Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
2001-02-12 / 35. szám, hétfő
Sportvilág ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 12. Peter Bondrát a Jihlava és a Trencín is hiába várta, Kassáról egyenesen az Egyesült Államokba utazott, ahol a Washington Capitals legféltettebb gyöngyszeme lett Kevés hiányzott, hogy egy más világban hokizzon Játékostársai az idén sokszor ünnepelték góljai után (Archív) Az észak-amerikai profi hokiliga idei sorozatának megkezdése előtt többször is felmerült a kérdés, mi lesz Peter Bondrával. A Washington Capitals szlovák támadójának lejárt a szerződése, ami több élcsapatnak is felkeltette az érdeklődését. MAREK SVÁTEK Február 1-jén megoldódott a ré- busz. A Toronto elleni bajnoki előtt Bondra a maradás mellett döntött, ami négy év alatt újabb 18 millió dollárt hoz a konyhájára. A sikeres üzletet sajátos módon ünnepelte meg az NHL egyik leggólerősebb csatára: a Toronto ellen élete tizenhatodik mesterhármasát érte el, pontosabban, eddig tíz alkalommal ért el három, négyszer négy, egyszer pedig öt találatot. A kezdet persze nem volt ilyen szép: 1985-ben a popradi együttes a Szlovák Nemzeti Ligában a bennmaradásért erőlködött. A csapatot az akkor még zöldfülűnek számító Július Supler vezette. Tizenegy találkozón a Poprad mindössze négy pontot bírt összekaparni, ami a táblázat alsóházában a legalsó helyre volt elég. Suplemek nem sok lehetősége maradt megmenteni az állását, ezért úgy döntött, meghívja az ifjúsági csapat kezdőötösét. A húzással óriási kockázatot vállalt, ám később kiderült, neki volt igaza. A Zvolen elleni összecsapás előtt a szurkolók nem igazán díjazták a tréner ötletét és fütykoncerttel adták tudtára véleményüket. „Mondjon le!” - skandálták a felbőszült drukkerek, a mérkőzés után viszont „Éljen Supler”-re váltottak. A tátraiak 5:4 arányban győztek, az ötből három gólt a titánok ütötték. Gapa, Gatt, Vitko, Majercík, de elsősorban Bondra úgy megkeverte a védőket, hogy a nézők nem győztek csodálkozni. Az új kvintett új életet hozott a csapatba, s a nehéz szezonkezdés után a Poprad a harmadik helyre küzdötte fel magát. Az ifjú reménységekre hamar kivetették hálójukatt az élklubok. A legtöbbet ragozott név azé a Peter Bondráé volt, aki majdnem 20 találatot ért el a felnőttek közt eltöltött első évadban. A „szlovák” jégkorongsport egyik legkiválóbb támadója Ukrajnában jött a vüágra (1968. február 7.). Hároméves volt, amikor családja Pop- radba költözött. Kiskorától kezdve télen hokizott fivéreivel a tátrai tavakon, nyaranta pedig fociztak. Amikor Peter ötéves volt, bátyja Juraj a PS Poprad színeiben hokizott. Öccsét gyakran elvitte magával az edzésekre, aminek Peter később nagy hasznát vette. Egy évre rá az alapiskolában beválasztották a hokiosztályba. A sport rövid idő alatt az élete értelme lett, de a tanulást sem hanyagolta el: kedvenc tantárgya a történelem volt, a szlovák nyelvet azonban nem igazán kedvelte. A jégen alacsony termetével, ugyanakkor gyorsaságával hívta fel magára a figyelmet. Zsenge ifiként is futószalagon gyártotta a gólokat a szlovák bajnokságban. A Poprad egészen a döntőig menetelt, ott azonban a pozsonyi Slovan ellen tehetetlen volt. A fiatal Bondra nagyon nehezen viselte a vereséget, a mérkőzés utáni közös vacsoránál a