Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

2001-02-12 / 35. szám, hétfő

Sportvilág ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 12. Peter Bondrát a Jihlava és a Trencín is hiába várta, Kassáról egyenesen az Egyesült Államokba utazott, ahol a Washington Capitals legféltettebb gyöngyszeme lett Kevés hiányzott, hogy egy más világban hokizzon Játékostársai az idén sokszor ünnepelték góljai után (Archív) Az észak-amerikai profi hokiliga idei sorozatának megkezdése előtt többször is felmerült a kérdés, mi lesz Peter Bondrával. A Washing­ton Capitals szlovák táma­dójának lejárt a szerződése, ami több élcsapatnak is fel­keltette az érdeklődését. MAREK SVÁTEK Február 1-jén megoldódott a ré- busz. A Toronto elleni bajnoki előtt Bondra a maradás mellett döntött, ami négy év alatt újabb 18 millió dollárt hoz a konyhájára. A sikeres üzletet sajátos módon ünnepelte meg az NHL egyik leggólerősebb csatára: a Toronto ellen élete tizen­hatodik mesterhármasát érte el, pontosabban, eddig tíz alkalommal ért el három, négyszer négy, egy­szer pedig öt találatot. A kezdet persze nem volt ilyen szép: 1985-ben a popradi együttes a Szlo­vák Nemzeti Ligában a bennmara­dásért erőlködött. A csapatot az ak­kor még zöldfülűnek számító Július Supler vezette. Tizenegy találkozón a Poprad mindössze négy pontot bírt összekaparni, ami a táblázat al­sóházában a legalsó helyre volt elég. Suplemek nem sok lehetősége maradt megmenteni az állását, ezért úgy döntött, meghívja az ifjú­sági csapat kezdőötösét. A húzással óriási kockázatot vállalt, ám később kiderült, neki volt igaza. A Zvolen elleni összecsapás előtt a szurkolók nem igazán díjazták a tréner ötletét és fütykoncerttel adták tudtára vé­leményüket. „Mondjon le!” - skan­dálták a felbőszült drukkerek, a mérkőzés után viszont „Éljen Supler”-re váltottak. A tátraiak 5:4 arányban győztek, az ötből három gólt a titánok ütötték. Gapa, Gatt, Vitko, Majercík, de elsősorban Bondra úgy megkeverte a védőket, hogy a nézők nem győztek csodál­kozni. Az új kvintett új életet hozott a csapatba, s a nehéz szezonkezdés után a Poprad a harmadik helyre küzdötte fel magát. Az ifjú remény­ségekre hamar kivetették hálójukatt az élklubok. A legtöbbet ragozott név azé a Peter Bondráé volt, aki majdnem 20 találatot ért el a felnőt­tek közt eltöltött első évadban. A „szlovák” jégkorongsport egyik legkiválóbb támadója Ukrajnában jött a vüágra (1968. február 7.). Há­roméves volt, amikor családja Pop- radba költözött. Kiskorától kezdve télen hokizott fivéreivel a tátrai ta­vakon, nyaranta pedig fociztak. Amikor Peter ötéves volt, bátyja Juraj a PS Poprad színeiben hoki­zott. Öccsét gyakran elvitte magával az edzésekre, aminek Peter később nagy hasznát vette. Egy évre rá az alapiskolában beválasztották a hokiosztályba. A sport rövid idő alatt az élete értelme lett, de a tanu­lást sem hanyagolta el: kedvenc tan­tárgya a történelem volt, a szlovák nyelvet azonban nem igazán ked­velte. A jégen alacsony termetével, ugyanakkor gyorsaságával hívta fel magára a figyelmet. Zsenge ifiként is futószalagon gyártotta a gólokat a szlovák bajnokságban. A Poprad egészen a döntőig menetelt, ott azonban a pozsonyi Slovan ellen te­hetetlen volt. A fiatal Bondra na­gyon nehezen viselte a vereséget, a mérkőzés utáni közös vacsoránál a könnyeitől alig látott