Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
2001-02-01 / 26. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 1. Kultúra Oberfrank Pál: „A szerep jellegéből is fakad, hogy mennyire jutok közel egy külföldi partneremhez. Ha szaglásznom kell utána, nem biztos, hogy szoros barátságba kerülünk" Egy amerikai kémjáték hozta össze Brad Pitt-tel Szorgalmas fiú. Munka- és strapabíró. De bármenynyit dolgozik is, nem ezt hirdeti róla a világsajtó. A szalagcímek, a kiemelések mindig a pozíciójáról, az éppen aktuális árfolyamáról, a varázsáról vagy a szívügyeiről szólnak. SZABÓ G. LÁSZLÓ Arról, hogy igazi világsztár. Hogy hivatalosan tízmillió dollárt ér, legutóbbi filmjéért mégis majdnem húszat kapott. Hogy tavaly novemberben, életében másodszor, őt kiáltották ki az év és a világ legvonzóbb férfijának. Hogy fiatal házasként naponta többször e- mailez a feleségének, ha a munka elválasztja őket, sőt, már vett egy videokamerát is, amely számítógépre kapcsolható, s akkor látják is egymást. William Bradly Pitt újságírást és alkalmazott grafikát tanult a missouri állami egyetemen, de még mielőtt diplomát kapott volna, gondolt egy nagyot, és átruccant Kaliforniába. Csirkejelmezben reklámozott egy mexikói gyorsbüfét. Heccnek nem rossz. Kalandnak meg egyenesen kiváló. Aztán jön egy farmerreklám, és 1991-ben, a Thelma és Louise-ban immár Brad Pittként piti kis bűnöző. Négy évvolna a külső felvételekhez. Berlin az első körben kiesett, mert nagyon drágának találta a Universal Studio. Bécs és Prága olcsóbb lett volna, de Pozsony még olcsóbbnak mutatkozott. Ha több helyszínnel szolgálhatott volna, a Spy Game jelentős része itt készül. Budapest azonban kiütéssel győzött. Mindent biztosítani, teljesíteni tudott. A megfelelő látványvilágot ugyanúgy, mint a több száz szakembert mozgósító apparátus többoldalas kívánságlistáját. A szereplőket, mint minden nagy amerikai produkcióban, itt is teljes titoktartásra kérték. Még a világsajtóban sem jelentek meg hosz- szabb hírek arról, amit Oberfrank Páltól, a film magyar szereplőjétől, Brad Pitt közvetlen partnerétől megtudtunk: a Kémjáték egyik főhőse egy idősebb CIA-ügynök, aki utolsó napját tölti a munkahelyén. Pár óra múlva már nyugdíjasnak mondhatja magát. De még mielőtt elbúcsúzna régi cimboráitól, megtudja, hogy fiatal kollégája, akire minden tudását, szakmai tapasztalatát megpróbálta átruházni, bajba keveredett Távol-Keleten. Egészen pontosan: börtönbe dugták Sanghajban. A kiöregedett, nyugdíj előtt álló ügynök minden tudását latba veti, és fiatal társa segítségére siet. A film Berlinben, Hongkongban, Washingtonban, Bejrútban és Kínában játszódik. Az dóm mondani, hogy mindketten a szerencse fiai. De van száz magyar kollégám, aki hasonló szinten tud játszani, mint ők, csak a számlájuk más egyenleget mutat. Csak úgy mellékesen jegyzem meg: én még sosem találkoztam olyan világsztárral, aki azt szerette volna, ha hasra esnék előtte. Ez Pittnek sem lett volna jó érzés. Ahogy észrevettem, ő sem vágyik arra, hogy egy magyar kollégája lógó nyelvvel bámulja.” A Kémjáték első szereplőválogatá- sára az esélytelenek biztos nyugalmával ment el. „Angol nyelvű filmről lévén szó, előbb a nyelvtudását mérik fel az embernek, aztán kap egy jelenetet a filmből. Tőlem annyit kértek: német katonaként álljak a pulthoz. Újságot olvasok, megjelenik a fiatal CIA-ügynök, láthatóan keres valakit, odalép hozzám, kérdezget, én foghegyről válaszolgatok neki, aztán egy idő után elküldöm őt. Tipikus szívatás. Szemétkedem vele. Forgatókönyvet ilyenkor még nem adnak. Röpke megbeszélés után azt mondják, ott a kamera, kezdheted! És majd pár hét múlva értesítenek, megfeleltél-e az elképzelésüknek. A második körben már Tony Scott-tal kellett találkoznom. Az már jó jel, ha visszahívják az embert, de még semmi sem biztos. Esős időben, egyéb dolgok miatt nem igazán jókedvűen mentem Oberfrank Pál: „Nem szoktam túlbecsülni az ilyen kivételes lehetőségeket sem. Minden hasonló felkérést ajándékként fogadok az élettől." (Dömötör Ede felvétele) vei később Golden Globe-díjat kap a 12 