Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)

2001-03-12 / 59. szám, hétfő

Kultúra ÚJ SZÓ 2001. MÁRCIUS 12. Maria Callas-múzeum lesz Athénban Athén. Pénteken zárt az a kiállítás, amely a görög származású opera­csillag, Maria Callas emléktárgyait mutatta be. A továbbiakban széfbe helyezik az emlékeket, amíg el nem készül a közeljövőben a díva mú­zeuma. A kiállításon azok a tárgyak szerepeltek, amelyeket a görög főváros vásárolt meg decemberben, amikor Párizsban árverésre bo­csátották a sztár hagyatékának egy részét. Athén az emlékeknek csak töredékét tudta megszerezni, összesen 126 ezer eurót fizetett. Különös érdeklődésre tarthatnak számot azok a levelek, melyeket Callas mesterével, Elvira de Hidalgóval váltott az éneklés technikájá­ról. Másfajta érdeklődést elégíthet ki a díva levelezése szüleivel, mivel ismeretes, hogy Callas kapcsolata édesanyjával nem volt felhődén. Más levelek karmestereknek szóltak, vagy azok címezték Callasnak. FELHÍVÁS Tanfolyamot szervez halláskárosult óvodás és iskolás gyermekek­nek és szüleiknek március 22-től március 24-ig Losoncon a Hallás- károsult Gyermekek Bentíakásos Alapiskolája és a Speciális Pedagó­giai Tanácsadó. A tanfolyam színhelye, a losonci bentlakásos alapis­kola az egyedüli Szlovákiában, amely magyar halláskárosult gyer­mekek számára magyar oktatási nyelvű osztályokat működtet. A tanfolyam előadásokat, konzultációkat, gyógypedagógiai és rehabi­litációs foglalkozásokat, valamint tanácsadást kínál speciális peda­gógusok, pszichológusok és más szakemberek közreműködésével. Jelentkezés és részletes tájékoztatás a következő címen: Speciálno- pedagogická poradna pri ZSI pre sluchovo postihnutych, K. Supa 48, 984 03 Lucenec. Telefon: 0863/4323309, 4331459. Az írásban jelentkezők tüntessék fel a gyermek nevét, korát és kísérőjének személyes adatait, (vk) SZÍNHÁZ ________________■ POZSONY____________________ SZ LOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Bohémélet 19 A.HA SZÍNHÁZ: Hosszú út az éjszakába 19 MOZI POZSONY HVIEZDA: Női vágyak (amerikai) 15.30, 18, 20.30 OBZOR: Tigris és Sárkány (amerikai) 15.45, 18 Számkivetett (amerikai) 20.30 MLADOST: Szerelem a szerelem? (svéd) 15.15,17.30,20 CHARLIE CENTRUM: 102 kiskutya (amerikai) 17 Magányosok (cseh) 18.45 Egyszerű vér (amerikai) 21 Sikoly 3 (amerikai) 18 Horrorra akad­va, avagy tudom, kit ettél tavaly nyáron (amerikai) 16.30, 20.30 Se­gíts, majd segítek (cseh) 17 The Band Wagon (amerikai) 17.30 Car­men Jones (amerikai) 20 Indián nyár (cseh) 20 KASSA ÚSMEV: Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyáron (amerikai) 16,18, 20IMPULZ: Szerelem a szerelem? (svéd) 16.15, 19.15 CAPITOL: Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyáron (amerikai) 15.45,18, 20 DRUZBA: Tigris és Sárkány (ame­rikai) 15.30,17.45, 20 TATRA: Sikoly 3 (amerikai) 15.30 Magányo­sok (cseh) 18, 20 DÉL-SZLOVÁKIA ROZSNYÓ - PANORÁMA: Számkivetett (amerikai) 17,19.30 AZ IFJÚ SZIVEK TAVASZI TURNÉJA Gúta, VMK, 10.00,11.00,18.00 A Szőrös Kő-jelenség a romániai irodalmi sajtóban Előretolt helyőrség ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A legsúlyosabb anyagi veszteség a fasizmus áldozatait érte, akik a II. világháború alatt amúgy is annyit szenvedtek Megváltozik az orosz álláspont? Rónai Iván: A magyar fél a nemzetközi