a tányérba. Termete miatt sokáig gátlásai vol­tak, ráadásul az erősebb hátvédek­kel nem is tudott mit kezdeni. Ti­zenhat éves korában aztán váratla­nul „fejlődésnek indult”, 180 centi­méterre megnőtt, s ez a játékán is hamar megmutatkozott. Július Supler meghívta a felnőttek közé, s a sikeres bemutatkozás után az egyik legkeresettebb csatár lett be­lőle. Juraj bátyjával együtt a szezon után Kassára költözött, ahol a VSZ csapata várta. Peter négy idényt hú­zott le a kelet-szlovákiai metropo­lisban, s a gólgyártás mellett tanul­mányai terén is sikert sikerre hal­mozott: leérettségizett a gépipari szakközépiskolában. Első kassai évadja során (1986/87) 32 találko­zón kapott lehetőséget, ezeken négy gólt és öt gólpasszt adott. Csapata bejutott a bajnokság döntőjébe, ám ott a Tesla Pardubice - Dominik Hasekkel a kapujában - eredménye­sebbnek bizonyult. Bondrának mindössze egy évet kellett várnia el­ső bajnoki címére. A VSZ a ráját­szásban kiütötte a Trencínt és a Kladnót, ami azt jelentette, hogy zsinórban harmadszor is harcba szállhatott az első helyért. Ezúttal a Spartával. A négymérkózéses soro­zatot 3:l-re nyerték Bondráék, akik az utolsó találkozón idegenben győztek. Azt a fogadtatást, amely­ben a kassai drukkerek részesítették őket, a legnagyobb sztárok is meg­irigyelhetnék. A különgép, amely a játékosokat szállította, késő éjszaka landolt, mégis ezrek vonultak ki a repülőtérre. Bondra a csehszlovák bajnokság legékesebb gyöngyszemének szá­mított, a válogatottba azonban nem hívhatták meg, mert továbbra is uk­rán állampolgár volt. A Jihlava és a Trencín is hiába várta, hogy náluk töltse le katonaságát. A bakasággal kapcsolatban egész más klub neve merült fel, a CSSZKA Moszkváé. Viktor Tyihonov edző egyszer azt mondta, személyesen akart eljönni Kassára, hogy meggyőződjön Bon­dra képességeiről. Aztán mégsem jött össze a moszkvai klubcsere, ám Bondra csakhamar elhagyta a VSZ- t. A bársonyos forradalom után az NHL „kémei” ellepték a volt szocia­lista köztársaságok stadionjait, hogy a legígéretesebb jégkorongo- zókat elcsalogassák a tengerentúl­ra. Jack Button, a Washington Capitals ügynöke a Kosice-Vítko- vice találkozón a saját szemével lát­ta Bondra két gólját és két gólpasz- szát, ami meggyőzte őt arról, hogy a kassai támadó az ő embere. A mérkőzés után megkérdezte tőle, nem lenne-e kedve az Egyesült Ál­lamokban folytatnia pályafutását. Bondra természetesen igent mon­dott, a szovjet hatóságok azonban nem díjazták az ötletét, ezért egy évet várnia kellett, amikor a Capitals a draftolás kilencedik for­dulójában választotta ki magának. A klub vezetői hamar elintézték a formaságokat és új szerzeményük szinte egyik napról a másikra a Wa­shington edzőtáborában találta magát. A „farmon” nyolcvan játé­kos közt kellett bebizonyítania, hogy ott a helye az alapötösben. Nem tartott sokáig, amíg meggyőz­te a szakmai stábot, így 1990. októ­ber 5-én, a Pittsburgh ellen életé­ben először jégre lépett a világ leg­nívósabb jégkorong-bajnokságá­ban. Két héttel később, a New Jer­sey ellen elérte első tengerentúli ta­lálatát. A cseh Michal Pivonkával remek csatárpárost alkotott. Az ígé­retes szezonkezdés után azonban megsérült. A Minnesota elleni talál­kozón vállsérülést szenvedett. Mi­vel a hagyományos kúra nem segí­tett rajta, nyáron meg kellett műte­ni. Az új