Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
2001-03-15 / 62. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2001. MÁRCIUS 15. KOMMENTÁR Ködösítés a finisben TUBA LAJOS Március végén Brüsszelben aláírják a szerződést és ezután a SAPARD programból is lehet pénzt kérni, idén 18,3 millió eurót, jelentette a kormányhivatal főosztályvezetője. Ezzel nagyon érzékeny területen engedett valótlan információt az éterbe. A SAPARD-program megnyitásának három feltétele van, amiből egy még az említett aláírás után sem teljesül. A program lebonyolításáért felelős SAPARD ügynökség brüsszeli akkreditációjáról van szó. Ennek ugyanis azt kell bizonyítania, hogy a folyamat ádátható lesz és egyenlő esélyeket biztosít minden érdeklődőnek. Annyit már Brüsszel is tapasztalt, hogy térségünkben a korrupció mindenütt felüti fejét, ahol arra a legkisebb esélyt hagyják. így az akkreditációs folyamat minden társult országban véres verejtékkel folyik (különösen érvényes ez akkor, ha a legmagasabb szinten is csak néhány hónapja értették meg, hogy a SAPARD- programot nem lehet pártvonalon lenyúlni). Magyarországon néhány hete jelentek meg hírek arról, hogy a SAPARD ügynökség még messze van attól, hogy Brüsszelt meggyőzze a folyamat tisztaságáról, nálunk legfeljebb sejteni lehét, hogy a helyzet nem jobb. Emellett eddig úgy tudtuk, a tavaly felhasználatlanul maradt 18 millió eurós keretet is merítem lehet, így a rendelkezésre álló pénznek is többnek kellene lennie az évi hivatalos 18 millió eurónál. A SAPARD-programmal kapcsolatos információkkal már csak azért is óvatosan kell bánni, mert ez az első, pénzes előcsatlakozási alap, amely nyereségorientált projektumok számára is hozzáférhető. Ezt csak tetőzi, hogy a projektumírásban utazók már eddig is sok olyan állítással igyekeztek klienst szerezni, ami távol állt a valóságtól. így a SAPARD-ban reménykedőknek sok meredek dologra kell felkészülniük, nagy kár, ha ehhez az állami hivatalnokok is hozzájárulnak. Nekünk legfeljebb a vigasztalás marad: ne csüggedjenek, ezzel az egésszel a milliárdos uniós szerkezet- váltó alapokra készül az ország, és ez néha még az üggyel hivatásszerűen foglalkozó adminisztráció erejét is meghaladja. JEGYZET Évődve évülünk HOLOP ZSOLT Levelet írt az adóhivatal, ez általában elég egy kis gyomorideghez, de láss csodát, vannak pillanatok, amikor e rút intézményt is lehet szeretni. 1700 korona adó- túlfizetésem van, menjek be bátran, visszaadják. Odanyomom a levelet annak a drága hivatalnoknak, milyen aranyos ember, mindjárt ad nekem 1700 koronát, gondolom, ehelyett megkérdi, mit akarok. Aranyosnak aranyos, csak nem tud olvasni, sebaj no, elmondom én neki, itt vagyok, ragyogok, jöttem a pénzért, ne legyen már ilyen kimért. Erre azt mondja, tanuljak meg olvasni, és ne raboljam a drága idejét, ők nem írták, hogy visszaadják a pénzt, azt meg végképp nem, hogy menjek be, mert íátni szeretnének. Egy elévült adótúlfizetésről van szó, évekkel ezelőtt tömtem meg vele az államkasz- szát, és ha rendesen végigolvastam volna a levelet, tudnám, éppen arról értesítettek, hogy végleg ráteszik a kezüket az összegre. Elévült túlfizetés. ízlelgetem, milyen dallamos, müyen költői. Mégis prózai dolgok jutnak eszembe. Miért nem írtak addig, amíg még visszaadhatták volna? „Ez nem előírás” - jön a lakoni- kus, de egy fokkal barátságosabb válasz; tudja, már ő van nyeregben. Most meg már minek írtak? „Ez az előírás” - mondja. Mondom, valamelyikünk nem normális, erre ő nyájasan biztosít róla, ő az, és nem ldzárt, hogy én is, úgyhogy akkor a helyzet, az nem normális. Az adóhátralék mikor évül el,- kérdezném pimaszul, de nem akarom magamra haragítani. Nincs valami kiskapu? „Nincs!” - mondja vidáman, már egészen jó a kedve. Na de mégis... „Na jó” - esik meg rajtam a szíve. Elmagyarázza, ha indítanék egy vállalkozást, egy csomó illetéket meg adót kellene fizetnem, és valamibe beszámíthatnák. Elmagyarázom, hogy ha indítanék egy vállalkozást, egy csomó illetéket meg adót kellene fizetnem, és rámenne a gatyám is. Esetleg örökölhetnék, javasolja, örökösödési adó is létezik, teszi hozzá fontoskodva. Megköszönöm, de inkább várok még jó pár évet a jussomra, ti meg, drága szüleim, vigyázzatok magatokra! Mindez egy éve történt. Most megint levelet írt az adóhivatal, 1700 korona adótúlfizetésem van, menjek be bátran, odaadják. Többször végigolvasom a levelet, a napnál is világosabb, ugyanazt az 1700 koronát akarják mégis visszaadani, amit nem akarnak visszaadni. Megyek reklamálni, mert itt valami súlyos félreértés, visszafordíthatatlan és jóvátehetetlen hiba történik, ha valóban visszakapom az elévülésem. Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Juhász László - politika (58238339), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Tallósi Béla - kultúra (58238313), Urbán Gabriella - panoráma, téma (58238339), Fábián Éva - régió (58238310), Tomi Vince - sport (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0949/6382806, Kassa: 095/6002225, Rimaszombat: 0866/5684214, Rozsnyó: 0942/7329857, Komárom: tel., fax: 0819/7704200, Nyitra: 087/6522543. Kiadja a Grand Press Rt. és a Petit Press Rt., Dostojevského rad 1,811 09 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Ziaéik - kereskedelmi osztály-, tel.: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály-, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051, 52921372, E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Némcovej 32, 095/6709548, 6002210, fax: 095/6002229. Nyomja a GRAND PRESS, Bratislava. Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Grand Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: Versus Rt., ES-vyvoz tlaée, Kosická 1,813 80 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az Írások, fotók és grafikonok teijesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásává! lehetséges. Kéziratokat nem őrziínk meg és nem küldünk vissza. E-mail: redakcia@ujszo.com (Pócs Péter plakátja) TALLÓZÓ PRAVDA Szlovákiai vezető politikusok megy- győződése, hogy lehallgatják beszélgetéseiket. Az egyik meg nem nevezett párt vezetői állítólag gépkocsiba ülnek, és az országon kívülre autóznak, ha nem akarják, hogy stratégiájukat illetéktelen fülek is hallják. „Mindig ezt tesszük, ha fontos dolgokról kell tárgyalnunk. Még szerencse, hogy Pozsonyból csak egy ugrásra vannak a szomszédos államok” - nyüatkozta a lapnak az egyik párttisztviselő. Brano Ondrus, az SDL alelnöke elárulta, többször megesett, ha egy politikussal vagy vállalkozóval tárgyalt, partnere megkérte, kapcsolja ki telefonját, vagy vegye ki belőle az elemet. Az SDE-ben szokássá vált, hogy a pártgyűlések előtt kikapcsolják és félreteszik telefonjaikat. Több pártban a tárgyalások előtt megfelelő műszerekkel vizsgáltatják át a tárgyalóhelyiséget, nincs-e benne poloska. MAGYAR NEMZET A magyar kormány szerint a zámo- lyi romák ügyében a magát függetlennek mondó strasbourgi szervezet döntése megalapozatlan, méltánytalan és igazságtalan - jelentette ki Borókai Gábor kormányszóvivő. 1999-hez képest nem emelkedett a tavalyi évben kisebbségi ombudsman hivatalához beérkezett panaszok száma: míg 1999-ben 435 esetet jelentettek be, tavaly ez a szám 431 volt - mondta Kaltenbach Jenőt, a nemzeti és kisebbségi jogok biztosa. A kormány azután alakította ki álláspontját, hogy több zámolyi roma család kapott menekült státust. Borókai leszögezte: a szervezet döntése Magyarországon felerősítheti a romaellenes hangulatot. Közölte: az ügyben nincs szükség diplomáciai válaszlépésre a magyar kormány részéről, hiszen a zámolyi romák ügyéről nem a francia állam, hanem egy független szervezet döntött. Rámutatott, Strasbourgban nem a magyarországi cigányság helyzetét, hanem kizárólag csak a zámolyi családok ügyét vizsgálták. NÉPSZAVA Meg nem erősített hírek szerint a közeljövőben már gyanúsítottként hallgatják ki Torgyán Attilát. Hétfőn még tanúként hallgatták ki az Ag- rárinnovációs Kht. sérelmére elkövetett jogtalan behatolás, és csalás kísérlete miatt a kht.-tői a Fradinak átutalt támogatások ügyében folyó eljárásban a volt agrárminiszter fiát. Torgyán Attilával kapcsolatban a Népszava által kirobbantott kazettaügyben merült fel a gyanú, hogy tavaly Beczéné Tóth Judit ügyvédnő közvetítésével 3 millió forint kenőpénzt kapott egy vállalkozótól. Ezért az összegért kellett közbenjárnia édesapjánál egy pályázat kedvező elbírálása érdekében. Talán eretnekség, de március idusán nem a Nemzeti dal jut eszembe, hanem, hogy helyén van-e a szívünk Melldöngetés helyett Süt a nap, bimbóznak a fák, tavasz van. Március idusa. Budapesten kocsiba ülnek az ügyeletes államtitkárok, miniszterek, és kirajzanak Komárom, Nagyvárad, Pozsony, Ungvár, Kassa felé. KÖVESDI KÁROLY Viszik a zsebbe hajtogatott beszédeket, koszorúkat az „odaátiak- nak”. Valószínűleg őszinte jószándékkal, hogy érezzék a határon túliak, törődnek velük, fontosak az anyaország számára. Ilyenkor óhatatlanul végigböngészi az ember, hová ki érkezik, ami egyet jelent egy-egy város pillanatnyi rangjával. Vagy nem. Talán véletlenszerű, hová ki jön. Hanem ami keveseknek jut eszébe: ilyenkor miért nem lehet magukkal hozni mondjuk a nemzet egyik-másik csalogányát? Például azokat, akik év közben szép gázsiért haknizzák végig Dél-Szlovákia művészetre éhes kisvárosait, előszeretettel művelve a playback műfaját. (Ha Laborfalvi Róza élne, talán.) Talán nagyobb és maradandóbb élményt jelentene egy-egy új márciusi ifjat hallgatni, mint a protokollt. De ne komolytalankodjunk. Fő, hogy évek óta ezt is lehet, s talán már nem őrködnek rendőrök a koszorúzások helyszínén, tartva a balhétól. Bár nem vagyok benne biztos, hogy a nyitrai bőragyúak elér- zékenyülve nézik végig a mai fáklyásmenetet. Szóval úgy nagyjából minden szép és minden jó, Petőfi rendszeresen letördelt kardját leszámítva. De azért mintha a magyar-szomszéd viszonyban kissé „leült” volna a közösködés. Emlékszem, a kilencvenes évek elején Pozsonyban még együtt koszorúzott a magyar és a szlovák főváros főpolgármestere. Vagy közösen nyitották meg a pozsonyi kulturális napokat. Az egykori koronázó városban akkoriban rózsaszín remények kezdtek bimbózni a lelkekben. Most, egy évtized múltán ott tartunk, hogy nemzetárulónak kiáltják ki a szlovák képviselőt - és sajnos nemcsak a nemzetiek -, aki részt vett a magyar parlament Esterházy-emlékü- lésén. Igaz, a szlovákok többségének Esterházyról az jut eszébe, hogy a gróf helytelenítette a trianoni döntést, míg nekünk az, hogy nem hagyta el nemzetét a legnehezebb időkben sem, és hogy nem szavazta meg a zsidótörvényt a szlovák állam parlamentjében. Frantisek Miklosko budapesti jelenése valószínűleg inkább az utóbbinak szólt, s talán kissé a szlovák lelkiismeretnek is, hiszen Esterházy mártíriumát nem lehet csak úgy kitörölni a történelemből. Mindenesetre ha már ünnepelni nem tudunk közösen, mert ami ünnep az egyiknek, az mást jelent a másiknak, legalább azt a becsületes embert hagynák békén, aki hallgatni képes a lelkiismeretére. Vagy legalább annyi együttérzés lenne bennünk, hogy nem igyekszünk minden áron elpusztítani közös értékeinket, amelyek ráadásul nem csak, vagy nem elsősorban szimbólumok. Mint azt tervezik újból Pozsony belvárosában. Az új építészeti csoda a Szent Márton-székesegy- ház mellé lett megálmodva, tökéletesen tönkre téve az összhatásnak azt a megmaradt töredékét, amit a régi városfalak és a Dóm együttese képvisel, amelyet az új híd építése A falak nem tehetnek róla, hogy építőik milyen nyelven beszéltek és a zsinagóga lerombolása után sikerült meghagyni. Az érzéketlen urbanisztika új agyküövését bárki megtekintheti, ha veszi a fáradságot. A Dóm, ha valamiféle alagutat rittyentenek mellé, s annak tetejébe modern épületeket raknak, úgy fog állni a Duna-parton, mint egy számkivetett ócskaság, vagy egy eszelős remete, aki nem képes felfogni az idők szavát. Egy másik tervben pedig az óváros legszebb terére parkolót álmodtak. S mindezt talán csak azért, hogy egyeseknek ne kelljen pár métert gyalogolniuk a diplomatarendszámmal ellátott kocsikból kiszállva. Hogy ennek semmi köze nemzeti ünnepünkhöz? Látszólag valóban nincs. De csak látszólag. A rendszerváltás után azt reméltük, végre vége szakad az esztelen történelmi udvarsöprésnek, a múlt bármi áron való lebontásának, és békén hagyják (Pozsony esetében német-magyar-szlovák múltú) városainknak legalább a magját. S nemcsak azért, hogy nemzeti hovatartozástól függően ki-ki más érzelemmel sétáljon végig egy fasoron, nézzen fel egy ódon téglafalra, hanem mert az emberi tisztesség úgy kívánja, hogy több száz éves emlékeket nem verünk szét, hanem megőrizzük és ápoljuk őket. A világon sok helyütt büszkék lennének rájuk. S talán eretnekségnek tűnik, de március idusán nem a kokárda meg a Nemzeti dal jut eszembe, hanem az, hogy helyén van-e a szívünk, és fel tudjuk-e emelni a szavunkat az ilyen esztelenségekkel szemben. Könnybe lábadt szemmel szónokolni, dalárdát hallgatni mindig is tudtunk. Majd a felemelő beszédek után a közönség hazaballag, és minden megy tovább. Új tervek születnek, egy tyúklépéssel ismét közelebb araszolunk Európához, miközben önmagunktól távolodunk. Fasisztának talán mégsem kellene nevezni olyasvalakit, aki ellenezte a zsidótörvényt és zsidókat bújtatott Esterházy János gróf ürügyén VRABEC MÁRIA Egy hétre volt szüksége a szlovák külügyminisztériumnak ahhoz, hogy rájöjjön, az Esterházy János születésének századik évfordulóján rendezett budapesti ünnepség semmilyen módon nem befolyásolja a két ország kapcsolatait, és nem okoz diplomáciai bonyodalmat. Nem is okozhat, hiszen a magyar parlamentben nem egy, a „magyar önkényuralmat visszasíró, a szlovákságot mélyen lenéző és Horthyt lelkesen üdvözlő politikusra emlékeztek” - ez az Esterházy ugyanis csupán a szlovák történelemkönyvekben létezik. És mivel csak ez lé* tezik, nem csupán az átlagemberek, de a politikusok, sőt, urambo- csá még a külügyesek túlnyomó többsége sem tudja, hogy az újlaki gróf elismerte és támogatta is a szlovákok önrendelkezési jogát, síkraszállt a magyarországi szlovák kisebbségért, és többször is nyilatkozatban ítélte el a kakastollas csendőrök túlkapásait. Az meg már végképp nem illik a nácizmussal való szövetkezésért elítélt magyar arisztokratáról alkotott képbe, hogy ő volt a szlovák parlament egyetlen olyan képviselője, aki nemmel szavazott a zsidók deportálását elrendelő törvényre, így erről hallgattak is bölcsen azok a történészek - Dusán Kováétól Ivan Ka- menecig -, akik Esterházyt Tisóval szokták egy lapon említeni. Ha mégis szó esett az abban az időben igencsak magas erkölcsi mércét feltételező szavazásról, a komolyság igényével írt tudományos munkákban is azzal próbálták elintézni, hogy lám, ez is csak azt bizonyítja, mennyire ellentmondásos személyiségről van szó. Csehszlovákia szétverését már meg sem merik említeni, hiszen abban Hlinkától Tisó- ig mindenki bűnös volt, csak épp Esterházy nem. Előbbieknek pedig minden más vétkük feledése mellett szobrokat szoktak mifelénk állítani szellemi örököseik, azok, akiknek a szétverés másodszor és immár végérvényesen is sikerült. Maradt tehát a magyar irredentizmus bélyege, ami függetlenül attól, tud- ják-e egyáltalán, mit jelent, még mindig hat a választók túlnyomó többségére, és mint az SNS sajtótájékoztatóit élénkítő téma sem utolsó. Arról nem is beszélve, hogy kiélheti magát a mélynemzeti ellenzék a témával kapcsolatban szorgalmazott rendkívüli parlamenti ülésen, ahol Bugár és Miklosko kipellengé- rezése lesz a fő attrakció. Valami haszna azonban mégis volt Kuka- nék elszólásának, mert a mérvadó szlovák lapok mindegyike megemlítette, hogy bizony, akárhogy is áll a dolog, fasisztának talán mégsem kellene nevezni olyasvalakit, aki ellenezte a zsidótörvényt és zsidókat bújtatott. Innen kezdődhetne egy méltó és érdemleges vita Esterházy politikai ténykedéséről és emberi magatartásáról, ami végső soron egyszer talán majd a rehabilitációját is eredményezheti. Az a politikai garnitúra, amely ezt vállalni meri, már tudni fogja, hogy egyúttal a szlovákiai magyarságot is felmenti az irredentizmus vádja alól, ezért lesz ez rendkívül hosszú és bonyolult folyamat, a siker legcsekélyebb garanciája nélkül.