könnyeitől alig látott a tányérba. Termete miatt sokáig gátlásai voltak, ráadásul az erősebb hátvédekkel nem is tudott mit kezdeni. Tizenhat éves korában aztán váratlanul „fejlődésnek indult”, 180 centiméterre megnőtt, s ez a játékán is hamar megmutatkozott. Július Supler meghívta a felnőttek közé, s a sikeres bemutatkozás után az egyik legkeresettebb csatár lett belőle. Juraj bátyjával együtt a szezon után Kassára költözött, ahol a VSZ csapata várta. Peter négy idényt húzott le a kelet-szlovákiai metropolisban, s a gólgyártás mellett tanulmányai terén is sikert sikerre halmozott: leérettségizett a gépipari szakközépiskolában. Első kassai évadja során (1986/87) 32 találkozón kapott lehetőséget, ezeken négy gólt és öt gólpasszt adott. Csapata bejutott a bajnokság döntőjébe, ám ott a Tesla Pardubice - Dominik Hasekkel a kapujában - eredményesebbnek bizonyult. Bondrának mindössze egy évet kellett várnia első bajnoki címére. A VSZ a rájátszásban kiütötte a Trencínt és a Kladnót, ami azt jelentette, hogy zsinórban harmadszor is harcba szállhatott az első helyért. Ezúttal a Spartával. A négymérkózéses sorozatot 3:l-re nyerték Bondráék, akik az utolsó találkozón idegenben győztek. Azt a fogadtatást, amelyben a kassai drukkerek részesítették őket, a legnagyobb sztárok is megirigyelhetnék. A különgép, amely a játékosokat szállította, késő éjszaka landolt, mégis ezrek vonultak ki a repülőtérre. Bondra a csehszlovák bajnokság legékesebb gyöngyszemének számított, a válogatottba azonban nem hívhatták meg, mert továbbra is ukrán állampolgár volt. A Jihlava és a Trencín is hiába várta, hogy náluk töltse le katonaságát. A bakasággal kapcsolatban egész más klub neve merült fel, a CSSZKA Moszkváé. Viktor Tyihonov edző egyszer azt mondta, személyesen akart eljönni Kassára, hogy meggyőződjön Bondra képességeiről. Aztán mégsem jött össze a moszkvai klubcsere, ám Bondra csakhamar elhagyta a VSZ- t. A bársonyos forradalom után az NHL „kémei” ellepték a volt szocialista köztársaságok stadionjait, hogy a legígéretesebb jégkorongo- zókat elcsalogassák a tengerentúlra. Jack Button, a Washington Capitals ügynöke a Kosice-Vítko- vice találkozón a saját szemével látta Bondra két gólját és két gólpasz- szát, ami meggyőzte őt arról, hogy a kassai támadó az ő embere. A mérkőzés után megkérdezte tőle, nem lenne-e kedve az Egyesült Államokban folytatnia pályafutását. Bondra természetesen igent mondott, a szovjet hatóságok azonban nem díjazták az ötletét, ezért egy évet várnia kellett, amikor a Capitals a draftolás kilencedik fordulójában választotta ki magának. A klub vezetői hamar elintézték a formaságokat és új szerzeményük szinte egyik napról a másikra a Washington edzőtáborában találta magát. A „farmon” nyolcvan játékos közt kellett bebizonyítania, hogy ott a helye az alapötösben. Nem tartott sokáig, amíg meggyőzte a szakmai stábot, így 1990. október 5-én, a Pittsburgh ellen életében először jégre lépett a világ legnívósabb jégkorong-bajnokságában. Két héttel később, a New Jersey ellen elérte első tengerentúli találatát. A cseh Michal Pivonkával remek csatárpárost alkotott. Az ígéretes szezonkezdés után azonban megsérült. A Minnesota elleni találkozón vállsérülést szenvedett. Mivel a hagyományos kúra nem segített rajta, nyáron meg kellett műteni. Az új idényben több mint hetven találkozón szerepelt és a csapat egyik legmeghatározóbb egyénisége lett. Az angolnyelv-tanulással nem volt gondja, hamar beilleszkedett a társaságba, ráadásul ontotta a gólokat, gyorsan korcsolyázott és elbűvölő cselekkel vágta át az ellenfelek védőit. A Washington Times ezt írta róla: „Washingtonnak van amerikaifutball-, kosárlabda-, baseball- és jégkorongcsapata. A legnagyobb kincsünknek mégsem a sok klub, hanem Peter Bondra számít.” Eddigi legsikeresebb szezonját három évvel ezelőtt tudta le. A Washington az alapszakasz befejeztével a Keleti Főcsoport élén végzett, a rájátszás során pedig egészen a Stanley Kupa-döntőig verekedte magát - ott azonban a Detroit Red Wings bizonyult jobbnak. Míg klubjában élete legsikeresebb időszakával büszkélkedhetett, a válogatottban pályafutása legnagyobb csapása várta: a naganói olimpián Szlovákia nem jutott tovább a csoportból, így Bondráék nem sok hasznát vették annak, hogy az ötkarikás játékok alatt megszakították az NHL küzdelmeit. Bondra ezt a kudarcot is nehezen viselte. Hetekig nem tért magához a csalódásból, és Washingtonban is csak kínlódott a jégen. Amikor sikerült le- küzdenie a válságot, újra sorozatban ütötte a gólokat, az alapszakasz végén 52 találattal ő lett a gólkirály - Temmu Selännevel egyetemben. A tavalyi idényben már nem volt ilyen eredményes - megint krízissel küszködött. Idén azonban kirobbanó formában van: egyelőre 30 gól fűződik a nevéhez. A skandináv kézilabdázók már nyakukban érezték a világbajnoki aranyérmet, amikor 9 másodperccel a meccs vége előtt kiegyenlítettek a franciák, s végül megnyerték a döntőt Svédország: váratlan és fájdalmas búcsú a mennyországtól JÁN PLESNÍK Nem várt, ám remélt izgalmakkal ért véget az idei kézilabda-világbajnokság. E furcsa megfogalmazás annak köszönhető, hogy a francia válogatott kilenc másodperccel a rendes játékidő, illetve a döntő letelte előtt kiegyenlített a svédek ellen, amikor a skandinávok már rég a mennyországban érezték magukat. Az idei finálé amúgy is valódi csemegének ígérkezett, hiszen a két csapat pontveszteség nélkül jutott el a torna utolsó állomására. A gallok a sportág történetében másodszor szereztek vébéaranyat, ami Dániel Constantini szövetségi kapitánynak igazán az ínyére lehetett: „Évekig vártam erre a pillanatra, most mindnyájan nagyon boldogok vagyunk. Számomra ez életem legszebb pillanata. Köszönet jár érte mindenkinek, aki hozzájárult a sikerhez.” A tréner tartotta magát ahhoz az elvhez, hogy a csúcson kell abbahagyni: a győztes finálé volt az utolsó találkozó, amelyen védenceinek dirigált. Akik jártasak a kézilabdában, tudják, nem akármüyen szakemberről van szó. Az 57 esztendős Constantinit 1985-ben bízták meg a nemzeti csapat vezetésével. Munkájának hamar meglett a gyümölcse, a C-kategóriából ő vezette fel hazája együttesét a legjobbak mezőnyébe. Bár Franciaországban a negyvenes évektől űzik ezt a sportot, a szurkolóknak évtizedekig kellett várniuk az első komoly eredményre. Tizenegy évvel ezelőtt a prágai világbajnokságon a kilencedik helyen végzett a csapat, aminél Constantini legénysége az utóbbi tíz évben csak jobbat tudott produkálni. Az 1992-es barcelonai olimpián a franciák bronzérmet szereztek, a 93-as svédországi vébén ezüstöt. 