idényben több mint hetven találkozón szerepelt és a csapat egyik legmeghatározóbb egyénisé­ge lett. Az angolnyelv-tanulással nem volt gondja, hamar beilleszke­dett a társaságba, ráadásul ontotta a gólokat, gyorsan korcsolyázott és elbűvölő cselekkel vágta át az ellen­felek védőit. A Washington Times ezt írta róla: „Washingtonnak van amerikaifutball-, kosárlabda-, base­ball- és jégkorongcsapata. A legna­gyobb kincsünknek mégsem a sok klub, hanem Peter Bondra számít.” Eddigi legsikeresebb szezonját há­rom évvel ezelőtt tudta le. A Wa­shington az alapszakasz befejezté­vel a Keleti Főcsoport élén végzett, a rájátszás során pedig egészen a Stanley Kupa-döntőig verekedte magát - ott azonban a Detroit Red Wings bizonyult jobbnak. Míg klubjában élete legsikeresebb idő­szakával büszkélkedhetett, a válo­gatottban pályafutása legnagyobb csapása várta: a naganói olimpián Szlovákia nem jutott tovább a cso­portból, így Bondráék nem sok hasznát vették annak, hogy az öt­karikás játékok alatt megszakítot­ták az NHL küzdelmeit. Bondra ezt a kudarcot is nehezen viselte. Hete­kig nem tért magához a csalódás­ból, és Washingtonban is csak kín­lódott a jégen. Amikor sikerült le- küzdenie a válságot, újra sorozat­ban ütötte a gólokat, az alapsza­kasz végén 52 találattal ő lett a gól­király - Temmu Selännevel egye­temben. A tavalyi idényben már nem volt ilyen eredményes - megint krízissel küszködött. Idén azonban kirobbanó formában van: egyelőre 30 gól fűződik a nevéhez. A skandináv kézilabdázók már nyakukban érezték a világbajnoki aranyérmet, amikor 9 másodperccel a meccs vége előtt kiegyenlítettek a franciák, s végül megnyerték a döntőt Svédország: váratlan és fájdalmas búcsú a mennyországtól JÁN PLESNÍK Nem várt, ám remélt izgalmakkal ért véget az idei kézilabda-világ­bajnokság. E furcsa megfogalma­zás annak köszönhető, hogy a francia válogatott kilenc másod­perccel a rendes játékidő, illetve a döntő letelte előtt kiegyenlített a svédek ellen, amikor a skandiná­vok már rég a mennyországban érezték magukat. Az idei finálé amúgy is valódi csemegének ígér­kezett, hiszen a két csapat pont­veszteség nélkül jutott el a torna utolsó állomására. A gallok a sportág történetében másodszor szereztek vébéaranyat, ami Dániel Constantini szövetségi kapitány­nak igazán az ínyére lehetett: „Évekig vártam erre a pillanatra, most mindnyájan nagyon boldo­gok vagyunk. Számomra ez éle­tem legszebb pillanata. Köszönet jár érte mindenkinek, aki hozzájá­rult a sikerhez.” A tréner tartotta magát ahhoz az elvhez, hogy a csúcson kell abbahagyni: a győz­tes finálé volt az utolsó találkozó, amelyen védenceinek dirigált. Akik jártasak a kézilabdában, tud­ják, nem akármüyen szakember­ről van szó. Az 57 esztendős Constantinit 1985-ben bízták meg a nemzeti csapat vezetésével. Munkájának hamar meglett a gyü­mölcse, a C-kategóriából ő vezette fel hazája együttesét a legjobbak mezőnyébe. Bár Franciaországban a negyvenes évektől űzik ezt a sportot, a szurkolóknak évtizede­kig kellett várniuk az első komoly eredményre. Tizenegy évvel ez­előtt a prágai világbajnokságon a kilencedik helyen végzett a csapat, aminél Constantini legénysége az utóbbi tíz évben csak jobbat tudott produkálni. Az 1992-es barcelonai olimpián a franciák bronzérmet szereztek, a 93-as svédországi vébén ezüstöt. 1995-ben Izlandon mindenkit maguk mögé utasítot­tak. Egy év múlva a svédországi Eb-n be kellett érniük egy „silány” hetedik hellyel, az atlantai ötkari­kás játékokon azonban (ugyanab­ban az évben) mindössze egy hely választotta el őket a dobogótól. A következő világbajnokságot a ja­pán Kumamota városában rendez­ték, ahonnan Constantini véden­cei bronzéremmel utaztak haza. A mostani párizsi diadalig ez volt az utolsó dobogós helyezésük, mert a három évvel ezelőtti kontinensvia­dalon megint hetedikek, egy évre rá a világbajnokságon ötödikek lettek. Tavaly a horvátországi Eb-n sikerült megszakítaniuuk kétéves pechsorozatukat, ám a nagy erőfe­szítés is csak a negyedik helyre volt elég. A sydneyi olimpián is­mét remekül mutatkoztak be, a csoportban mindössze a svédektől szenvedtek vereséget, a negyed­döntőben azonban - váratlanul - a jugoszlávok bizonyultak jobbnak, így helyosztót kellett játszaniuk, amelyen a szlovéneket legyűrték, a németektől viszont kikaptak, maradt tehát a hatodik hely. Az idei világbajnokságra Svédor­szág érkezett a címvédő szerepé­ben, melynek csapata 1998 nyarán Oroszország ellen győzött az egyiptomi döntőben. A skandináv együttesnek akkor az volt a negye­dik aranyérme, ami azt jelentette, hogy a legek táblázatán utolérte Romániát. Ha Párizsban a svédek álltak volna a dobogó legmaga­sabb fokára, a világbajnokságok legeredményesebb válogatottját tisztelhetnénk bennük. Edzőjük, Bengt Johansson valószínűleg győzelmet várt most is, ha feltéte­lezzük, hogy ő is a csúcson szerette volna abbahagyni a szakvezetést, a torna előtt ugyanis bejelentette: a vébé után búcsút int a kispadnak. Persze, neki már többé-kevésbé mindegy volt, hiszen tizenkét érem fűződik a nevéhez, ebből öt arany. Most mégis meggondolta magát: „Talán Constantini távozá­sa után nyerhetnék még valami­lyen döntőt.” Ez új fényt vet a ko­rábbi kijelentésére, Johansson fel­tehetően mégsem hamarkodja el a nyugdíjaztatását. A következő Eb­nek Svédország lesz a házigazdá­ja; hazai pályán aranyéremmel bú­csúzni... Nem is lehet szebb álma egy szövetségi kapitánynak. A párizsi viadalon Jugoszlávia sze­rezte meg a harmadik helyet. A bronzéremért folytatott csatában a plávik 27:17-re páholták el az egyiptomiakat. A torna legegzoti- kusabb résztvevője mégsem az af­rikai együttes volt, hanem Grön­land válogatottja, amelyet az utol­só pillanatban Kuba helyett hívtak meg a világbajnokságra. Havanná­ból állítólag anyagi okok miatt mondták le a részvételt, Grönland azonban nem veszett el a mezőny­ben: a C-csoportban az Egyesült Államok ellen még jobbnak is bizo­nyult. Várakozáson alul szerepel­tek nyugati szomszédaink. „A vébé megkezdése előtt arra számítot­tam, négy pont elég lesz a tovább­jutáshoz. A baj az, hogy nem a le­győzhető ellenfelektől szereztük őket” - mondta lehangolódva a cseh válogatott trénere, Vladimír Haber. Védenceinek a csoportban az ötödik hely kelt el, összesítés­ben pedig tizennyolcadikként zár­ták a tornát. „Csak a portugálok el­leni vereség bánt igazán, a többi mérkőzésen a csapat azt nyújtotta, amire jelenleg képes. Ha gyakrab­ban jutnánk ki hasonló színvonalú viadalokra, egész máshol tarta­nánk a csapatépítéssel” - tette hoz­zá a csehek edzője. Utolsó monda­ta szlovák kollégáinak akár intő példa is lehetne. Francia öröm a drámai döntő után (Archív)

Next

/
Thumbnails
Contents