Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)
2001-03-08 / 56. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2001. MÁRCIUS 8. Interjú Rádiós újságíróként kezdte, címzetes államtitkárként folytatta, médiasztár lett, úgy volt, éjszakai showműsora lesz, s most visszatér a Heti Hetesbe Havas Henrik Sokan kedvelik, sokan nem, de mindenki figyel rá Havas Henrik Rokobauer Henrikként kezdi, német családból származik, de szlovák vér is csörgedezik ereiben. Majdnem harmincévesen, 1978-ban lesz újságíró. Egy évre rá a Magyar Rádióba kerül, 1995-ig ott is marad. Közben megalapítja a Budapest Média Intézetet, „tévézik”, majd egy kis poli- tikusi-szakemberi kitérő után az RTL Klubhoz igazol, a Heti Hetest elhagyja az igazi újságírói munkáért, de a héten mégis visszatér. MOLNÁR NORBERT Úgy volt, rövidesen indul éjszakai beszélgetőműsora az RTL Klubon. Egyelőre nem indul, pénzhiányra hivatkozik az RTL. Pedig ez izgat, mert tudom, mit csinált Larry King Amerikában, és kíváncsi vagyok, én mit tudnék. A nézők viszont a Heti Hetesből hiányolják. Szerette a Heti Hetest? Borzasztóan népszerűsített, de akkor szerettem volna, ha csinálhatok mellette valami testhezállót. Amit a Heti Hetesben produkáltam, az ellentmondott annak, amit az egyetemen tanítok. A Heti Hetes újságíró- műfajilag glosszasorozat. Én mindig politikai újságíró voltam, hírekkel, tényekkel dolgoztam. Normális körülmények közt az az újságíró, aki hírműsorokat vezet, nem mondhat véleményt. Én mást se csináltam, csak véleményt mondtam, és nagyon rossz helyzetbe kerülök, ha azokkal az emberekkel ülök szembe, és tényekről kérdezem őket, akiket bíráltam. Szinte saját magam alatt vágtam a fát. Azt hittem, szórakoztatott. Nem, ez nem szórakoztatás, ez a legkeményebb politika. Meg is mondtam, ha rám komolyan számítanak, kiszállok. Nekem ez nem tesz jót. Magyarországon régóta nagyon komolyan veszik az újságírókat... így van. Mondok egy példát. 1988- ban rádióriporterként elkísértem egy Bős-Nagymaros túrára Ma- róthy Lászlót, a Grósz-kormány környezetvédelmi miniszterét. A pozsonyi reptéren felszállt a magyar kormányküldöttség a csehszlovák kormány helikopterére, és azt mondták, én nem szállhatok fel. Amire a Maróthy azt mondta: akkor mi sem megyünk. A csehszlovák miniszter pedig: de hát ez egy újságíró. Mire Maróthy: nem, ez nem egy újságíró, hanem ez egy magyar újságíró, aki a kormányküldöttség tagja. A csehszlovák elvtárs csak állt, nem értette. Közben húsz csehszlovák újságíró hitte, hogy Maróthy viccel. Nem tudták, ki ez az újságíró. Holott én senki sem voltam, de Maróthy pontosan tudta, nem teheti meg, hogy én nem szállhatok fel, mert nálunk már más volt a helyzet, mint Csehszlovákiában. Egyszerűen előre gondolkodott. És a következő garnitúra? Az első szabad választásokat az MDF nyerte, s úgy tűnt, nem hordozza önt a tenyerén. Az első interjút a rádióban én készítettem Antall József miniszterelnökkel, akkor ismerkedtünk meg. Antall iszonyúan rossz volt, fogalma sem volt, hogy kell interjút adni. A műsor után bejöttek a miniszterek, pezsgett a parlamenti dolgozószoba, és Antall megkérdezte: müyen volt, szerkesztő úr? Azt feleltem, tragikus. Kiküldött mindenkit, és megkérdezte, miért. Mondom, úgy nem lehet