Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
2001-02-22 / 44. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 22. Sport Szmuda Áron januártól a Slávia UK színeiben versenyez, de továbbra is Pogány Mihály védence maradt UEFA Kupa: a VfB Stuttgart nem hisz a továbbjutásban Hány centiméter lesz a ránHác? Nehéz mérkőzés előtt d l ddLldo. a prágai slayia csapata Több pénzt osztanak az atlétikai világbajnokságon A helyezettek is kapnak Csúcstartó és edzője: Szmuda Áron és Pogány Mihály (Somogyi Tibor felvétele) Szmuda Áron lévai távolugró már évek óta nem szülővárosa élsportolója. Duna- szerdahelyi diákévei alatt igazolt és költözött a Csallóközbe, majd egy besztercebányai kitérővel újra visszakerült korábbi állomáshelyére. Valójában azonban rengeteget utazik. J. MÉSZÁROS KÁROLY Ősztől pozsonyi egyetemista, már a felvételin kitűnő felkészültségéről győzte meg majdani tanárait. Januártól pedig szép csendben átigazolt a Slávia UK-ba, továbbra is azonban Pogány Mihály tanácsait hallgatja. Szombat óta mégis más miatt került az érdeklődés középpontjába. Végre az ugrógödörben követett el egy olyan tettet, amire odafigyel az ország: a Szlo- vákia-Magyarország-Szlovénia hármasviadalon megjavította Priscák huszonegy éve fennálló fedett pályás szlovák csúcsát. Igaz ugyan, hogy csak egyetlen centivel, de megjavította. Egyszeriben gyülekeztek körülötte az újságírók. Beszélgetésünk közben is sorra fogadta a gratulációkat. Hétszázhetvenkét centis csúcsodat látta az egész Szmuda család. Mennyire más, ha előttük kell versenyezned? Nem tudom, de nem is figyelhetem, hogy ki néz, szurkol nekem. Meghallgatom az edzőt is, de akkor már nem sokat tud segítani. Teljesen magamra vagyok utalva. Nekem kell a fejemben rendbe rakni a dolgokat, végiggondolni, hogyan hajtom végre az ugrást. A nekifutás előtt még odafigyelek az ütemes tapsra, fel is dob, de a nekifutás közben már másra összpontosítok. Ötödik kísérletedre ugrottad a New York. Négy meccsel folytatódott a jégkorong NHL alapszakasza; rosszul szerepeltek a vendégek, mindössze egy pontot harcoltak ki. EREDMÉNYEK: Tampa Bay-St. Louis 3:2 (1:1,1:1,1:0), g.: Warri- ner 2, Kubina, ill. Mellanby, Hava- nov; 14 000 néző. Edmonton-Los Angeles 5:0 (1:0, 3:0, 1:0), g.: Murray, Niinimää, Poti, Weight 2; 16 300 néző. San Jose-Columbus 3:2 (0:1, 1:1, 1:0 - 1:0), g.: Smith 2, Thornton, ill. Heinze, Krön; 17 400 néző. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Már egy évvel ezelőtt, a II. ligában kezdődött az érsekújvári labdarúgócsapat vesszőfutása, s ősszel, a harmadik vonalban, ha lehet, még gyengébb teljesítményt nyújtott az FKM. A kiesést követően kilenc játékos távozott, s a gyors egymásutánban elszenvedett vereségek miatt egyre feszültebbé vált a helyzet a Ganczner László-stadionban. Az új klubvezetés az őszi idény „félidejében” úgy határozott, hogy tapasztalt edzőt szerződtet. Szikora Györgyre esett a választás, aki már évekkel ezelőtt ült a Nyitra-parti gárda kispadján, s akinek szívügye az érsekújvári labdarúgás.