Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
2001-02-02 / 27. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 2. Politika 5 Beszélgetés Ivanics Ferenccel, Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzatának elnökével Védősátor lehet az eurorégió A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat a Csalló- köz-Mátyusföldi Régióval együtt hozta létre a Hármas Duna-vidék Eurorégiót, amelynek alapító dokumentumát január 25-én Győrben magyar részről Ivanics Ferenc, a megyei önkormányzat elnöke látta el kézjegyével. Vele beszélgettünk az új, határon átnyúló együttműködés lényegéről. GAÁL LÁSZLÓ Az újonnan alakult eurorégióval kapcsolatban sokszor elhangzott, hogy célja a kulturális, oktatásügyi és gazdasági együttműködés a határ két oldalán húzódó régiók között. Vannak-e már konkrét feladatok, amelyeket szeremének közös erővel megoldani? Az első fontos lépés az lehet, hogy áttekintsük a már meglévő együttműködést, hogy pontosan tudjuk, hol, milyen területeken kell javítanunk, hol nincs meg ez az együttműködés, és hol van olyan jelentősége, amely példaként szolgálhat a többi területen. A környezetvédelmi miniszterrel folytatott megbeszéléseinken vetődött fel egy kompjárat indításának lehetősége a Szigetköz közepén. Ez azért lenne jelentős, mert ezen a negyven kilométeres szakaszon Vámosszabadinál és Rajkánál van határátkelő, a kettő között a Szigetközben túrázó kerékpáros nem tud átmenni a határ másik felére, csak ha megkerüli a fél világot. Ezen segíthetne egy komp. Ilyen aprósá\\ Nádszegről is jár- ' nak át Győrbe dolgozni, méghozzá y* nem kis számban. >V gokból tevődhetne össze az eurorégiós együttműködés. Természetesen a legfontosabb feladat az, hogy az Európai Unió szemében is láthatóvá váljék ez az eurorégió. Olyan rosszmájú megjegyzést is Ivanics Ferenc: fene. Az eurorégió a befektetők számára is biztonságot terem(Somogyi Tibor felvétele) hallottam, hogy ez az eurorégió csak azért alakult, hogy megpályázhassanak különféle uniós támogatásokat. Most, az uniós csatlakozás küszöbén én ezt nem tartom rosszalló megjegyzésnek, manapság ez már teljesen természetes, hiszen pályázati rendszer alakult ki az unión belül, és Magyarországon is egyre többet gondolkodunk pályázati rendszerekben. Parlamenti képviselőként mondhatom, hogy több minisztériumi támogatás is a pályázati rendszerre épít, mert objektívebb lehet, és egyenlő esélyeket biztosít a pályázóknak. Úgyhogy akik ezzel próbálnak minket kritizálni, szerintem pozitív kritikát mondanak. De itt hosszútávú együttműködésről van szó, emberek közötti és különböző szervezetek közötti kapcsolatokról, olyanokról, amelyek már léteznek. Olyan ez, mint amikor sátrat építünk egy virágágyás fölé, hogy védjük, óvjuk. Ez a sátor lehet az eurorégió, és itt lehet új palántákat nevelni, itt lehet megerősíteni mindazon együttműködési területeket, amelyek eddig még valamilyen okból kimaradtak. Megemlítene néhány már létező konkrét kapcsolatot? A települések között vannak együttműködések, testvérkapcsolatok és szeretnénk, ha ezek rendszeressé válnának. Munkaügyi területen is létezik együttműködés, egyebek mellett Nádszegről járnak át Győrbe dolgozni, méghozzá nem kis számban. Ebben a munkaügyi központ is nagy szerepet játszik, mert élő kapcsolatai vannak szlovákiai településekkel. Az eurorégió feladata az is, hogy megteremtse a magyar befektetőkben a bizalmat a szlovák területek iránt. Hogy néz ki majd az eurorégió szerkezeti felépítése, vezetősége? Egy huszonnyolc fős tanács lesz az a szerv, amely a hosszútávú döntéseket meghozza, és ez hozza majd létre a nyolcfős elnökséget. Az elnökség tagja lesz a közgyűlés elnöke és a társulás elnöke, ők