Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
2001-02-10 / 34. szám, szombat
* M * ff f te '4 * v ? <■ HÉTVÉGI MAGAZIN Szombat, 2001. február 10. 5. évfolyam, 6. szám Amíg a barátai fociztak, Gábor angolórákra járt, most pedig tizennyolc évesen Detroitban tanul, amerikai egyetemen szeretne diplomát szerezni Egy asszony, aki még hisz a szeretetben FARKAS OTTÓ A riport szereplője azok közül való, aki nem engedelmeskedik va........ kon a korok divatjámm mmm nak, belső meggyőződésből cselekszik. Környezete szerénynek, önzetlennek ismeri, a szerénység mögött azonban hatalmas akaraterő, rendkívüli teljesítőképesség és érzékeny lélek rejtőzik. A hiúság mindig távol állt tőle, most sem dicsekvő, amikor talán lenne rá oka. Ha valaki, ő tökéletesen tisztában volt azzal, hogy neki bizony huzamosabb időn keresztül bizonyítania kell: sokszor nemcsak másoknak, hanem talán önmaga előtt is. Este hét után ért haza. Nem panaszképpen mondta, csak úgy megjegyezte, hogy rengeteg a teendője, külföldről érkezett, másnap pedig a fővárosban várják egy fontos tanácskozásra. Az óbásti Molnámé Kisbenedek Valéria az öt falu határát művelő Agrobasta Kft. ügyvezető igazgatója. Egyedül él, Gábor fia augusztustól Amerikában folytatja tanulmányait. A diplomás fiatalasz- szony házassága tizenöt és fél éve tört ketté, amikor budapesti férje hazaköltözött. A részleteket persze sok év távlatából ma már egy kicsit másképpen mérlegeli, de akkor neki minden csekélység mély fájdalmat okozott. Az emberek általában életük alkonyán szoktak magukban mérleget vonni. Az egyik „serpenyőben” elhelyezik az elért eredményeket, a másikban a küszködést, a rengeteg fájdalmat, a megaláztatásokat. Mert vannak esztendők, amikor a dolgok nem mindig úgy alakulnak, mint azt szeretnénk. Valika még fiatal, de már most maga mögött tudhat olyan szörnyű érzéseket, mint a megaláztatás, a kitaszítottság, a szegénység. A sikerekkel nem dicsekszik, fiáról, Gabiről, aki most Detroitban tanul viszont szívesen beszél. Nyüván azért, mert az alábbi történetben (is) megdőlni látszik a csonka családban nevelkedő gyermekről eddig alkotott elmarasztaló vélemény. „A falunkban akkor még olyan szemlélet uralkodott, hogy a házasság asszonyi szolgálat, és amilyen virágot szakítasz, olyat szagolsz életed végéig” - idézte fel a tizenöt és fél évvel ezelőtti történéseket Valika. - „Szüleim ellenezték a válást, és amikor látták, hogy elhatározásomban nem tudnak megállítani, megszakították velem a kapcsolatot. Mivel testvérem nincs, egyedül maradtam gondjaimmal. A férjem novemberben költözött haza, a gyorsan beköszöntő tél felkészületlenül ért. Nappal dolgoztam, éjszaka az erdőre jártam fáért, sötétben, hogy ne lássanak az emberek. Sok fát cipeltem haza, mégis fáztunk. A szobában dideregve a hároméves fiamnak megfogadtam, hogy több hasonló telünk nem lesz, mert keményen fogok dolgozni. Kitavaszodott, melegágyat készítettem, és a harmincáras kertet beültettem paradicsommal. Nemcsak pénzt akartam keresni, hanem a bizonyítási vágy is hajtott. Sok olyan napra emlékszem, amikor húsznál több ládát szedtem tele friss paradicsommal. Közben rádöbbentem, hogy egyszerűbb az árut kitermelni, mint eladni. Autóm nem volt, autóbuszon vagy fogadott járműveken szállítottam a ládákat Fülekre. A barátok és az ismerősök gyakran önzetlenül segítettek. Ma is jól emlékszem, hogy az első nap milyen szégyenkezve álltam a piaci asztal mögé. Nem tudom, a paradicsom volt-e pirosabb vagy én. Aztán amikor kiderült, hogy az egyik oldalamon pedagógus, a másikon gyermekorvos árul, megnyugodtam. Nem éreztem szégyent, tudatosítottam magamban, hogy üyen korban élünk, és a társadalom szégyene, ha