Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
2001-03-14 / 61. szám, szerda
Panoráma - hirdetés ÚJ SZÓ 2001. MÁRCIUS 14. NAPTÁR Március 14 EGY GONDOLAT . a szándék és erőszak egyesülve / tesz oly bűnt, hogy nem mentheted művelőjét.” Dante Alighieri NÉVNAP Matild Germán eredetű név, s elég félelmetes jelentést hordoz: hatalmas harcosnő. Ma Paulina nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAIÉVFORpULÓINK 100 éve született Nyitraújla- kon Esterházy János gróf. Csehszlovákiában, illetve Szlovákiában politizált, közismert, hogy az egyetlen volt, aki 1942-ben a szlovák parlamentben nem szavazta meg azt a törvényt, mely Németország után elsőként rendelte el a zsidók deportálását. 320 éve született Georg Philipp Telemann német zeneszerző, orgonista, karnagy. 430 éve hunyt el János Zsig- mond erdélyi fejedelem és magyar király. Szapolyai János király fia volt, saját kezébe anyja halála után, 1559-ben vette a hatalmat. Az ő uralkodása alatt vált lehetővé Erdélyben a négy vallás - a katolikus, a református, a lutheránus és az unitárius - egymás mellett élése. Halálával kihalt a tekintélyes Szapolyai család is. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 55 éves Steve Kanaly amerikai színész, a Dallas című filmsorozatban Ray Krebbs alakítója. 60 éves Wolfgang Petersen német filmrendező. Ma ünnepel még: Michael Caine (1933) angol színész. Billy Crystal (1947) amerikai színész. NAPI VICC- Anyu! Igaz, hogy a gólya hozza a kisbabát? - kérdi Pistike.- Igen, kisfiam!- Akkor mi szükséged volt neked apura? A washingtoni kormányzati apparátus tagjai kíméletlenül kimért időbeosztás szerint dolgoznak, érdemes pontos karórát viselniük Bush fehér házi cége Washington. Nem véletlen, hogy George W. Bush, az új amerikai elnök íróasztalán Dwight D. Eisenhower mellszobrocskája áll, hiszen a tábornok óta a Fehér Ház egyetlen lakója sem alakította át ennyire vállalatszerűvé a kormányzati apparátust. MTI-PANORÁMA A The New York Times a január 20-i kormányzatátadás óta megfigyelt tapasztalatok alapján azt tekintette át, mennyiben különböznek a mostani stílusjegyek a Bili Clinton éveiben megszokott modelltől. Először is, drámai mértékben eltér a Clinton, illetve Bush által munkával töltött időmennyiség. Bush pontban reggel hétkor megjelenik az Ovális Irodában, és este fél hétkor távozik onnan. Péntek késő délután rendszerint elutazik a Washington közelében található Camp David-i elnöki üdülőbe vagy texasi birtokára. Clinton munkanapja többnyire ennél később kezdődött, de sokkal tovább tartott: a demokrata exelnök gyakran még éjfél után is felhívta telefonon munkatársait, kikérve véleményüket egyes kérdésekben. Clinton jóval kevesebb szabad hétvégét engedélyezett magának. Bush összesen mintegy ötórányi tanácskozáson vett részt, mielőtt beterjesztette költségvetési javaslatát. Clinton esetében a büdzsé előkészítése mintegy huszonöt óra hivatalos munkaülést emésztett fel, plusz legalább kétszer ennyi megbeszélést. Bush - éppen azért, mert saját maga jóval kevesebb részletkérdésben hajlandó elmerülni - sokkal nagyobb feladatkört ruház alelnö- kére, Dick Cheney-re. Kenneth Du- berstein, aki Reagan alatt volt egy ideig a fehér házi apparátus vezetője, úgy fogalmazott a The New York Timesnak, hogy „az amerikai történelemben most első ízben van elnökünk és miniszterelnökünk” - az utóbbi funkciót képletesen Cheney-re ruházva. Cheney-t mások „a cég ügyvezető igazgatójának” nevezik. A vállalat vezető testületéi kíméletlenül kimért időbeosztás szerint működnek. A Fehér Ház tisztviselőinek, amellett, hogy bizonyos öltözködési és udvariassági normarendszerhez kell tartaniuk magukat, nagyon pontos karórát érdemes viselniük. A fehér házi hivatalvezető, Andrew Card minden reggel 7 óra 58 perckor belefojtja a szót a reggeli értekezletet tartó „középvezetőkbe”. Mennie kell ugyanis a nyolc órakor kezdődő megbeszélésre, amelyen a CIA illetékese tájékoztatja az elnököt a hírszerzés időszerű kérdéseiről, és a két tanácskozóterem közötti utat Card pontosan két perc alatt teszi meg. Volt a minap egy ülés a Fehér Házban, az elnök részvételével. Karen Hughes tanácsadónő tíz percet késett, mert előbb az újságíróknak rendkívüli tájékoztatást kellett adnia a szívproblémáival kórházban levő Cheney állapotáról. Hughes után néhány perccel még két kései résztvevő érkezett az ülésre, és próbált laposkúszásban, vöröslő arccal helyet foglalni. Bushnak ez már sok volt, fagyosan odaszólt az ülést levezető Josh Bolten helyettes hivatalvezetőnek: „Josh, a jelek szerint kicsúszott a kezedből az ellenőrzés”. És van még egy hatalmas különbség, ami a The New York Timesnak feltűnt: Bush Fehér Háza nem tart igényt a közvélemény-kutatási elemzőkre. Clinton idején az ilyen szakértők hosszú megbeszéléseket folytattak az adminisztráció illetékeseivel arról, hogy az egyes megnyilvánulások, intézkedések milyen hatást gyakorolnak a közvéleményre. George W. Bush és „cégének ügyvezető igazgatója'', Dick Cheney (TASR/AP) HOROSZKÓP Kos: Oroszlán: Srfp Ne foglalkozzon masok magánéleti ügyeivel, összpontosítson saját feVegye ki a részét az otthoni munkákból, ne várja el, hogy családtagjai & ladataira, különben kínos helyzetbe kerülhet. Délután váratlan látogatója érkezik. Bika: végezzenek el mindent. Karrierje fellendítésében sokat segíthet egy befolyásos ember. Szűz: 2* Szerelmi élete remekül alakul, egy csodás estét tölthet kettesben kedveKezdő kollegája sok hibát vét, ennek ellenére el van telve magától, és ezsével, mely során komoly lépésre szánhatják el magukat. Kerülje az üzleti kapcsolatot barátaival. Ikrek: zel Önt nagyon könnyen felbosz- szanthatja. Egy ügyes manőverrel némi plusz pénzre tehet szert. Mérleg: Hosszú távú befektetései jól alakulnak, és ha kellően türelmes, szép n Régóta vár egy hívást, es ma végre megcsörren a telefon, de sajnos nem fik haszonnal szállhat ki balőlük. Ne tegyen olyan ígíreteket szeretteinek, amiket nem tud betartani. Rák: olyan híreket kap, amilyenekre számított. Barátja egy kínos ügy megoldásához kéri a segítségét. Skorpió: A mai napon remekül el tud beszélgetni bárkivel, és ezt könnyedén felÉberen var egy uj üzleti lehetőségre, de ma semmi ígéretes nem történik, használhatja arra, hogy új üzleti kapcsolatokat szerezzen. Az estét szerelmével töltheti. és ez kissé elkedvteleníti. Fiatal barátjának van egy érdekes ödete, megvalósítása azonban nehézkes. Nyilas: El kell mennie egy rövid üzleti útra, és ez boldoggá teszi, hisz így kis időre elszakadhat a megszokott környezettől, és új emberekkel ismerkedhet meg. Bak: Megtalálja a leggyorsabb módját annak, hogy elintézze rutinmunkáit, így rengeteg időt spórolhat meg. Egy fontos magánéleti esemény minden figyelmét lekötheti. Vízöntő: Jó hangulatban van, érzi, hogy egyre közelebb kerül üzleti céljaihoz, és ez büszkeséggel tölti el. Ha túl sokat kritizálja barátja ügyeit, azzal komoly vitát robbanthat ki. Halak: Új emberekkel ismerkedhet meg, és lehet, hogy egy életre szóló barátságot is kialakíthat. Legyen megértő fiatal családtagjával, aki mostanában kissé felelőtlenül viselkedik. Segesváron helyre kellene billenteni az időt Órásmester kerestetik MTI-HÍR Bukarest. Órásmester kerestetik Romániában, mert elromlott a segesvári óváros egyik nevezetessége: az Európa-szerte egyedülálló toronyóra. A segesvári vártomyot a XVI. század óta díszíti a nevezetes óra. A pergő idő percei és órái mellett mutatja a hét napjait is, mégpedig a hét napjainak védőszentjeiként ismert római istenségeket ábrázoló, fából faragott festett szobrok alakjában. Az évszázados pontosságba belefáradt szerkezet csalni kezdett: vasárnap után nem a hétfőt szimbolizáló római istenszobrot áhította szolgálatba, hanem szerda szentjét, Mer- curiust. A hiba észlelésekor az óratoronyban levő múzem illetékesei azonnal szakemberekhez fordultak segítségért. Ám kiderült, hogy az 1500-as években készült szerkezethez egyikük sem ért, legalábbis nem annyira, hogy rájöjjenek, mi lehet a hiba, és főleg, miképpen lehetne azt megjavítani. A segesvári múzeum egyre gondterheltebb ületékesei most a magasabb fórumok segítségét kérik: találjanak valakit, valahol Európában, áld képes lenne helyrebillenteni az időt Segesváron. Nem előre megfontolt szándékkal végzett a pásztorral Gyilkolt a birka PANORÁMA-HÍR Marsa Matrouh. Egy birka agyonlőtt egy pásztort Egyiptomban. Az amúgy jámbor állatok egyike feltehetően nem előre megfontolt szándékkal végzett húszéves gondozójával, hanem véletlenül lépett rá a pásztor töltött lőfegyverének ravaszára. Az áldozatot álmában lepte meg a golyó, amely a mellkasába fúródott. A fegyvert a rendőrség elkobozta, de egyetlen birkát sem tartóztatott le a nyájból. mmMti TAVASZI ARAK CSOKRA METALFENYEZES INGYEN, f ha használt gépkocsiját ellenszámlára visszavásárolják FELSZERELÉS W ELŐNYÖS ÁRON minden modellre 3 EV INGYENES BIZTOSÍTÁS, • ha a Tatraleasingen keresztül vásárol gépkocsit Bardejov: EKOMtDO, tel :0935/4722306 • Banska Bystrica: DAEWOO MÖTO MJ. tel 088/4161018 * Bratislava: CAREX, tel.:07/64288865 • FANCAR, tel.:07/48272212 • MATADOR OBNOVA, tel.:07/55571427 ♦ Dolná Streda: AUTOPOTREBY CHMELÁR, tel.:0707/7694848 • Dolny Kubín: AUTO MARTIN, tel.:0845/5867548 ■ Dunajská Streda: SOMA F, tel.:0709/5515021 • Humenné: AUTOTUNING, tel,:0933/7783439 •Komámé: KOFFER, tel. 0819/7740522 • Kosice: DAEWOO AUTO, tel.:095/6324133 • DAEWOO CENTER, tel..095/6259730 • Luíenec: AUTOSHOP, tel.:0863/4332652 • Martin: AUTO MARTIN, tel 0842/4388172 • Michalovce: AGROSTROJ, tel :0946/6441426 • Nitra: REMESLOSERVIS, tel :087/6518802 • Hővé Zámky: SONEZ A-MOBIL, tel. 0817/643215 • KS - CAR CENTRUM, tel.:0817/6424087 • Pieitany: TOPBIT, tel.:0838/7628888 • Prievidza: MGM INTERNATIONAL, tel.:0862/5421894 • Presov: ACA, tel.:091/7711610 * Puchov: AUTÓCENTRUM Dr. OprSal, tel.:0825/4642494 • RoiAava: AUTÓCENTRUM, tel.:0942/7328155 • Svtt: TATRA CAR, tel.:092/7756269 • Topoléany: MGM INTERNATIONAL, te!.:0815/5320602 • Trenéín: DAEWOO - IRO, tel.:0831/7440501 • Trnava. TOPBIT, tel.:0805/5512365 • Zvolen: UNICOM LEASING, tel.:0855/5326290 • Zilina: NOVY TOPCAR, www.daewoo.sk SLOVAKIA S15 30 793