1995-ben Izlandon mindenkit maguk mögé utasítottak. Egy év múlva a svédországi Eb-n be kellett érniük egy „silány” hetedik hellyel, az atlantai ötkarikás játékokon azonban (ugyanabban az évben) mindössze egy hely választotta el őket a dobogótól. A következő világbajnokságot a japán Kumamota városában rendezték, ahonnan Constantini védencei bronzéremmel utaztak haza. A mostani párizsi diadalig ez volt az utolsó dobogós helyezésük, mert a három évvel ezelőtti kontinensviadalon megint hetedikek, egy évre rá a világbajnokságon ötödikek lettek. Tavaly a horvátországi Eb-n sikerült megszakítaniuuk kétéves pechsorozatukat, ám a nagy erőfeszítés is csak a negyedik helyre volt elég. A sydneyi olimpián ismét remekül mutatkoztak be, a csoportban mindössze a svédektől szenvedtek vereséget, a negyeddöntőben azonban - váratlanul - a jugoszlávok bizonyultak jobbnak, így helyosztót kellett játszaniuk, amelyen a szlovéneket legyűrték, a németektől viszont kikaptak, maradt tehát a hatodik hely. Az idei világbajnokságra Svédország érkezett a címvédő szerepében, melynek csapata 1998 nyarán Oroszország ellen győzött az egyiptomi döntőben. A skandináv együttesnek akkor az volt a negyedik aranyérme, ami azt jelentette, hogy a legek táblázatán utolérte Romániát. Ha Párizsban a svédek álltak volna a dobogó legmagasabb fokára, a világbajnokságok legeredményesebb válogatottját tisztelhetnénk bennük. Edzőjük, Bengt Johansson valószínűleg győzelmet várt most is, ha feltételezzük, hogy ő is a csúcson szerette volna abbahagyni a szakvezetést, a torna előtt ugyanis bejelentette: a vébé után búcsút int a kispadnak. Persze, neki már többé-kevésbé mindegy volt, hiszen tizenkét érem fűződik a nevéhez, ebből öt arany. Most mégis meggondolta magát: „Talán Constantini távozása után nyerhetnék még valamilyen döntőt.” Ez új fényt vet a korábbi kijelentésére, Johansson feltehetően mégsem hamarkodja el a nyugdíjaztatását. A következő Ebnek Svédország lesz a házigazdája; hazai pályán aranyéremmel búcsúzni... Nem is lehet szebb álma egy szövetségi kapitánynak. A párizsi viadalon Jugoszlávia szerezte meg a harmadik helyet. A bronzéremért folytatott csatában a plávik 27:17-re páholták el az egyiptomiakat. A torna legegzoti- kusabb résztvevője mégsem az afrikai együttes volt, hanem Grönland válogatottja, amelyet az utolsó pillanatban Kuba helyett hívtak meg a világbajnokságra. Havannából állítólag anyagi okok miatt mondták le a részvételt, Grönland azonban nem veszett el a mezőnyben: a C-csoportban az Egyesült Államok ellen még jobbnak is bizonyult. Várakozáson alul szerepeltek nyugati szomszédaink. „A vébé megkezdése előtt arra számítottam, négy pont elég lesz a továbbjutáshoz. A baj az, hogy nem a legyőzhető ellenfelektől szereztük őket” - mondta lehangolódva a cseh válogatott trénere, Vladimír Haber. Védenceinek a csoportban az ötödik hely kelt el, összesítésben pedig tizennyolcadikként zárták a tornát. „Csak a portugálok elleni vereség bánt igazán, a többi mérkőzésen a csapat azt nyújtotta, amire jelenleg képes. Ha gyakrabban jutnánk ki hasonló színvonalú viadalokra, egész máshol tartanánk a csapatépítéssel” - tette hozzá a csehek edzője. Utolsó mondata szlovák kollégáinak akár intő példa is lehetne. Francia öröm a drámai döntő után (Archív)
