Új Szó, 2001. március (54. évfolyam, 50-76. szám)

2001-03-08 / 56. szám, csütörtök

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2001. MÁRCIUS 8. CLOSSZA Szabadok? Kedvesek? GRENDEL ÁGOTA Senkit sem hibáztathatunk. Mi akartuk az emancipációt, mi gondoltuk, hogy ha kitörünk a háztartásvezetés-gyerekneve- lés-mosolygófeleség bűvös há­romszögéből, minden szép és jó lesz, még a nap is melegeb­ben süt majd ránk. Egyenran­gúak leszünk azzal a fejjel, mely alatt mi játsszuk a nyak szerepét. A férfiakat nem érdekelte, ho­gyan szervezzük meg az éle­tünket, hogy ne a nyolc óra munka, nyolc óra rohanás, nyolc óra szórakozva főzés- mosás-takarítás jusson belőle. Miért is gondoltak volna rá, amikor ők vették a fáradságot, és föltalálták a vasalót, a mo­sógépet, a mosogatógépet, a porszívót, és minden olyan eszközt, amely állítólag meg­könnyíti a nők életét, s mivel olyan egyszerű a kezelésük, ők ugyan nem alacsonyodnak le odáig, hogy kipróbálják. (Nem is vehetjük tőlük zokon, velük más szándéka volt a Terem­tőnek.) Nem szólva a külön­Hóvirág helyett MALINÁK ISTVÁN Egy zsidó mondás szerint az is­ten megszámlálja az asszonyok könynyeit. A nők ugyanis job­ban értik ezt a világot, ezért gyakrabban sírnak. Bosnyák nők megerőszakolásáért nem­régiben Hágában elítéltek egy szerb tisztet, ami azért érde­kes, mert először történt meg, hogy háborús bűntettnek nyil­vánítottak nemi erőszakot. Ugyanis a szerb katonák elsősorban azért erőszakolták meg a muzulmán asszonyokat, mert tisztában voltak azzal, hogy a meggyalázott nőket a családjuk is, a falujuk is kikö­zösíti. A szerencsétleneket így egyszerre alázták meg emberi, nemzeti és vallási mivoltuk­ban. A moszlim hiten alapuló erős családi kötelékek szétve­résével az egész bosnyák nem­zetet gyengíteni akarták, nem egy szerb katona bevallotta, hogy a bosnyák férfiakon akar­tak bosszút állni asszonyaik meggyalázásával. Az amerikai külügyminisztérium emberi jo­gi jelentése a romaprobléma mellett a nőkkel szembeni erőszakot rója fel Szlovákiá­bözó mosó- és tisztítósze­rekről, amelyek huss, maguk­tól eltüntetik a port, foltot. így aztán miért is vennék észre, hogy egy hétvégi kistakarítás egy, hóvégi nagyobb két, év­szaki nagy pedig két-három napig tart. S hogy csöpög a csap, mállik a vakolat, kiégett a villanykörte? Oda se neki! A csavarhúzó, a festőpemzli nagyon szépen mutat az ápolt női kézben is. A férfiaknak mindezeknél a jelentéktelen tennivalóknál sokkal fontosabb dolguk van: híradót kell nézni, újságba kell mélyedni, elvégre elsősorban rajtuk múlik a Tongatapu-szi- getek lakóinak sorsa. No de mi, nők sem adjuk fel. Sőt, mi két-, háromfelé is tu­dunk figyelni. Vasalás közben szólhatnak a hírek, pereghet­nek a krimik, jöhet a gyerek a százismeretlenű egyenlettel meg a tatárjárással. Csak arra kell ügyelni, hogy a papát ne zavarjuk, mert fáradt szegény. S ha egyszer mégis arra ébre­dünk, hogy azt harsogja a rá­dió, mától tömegesen emanci-' pólódnak a férfiak, nők, le a köténnyel, félre a mosogató­ronggyal, ne felejtsük megnéz­ni, nem lóg-e az éjjeli edénybe a kezünk. nak, aláhúzva, hogy e kérdés kezelésében még elmaradunk Európától, a megkínzott nők számára csupán egyetlen taná­csadó központ működik. Fö­lösleges vitázni azon, hány menhelyet létesítettek nálunk a családon belüli erőszak áldo­zatainak. Tény, hogy az erőszaknak ez a fajtája egyre nagyobb társadalmi gondot je­lent, mint ahogy általában az erőszak eluralkodásáé az em­beri kapcsolatokban. Hiba egy kézlegyintéssel elintézni a dol­got, a mentalitásra, a „pénz számolva, asszony verve jó” típusú hagyományokra hivat­kozni. Az sem újkeletű mon­dás, hogy a nőt megverni olyan, mint trágyalével leönte­ni a rózsát. S ha már a virágnál tartunk, nőnap-e még március nyolcadika? Talán sokan va­gyunk ma gondban, akik hóvi­rágot szoktunk vásárolni. Rég