- Mind a mai napig nem tudom, miért is kellett elmennem Szénéről, annál is inkább, mert az élmezőnyben tanyáztunk. Váratlan menesztésem után pihenni szerettem volna, ám az újváriak meggyőztek, és mivel szeretem a kihívásokat, csakazértis igent mondtam. A helyzet eléggé kritikus és kaotikus volt, 14 önbizalmát vesztett futballistából állt a keret. Menet közben leigazoltuk a ligeti Strelecet és a szenei Lipovskyt; csakhamar rendeztük socsúcsot, de úgy tűnt, hogy nem ez volt a leghosszabb próbálkozás. Inkább a belépésért érvénytelenített első tűnt annak. Hosszúra sikerült az igaz, de legalább húsz centit beléptem. Ez csak találgatás. Fogadjuk el azt, amit megugortam. Fociban is vannak kapufák, de egyiket sem jegyzik gólnak. Miben tért el ez a kísérlet a többitől? Éreztél valamilyen különbséget? Jó hatással volt rám, hogy másodikra 753 centit ugortam. Kicsit megnyugodtam, hisz tudtam, hogy még négy kísérletem lesz, s azokba mindent beleadhatok. Mert korábban legtöbbször azt történt, hogy kétszer beléptem, majd harmadikra biztosítanom kellett a Nashville-Detroit 3:3 (0:1, 3:0, 0:2 - 0:0), g.: Johnson, Arhipov, Eaton, ill. Brown, Kozlov, Fjodorov 17 100 néző. A KANADAI PONTVERSENY ÁLLÁSA: Sakic (Colorado) 80 pont (33 gól + 47 gólpassz), Jágr (Pittsburgh) 79 (31 + 48), Fleury (NY Rangers) 72 (30 + 42), Kovaljov (Pittsburgh) 68 (35 + 33), Weight (Edmonton) 66 (17 + 49), Pálffy (Los Angeles) 65 (26 + 39), Allison (Boston) 65 (24 + 41), Bure (Florida) 64 (39 + 25), Robitaüle (Los rainkat. Sereghajtóként 5:0 arányban vertük régi nagy riválisunkat, a pöstyénieket, s lassan elindultunk felfelé azon a bizonyos lejtőn. Bosszantott a két hazai dönteüen, valamint az alsóvesztényi és a lévai balszerencsés vereség. Őt-hat ponttal többet szerezhettünk volna, ám ennek ellenére nem vagyok elégeversenyben maradást. Most négyszer bátran kockáztathattam. Áz ötödik ugrásnál pont a deszkáról rugaszkodtam el. Két érvénytelen kísérleted mellett a többi ugrás között mindössze tizenküenc centi különbség volt, ami egyenletes teljesítményt takar. Ez így van. Azelőtt is ilyen messzire ugráltam, most azonban nem léptem be. Miért? Szerencsém volt? Több verseny van mögöttem? Jobban érzem a nekifutást, tudom, mikor kell módosítanom a hosszán. Közelítesz a nyolc méterhez... Igyekszem. Az idei fedett pályás Angeles) 64 (28 + 36), Audette (Atlanta) 64 (27 +.37), Bondra (Washington) 62 (35 + 27). A SZLOVÁK HOKISOK EREDMÉNYESSÉGE: Pálffy (Los Angeles) 65 pont (26 gól + 39 gólpassz), Bondra (Washington) 62 (35 + 27), Hos- sa (Ottawa) 55 (23 + 32), Satan (Buffalo) 49 (22 + 27), Demitra (St. Louis) 42 (20 + 22), Stümpel (Los Angeles) 42 (13 + 29), Vis- novsky (Los Angeles) 30 (5 + 25), Gáborík (Minnesota) 28 (14 + 14), Zedník (Washington) 27 (13 + 14), detlen, hiszen a középmezőnyben zártuk az első felvonást - mondta a zöld-fehérek vezetőedzője. Szikora György szerződése az őszi idény végéig szólt, de az újváriak megint meggyőzték őt, júniusig hosszabbított.- Az, ami sikerült Dunaszerdahe- lyen, Rimaszombatban és Turóc- szentmártonban, miért ne sikerülhetne Érsekújvárott? A város és a hely focirajongók magasabb osztályt érdemelnének. Most olyan helyeken is játszottunk, ahol nyomdafestéket nem tűrő szavakkal fogadták a csapatot - bosszankodott a tréner. Mivel az ifjúsági együttesben nincsenek kimagasló tehetségek, így a télen igazolnia kellett az FKM-nek. Goga és Brisuda Turócszentmár- tonból érkezett, Hoksa Privigyéről, Brezina kapus pedig Nyitráról. Hornácek, Sepesi és Holka katonai szolgálata letelt, s visszatértek szülővárosukba.- A 21 tagú keret január 8-án kezdte a téli alapozást, napi két tréninggel - az egyhetes kistapolcsá- nyi edzőtáborozás alatt pedig három gyakorlással - készül a visszavágó sorozatra. Ha senki sem távoidény a mostani csúccsal együtt reményteljesen alakul. Ha egészségem is kitart, még többet is ugorhatok. Mennyire komoly a saroksérülésed? Futás közben nem fáj a lábam, még elrugaszkodáskor sem, de amint kilépek a homokgödörből, máris nagyon belenyilall. Aztán elmúlik, majd újra előjön. Két-há- rom hetes kihagyással kikezelhető. Már előfordult korábban is. Szombaton azért eljősz megvédeni a bajnoki címedet? Természetesen. Megvan a csúcs, vesztenivalóm nincsen, megpróbálok a lehető legmesszebbre ugrani. Nyolc métert nem ígérek, de néhény centit még hozzátehetek a hétszázhetvenkettőhöz. Handzus (St. Louis) 24 (10 + 14), Cisár (Nashville) 23 (11 + 12), Se- kerás (Minnesota) 22 (8 + 14), Svehla (Florida) 18 (4 + 14), Nagy (St. Louis) 13 (5 + 8), Bartecko (St. Louis) 12 (4 + 8), Suchy (Phoenix) 8 (0 + 8), Chára (Islanders) 7 (2 + 5), Bartos (Minnesota) 6 (4 + 2), Lintner (Nashville) 6 (3 + 3), Kud- roc (Tampa Bay) 3 (1 + 2), Smrek (St. Louis) 2 (2 + 0), Ciernik (Ottawa) 2 (2 + 0), Kölnik (Islanders) 2 (1 + 1), Bicék (New Jersey) 1 (1 + 0, Mezei (Islanders) 1 (0 + 1). (sr) zik a csapatból, akkor jövőre biztos, hogy feljut a II. ligába! Különben a klubvezetés most „csak” a bennmaradást tűzte ki célul, én ennél jóval merészebb vagyok, az öt közé várom védenceimet - bizakodott az érsekújváriak mestere. A közelmúltban összeült a város vezetősége és a helyi vállalkozók egy csoportja, s a hosszas tanácskozás végül is eredményesen zárult; állítólag megoldódott a szponzori probléma. Ennek kapcsán Szikora György megjegyezte: ha meglesz a beígért anyagi támogatás, akkor nem kell félteni az újvári labdarúgást.- A legnagyobb gondot a pálya okozza, ugyanis a szigeti stadion alaposan lerobbant, a Ganczner László-stadion mérete túl kicsi, ez pedig a védekező felfogású, gyengébb vendégcsapatoknak kedvez. Jó lenne, ha ismét a Nyitra-parton játszhatnánk hazai mérkőzéseinket - búcsúzott Szikora György. Több figyelemre méltó eredményt is elért az előkészületi meccseken az FKM, 4:1-re verte a II. liga élcsapatát, a Podbrezovát, 3:l-re legyőzte a Dubovát, valamint döntetlenezett a besztereebányaikkal (1:1) és a nyitranovákiakkal (0:0). MTI-ELŐZETES Budapest. A labdarúgó UEFA Kupa nyolcaddöntőinek visszavágóit rendezik ma este. A Bundesligá- ban a bennmaradásért küzdő VfB Stuttgart - itt szerepel Lisztes Krisztián - a Celta Vigo ellen lép pályára. A továbbjutásban még az együttes vezetőedzője sem bízik. „A Celta Vigo a találkozó esélyese. Óriási meglepetés lenne, ha sikerülne továbblépnünk - mondta Ralf Rangnick, vezetőedző. - Csapatomtól tisztes helytállást várok és azt, hogy maximális erőbedobással küzdjön az első perctől az utolsóig.” Az első párharc Stuttgartban gól nélküli döntetlennel ért véget. Nagyon kedvező pozícióból várja a ÖSSZEÁLLÍTÁS Budapest. Nyolc éve annak, hogy az atléták nyomására a stuttgarti világbajnokságon a nemzetközi szövetség a győzteseket nemcsak aranyéremmel, hanem egy-egy Mercedes gépkocsival is díjazta. Á lépés elengedhetetlen volt, hiszen a világbajnokságok rangja forgott kockán. Az a veszély fenyegetett, hogy a legjobb atléták - akik a nemzetközi viadalokon „csak“ dollártízezrekért álltak rajthoz - nem lesznek érdekeltek a vb-részvétel- ben, és többen távol maradnak az eseménytől. Sokan ellenezték az „amatőrök" pénzbeni díjazását, ezért született - a Mercedes támogatásával - a köztes megoldás. Két ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Több mint ötezer - 5012 fizető - néző tekintette meg kedden kora este a jégkorong Extraliga 49. fordulójának slágermérkőzését, a Trencín-Slovan rangadót, amely igazságos, Hies döntetlennel végződött. Óvatosan kezdtek a csapatok, ám aztán fokozatosan belelendültek a hokisok, és élvezetes meccset láthatott a szép számú közönség. Mindkét kapus, Murin és Rybár remek napot fogott ki, több gólnak látszó lövést hárított. Az utóbbi főleg a hosszabbításban jeleskedett. Poprádon két harmadon át betlizett az éllovas Zvolen, már kétgólos hátrányba került, de az utolsó játékrészben rákapcsolt, s biztosan nyert 4:2-re. Szakolcán és Kassán is papírforma-eredmény született: az erdőhátiak az újonc turócszent- mártoniakat győzték le (5:0), a kelet-szlovákiaiak pedig a sereghajtó liptószentmiklósiak felett diadalmaskodtak. visszavágót a Liverpool és a Barcelona: mindkét együttes idegenben nyert az AS Roma, illetve az AEK Athén ellen. A Rayo Vallecano háromgólos hazai előnyszerzés után nyugodtan utazhatott el a bordea- ux-i összecsapásra. A mai UEFA Kupa-nyolcaddöntő visszavágók (zárójelben az első találkozó eredménye) - 19.00: Gi- rondins Bordeaux-Rayo Vallecano (1:4), AC Parma-PSV Eindhoven (1:2); 20.30:1. FC Kaiserslau- tern-Slavia Praha (0:0); 20.45: FC Nantes-FC Porto (1:3); 21.00: FC Barcelona-AEK Athén (1:0), Internazionale-CD Alaves (3:3); 21.05: FC Liverpool-AS Roma (2:0); 22.00: Celta Vigo-VfB Stuttgart (0:0). évvel később, Göteborgban ugyancsak autót kaptak az elsők, ám 1997-ben, Athénban - ismét engedve a versenyzők nyomásának - már készpénzben vehették át megérdemelt jutalmukat a legjobbak. Immár nemcsak a győztesek, hanem minden érmes. így volt ez két évvel ezelőtt Sevillában is, sőt, időközben a díjazást a nemzetközi szövetség összes világversenyére kiterjesztették. Az idén újabb nagy változásnak lehetünk szemtanúi. Immár nemcsak a dobogósok, hanem a helyezettek is a díjazottak között lesznek. Az idén sorra kerülő versenyein a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) összesen több mint 16,5 millió dollárt szán a díjazásra, (ns) INNEN FOLYTATJÁK 1. Zvolen 48 32 4 3 3 6 214:118110 2. Slovan 49 27 3 7 4 8 195:106 98 3. Trencín 49 22 5 3 4 15 163:144 83 4. Poprad 48 21 6 1 2 18 150:156 78 5. Skalica 49 17 2 1 5 24 118:167 61 6. Kosice 49 15 4 2 3 25 127:171 58 7. Martin 49 11 2 2 3 31 106:162 42 8. Mikulás 47 11 1 3 3 29 109:158 41 Az 50. forduló már ma elkezdődik, mégpedig a Slovan-Zvolen (a korábbi eredmények 6:0, 2:3, 6:1, 1:3, 2:1, 5:5, 5:5) derbivel, melyet 17 órától élőben közvetít az SZTV 2. A többi meccset (Trencín-Mar- tin, Skalica-L. Mikulás, Kosice- Poprad) pénteken játsszák. A csapat nevét a mérkőzések száma követi, utána a rendes játékidőben elért győzelem (3 pont) és a hosszabbításban kiharcolt győzelem (2) található, ezután következik a hosszabbítás utáni döntetlenek (1) száma, aztán a hosszabbítást követő vereségek (1), majd pedig a rendes játékidőben elszenvedett vereségek (0) olvashatók, valamint a gólarány, az utolsó oszlopban pedig a pontszám található, (zsi) A trencséni Murin kapus remek teljesítményt nyújtott a Slovan elleni rangadón (1:1). (Eugen Vojtisek felvétele) JÉGKORONG NHL Szikora György: Ha meglesz a beígért anyagi támogatás, akkor nem kell félteni az érsekújvári labdarúgást Visszavágynak a Nyitra-parti stadionba Jégkorong Extraliga: ma Slovan-Zvolen rangadó 5000 néző Trencsénben