interjút csinálni, ha a földig kell hajolnom, hogy elkapjam a tekintét, tizenöt perces válaszokat adott, nem válaszolt belpolitikai kérdésekre. Azt tanácsolták neki, amire nem tud válaszolni, hagyja ki. Mire én: inkább mondja azt, nem tudja. Panaszkodott, mennyi talpnyaló veszi körül, két hete miniszterelnök, de én vagyok az első, aki ki meri mondani, amit gondol. Attól kezdve idézőjelben bizalmasává fogadott. Szenvedett a médiaháborútól, amiben súlyosan hibás volt, mert nem tudta megtanulni, hogyan működik a média. Nem nézte le az újságírókat, tartott tőlük. Miért volt nehéz a helyzete, ha Antall bizalmasa volt? Mert Csurka István mellett személyesjó barátom, Csengey Dénes volt az MDF sajtóideológusa, akivel csúnyán összevesztünk, a választások után már nem is voltunk beszélő viszonyban. Szívem szerint MDF-pár- ti voltam, de az a primitív erőszakpolitika, ami az Antall-korszakot jellemezte, elviselhetetlen volt. ‘92- ben visszamentem a rádióba a 168 órához - miközben nem volt rá időm -, hogy jelezzem, nem értek egyet azzal, ami folyik, és nem vagyok hajlandó ilyen módon részt venni a médiaháborúban. Antall József, érzékelve, mi folyik a médiában, felajánlotta, legyek a Magyar Televízió elnöke. Két kiváló magyar társadalomtudós került a rádió és a televízió élére, Gombár Csaba és Hankiss Elemér, azonban nem értették meg, hogy a két intézményt korszerűsíteni kell. Utólag egyetértek Antallal, hogy „érdemeik elismerése mellett” megvált tőlük, mert nem készültek fel a kereskedelmi adók megjelenésére. Aztán jött Nahlik Gábor és Csúcs László, akik meg mindenkit kirúgtak. A dolog tragikomédiája, hogy Antall József halála előtt pár hónappal még esé- - lyes voltam a televízió vezetésére, fél évre rá meg alkalmatlanságra hivatkozva nekem mondtak fel a rádióban. Az a Csúcs László küldött el, aki felajánlotta, legyek a Kossuth adó fő- szerkesztője, amit nem vállaltam. Nem érzett kísértést, hogy beszálljon a politikába? ’90 táján a Fideszen kívül minden párt megkeresett. A rendszerváltáskor megfogadtam, legalább tíz évig nem szavazok a szocialistákra, ízlésbeli okok miatt. ‘90-ben az MDF-re, ‘94-ben - érzékelve az óriási bunkóságot, ami történt - az SZDSZ-re szavaztam, ‘98-ban már nem tudtam kire szavazni, csak Szabó Ivá- nék MDNP-jére. Hogy most kire szavazok, nem tudom, mert elfogyott minden gusztusos párt. Annak idején rábeszéltek, hogy legyek tagja a Hazafias Népfront utolsó Országos Tanácsának, s arra is, hogy legyek képviselőjelölt ‘90-ben a Hazafias Választási Koalíció listáján. De nem önmagára szavazott. Nem. Tudtam, hogy ezek nevetséges dolgok, de benne vagyok minden jó heccben. ‘95-ben Horn Gyula felhívott, s közölte, Jánosi Györgyöt az SZDSZ nem fogadja el államtitkárnak, és rám gondolt. Akkor egy pillanat alatt eldöntöttem, ezt elfogadom. Mert a Bokros-csomagot, ami racionális megszorító intézkedések csomagja volt, támogattam. Hornék nyolc hónapig csak pöcsöltek. És ha végre csináltak valamit, rosszul adták el, hülyeségeket beszéltek arról, ami megmenti az országot. Azt mondtam Hornnak, elvállalom, ha hallgatsz rám. Becsapott. Ezért volt csak hat napig a csúcspolitikában? Ezért is. ‘95-ben még nem voltak kereskedelmi tévék, csak tervezték a pályázatok