Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

2001-02-27 / 48. szám, kedd

Mai mellékletünk: REÍTVÉNYSZIGET ♦ Keresztrejtvények ♦ Fejtörők ♦ Gyerkőcöknek A sikeres megfejtők között ajándékokat sorsolunk ki. Fizet a litván kormányfő Vilnius. Valószínűleg kénytelen lesz pénzbüntetést fizetni a litván minisz­terelnök, mivel nem tűzte ki házára a nemzeti lobogót Észtország államün­nepén. A miniszterelnöknek a feledé- kenység 200 litasba (mintegy 50 dol­lár) kerül. A három balti állam - Észt­ország, Litvánia és Lettország - háztu­lajdonosai ugyanis egy rendelkezés szerint kötelesek fellobogózni az épü­leteket, bármelyik ország ünnepli is az Oroszországtól való függetlenség kiví­vásának napját. (TASR) 2001. február 27., kedd www.ujszo.com Ára 9 korona (előfizetőknek 8 korona) 54. évfolyam, 48. szám Hosszú vita várható a közigazgatási reformról Megegyezés a megegyezésről Rudolf Schusterrel való találkozóján kiderült, Kostunicának szlovák ősei is vannak, akik Besztercebánya környé­kéről származtak el (Somogyi Tibor felvétele) A szlovák és a szerb nemzet jó kapcsolatán nincs mit csodálkozni - mondta Kostunica Részt vennénk az újjáépítésben ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Júliustól új alkotmány Négy hónap múlva lép hatály­ba Szlovákia új alkotmánya. A három hétig tartó szavazási maraton végén, múlt pénte­ken szavazta meg a parla­ment az alaptörvény módosí­tását. Egész oldalon foglalko­zunk a jóváhagyott módosítá­sokkal és a vitával. 15. oldal Beszélgetés Benkő Ferenccel A Galántai és a Vágsellyei já­rás Csemadok-tisztségviselői- nek és polgármestereinek feb­ruár derekán Balatonalmádi­ban tartott munkaértekezle­tén Benkő Ferenc, a Vág-Du- na-Ipoly eurorégió ügyvezető titkára a regionális együttmű­ködésről tartott előadásában szólt az Európa-polgár-képző Akadémiáról is. 5. oldal Benkő Ferenc POLITIKA Tisztelt galambház Pozsony. Osztódással szapo­rodnak a parlamenti frakciók, és népvándorolnak a képvise­lők. Eddig 22 honatya cso­portosította át magát más parlamenti frakcióba, csupán az MKP és a HZDS klubja ma­radt érintetlen. 4. oldal OKTATÁS Nyolcosztályos elképzelés Az oktatási minisztérium csökkenteni kívánja a nyolc- osztályos gimnáziumok szá­mát, holott jelentős irántuk az érdeklődés. A terv fogad­tatása felől három magyar nyolcosztályos gimnázium­ban érdeklődtünk. 4. oldal Felhős égbolt, északon ha­vazás, a hőmérséklet 0 és 4 fok között várható. 3. oldal 8 588001 690014 Pozsony. Az alkotmánymódo­sítás után ismét komoly pró­batétel vár a kormánykoalíci­óra. Tegnap hosszú idő után ültek tárgyalóasztalhoz a ko­alíciós pártok vezetői, hogy összegezzék és mérlegeljék a közigazgatási reformmal kap­csolatos problémákat, nézet- eltéréseket, valamint a meg­oldási javaslatokat. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A megbeszélésen röviden annyi tör­tént, hogy a pártelnökök megegyez­tek aról, hogy majd megegyeznek, addig is nem tájékoztatják a nyüvá- nosságot. A megbeszélés témája el­sősorban a megyék száma és hatá­rai, valamint a „megyei parlamen­tek” választási rendszere volt. „Meg­állapodtunk, hogy a lehetséges megoldási lehetőségekről ma tájé­koztatjuk a koalíciós tanácsot, szer­da este pedig folytatódik a koalíciós vezetők tárgyalása. Tisztában va­gyunk azzal, hogy szorít bennünket az idő. A végső egyezségeket minél előbb meg kell kötni úgy, hogy még 2001-ben sort keríthessünk a me­gyei választásokra” - közölte Mi­kulás Dzurinda. Hozzátette, tanulva a korábbi hibákból, amikor a sajtón keresztül vitáztak és üzengettek egymásnak a pártelnökök, a megbe­szélésről jelen pillanatban többet nem hoznak nyilvánosságra. „Keve­sebbet kívánunk beszélni, viszont annál többet tárgyalni. Az elején tisztáztuk, hogy a közigazgatási re­form megvalósítása rendkívül fon­Pozsony. A parlament az alkot­mánymódosítási maraton után ma folytatja a január 30-án kezdődött, megszakított ülését. Még 33 pont vár elfogadásra, több nemzetközi egyezményt és öt új törvénymódo­sítást kell majd elfogadniuk