jog normái szerint kíván eljárni. (Archív felvétel) Érdekes csomagot hozott a postás: a kolozsvári Előretolt Helyőrség irodalmi folyóirat kétnyelvű külön- számát, melyben három romániai lap anyagai mellett egy hazai folyó­irat szerzői kapnak helyet. “Magyar és román szövegek egy kupacban: Kolozsvár (Előretolt Helyőrség), Pozsony (Szőrös Kő), Brassó (Inter­val) és Bukarest (Observatorul Cul­tural) ugyanabban a lapszámban, amelynek a sokféleség ad jelleget. Összetartó vagy széthúzó jelleget? Mi ez az összevisszaság? Talán posztmodem széttöredezettség? A kisebbségi lét szimbóluma? Inter­nacionalizmus? A tetszőlegesen egymás mellé helyezett szövegek pontosan a véledenszerű párosítá­sok következtében kezdenek el funkcionálni. Illúzióvá vált a tema­tikus lapszámok szerkesztése: egy bizonyos témakörben a mindent fe­lölelni akarás végül mindig töredé­ket eredményez. Mi ez az egész te­hát? A definíciók kényszere helyett maradjunk annyiban, hogy talán ez a kupac is elárul valamit az iro­dalom jellegéről, létmódjáról. Ezeknek a szövegeknek nincs szük­ségük egymásra, hiszen olvasható szövegek, mégis szükségük van egymásra, hogy a sokféleségükből adódó tarkaságban valami egyéb felcsülanhasson” - áll a szer­kesztőségi bevezetőben. Az általunk is ismert neves román szerzők közül Miercea Dinescu ver­seit (Szócs Géza fordításában), va­lamint Simona Popescu és Ion Bog­dán Leiter esszéit olvashatjuk. A romániai fiatal magyar szerzőket Orbán János Dénes, Sántha Attila és Gál Attila költő, György Attila, Nagy Koppány Zsolt író képviseli. A Szőrös Kő szerzői közül Mizser At­tila és Kantár Csaba versei mellett Z. Német István prózája kapott helyet. Pénzes Tímea regényének részlete román fordításban szerepel. Magyarországot Szálinger Balázs és a Szőrös Kő novellapályázatán bemutatkozott Kolumbán Melinda képviseli. Ardian-Christian Kuciuk Romániába áttelepedett albán író írása nem csupán kuriózum. Az irodalmi élet sokszínűségét van hi­vatva bemutatni többek között Or­bán János Dénes Méhes Györgyről szóló tanulmánya, Andrei Bodiu kritikája Szőcs Géza románul meg­jelent verseskötetéről, valamint Németh Zoltán tanulmánya a Szőrös Kő-jelenségről, Susek Tiha- mérnak Z. Németh Lélegzet c. kö­tetéről szóló fejtegetése és Csehy Zoltán reakciója. A különszám te­hát elsősorban az alkotói és gon­dolkodói folyamatokra kívánt rávi­lágítani a válogatással. A szövegek a szerkesztőség szándéka szerint immár határokon és nyelvi korlá­tokon átnyúló párbeszédet folytat­nak egymással, (hamm) Csaknem kilenc éve húzódik a második világháború alatt Oroszországba került ma­gyar műkincsek és kulturális javak restitúciójának ügye. Részleteiről Rónai Ivánnal, a kulturális értékek vissza­szolgáltatásával foglalkozó magyar-orosz munkacsoport társelnökével, a Nemzeti Kulturális Örökség Miniszté­riuma főosztályvezetőjével beszélgettünk. VOJTEK KATALIN Van egyáltalán reális esély a meg­egyezésre? Ha nem lenne, már rég feladtuk volna. Úgy gondoljuk, hogy ezt a kérdést a két országnak előbb- utóbb rendeznie kell. Megegyezés­re mindenképpen van esély. Hányszor ülésezett a közös ma­gyar-orosz munkacsoport? 