elnyílt a korán jött februári ta­vaszban, meg aztán védetté is nyilvánították, tilos a szedése. Drága csokrok lesznek dögivei, de március 8-hoz, amely most ünnep is, meg nem is, vala­hogy nem passzolnak. Ami hi­valkodó, az már nem lehet őszinte. Valami egyszerűt kell kitalálni. Mondjuk: hazamegy az ember, és számbaveszi az asszony könnyeit... JEGYZET Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Juhász László - politika (58238339), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Tallósi Béla-kultúra (58238313), Urbán Gabriella - panoráma, téma (58238339), Fábián Éva - régió (58238310), Tomi Vince - sport (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0949/6382806, Kassa: 095/6002225, Rimaszombat: 0866/5684214, Rozsnyó: 0942/7329857, Komárom: tel., fax: 0819/7704200, Nyitra: 087/6522543. Kiadja a Grand Press Rt. és a Petit Press Rt., Dostojevského rad 1, 811 09 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Ziaéik - kereskedelmi osztály -, tel.: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály-, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051,52921372, E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Némcovej 32,095/6709548,6002210, fax: 095/6002229. Nyomja a GRAND PRESS, Bratislava. Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Grand Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: Versus Rt., ES-vyvoz tlaée, Kosická 1,813 80 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. _ E-maü: redakcia@ujszo.com- Uraim, ugye tudják, hogy a parlamentben a kergeképviselő-kór terjed!? (Peter Gossányi karikatúrája) TALLÓZÓ DER STANDARD Nem túl hálás helyzet a Bugár Bé­láé, írja tegnapi számában az oszt­rák napilap. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke ugyanis lehűtötte a szlovák kormányfő ed­digi optimizmusát. Mikulás Dzu- rinda ugyanis az MKP képvi­selőinek a koalíciós tanácskozásról való kivonulását követően „elbaga­tellizálta” a helyzetet, mondván, mindenki kezet fogott, és az ajtók sem csapódtak be, emlékeztet a na­pilap. A cikkíró szerint azonban nem lehet egyszerű a helyzet, Dzu- rinda már megszokhatta saját párt­társai kivonulásait, ám az MKP ed­dig saját érdekeit áldozta fel a koa­líción belüli béke megőrzése vé­gett. Kompromisszumra való hajla­ma igazán jutalmat érdemelne, ehelyett most ismét válaszúira ke­rült. Most talán nem adja meg ma­gát ennyire könnyen, véli a Der Standard. Úgy nézünk ki, mint egy trehány, többször bukott nebuló, aki most izzadtan bizonygatja, hogy ezentúl színjeles lesz Kormányunk kései ébredése Dzurinda miniszterelnök nem győzi dicsérni múlt heti nyugat-európai útjának ered­ményességét. Tájékoztatása szerint Brüsszel elragadtatva gratulált az alkotmánymódo­sítás gigászi tettéhez. BUCHLOVICS PÉTER A nagy öndicséret-zuhatagban ugyanakkor arról is említést tett, hogy mind Romano Prodi, mind pedig elődje, Jacques Sandter, ag­gódik a kormányzás folytonossága miatt, még mindig nem bíznak ab­ban, hogy Szlovákia képes lesz be­hozni Magyarországgal, Csehor­szággal, Lengyelországgal szem­beni lemaradását. Kormányfőnk hajlamos rá, hogy sikerpropagan­dát űzzön (és ebben nagyon ha­sonlít elődjére), de azt még a leg­hatásosabb külpolitikai sikerrel sem tudja szebbé varázsolni: az utóbbi három évben idehaza vaj­mi keveset tettünk a csatlakozás érdekében. A kormány hosszú ide­ig szunyókált, aztán nagy nehezen felébredt, és lóhalálában oltani kezdte a meciari örökség para­zsát. Valóban úgy nézünk ki, mint egy trehány, többször bukott ne­buló, aki most izzadtan bizonygat­ja, hogy ezentúl színjeles lesz, töb­bé nem horkolja át a tananyagot és nem lóg igazolatlanul az órák­ról. Csakhát ehhez nem elég Prá­gába rohanni Havelhez, ugyan, bulizzon már ki nekünk egy jó kis tagságot a NATO-ban és az EU- ban, ha itthon azzal múlatjuk az időt, hogy miként