a hon­atyáknak. Szavazni fognak Robert Fico törvénymódosításáról is, mellyel változna a választási rend­szert. A kormány is több törvény- módosítást terjesztett be, a legfon­tosabbak az adóhatóságokról és a tos. Ezért nem fogjuk most a sajtó előtt elemezni az elképzeléseket, nem leszenk személyes állásfogla­lások, nem foglalkozunk pártjaink pozícióival, érdekeivel.” Dzurinda hangsúlyozta, jelenleg ugyan csak a megyékről és a válasz­tási rendszerről folyik a vita, ám ez nem a reform leszűkítését jelenti, hanem azt, hogy előbb ezekben a kérdésekben van szükség politikai egyezségre. „Az adóreform, a de­centralizáció, a hatáskörök átruhá­zása továbbra is fontos, ám ehhez előbb azt kell tisztázni, hogy kire ru­házzuk át. Az egész reformot gya­korlatilag két törvény indítja el: a közigazgatási egységekről és a helyi önkormányzati választásokról szóló jogszabály” - mondta Dzurinda. Hozzátette, időtervet nem dolgoz­tak ki, a cél minél előbb a kormány, majd a parlament elé terjeszteni ezt a két jogszabályt. Az egyes pártok reformmal kapcso­latos elképzelései ismertek. A KDH, az SDL és az SOP a Viktor Niz- nansky közigazgatási reformért fe­lelős kormánymegbízott által java­solt 12 megyés modellt támogatja. Az MKP egy magyar többségű me­gye kialakítását szorgalmazza. Az SOP lehetséges kompromisszum­ként felvetette a jelenlegi kerület­számok megőrzését, amit az SDL is hajlandó támogatni. Az SDK, SOP és KDH a többmandátumos többsé­gi választási rendszer mellett foglalt állást, míg az MKP és részben az SDL is az arányos rendszer felé haj­lik, bár a magyar párt bizonyos kö­rülmények között a többségi rend­szer lehetőségét sem záija ki. (sza) gazdasági versenyről szóló javas­latok. A parlamentben szó lesz a szociális biztosítókról szóló tör­vény módosításáról, tárgyalni fog­nak a politikai pártoknak juttatan­dó anyagi támogatás csökkentésé­ről, és a Tipos monopolhelyzet­ének megszüntetéséről. Újra a plénum elé kerül Ivan Lexa és Gustáv Krajci mentelmi joga fel­függesztésének kérdése. Lexa men­telmijogának felfüggesztését eddig már 15 esetben kérte az ügyészség, Krajcinál 2 esetben szavazott a par­lament. Pozsony. Több szó esett a balkáni helyzetről, mint a szlovák belpoliti­ka történéseiről Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök tegnapi pozsonyi lá­togatásán. A tavaly őszi hatalomvál­tás után megválasztott elnök Miku­lás Dzurinda kormányfővel Monte­negró ügyének megoldási lehetősé­geiről is eszmét cserélt. Kostunica szerint a kisebbik jugoszláv tagköz­társaságban az áprilisi parlamenti választások utánra meghirdetett népszavazás a határok megváltoz­tatását eredményezheti, ezért kétsé­Pozsony. Vladimír Chlebo és Müan Kokavec érdekelt azokban a cégek­ben, amelyek a komáromi hajógyár vesztét okozták. Mind az SOP, mind az SDK tiltakozott a múlt héten Gyu- rovszky László (MKP) kijelentése el­len, hogy mindkét párthoz közel ál­ló személyek is kizsigerelték a ko­máromi hajógyárat, részt vettek a vagyonkimentésben. Nincs szükség különösebb utánjárásra, elég fella­pozni az igazságügyi minisztérium weboldalának azt a fejezetét, amely a cégbíróság bejegyzéseit tartal­mazza, s ebből kiderülnek a tények. Vladimír Chlebo, a Nemzeti Va­gyonalap felügyelőtanácsának alel- nöke, aki elnök hiányában annak jogköreit is átvette, az SDK-t képvi­seli a vagyonalapban. Tagja annak a HIS Rt. elnökségének, amely a Slo- venské lodenice Komámo Shipyard Rt. részvényese. Ez utóbbit Stanis­lav Jancosekék hozták létre a hajó­gyár kiszipolyozására, mégpedig fiktív követelések segítségével. Az SLK Shipyard Rt. és az SLK Stroje a machanizmy Rt. a hajógyár mólói­nak társtulajdonosa. Miután az ál­lam képviselői bekerültek a gyár fel­ügyelő tanácsába, megváltoztatták az SLK Stroje a mechanizmy Rt. szerveit, amit Chlebo egy bírósági beadvánnyal blokkolt. A pénzügy­minisztérium figyelmeztette, hogy rosszul lépett, s Chlebo visszavonta a beadványt, de Klaudia Franeková - aki három cégben is szerepel Chle- bóval (HIS, SPEED LINE, TORY) ­gei