majomért. Most bemutatott filmjében, a Blöffben egy ír cigányt játszik, de már dobozban az új Pitt-opus, az Egy mexikói férfi és most készült el a Kémjáték. Tony Scott (Utolsó esély, Top Gun, Beverly Hills-i zsaru) legfrissebb rendezése Magyarországra hozta Brad Pitt-tet. 2000 utolsó heteiben Budapesten állt kamera elé. Dél- előttjeit végigaludta, a délutánokat felesége, Jennifer Aniston társaságában töltötte, estétől hajnalig pedig dolgozott. A forgatást teljes titoktartás övezte. Újságírókat nem fogadott a stáb, sajtótájékoztató szóba sem jöhetett, a forgatás helyszínei közül egyetlenegyről tudott előre a nyilvánosság. A berlini fal díszletszakaszát ugyanis a Dózsa György út sarkán, a Hősök tere közelében építették fel. Egy hideg novemberi éjszakán, amikor a stáb még nem vette birtokába a helyszínt, megnéztem, milyennek képzelték el az amcsik Berlin egykori politikai választóvonalát. Mosolyognom kellett. Ahogy azt Móricka megálmodta. De a fények, a kamera, az operatőri munka biztosan megteszi a magáét. A bolhából még elefánt is lehet. Főleg Brad Pitt „árnyékában”. Mivel a film jelentős része a hideg- háborús Kelet- és Nyugat-Berlin- ben játszódik, építészetileg Prága, Pozsony és Bécs is alkalmas lett idős ügynököt Robert Redford alakítja, ifjú társát Brad Pritt. Oberfrank Pál, a Vígszínház jeles művésze nem először játszott nemzetközi produkcióban. Partnere volt már Michael Yorknak, Gérard Depardieu-nek, William Hurtnek és Franco Nerónak is. „Ha húszéves lennék, bizonyára nekem is Brad Pitt lenne a kedvencem. így viszont azt kell, hogy mondjam: Jack Nicholson, Al Pacino és Robert de Niro a szent triumviré tusom. Tom Cruise-ért és Bruce Willisért sem vagyok úgy oda. De ha Robert de Niro Budapesten forgatna, és én nem kerülnék bele ugyanabba a filmbe, nagyon nagy erő kellene ahhoz, hogy lenyomjam magamban azt a bizonyos fedőt.” Depardieu-vel a Cyrano felvételein ismerkedett meg. Hat héten keresztül mindennap a közvetlen közelében játszott. A legelső találkozás emléke azonban nem a kamerához köti ót. „Reggel korán kellett mennem a stúdióba, s mivel sietve távoztam otthonról, az első utam a filmgyár lepusztult mosdójába vezetett. S ahogy ott állok a piszoár fölött, mit látok? Két méterrel távolabb Depardieu könnyített magán. De akkor már réges-rég tudtam: a világsztár is emberből van. Nála is minden úgy működik, ahogy másnál. Róla is, meg Brad Pitiről is azt tua rendezőhöz, de az volt a szerencsém, hogy hamar sorra kerültem. Mindenféle belső feszültség nélkül megtettem, amit kértek tőlem. Jön a főhős autóval, lehúzatom vele az ablakot, kérem az útlevelét, közben kiszúrom a mellette ülőt, aki nagyon gyanús, elkezdem faggatni őket, hogy mit keresnek itt, a két férfi valahogy kimossa magát, én meg intek, hogy rendben, és elengedem őket. Tony Scott szivarral a szájában, rövidnadrágban nézte végig, hogyan játszom a szálloda alagsorában berendezett stúdióban, aztán kezet fogtunk és elváltunk. Én úgy éreztem, minden tőlem telhetőt megtettem, rajta meg látszott, hogy elégedett.” A második kör után már nehezebb a várakozás. Ilyenkor már jobban reménykedik a színész. Közelebb kerül a lehetőséghez, és egyre erősebben bízik a szerencséjében. „Azt kérdezték, ülök-e, amikor újból visszahívtak. Mondom, nem. Akkor üljek le. Miért, kiestem? Nem, nyolc napot kaptál a filmben, és végig Brad Pitt partnere leszel. Örültem, persze, hogy örültem, de nem dobtam hátast. Tudtam, hogy ki ő, de filmekben nem nagyon láttam. Arra emlékszem, hogy amikor a Hetediket adták a mozik, vígszínházi kollégáim este tízkor lelkesen vonultak a vetítésre. Nekem meg haza kellett mennem a gyerekekhez. Ahhoz viszont, hogy nyolc napig folyamatosan dolgozhassak a filmben, és bármikor a rendező rendelkezésére állhassak, el kellett intéznem a Vígszínházban, hogy azokon az estéken ne játsszak. A művészeti titkár még a beugrást is megoldotta. Csakhogy időközben kiderült: mégsem a megbeszélt napokon dolgoznék, a színházi elfoglaltságomhoz pedig nem tud alkalmazkodni a stáb. Azt mondták, nekik olyan színész kell, aki mindig ráér. Nem lettem ideges, csak éppen nem esett jól, hogy emiatt vesztek el egy nagyszerűnek ígérkező lehetőséget. Eltelt egy hét, amikor újból felhívtak, hogy nem ér rá valaki, és kárpótlásként nekem adnák az ő napját. Egy nap vigaszdíj. Rendben, köszönöm. És megvan már az utódom? - kérdeztem. Még nincs. Akárkit mutattak is be a rendezőnek, Tony Scottnak igazából senki sem tetszett. Valahogy ragaszkodott hozzám, ami kellemes érzés volt számomra. S ahogy ismét sorra vettük a napokat, Idde- rült, hogy mindegyik megfelelt. Akkor gyere, tiéd a szerep, kössük meg a szerződést. Másnap már kezemben volt az a néhány oldal, amely a forgatókönyvben az én jeleneteimet vázolta.” Egy német titkosrendőr berlini útja során követi a fiatal CIA- ügynököt. Hol gyalog, hol kocsival jár a nyomában. Forgattak Budapest IX. kerületének lepusztult utcáiban, a Keleti pályaudvar mögött, volt sima megfigyelés és vad autós üldözés. Oberfrank Pál úgy követte Brad Pittet, akár az árnyék. Erről szólt a szerepe. „Az első közös jelenetünk előtt mutatkoztunk be egymásnak. Hello, Brad, hello, Paul. Mintha Cserhalmi Györgynek nyújtottam volna a kezemet. Pitt helyes volt és természetes. Semmi önteltség. De mindig csak annyi időt töltött a plac- con, amennyi elengedhetetlenül szükséges volt. Ha csupán száz métert kellett megtennie a lakókamionjától a jelenet helyszínéig, azt is autóval tette meg. Annyi rajongója állt ugyanis a lezárt részeken, hogy ha gyalog indul el, sosem ér oda. Meghallgatta, mit kíván tőle a rendező, koncentrált, megcsinálta, és már ment is vissza a kamionba. Felmérte a helyzetet, látta a tömeget, a hisztériát, de nem foglalkozott vele. Meg kellett őriznie a belső nyugalmát. Saját magával szúrt volna ki, ha idegeskedik. Sztárallűrökről nem beszélhetek, mert semTony Scottnak " igazából senki sem tetszett. Valahogy ragaszkodott hozzám, ami kellemes érzés .. volt számomra. >> mi ilyennek nem voltam a szemtanúja. A lakókamion pedig csak a kényelmét szolgálta. Nappali, háló, konyha és fürdőszoba minden egy helyen. A szerep jellegéből eredően a három lépés távolság valahogy megmaradt köztünk, közelebbi lelki kontaktusba nem kerültünk. De őszintén mondom: nagyon helyes, normális srác, akit nem fertőzött meg a hivatása. Itthoni kollégáim között sokkal nagyobb »sztárokat« ismerek.” Voltak jelenetek, amelyeket tíz- szer-tizenötször is felvettek. Pitt ezeket a helyzeteket is jól viselte. Nem dühöngött, nem hisztizett, hogy újra és újra ismétlésre kérik. „Amikor a kilencedik kerületben dolgoztunk, egy csomó fiatal figyelt bennünket a házak ablakaiból. Ahányszor elhangzott, hogy stop, Brad Pitt annyiszor jött ki a kocsmából, és pár perc múlva már kezdték is elölről a jelenetet. Ki-be, ki-be, ki-be. Közben fentről, az ablakokból bravóztak a fiatalok. Pitt erre is jól reagált. Először reneszánsz módon meghajolt, másodszor éppen hogy csak felnézett, de harmadszor már nem is csinált belőle ügyet. Rágyújtott, és elfoglalta magát a kamera közelében. Amikor az ötödik alkalommal is kórusban zengett a bravó, az asszisztensek egyike felszólt a magasba, hogy mondjátok, szeretitek Bradet? Igen? Akkor kérlek benneteket, ne zavarjátok őt a munkában. És attól kezdve csend volt. De ez sem Pitt fejéből pattant ki. Nem ő kérte, hogy csitítsák el a fiatalokat. Ő soha semmilyen botrányt nem csinált. Soha nem engedte, hogy feldúlják őt a külsőségek. Bizonyára tudja jól, az ilyen kalandos üldözésekkel dúsított akciófilmekben annyira minimális dolgokat kell csinálni, hogy szinte elég, ha az ember önmagát adja. Erre viszont csak akkor képes a színész, ha teljesen befelé fordul, és minden idegszálával a szerepére összpontosít.” Hogy mennyivel nőtt Oberfrank Pál szakmai ázsiója azóta, hogy Brad Pitt partnereként dolgozott a Kémjátékban? A válasz meglepően egyszerű: „Semennyivel. Nekem az egészből csak annyi maradt, hogy visszahallottam: Tony Scott elégedett volt velem. Többet nem is kívánhatnék. Most már csak a filmre vagyok kíváncsi. Izgatottan várom, mit tartogat számomra. Az év végén talán már meg is tudom. Akkor lesz a bemutató.”