tesz keresztbe egymásnak a hadügyminisztéri­um KDH-s és SDE-es államtitkára, a fél ország lesi a hírt, kinek a zse­bébe pottyan a repülőgép-vásárlás jattja, miközben Fico azt sajnálja, hogy nem az övébe. Ha kiderül, hogy a külügy egy becsődölt cég­gel építtet újjá száz milliókért egy palotát, ha Lexa immár örök időkre egy időjárási ciklon önké­nyességével bolyong a planétán, miközben a többi HZDS-„arizátor” is nyugodtan alhat. Ha van ugyan információ-szolgáltatásról szóló törvény, de az eperjesi polgármes­ter legszívesebben mindent állam­És az is igaz: az alulfize­tett hivatalnok hajlamo­sabb a korrupcióra. titokká nyilvánítana, és az ügyész intése ellenére is acsarog, hogy ezt nem teheti meg. Ha van ugyan új közalkalmazotti törvény, de az a jutalmazás tekintetében mini­málisan tér el a régitől, ráadásul hatszámjegyű összegű lelépőt és élete végéig plusz nyugdíjpótlékot biztosít egy apparatcsik veterán­nak, ugyanakkor a teljesítmény- és minőségfüggő juttatásokra is­mét csak nem jut pénz, miként az alapbérek emelésére sem. Nem beszélve arról, hogy miként akar­nak majd fiatal és művelt embere­ket a közigazgatásba csábítani, ha nem tudják megfizetni őket. És az is igaz: az alulfizetett hivatalnok hajlamosabb a korrupcióra. Nem baj, a reformokat is a válasz­tások utánra halasztottuk, úgy tűnik, most már elég csak külpoliti­kai sikerekkel villogni, na és persze rohangálni egyik képviselői klubtól a másikig, hogy 2002-ben újra a parlamentben csücsülhessünk, és ezredszer is elmagyarázhassuk a jónépnek, miért késik egy élhető, korszerű állam megteremtése. Vajdaság gyakorlatilag gyarmat, amely gazdasági önállóságát szeretné visszaállítani, nem sértve Szerbia jogrendjét Elodázott autonómia szerbiai módra SINKOVITS PÉTER A dél-szerbiai, főleg albánok lakta sáv puskaporos levegőjét leszámít­va a belgrádi vezetés számára a gondok sorrendjében továbbra is Montenegró áll az első helyen, majd Koszovó következik. A Vajda­ság kérdése még dobogós, de már csak a harmadik helyre szorul. A Szerbia északi tartományában élő magyarok persze minden jelzésre felfigyelnek, méltán bízva az új ve­zetésben, ugyanakkor távol tartva magukat a gyors rendezés illúziójá­tól. A kétmilliós Vajdaság számára világos, mindenekelőtt a tartomány formális státusán szükséges változ­tatni, hiszen a Vajdaságban él Szer­bia lakosságának egyharmada, vi­szont itt teremtik meg a bruttó nem­zeti jövedelem felét, amely felett mind ez ideig Belgrad rendelkezik, s csak elenyésző részét juttatja vissza. Gyakorlatilag Vajdaság tehát gyar­mat, amely most gazdasági önálló­ságát szeretné visszaállítani, nem sértve Szerbia - most már lassan változó - jogrendjét. Szakértők sze­rint azonban mintegy 125 törvény szorul e tekintetben módosításra, ez viszont időigényes. A Tartományi Képviselőház elnökeként a Vajdasá­gi Szociáldemokrata Liga első em­bere, Nenad Csanak (a háborús időkben nagy szimpátiát kiváltó bé­keharcos) a tartomány számára már-már köztársasági jogköröket követelne, a vajdasági reformisták pártja megelégedne a decentralizá­cióval, viszont mindketten igénylik a közvetlen bírósági és közigazgatá­si ügyintézést. A befolyásos refor- mosok Szerbia regionalizálását kez­deményezik, ez esetben Vajdaság három hagyományos tájegységre bomlana (Bácska, Bánát, Szerém- ség). Csanak egyébként néhány in­terjúban a vajdasági referendum ki­írását is megkockáztatta, kiváltva ezzel a vezető belgrádi lapok hara­gos bírálatát. A vajdasági magyarok elsősorban anyagi helyzetük javulását várnák el, ezért igen sokan a tartomány au­tonómiájának helyreállítását vélik sorsdöntőnek. A magyar autonó­mia kérdése másodlagos, s e tekin­tetben nem látszik elmozdulás a magyar pártok politizálásában sem. Az októberi fordulatot kö­vetően a Vajdasági Magyar Szövet­ség kitart a háromlépcsős modell mellett, szerepet