vannak a balkáni helyzet rende­ződésével kapcsolatban. Kostunica a decentralizáció feltétlen híve, és szerinte a demokratikus intézmény- rendszer létrehozásával kell meg­szabadulni Milosevics örökségétől. Dzurinda felajánlotta Szlovákia se­gítségét Jugoszlávia újjáépítésében és a Duna hajózhatóvá tételében. Tájékoztatta vendégét a szlovák kormány által két hete elfogadott 55 miihó koronás, Jugoszláviának megszavazott gazdasági segítség­ről, amely elsősorban az energetika, a gázipar és az egészségügy terüle­tére irányul. Kostunica és Jozef Mi­újra benyújtotta. Az említett cége­ken kívül Vladimír Chlebo tagja az INFORMA Rt.-nek, melyet ugyan­csak Stanislav Jancosek hozott létre a hajógyár megcsapolására. Tehát nyilvánvaló, hogy Chlebo nem az ál­lam, hanem a hajógyár tönkretevői­nek érdekeit képviseli, és műid a mai napig köztük van. Jancosekék a múlt héten kedden a hajógyár felügyelótanácsába juttat­ták Frantisek Kupec jogászt, aki két cégben is érdekelt Vladimír Chlebo oldalán, a TORY-ban és a Slovensky dómban. Mindent összevetve Vladi­mír Chlebo ott volt és ott van a hajó­gyár kiszipolyozói közt, s érdekei Frantisek Kupec által a múlt keddi puccs után is érvényesülnek. Chlebóval kapcsolatban néhány to­vábbi érdekesség is felmerül: közös rt.-kben (VSZ Inziniering, VSZ Fer­gas házelnök a két ország parlamen­ti szintű együttműködési lehetősé­geiről tárgyalt. Migas szóvivője, René Semanisin szerint Kostunica elsősorban „a szlovák törvényhozás­ban uralkodó nyugodt légkört” érté­kelte. Az alkotmánymódosítás mar­gójára a jugoszláv elnök elmondta, a pozitív változásokhoz hazájában is elengedhetetlen lesz az alaptör­vény módosítása. „A szlovák és a szerb nemzet pozitív kapcsolatán nincs mit csodálkozni, hiszen a kap­csolat már több száz éve létezik, s végig korrekt volt”’ - jelezte a jugo­szláv elnök. (jl.s) rotour, VSZ Keramika, VSZ Servis, FERRO TRANS, Optika, Zelba) sze­repel Alexander Rezessel, Ján Sme- rekkel, Ladislav Drábikkal és Ján Katóval, a kassai vasmű egykori ve­zéreivel. Müan Kokavec, az SDK ko­máromi járási elnöke, aki most ke­rült a hajógyár új vezetésébe, Sta­nislav Jancosekkel együtt ott van az SLK Kovy statutáris szerveiben. Tagja a 15,5 millió koronás alaptő­kével rendelkező, fegyverkeres­kedelemmel foglalkozó ZTS-DCA ZAMAT Rt.-nek. Stanislav testvéré­vel, Marián Jancosekkel kapcsolat­ban pedig a tények önmagukért be­szélnek: tönkretette a Chiranát, a Slovenská kreditná bankát és a ha­jógyárat. Nem mellékes, hogy elő­kelő helyen szerepelt az SOP vá­lasztási listáján, és az SOP Etikai Bizottságának elnöke volt. (g) George Bush volt amerikai elnök a Kuvait felszabadításának 10 évfordulóján rendezett ünnepségen. Kapcsolódó hírünk a 6. oldalon. (ÍTTK/AP-felvétel) Nem szívesen látott régi újak Pozsony. A hajógyár elnöksége - Jozef Zucha, Jaroslav Papp és Milan Koprák összetételben - úgy döntött, hogy a rendkívüli közgyűlés által megválasztott elnökségi és felügyelőbizottsági tagok addig nem lép­hetnek a gyár területére, amíg jogosultságukat nem igazolják hiteles cégjegyzék bizonylattal. A múlt heti rendkívüli közgyűlést a Marián Jancosek nevével fémjelzett, a hajógyár részvényeinek 10,81%-át bir­tokló bártfai Macos Invest kezdeményezésére hívta össze a bíróság. A közgyűlésen menesztették az igazgatótanácsból Jozef Zuchát, Jaros­lav Pappot és Milan Kopcokot. Helyüket Stanislav Holák, Tibor Pint volt személyzeti igazgató és Müan Kokavec foglalta el. Az új felügyelő bizottság - Jozef ZUcai, Ján Laurinec, Frantisek Kupec, Magdaléna Kővárává, Eugen Brezina és Frantisek Farkasovsky - annak ellenére menesztette a jelenlegi elnökséget, hogy a tanácskozásról az alkalma­zottak három képviselője távozott. (SITA) Harminchárom programpont vár megtárgyalásra Ülésezik a parlament ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Chlebo és Kokavec több, Jancosekék által létrehozott cégben tevékenykedik Pártmezbe bújt kiszipolyozok ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Next

/
Thumbnails
Contents