kiírását, ezek milliárdos üzletek voltak. A politika pedig közvetlen módon beleszólt a médiaprivatizációba, Balóék így nem kapták meg Horn Gyula egy telefonjára a csatornát. A szocialista párton belül is sokan látták, hogy nem tudnak mit kezdem veíem. Tudták, engem nem lehet telefonnal működtetni. Nem függtem tőlük. Tévésként jól kerestem, működtek a vállalkozásaim, túl szuverén voltam ahhoz, hogy jó legyek bárkinek. Távozott, távozásra kényszerítették, vagy megérttették önnel, hogy ebben a pozícióban nem csinálhatja ezt tovább? Ez mind együtt. Miért vállalta el, ha soha nem szavazott az MSZP-re, és mégiscsak politikailag elkötelezte magát a Horn-kormány mellett. Ez nem igaz. Közöltem Hornnal, nem leszek politikai államtitkár, mert egyáltalán nem azonosulok az MSZP politikájával. Csak a címzetes államtitkári pozíciót vállaltam, ezzel is jeleztem, én szakértő vagyok. Az, hogy nekem a szocialisták nem voltak szimpatikusak, nem jelenti azt, hogy ne legyek államtitkára a törvényes magyar kormánynak. Nem bánta meg azt a hat napot? Már az első napon. Akkor kezdődött Horn Gyula sajtótájékoztató-sorozata a MÚOSZ-székházban. Mondtam neki, ne menjél, mert alkalmatlan vagy rá. Mélyen megsértődött. Tudom, hogy kedvelt, de nem tudott felülkerekedni a büszkeségén. Neki vakul kellett volna bennem hinnie - mint betegnek az orvosában, ehelyett odament, hülye kérdésekre hülyeségeket válaszolt, teljesen lejáratta magát. Akkor miért várt hat napig? Az egyik emberemről kiderült, valamilyen sikkasztási ügyben eljárás folyik ellene. Aztán megtudtam, Hornnak volt egy újságírói csapata, amellyel rendszeresen találkozott, s akik megrendültek, mert nem közülük került ki az államtitkár. Úgy döntöttek, megbuktatnak. Ha ebbe az ügybe nem bukom bele, a többi kollégámat kezdték volna ki, erre rengeteg jel mutatott. Mind lemondott. Bementem Hornhoz, hogy egyedül maradtam, unom az egészet. Ráadásul azok írják ellenem a cikkeket, akik a te legjobb embereid. Horn kínjában nevetett, hogy milyen kollégáim vannak. Lemondtam. Ennyi volt? Ennyi. Két kormányülésen részt vettem, ami gyerekkori álmom volt. Megérte, komolyan mondom. Melyik újságíró mondhatja el, hogy ott ült két kormányülésen? Nem érzi úgy, hogy feladta a függetlenségét? Nem. Hat nap után fel tudtam állni. Ezt nem értette senki. Nem voltam túságosan boldog a helyzettől, ami ezután várt. Az volt a szerencsém, hogy akkor a Szegedi Egyetemen már elindítottam a kommunikációs képzést, tehát volt elfoglaltságom. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy ne dolgozzak. Később a Magyar Televízióba került. ‘97-ben indult a MTV-ben a reggeli Szabadság tér az addig legnézettebb Nap TV ellenműsoraként. Azért mentem át a Szabadság térbe, mert egyrészt Bethlennel akartam dolgozni az Aktuálisban, és amikor ‘98 legelején létrejöttek a kereskedelmi tévék, senki nem hívott. Ez enyhén szólva bosszantott. A TV2- nél egy szűk baráti társaság működött, az RTL-nél meg fiatalítást hirdettek. Úgy gondoltam, az MTV- hez kell menni, onnan könnyebb továbblépni. Aztán jött egy sikeres időszak az RTL-nél a Perpatvarban és a Heti Hetesben, ami másfajta ismertséget, médiasztárságot jelentett. így van. ‘99-ben felhívott egy Münchenben élő szlovákiai magyar producer, Zolczer János, aki korábban az Új Ifjúságnál dolgozott. Tíz perc alatt megegyeztünk, elvállaltam a Perpatvar című jogi showműsort. Anyagilag nem volt vonzó, de be akartam kerülni a kereskedelmi televíziózás világába, amit nem ismertem. ‘99 őszén óriási sikerrel indult a Heti Hetes, és pusztán azért, hogy engem reklámozzanak, meghívtak egy adásba. Rendkívül idegesített. Az egyik oldalon volt két kiváló színész, Bajor Imre és Gál- völgyi János, volt az okoskodó, nagy tapasztalattal rendelkező Verebes István, volt a kiváló színésznő óriási humorral, Hernádi Judit és egy Hócipő-főszerkesztő, a rendkívül okos, szellemes Farkasházy Tivadar. Ezek közé beültetnek egy politikai újságírót, akinek ugyan van húszéves tapasztalata, de ez a fajta rögtönzés nagyon idegen számára. Az első adásokban sokszor 30-40 percig csak fogtam a fejem, hogy kerültem én ide. A Heti Hetes egyik szappanoperája a Havas-kormány volt. El tudja magát képzelni kormányfőnek? Amikor lemondtam az államtitkári funkcióról, telefonon beszéltem a tévé volt elnökével, Hankiss Elemérrel, aki Bécsben volt vendégprofész- szor. Azt mondja: te, Henrik, azt hallom, hogy benne voltál a kormányban. Mondom, igen. Mire ő: öregem, ez marhajó, mindig szerettem volna a kormányban lenni, gratulálok. Kérdezi: és ott ültél a kormányban? Mondom, ott. Erre ő: hát ez óriási. És belülről láttad? Mondom, igen. Erre azt kérdezi: és csak hat napig tartott? Mondom, igen. Ő pedig: hát ez a legjobb, hat nappal megúszni az egészet. Nos, nem tudom, 2002-ben müyen kormány lesz, de mostanában nem ezzel keresnek meg a pártok. A legújabb megkeresések rádióelnökségről szóltak, ami nem igazán vonz, és a kormány sem. Belépne ismét a nagypolitikába, ha egy haver rábeszélné, ahogy mondta... Nem tudom. A kommunikáció már annyira elfajult, nagyon jól ismerem a média manipulációs lehetőségeit, nincs igazán kedvem beszállni. Havas, mint honatya? Képviselő eleve nem lennék, nincs már hozzá fenekem. Ha volna valamilyen kihívás, ahol használhatnám a kreativitásomat, az izgatna, de a kormánnyal kapcsolatban semmi üyet nem érzek. Amíg nem izgalmas a politika, addig nem száll bele? Nincs forradalmi időszak, Magyar- ország egy stabüan fejlődő, hihetetlen jövő előtt álló ország. Bármilyen is hülye vagy korrupt a mindenkori kormány, ez az ország sikerre termett. Rendkívül kreatív a nép, a magyar most nem tud sikertelen lenni, mert minden működik. Mi tizenöt éven belül akkor is utolérjük Ausztriát, ha cigánygyerekek potyognak az égből. Grespik László feljelentette önt. Volt már pere korábban? Soha. Ez új kihívás, vagy nem érdekli? Nem viccből mondtam, hogy jó katolikusként megbocsátok neki. Arra céloztam, hogy aki azzal a dumával jön, hogy idegenszívű, az zsidózik. A Grespik-ügyben van egy dolog, amit nem igazán látok át. Én csak egy buta embert láttam magam előtt, de kiderült, a magyar-súmér őskapcsolatokat pedzegető társaság mögött szervezett, tőkével rendelkező csoport áll, nem egy őrült ember hülye ideológiájáról van szó. Tart a pertől? Dehogy, bár nem örülnék, ha vesztenék, amit elvben nem zárok ki. Ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy amikor a halántékomhoz tartottam az ujjam, és fütyültem, az becsületsértő volt, elfogadom, de szerintem Magyarországon egy csomó olyan dologgal visszaélnek, amivel nem lenne szabad. Nem szeretem a gyászhuszár magyarokat, akik állandóan Erdélyért, Felvidékért zokognak. Én halálkomolyan gondolom, hogy ez a nagymagyarkodás undorító, hiszem, hogy spiritualizá- lódnak a határok, és lesz egy egyesült európai nemzetek szövetsége. Az egy dolog, hogy nem fizetek szívesen adót a szlovákoknak vagy a románoknak, de ha úgy adódik, nekik is fizetek. Csak hagyjanak békén. Európa jövője az, hogy hagyjuk egymást békén. Toleránsnak kellene lenni. Miközben tudom, hogy Funar és Meciar mellett ezt nehéz. Én is nehezen nyelem le a baromságaikat. Rengeteg dolgot csinál. Melyik szerepre mondja azt, hogy ez én vagyok? Ezt még nem találtam ki. 52 éves vagyok. Igazából azt a Havas Henriket szeretném, amelyik már soha nem lesz. ‘92-ben beiratkoztam a Pázmány Péter Tudományegyetem történelem szakára, de egy év után abbahagytam, mert nem volt erőm folytatni. Az ideális Havas Henrik történész volna, keveset keresne, nem Volvóval meg Mercedesszel járna, nem luxusnyaralóban töltené a hétvégéjét, hanem irattárakat bújna. Vagy novellákat és színdarabokat írna. Erről lemaradtam, megöregedtem, kikoptam belőle. Helyette maradt Havas, a... ...a közismert ember, akit sokan kedvelnek, sokan nem, de mindenki figyel rá. Ez is jó dolog. Most Szegvári Katival ír egy könyvet saját magáról. Abbahagytuk. Miért? A Kossuth kiadott volna rólam 10 ezer példányban egy könyvet. Szegvári rengeteg interjút csinált velem, hosszú órákat beszélgettünk, de nem tetszik a szöveg. Nem akarom, hogy kiadják. Műiden félreérthető, félremagyarázható, amit elmondtam. Úgy éreztem, túlságosan sokat tudok magamról, hogy elhiggyem a saját féligazságaimat, és azzal már nem lehetett szembenézni. Most is elhangzottak? Nem, én mindig igazat mondok, legföljebb elhallgatok dolgokat, mert nem kérdeznek jókat. Köszönöm. Tüdatosan soha nem hazudok. Valószínűleg akkor tud az ember igazán jókat kérdezni, ha alaposan ismeri az alanyt. Nem biztos. A nyolcvanas évek végén elmentünk Forró Tamással interjút készíteni az erdélyi menekültekről. Ott ültünk órákig a zöldhatáron, kivártuk, amíg jön egy család. Hátul csaholtak a román határőrök kutyái, és lehetett tudni, ha elfogják őket, a nőt megerőszakolják, a férfit és a két gyereket agyonverik. Iszonyú dolgokon mentek át, órákig feküdtek a fűben, életüket kockáztatták, hogy átjussanak. A magyar határőr bekísérte őket egy házikóba, enni, inni adtak nekik. Rengeteg jó kérdésem volt, de Forró akarta megcsinálni az interjút, odatartotta a mikrofont, és annyit mondott: Most jöttek át a határon. Azt hittem, megőrülök, Uyen barmot! Mit lehet erre mondani!? Hosszú, hosszú másodpercek teltek el. Nagyon kínos volt. Egyszercsak a férfiből iszonyú sírás tört föl. Ez dokumentumműsornak készült, s ez a férfizokogás sokkal több volt annál, mint az én húsz zseniális kérdésem. Akkor rájöttem, nem kell mindig okosnak lenni. Abban a pülanatban ez volt a legjobb. Lehet, hogy Forró sem tudta, mit csinál, de hogy jól csinálta, az biztos. Ma is majdnem bőgök, ha erre gondolok. Ezek gyönyörű pülanatok, ilyenkor érzi az ember, hogy újságíró. Bizonyos dolgokról lemaradt, bizonyos dolgok már nem érdeklik