vállalva egyszers­mind az új szerb parlamentben. A VMSZ-ben ugyanakkor bizonyos hatalommegosztás figyelhető meg: Kasza József maradt ugyan a párt élén, de alelnökként megbízatása most már inkább Belgrádhoz kötődik, Szabadka polgármesteri posztját Ispánovics István vette át, míg a Nemzeti Tanács felügyeletét Józsa László látja el. Az Ágoston András vezette Vajdasági Magyar Demokrata Párt zászlaján továbbra is a perszonális autonómia, vala­mint a kettős állampolgárság eléré­se szerepel, a szerb szkupstinába is­mét bekerült Páll Sándor által irá­nyított VMDK pedig kitart a tíz év­vel ezelőtt elfogadott „történelmi” autonómiakoncepció mellett. A lát­szólagos zavart semlegesítheti a tény, hogy a szövetségi kormány ki­sebbségügyi minisztériuma új kon­cepciót készít a kisebbségi (nemze­tiségi) tanácsok létrehozására. Ha ennek megteremtődik a törvényes kerete, akkor a jugoszláviai magya­rok is közvetlen, szabad választá­son, titkos szavazásai jelölhetik ki a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács tagjait (a testület eleddig a pártok képviselőségi részaránya alapján állt össze). Ez - várva vártan - egy­máshoz közelítheti a vajdasági ma­gyar pártokat. A szerző újvidéki munkatársunk OLVASÓI LEVÉL Komárom, ébresztő! Nem merem magam igazi komáro­mi polgárnak tartani, mert gyöke­reim a járás mezőgazdasági jellegű településeihez körnek. De ha az egész régióról van szó, csallóközi­nek érzem magam, és ha kell, összekülönbözök azokkal a komá­romi polgárokkal, akik rothadó ku­tyabőrükkel dicsekednek, de ha tenni kell a környékért, elég, ha ki­porolják a kutyabőrt, és rázzák a rongyot. Ha a prolinak ez nem tet­szik, és kimegy az utcára, hogy kife­jezze elégedetlenségét, akkor ezt a helyet messziről elkerülik. Régiónk­ban a munkanélküliség aránya las­san az egeket ostromolja, valamiko­ri vezető vállalatainkat szédopkod- ják, az emberek elveszítik a talajt a lábuk alól, egyeden hely van, mely­nek dolgozói nem panaszkodhat­nak, hogy nincs munkájuk, ez a munkahivatal. Az emberek lassan apatikusak lesznek. Ennek kirívó példája volt a másodikai akció, amelyet a fémipari dolgozók szak- szervezete szervezett, és a célja az volt, hogy öt szlovákiai határát­kelőhelyet négy órán át leblokkol­junk, ezzel mutatva ki elégedetien- ségüriket az áldadan állapotok mi­att. A lezárt határátkelőhelyek egyi­ke itt volt, Komáromban. A szerve­zést a hajógyári szakszervezet vál­lalta. Nem írható számlájukra, hogy a hajógyár részvételi aránya mini­mális volt, hiszen akinek van mun­kája, az dolgozik, akit meg elbocsá­tottak, az már nem hajógyári. Azért 100-200-an így is összejöttek a sa­nyargatott üzemből. De hol voltak a komáromiak? (Az 500-600 ember nagy része a Nyitrai és a Nagyszom­bati kerületből érkezett.) Mindenki dolgozott volna? Nem hiszem! A híd lábánál figyeltem a reakciókat. Voltak, akik együtt éreztek velünk és feljöttek a hídra, páran sok sikert kívántak, a következők megkérdez­ték, miért játsszuk az eszünket. És jöttek, akik (komáromi rendszá­mú) csodaautókon felháborodva el­küldték bennünket melegebb tájék­ra. Ennek megkoronázása az a ko­máromi polgártárs volt, aki a szak- szervezeti kollégák közé rohant. Egyszóval komáromi polgárok, szé­gyellem magam mindnyájunkért. Hol voltak a komáromi vezetők, vá­rosi tanácstagok? Úgy látszik, nekik nem gond a húsz százalék fölötti munkanélküliség, emberi sorsok tönkremenetele, az, hogy lassan es­ténként rizikó elhagyni a lakásun­kat, mert akár húsz koronáért agyoncsapnak bennünket a nyűt ut­cán azok, akiknek még ennyi sincs. A rendőrség nem akadályozta az akciót, hiszen rájött, hogy ha az embereknek nincs munkájuk, sok­kal több a bűneset. Ezek után azt hiszem, hogy a rendőrvicceket nyu­godtan átírhatjuk a városi tanácsra. Kétyi József, Komárom

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents