vidéken játszom a Radosínai Naiv Színházzal. Húz- tam-halasztottam én a döntést, sajnálom, hogy ennyire besűrűsödött az életem. De ha nincs idő a felkészülésre, akkor nem szabad erőltetni a dolgot. Most legalább, amióta csak a főiskolán próbálok, kevesebb stressz ér. Be tudom osztani a napomat. Mert „főállásban“ végül is katona vagyok. Hány napot töltött januártól a kaszárnyában? A napokat nem számolom, csak azt tudom, háromszor aludtam a priccsemen. Amikor ügyeletben voltam. Áll a kapuban, és írogatja, ki jött, ki távozott? Számolom az ezredeseket. A felettesei tudják már, kihez van szerencséjük? Aki látott valamelyik filmben, az biztosan. Dicsérik, elismerik, vállon veregetik? Épp a minap hallottam, hogy az egyik ezredes azt mondta valakinek: „Csongor jó katona." Meddig lesz jó? kilenctől tizenegyig a főiskolán, déltől kettőig pedig a Hviezdoslav Színházban fogok próbálni. Csakhogy egyre inkább úgy éreztem, a fontos információkról mindig lemaradok Martin Hubánál. Ezt nem lehetett tovább húzni. Egyszerűen