1996 áprilisa óta vagyok társelnöke a közös munkacsoportnak, amely azóta háromszor ülésezett, s ezt megelőzően is két-három alkalom­mal. A soron következő ülést, amely Budapesten zajlana, 1998 óta várjuk. Először az alkotmánybí­rósági döntés kivárása miatt ma­radt el, majd más okból, végül 1999. márciusában mi utaztunk ki egy megbeszélésre. Ez nem a mun­kacsoport soron következő ülése volt, hanem kifejezetten jogi kérdé­sekről, a restitúciós igények jogi megalapozásáról tárgyaltunk. Az orosz fél természetesen azt mond­ta, hogy nekik ott van a törvényük, ók csaMs annak alapján járhatnak el, mi meg azt mondtuk, hogy a nemzetközi jog normái szerint kí­vánunk eljárni. Erre mi volt a válasz? Az, hogy akkor próbáljuk meg kö­zelíteni az álláspontjainkat. Ez az­óta sem sikerült. A kulturális értékek visszaszol­gáltatását célzó magyar-orosz együttműködésről szóló egyez­mény szerint „a nemzetek kultu­rális öröksége felette áll a napi politikai konjunktúra érdekein”. Ez a gyakorlatban is érvényesül? A moszkvai jogi eszmecsere akkor zajlott, amikor a szerbiai háború következtében megromlott a két ország közti viszony. Mi mégis tárgyaltunk, függetlenül az aktu- álpolitikai kérdésektől. Azt, hogy a visszaadás ügyében nem történt konkrétum, nem tudom, érde­mes-e összekötni az aktuálpoliti- kával, vagy sem. Az áüagember azt gondolná, hogy a második világháborúban elhurcolt műkincsek, kulturális javak visszaszolgáltatásának ü- gyében csupán a magyar félnek van követelnivalója. Kiderült, hogy az orosz fél is visszaköve­tel valamit. Miről van szó? Orosz partnereink említették, hogy van olyan információjuk, il­letve dokumentációjuk, mely sze­rint magyar katonák elvittek, illet­ve magyar alakulatok elpusztítot­tak műtárgyakat Oroszország te­rületén. Hivatalosan azonban nem közölték az igényeiket, tehát nem tudjuk pontosan, miről van szó. ígéretet kaptunk és a jegyzőkönyv­be is bekerült, hogy az orosz fél diplomáciai úton eljuttatja hoz­zánk azt a listát, amely a magyar katonák által okozott vesztesége­ket tartalmazza. Eddig ezt nem kaptuk kézhez. Mikor merült fel az orosz fél ré­széről ez a reciprocitásra irá­nyuló szándék? Tulajdonképpen maga az orosz restitúciós törvény is erre a viszo­nosságra épül. Kimondja, hogy azok a műtárgyak, kulturális ja­vak, amelyeket a Szovjetunió a második világháború során és azt követően szerzett, orosz föderáci­ós tulajdonnak számítanak, és ezek visszaadásáról csak úgy lehet szó, ha kölcsönösségi alapon törté­nik, mivel ezek a javak kárpótlás­nak számítanak, ellentételezései azoknak a veszteségeknek, ame­lyeket a Szovjetunió a háború so­rán elszenvedett. Tehát az orosz fél egyfajta kompenzációs restitú- cióról beszél. Az orosz restitúciós törvény azonban kivételt tesz bizo­nyos műtárgyak tekintetében: ilye­nek az egyházi tulajdont és a fasiz­mus üldözöttéinek tulajdonát ké­pező műtárgyak, amelyek nem tartoznak a törvény hatálya alá, te­hát nem tekinthetők orosz föderá­ciós tulajdonnak. Állítólag már lét­rejött Oroszországban egy bizott­ság, amely arra hivatott, hogy el­döntse, mely műtárgyak tartoznak ebbe a kategóriába. A végső dön­tést aztán minden esetben az orosz parlament hozza meg. Ebbe a kategóriába tartozik a sá­rospataki kollégium könyvtára és a Hatvany-gyűjtemény? Egyrészt a sárospataki anyag, másrészt nagyon jelentős zsidó tulajdonú gyűjtemények kerültek az akkori Szovjetunió területére, mondhatnánk azt is, hogy a ma­gyar igények 80-90 százalékát ilyen