egyetemet végzett embereknek pia- colni kell, ha a gyermeküknek értékesebb könyvet akarnak venni”. Valika az első nyáron rengeteg piaci tapasztalatot szerzett. A vevők bíztatására a következő évben paradicsomon kívül paprikát, sárgarépát, hagymát, petrezselymet is termesztett. Bővült a kínálat, egyre jobban ment az üzlet. Közben az évek teltek, Gábor első osztályba lépett. Az általánoson kívül a fiút beíratta zeneiskolába és Szakó Katalin angol- nyelv-tanár magániskolájába. Az utóbbi kettőnek az volt a hátránya, hogy hetente egyszer Fülekre kellett beutazni. „Célom kezdettől fogva az volt, hogy Gábor sokoldalúan képzett legyen, és ennek érdekében mindenre képes lettem volna” - folytatta Valika. - „A hatéves gyereket egyedül nem bocsáthattám el a városba autóbusszal, hetente egyszer fél háromkor elkéredzkedtem munkából. Ezekért a hiányzásokért a havi 1900 koronás fizetésemből 500 koronát levontak a feletteseim. Azt sem bántam, csak a fiam jövőjét tartottam szem előtt, és szívből hittem, van, lesz értelme. És az idő engem igazol. Mezőgazdász vagyok, ismerem a vetés törvényét. Elvetjük a magot, de hiába leime szükségünk a gabonára, amikor kiürült a magtár, a zsenge vetést értelmetlen lenne learatni. Időre van szükség, amíg a szár megerőssödik, dús kalászba szökken és beérik. Addig csak bizakodunk, lesz mit betakarítani. Benjamin Franklin mondta, hogy akinek van türelme, az mindent elérhet ezen a világon. Jártam munkába, és továbbra is kitartóan piacoltam tovább. Pedig segítség nélkül nem ment minden egyszerűen. Tavasszal a karókat székre állva vertem be a földbe”. Hat évig tartott ez az áldatían állapot, de a cél érdekében a fiatalassszony állta a sarat. Az anyagi helyzetük a helyére billent, de Valika szerint nem csak ezért érte meg hajtani. Szinte naponta bizonyított, aminek aztán lett is eredménye. Amikor a szülei látták, hogy Gábor szépen fejlődik, a tudása gyarapodik, hat hosszú év után megbocsátottak neki. A rendszerváltás azonnal nem befolyásolta a Molnár család életét. Valika végezte a rábízott feladatokat, irányította a szövetkezetben a vegyszeres védekezést, és intézte a parcellák nevesítését. 1994 elején a szövetkezet alelnökévé választották, az esztendő végén pedig megbízták a közös elnöki teendők intézésével, egy évvel később pedig kinevezték az újonnan alakult Agrobasta Kft. ügyvezető igazgatójává. Bár szeretett volna továbbra is kertészkedni, az új beosztása ezt nem tette lehetővé. Gábort eközben átíratta a füleki alapiskolába, annak elvégzése után Salgótarjánban egy angol nyelvre szakosodott gimnáziumban folytatta tanulmányait. A fiút napról napra erősebb szálak fűzték a nagyszülőkhöz, ami nagy megkönnyebbülést és főleg segítséget jelentett az édesanyjának, mivel az új munkakörből adódóan gyakran csak késő este ért haza. Ilyenkor a cseperedő fiú a nagyszülőkkel volt. Bár egyedül sem unatkozott soha, ha nem tanult, zenét hallgatott vagy olvasott. „Hiszek a szeretet erejében, én a fiamat nem csaptam be soha” - mondta Valika. - „A gyerek megérzi a feléje áradó szülői szeretetet, és a maga módján többnyire igyekszik is azt viszonozni. Minden problémát megbeszéltem Gáborral, őszinte voltam vele. Hiszek abban, hogy mindenhol, minden körülmények között érdemes a tudásba beruházni. Ez csúnya szó, de így van. Nem az a fontos, hol él az ember, hanem az, hogyan él. Tapasztalatból mondom, hiszen éltem már Budapesten is, nemcsak ebben a határmenti kis faluban”. Nyáron elutazott, megérkezése után a detroiti repülőtérről azonnal felhívta édesanyját. „Sírva hallgattam a szavait” - mondta a fiatal- asszony. - „Őszinte volt, olyanokról is nyiltan beszélt, amit eddig csak sejtettem. Azt mondta, hálásan köszöni, amit eddig érte tettem, amiért elcipeltem az angolórákra. Ezt a szót használta és hozzátette, mert gyakran fájt a szíve, amikor a barátai fociztak, neki pedig még hátravolt az angolóra vagy az zeneiskola. Telefonon tartjuk a kapcsolatot, a napokban megkérdeztem, hogyan érzi magát, meg- szokta-e már a környezetet. Azt mondta, kint végre nem tekintik másodrendű polgárnak. Mert Szlovákiában egy magyar, Magyarországon pedig csak egy felvidéki volt. Szeretné kint elvégezni a főiskolát, ami sajnos nagyon sok pénzbe kerül. Felvételizett, fel is vették, de azt most még nem tudom, honnan teremtek elő ennyi pénzt. A napokban temettük el édesapámat, nagyon szerette a nagyapját, de nem tudott hazajönni, mert a repülőjegy sokba kerül”. Szivem küldi szivednek (TA SR-felvétel) Kölcsönt ebben az országban csakis az kaphat, akinek már van némi tőkéje Ültess fát, építs házat! De miből? GAÄL LÁSZLÓ „Építs házat, ültess fát, csinálj gyereket” - szól a mondás. Jómagam a másik végéről kezdtem, kétharmad részét gond nélkül abszolváltam, csak a házépítés előtt torpantam meg. És attól tartok, itt még jó- néhány évig fogok toporogni. Mert azt még nem találták fel nálunk, hogyan jusson saját lakáshoz a havi fixből élő fiatal. Az utóbbi tizenegy év alatt már a hetedik lakásban lakom, de csak albérletből albérletbe költöztem. Jelenleg tágas, háromszobás parasztházban élek harmad- magammal, egyetlen szépséghibája, hogy ez is albérlet. Igyekeznünk kellene mielőbb saját lakásra szert tenni. Ilyesmivel először 1990-ben próbálkoztam, amikor keresztapámtól megvettem lakásszövetkezeti tagságát és lakásigénylését. Keresztapu 1968 óta jegyeztette magát, és régen megkaphatta volna a lakást, ha komolyan sürgette volna. Én próbáltam sürgetni, de hiába. Az-illetékes elvtárs azt mondta, ha három gyerekkel a híd alatt laknék, akkor mint súlyos szociális esetnek, lenne esélyem a gyorsabb lakáskiutalásra, de legényemberként aligha. Amikor a lakásszövetkezetbe is beütött a piacgazdaság, lettek szabad lakások, még válogathattam is, hogy egy-, két-, vagy háromszobásat szeretnék-e. Négyszázezer, hétszázhúszezer, kilencszázezer koronáért. Akkor még az egyszobás is megtette volna, de négyszázezer koronája az egész rokonságomnak összesen sem volt. Érdeklődtem bankkölcsön után is, de kiderült, ha lenne félmillióm, simán kaphatnék másik felet, de ha nincs egyebem, mint a havi keresetem, ne is próbálkozzam. Ez azóta is így van. Tavaly felcsillanj látszott egy reménysugár: a járási székhelyen lakások építését tervezték, mi is jelentkeztünk. Fel is vettek az igénylők közé, azzal, hogy kölcsönt kaphatunk a banktól, de kiderült, a négyszázezerhez kétszázezret készpénzben ke.ll előre befizetnünk. Ez a lakás is ugrott. Takarékoskodni kezdtünk, hogy öt-hat év múlva legalább indulótőkénk legyen. Közben új lehetőséggel bolon- dítanak: hatszázezer koronás kedvezményes kamatú hitelt lehet felvenni a lakásfejlszetési alapból. Itt a megoldás, mondaná az ember, hatszázezer koronából már lehet valamit kezdeni. Csakhogy... Igaz, nem kell készpénzben kétszáz „lepedőt” letenni, de saját építkezési telekkel, kész tervrajzokkal, építkezési engedéllyel, hivatalos szakvéleményekkel kell rendelkezni, ez még vidéken is van a százezer korona. Megint bebizonyosodott, akinek nincs egyebe a havi fizetésénél, ne álmodozzon saját lakásról. Talán nyereményjátékot kellene űzni. Az exhadügy- minisztemek állítólag évente több- százezres hasznot hozott az iksze- lés, abból építi a palotáját. Csak a szerencse is ahhoz szegődik, akinek amúgy is van mit a tejbe aprítania. A fizetésből élőnek pedig marad a faültetés, meg a gyerekcsinálás.