felváltva látják majd el az eurorégió vezetését. Bizottságokat is szeretnénk létrehozni, aszerint, hogy mely területeken mely kérdésköröket lehet összekapcsolni. A megyei ön- kormányzat keretében a Kohézió Közalapítvány, a szlovák oldalról pedig egy külön iroda foglalkozna a szervezet logisztikai kiszolgálásával. Tagdíjat is fizetnek, a települések lakosságuk szerint, fejenként két forintot. Ebből állna össze az a másfél-kétmilliós működési alap, amelyből az irodákat és egyéb működési költségeket finanszírozni tudnánk, és szeretnénk minél több helyről minél több pályázati pénzt szerezni. » Felvetődött egy kompjárat indításának lehetősége a . . Szigetköz közepén. >> Kik lesznek benne az említett, huszonnyolc tagú tanácsban? Magyar részről a megyei önkormányzat határozza meg a résztvevőket, de szeretnénk, ha ebben széleskörű társadalmi együttműködés lenne, szeretnénk, ha települési önkormányzatok is benne lennének, és azt hiszem, hogy a munkaügyi hivatal is mindenképpen benne kell hogy legyen, a többit majd meglátjuk. Mit jelent az eurorégió nevében szereplő „hármas” jelző? A Hármas Duna-vidék abból alakult ki, hogy ott van a fő Duna-ág, a Mosoni-Duna, illetve szlovák félen a Kis-Duna. Ez a három dunaág határozza meg a nevet, és egyértelműen behatárolja, hol is van ez az eurorégió. Parlamenti kérdések órája: törvényjavaslatokról és az uniós csatlakozásról Felmosórongyra még futja SZABÓ MÓNIKA Pozsony. „A kormány még március folyamán megvitatja a munka törvénykönyvét, valamint a köz- szolgálatról és a köztisztviselőkről szóló jogszabályokat” - válaszolt tegnap a parlamentben a baloldali Lubomír Dzurák kérdésére Ivan Miklós gazdasági miniszterelnökhelyettes. Miklós szerint a munka törvénykönyve esetében már sikerült tisztázni a nézeteltéréseket, a másik két jogszabályt azonban még nem sikerült olyan formába önteni, hogy megteremtsék egy jól és hatékonyan működő államigazgatás feltételeit. Miklós fontosabbnak tartja, hogy a törvények megTA SR-HÍR Pozsony. A kormánykoalíció képviselői támogatják az általuk aláírt alkotmánytervezet elfogadását a törvényhozásban, ám továbbra sincs eldöntve a szavazás módja. A legliberálisabbnak ezúttal a Demokratikus Baloldal Pártja (SDE) bizonyult: „Számunkra mindegy, szavazógép vagy nyílt szavazás. Huszonkét igent garantálunk” - foglalta össze tömören álláspontfeleljenek bizonyos minőségi követelményeknek, mint a határidő megtartását. Az ellenzéki Roman Hofbauer ugyanazt a kérdést intézte Csáky Pál miniszterelnök-helyetteshez és Eduard Kukán külügyminiszterhez. Arra lett volna kíváncsi, Ivan Miklós miért lépett kapcsolatba Günter Verheugennel, az Európai Unió bővítési biztoiá- val, és tájékoztatta a közigazgatási reform halogatásáról. Csáky ebben nem lát semmi kivetnivalót. Szerinte a reform az EU-csat- lakozás szempontjából is rendkívül fontos, ezért logikus, hogy Miklós a kérdésről Verheugennel is konzultált. Ugyanebben a szellemben válaszolt Kukán is, aki szejukat az SDE alelnöke. Branislav Orava (SDK) képviselő szerint azonban a polgároknak az élő televíziós közvetítés során meg kellene mutatni, az egyes képviselőknek mi a véleményük a tervezettel kapcsolatban. Az állva szavazást azonban Peter Muránsky (KDH) képviselő az elmúlt választási rendszer rossz emlékének minősítette. Ján Langos, a Demokrata Párt elnöke csak ennyit közölt: az új alkotmány megkapja majd a kirint Miklós lépése az EU és Szlovákia közötti együttműködés szokványos módja. Az ugyancsak ellenzéki Jozef Gajdos az iránt érdeklődött, vajon a vasúti viteldíjak emelése megmutatkozik-e az utazás minőségének javulásában. Jozef Macejko közlekedési miniszter szerint az emelésből befolyó pénz csak a megnövekedett kiadásokat fedezi, a színvonalra nem lesz hatással. Abban viszont egyetértett Gajdossal, hogy „tisztítószerekre és felmosórongyra még futja”, ezért az a legkevesebb, hogy a szerelvények tiszták legyenek. A pénzhiányra való hivatkozás a miniszter szerint ez esetben nem állja meg a helyét. lencvenegy szavazatot. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) frakcióvezetője szerint a kormánykoalíción belül kell megegyezni a szavazás módjáról. Bárdos Gyula elmondta, olyan megoldást kell találni, amely mindkét fél számára elfogadható. Az MKP egyébként titkos szavazást javasol, ám ez például Branislav Örava szerint egyes képviselőknek lehetőséget nyújt, hogy a szavazógép mögé bújjanak „hibás” szavazataikkal. Egyhangú tárgyalás Monoton folyik a Cernák-per Pozsony. Valószínűleg ma délután hallgatják ki Alexander H. védett tanút a pozsonyi büntetésvégrehajtási intézetben folyó Cernák-perben. A vallomások szerint ő ugyanis látta a besztercebányai maffiózót, amint 1997 őszén lelövi Grzegorz Szymanek lengyel vállalkozót. Cérnák ezt mindeddig tagadta, szerinte „Sani” bosz- szúból tesz vallomást, ráadásul drogfüggő. Az ügy tárgyalása azonban az új fejlemények ellenére is meglehetősen egyhangú, az elmúlt három nap alatt a vádirat ötszáz - sűrűn teleírt - oldalát olvasta fel a pozsonyi székhelyű Legfelsőbb Bíróság megbízott testületének elnöke. Peter Krajcovic az ötödik vádpontig jutott el, melyben egy azóta ismeretlen helyen tartózkodó vállalkozó megzsarolásáról, illetve luxusautók behozataláról volt szó. Sem a vádlottak, sem a tanúk nem szóltak még közbe, csak a bíró szavát lehetett hallani. A rideg, hivatalos hangulat ellenére az óvintézkedéseket nagyon komolyan veszik a fővárosban, meghatározott időponthoz kötik például az újságírók épületbe való érkezését. A környéken mindenkit igazoltatnak, személyi igazolvány nélkül nem célszerű a Horvát vagy a Soltész utcán sétálni. (SITA, TA SR) Titkos voksolást szeretne a Magyar Koalíció Pártja parlamenti frakciója Állva vagy ülve szavazzanak? RÖVIDEN Nincs kegyelem Karol Martinkának Pozsony. Elutasította Karol Martinka csalással vádolt volt pöstyéni fürdőtulajdonos kegyelmi kérvényét Rudolf Schuster. Az államfő nem volt hajlandó megindokolni döntését. Korábban Ján Carnogursky igazságügyi miniszter is ezt a tanácsot adta az elnöknek, szerinte ugyanis a Martinkának adott amnesztia nem terjedt volna ki a privatizációs csalásra. Ez ügyben ugyanis az illetékes ügyész tavaly november végén tett feljelentést, tehát jóval azután, hogy Martinka elnöki kegyelemért folyamodott. (TA SR) Nálunk nincs Balkán-szindróma Rózsahegy. Nem találtak az úgynevezett Balkán-szindrómára utaló jeleket a szlovák hadsereg eddig megvizsgált katonáinál. Hatvankét, korábban KFOR illetve SFOR békefenntartóként szolgálatot teljestítő önkéntes esett át a vizsgálaton, eddig mindegyikük eredménye negatív. Amint azt egy elsőként megvizsgált katona elmondta, az eredményeket folyamatosan értékelik ki az orvosok, ám az egyes jelentéseket korántsem lehet teljesnek mondani. (TA SR) Utazzunk Rióba, ám óvatosan! Pozsony. Különös óvatosságra inti Szlovákia brazíliai nagykövetsége a Rio de Janeiró-i karneválra utazni szándékozókat. Aki tehát baj nélkül szeretné megtapasztalni a híres karnevál hangulatát, annak néhány jó tanács: senki ne térjen le a rendőrség által biztosított útvonalakról, főleg sötétedés után. Éjszaka ugyancsak nem ajánlatos a tengerpartra menni. Ékszereket, pénzt és egyéb értékes tárgyakat senki ne tartson magánál, és a szigorúan vett fényképezési tilalmat sem célszerű áthágni. (TA SR) Visszafordítottak egy cseh kamiont Holies. Az egészségügyi határt meghaladó radioaktív sugárzást észleltek a holicsi közúti határátkelőhely dolgozói egy teherautó átvizsgálásakor. A nagyszombati rendőrfőkapitányság szóvivője elmondta, a szállítmány egy csehországi cég tulajdonában lévő fúrógép volt. A tüzetes mérés 36 580 nanogray/óra sugárzást mutatott ki. Összehasonlításképp: az egészségügyi határérték mindössze 62. (TA SR) Van még eladó takarékpénztár? Pozsony. Az állam nem rendelkezhet a Szlovák Takarékpénztár magánosításából származó bevétel egyharmadával, amíg a könyv- vizsgálat tart. Az eddig befolyt összegek elosztásáról azonban már döntés született, mely szerint 4,2 müliárd koronát fordítanak majd a Nemzeti Vagyonalap (FNM) által kibocsátott kötvények kifizetésére, további 4,24 milliárdot állami hitelgaranciák, illetve más kintlevőségek fedezésére. (SITA) Nincs már veszélyes játék Pozsony. Már kivontak a forgalomból öt, zömében lágyított PVC- ből készült gyermekjátékot, melyek egészségre való káros hatását még tavaly elvégzett vizsgálatok mutatták ki. A Greenpeace környezetvédelmi világszervezet tegnap kiadott közleménye szerint január folyamán újabb ellenőrzést hajtottak végre, s a ftaláttartalom miatt korábban veszélyesnek minősített játékot már nem találták az üzletek polcain, (ú) Sztrájkkal fenyegetőznek Pozsony. Sztrájkkal fenyegetőzik a pozsonyi tömegközlekedési vállalat szakszervezetének sztrájkbizottsága. A dolgozók több mint négy százalékos béremelést követelnek, a vállalat vezetősége azonban csak négy százalékos emelést tart elfogadhatónak. Egyelőre nem tudni, hogy a szerdán kihirdetett sztrájk mennyire veszélyezteti majd a főváros tömegközlekedését, mindenesetre ha a hét végéig nem születik megállapodás, a dolgozók február tizenegyedikén beszüntetik a munkát - közölte a sztrájkbizottság elnöke. (SITA) Háromméteres távolságban George W Bushtól Reggeli az elnöknél SITA-HÍR Washington. A NATO-hoz való csadakozásnál nyújtandó támogatás is szóba került Mikulás Dzu- rinda szlovák miniszterelnök és az amerikai törvényhozás szenátorai - köztük Hillary Clinton - által elköltött munkareggeli közben. „Szlovákiát olyan országként mutattam be, amely jelentős haladást ért el, és egyértelmű külpolitikai célokkal rendelkezik” - jegyezte meg a reggeli után Dzurinda. Szerinte az amerikai politikusok elég óvatosan nyilatkoznak a NATO további bővítésével kapcsolatban, hiszen az új amerikai elnök beiktatásával talán teljesen új szemlélet- mód uralkodik majd a Fehér Házban. George W. Bushsal - bár három méterre ült asztalától - a szlovák kormányfő nem tudott beszélni, kárpótlásul viszont összeismerkedett Colin Powell amerikai külügyminiszterrel. Szlovákia nem mond le a vízlépcső megépítéséről Kártérítést követelünk? SITA-HÍR Pozsony. Szlovákia sohasem volt hajlandó a Nagymarosi Vízlépcső megépítéséről lemondani, jelentette ki a földművelésügyi tárca szóvivője. Anna Majkútová ezzel a vízlépcső ügyében tárgyaló magyarországi delegáció vezetőjének korábbi kijelentésére reagált. Székely László szerint a szlovák fél bizonyos körülmények között lemondott volna a létesítmény befejezéséről. Szlovákia azonban már többször is kijelentette, kész csökkenteni a villamosener- gia-termelést csúcsidőben, ha a bősi erőműnek a környezetre való negatív hatása bebizonyosodik. Pozsony számára az 1997-es hágai döntés után világos, hogy Budapestet jogi úton sem tudja rávenni a terv megvalósítására. „Ebben az esetben azonban kártérítést követelünk az eredeti szerződésben foglalt közös munkák felmondása miatt” - mondta Majkútová. Kijelentése egyelőre nem vehető hivatalosnak, ehhez meg kell várni a magyar fél válaszát. A Székely László által emlegetett „bizonyos körülmények” ugyanis a kompenzációt is magukba foglalnák.