jellegű, elsősorban üldözöt­tek tulajdonát képező műtárgyak alkotják. A laikus számára ezek kiszűrése viszonylag könnyű feladatnak tűnik. Ez viszonylag könnyű, ami már ne­hezebb, az az Oroszországba el­hurcolt műtárgyak hollétének fel­derítése. Eddig a magyar fél mint­egy 4 ezer tételes igénylistát nyúj­tott be, ami 80 ezer darab tárgyat jelent, ugyanis egy -egy műtárgy­együttes - pl. étkészlet vagy bútor­Az egész orosz res­titúciós törvény a viszo­nosságra épül. együttes - egy tételként szerepel. Eddig csupán a sárospataki könyvgyűjteményt sikerült azono­sítani, valamint 135 műtárgyat, amelyek a Grabar Intézetben és a Puskin Múzeumban találhatók. Tehát a töredékét annak, amit a szovjet hadsereg tudomásunk sze­rint elhurcolt. Többek között Re­noir, Munkácsy, Székely Bertalan, Menzel, Goya - ez utóbbi a legér­tékesebb - művei szerepelnek a visszaigényelt képek között. Nem történhetett meg, hogy - a náci vezetők némelyikéhez ha­sonlóan - a szovjet elvtársak kö­zött is akadt szenvedélyes mű­gyűjtő, aki magánál tartotta a zsákmányolt műkincsek egyi- két-másikát? Szisztematikus műtárgybegyűjtés­ről és elszállításról volt szó, a ma­gyar-orosz tárgyalások ezekre vo­natkoznak, ezért is furcsa, anikor az orosz fel azzal jön, hogy a háború alatt magyar katonák elvittek üyen- olyan tárgyakat. Nem eseti rablá­sokról szólnak a tárgyalásaink, ha­nem a szisztematilois begyűjté­sekről, amikor szovjet katonai egy­ségek megszállták a magyar banko­kat, múzeumokat, és vitték, amit vinni lehetett. Amennyiben erről beszélünk, nem valószínű, hogy az oroszok kiengedtek volna valamit a begyűjtött értékekből, inkább hét pecsét alatt őrizték azokat. Sztálin­nak ugyanis az volt a terve, hogy lét­rehozza a világ legnagyobb múzeu­mát, oda kellettek a műtárgyak. A világsajtóban néhány éve meg­jelent olyan hír is, hogy Sztálin nyugati államoknak adott el fel­becsülhetetlen értékű képeket, szobrokat. Lehetséges, hogy vol­tak köztük Magyarországról el­raboltak is? Erre nem tudok válaszolni. Nagyon sok műtárgyról nem tudjuk, hol ta­lálhatók. Most azt reméljük, hogy az új orosz törvény kapcsán talán az oroszok is fel fogják mérni, mi hol van. Feltételezzük, hogy létez­nek erre vonatkozó levéltári doku­mentumaik. Elég jól dokumentál­ták ezeket a dolgokat, elég jól fel is dolgozták, tehát reméljük, hogy egyszer fény derül arra, hová tűn­tek az elrabolt értékek. Végül is egy műtárgy, ha el van dugva, nem so­kat ér. Most már azonban, hogy ki­nyilvánítottuk, milyen igényeink vannak, s egy részüket könyvben is megjelentettük, ezeket a műkin­cseket nemigen lehet mozgatni a piacon. A műkereskedők lapozgat­ják ezeket a kiadványokat, és őket is kötik a különböző nemzetközi egyezmények, hogy csak tisztázott eredetű műtárgyakat forgalmazza­nak. Nem mondom, hogy ilyen vagy olyan kétes utakon nem ke­rülnek műtárgyak mások tulajdo­nába, de tömegesen nem. Más országok is felléptek Orosz­országgal szemben restitúciós igényekkel? Németországnak jelentős igényei vannak, a hollandoknak, franciák­nak, lengyeleknek is vannak köve­teléseik. Van, ahol közgyűjtemé­nyekből, másutt magángyűjtemé­nyekből elhurcolt tárgyakat köve­telnek vissza. Sok ország érintett. Itt az ún. gesztus értékű megnyi­latkozásoknak lehet eredménye. A németek elég sok gesztust tettek már az oroszok felé, s ezért bizo­nyos dolgokat már visszakaptak. Jelentősebb gyűjteményrészt szol­gáltattak vissza nekik még az NDK idejében. Németország azonban nehezebb helyzetben van, mert esetében elsősorban köz- és nem magángyűjteményekről van szó. Nem zsidó gyűjteményekről. Létrejött már a mindkét ország­ból elszármaztatott kulturális értékek adatbankja? Közös semmiképp sincs. Csak ma­gyar adatbázis létezik, ennek alap­ján nyújtottuk be az igénylistánkat. Egy Ids része az Interneten is látha­tó, a moszkvai Puskin Múzeumban és Grabar Intézetben azonosított műtárgyak. Amikor megszületett az orosz alkotmánybíróság restitú- cióval kapcsolatos döntése, fela­jánlottuk az orosz félnek, hogy se­gítünk a Magyarországról elhur­colt műtárgyak felkutatásában, de még erre sem érkezett válasz. Az 1992. november 11-én Buda­pesten aláírt magyar-orosz egyez­mény teljes neve így hangzik: „A második vüágháború alatt és az azt követő időszakban a másik or­szág területére került kulturális értékek visszaszolgáltatásáról szóló együttműködési egyez­mény”. Mit jelent „a második világháborút követő időszak­ban” kifejezés? 1945 után is ke­rültek magyar kulturális javak Oroszországba? 1947-ig szállítottak el Magyaror­szágról műtárgyakat, a fegyver­szüneti egyezmény aláírását kö­vetően is. Tehát nemcsak a világ­háború során, hanem az azt kö­vető időszakban is nagy volt ilyen tekintetben a mozgás. Nyomon követték az orosz sajtó­ban a műtárgyak visszaszolgál­tatási igényével kapcsolatos cik­keket? Milyen közhangulatot tükröztek? Az orosz sajtóban - különösen az utóbbi időben - elég ellenséges cikkek jelentek meg, de már ott is demokrácia van, tehát le lehet írni mindenfélét. Már túl vagyunk azon, hogy úgy tekintsünk ezekre a sajtóorgánumokra, mint vala­mely hivatalos szerv szócsövére. Mindig is megfigyelhető volt, hogy a restitúció kérdése nagyon fontos belpolitikai kérdés Orosz­országban. Jelcin idejében is na­gyon nehéz volt előrelépni, mert a restitúciót nemzeti ügyként kezel­ték. A szerzett kulturális javakat az orosz nép tulajdonának tekin­tették, ez amolyan belpolitikai ütőkártya volt. Talán ha majd az orosz közvélemény jobban átérzi azt, hogy itt olyan javakról van szó, amelyeket ártatlan, meghur­colt emberektől raboltak el, meg­érti, hogy azokat nem kellene Oroszországban tartani. Lehet, hogy az ügy ilyen megvilágítása sokat segítene, és a sajtó sokat te­hetne ennek érdekében. Akad azért olyan írás is, amely azt szor­galmazza, hogy Oroszország adja ki a visszaigényelt műtárgyakat. Épp azért, mivel az orosz közvéle­mény ebben a kérdésben kissé fél­re van tájékoztatva, Magyaror­szág nem zárkózik el az elől, hogy gesztus értékű megnyilvánuláso­kat tegyen. Ha előrelépés történik a tárgyalások során, ha sikerül megegyeznünk, Magyarország honorálja a pozitív orosz hozzáál­lást. De semmiképpen sem kom­penzáció formájában. Az érdeklődők az Interneten a www.koi.hu/restitucio alatt foto- dokumentumokkal ellátott, részle­tes tájékoztatást olvashatnak az Oroszországba került magyaror­szági műkincsekről, valamint arról a 15 festményről, amelyet 1972- ben szolgáltatott vissza a szovjet állam Magyarországnak. Jelcin el­nök 1992. évi magyarországi láto­gatása során további két festmény került vissza.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents