Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

2001-02-08 / 32. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 8. Régió KOMÁROM Többen szorulnak segélyre „Ijesztően nő azoknak a családok­nak, egyedülélő személyek száma, akik a szegénység határára csúsz­tak”, fogalmazott Novák Tamás, a járási szociális osztály vezetője. El­mondta: a Komáromi járásban ta­valy 310 millió koronát fizettek ki szociális segélyekre, szolgáltatások­ra, illetve a súlyosan egészségkáro­sult személyek különböző hozzájá­rulásaira. Ez az összeg 45 millió ko­ronával több, mint amennyit 1999- ben fizettek ki e célra. 1999-ben a Komáromi járásban 8700 személy igényelt szociális jutattást, 2000. decemberében számuk 10300-ra emelkedett, s az osztályvezető sza­vai szerint az idén már több százan nyújtottak be kérvényt a szociális segély igénylésre. A járás területén nemcsak a szociális járadékra szo­rultak száma nő, hanem a munka- nélküliség aránya is növekszik. Leg­utóbb ez 27,7% volt. Egy munka­helyre 95 állástalan jut. (km) Jól működő pálinkafőzővel büszkélkedhet Podkonica község (Besztercebányai járás), ahol egy liter „abszolút", azaz százszázalékos pálinka kiégetése 142 koronájába kerül a vevőnek. Az érdeklődők Zólyomtól Breznóig hordják ide az égetni valót. (TA SR-felvétel) Míg tavaly egy közhasznú munkás után havonta 309, addig az idén 841 koronát kell biztosításokra kifizetni Júliustól emelkedik a bérük Tavaly közhasznú munkára 42 millió koronát kapott a Dunaszerdahelyi járás. Eb­ből 22 milliót használtak fel, a fennmaradó 20 millió korona visszakerült az álla­mi költségvetésbe. DUNASZERDAHELYI JÁRÁS December 31-én valamennyi köz­hasznú munkás szerződése lejárt, mintegy 85 százalékuk újra mun­kanélkülivé vált. Az állami költség- vetés erre az évre 1,5 milliárd koro­nát fordít közhasznú munkára, s ez legalább 500 millióval kevesebb a tavalyitól. A jóváhagyott összeget két részre osztották, így lehetővé vált, hogy az önkormányzatok, pol­gári társulások, közhasznú szerve­zetek, alapítványok, egészségügyi- és szociális szolgáltatást nyújtó, ka­ritatív szervezetek a múlt évi köz­munkások egy részét foglalkoztat­hatják. Varga Tibor, a dunaszer­dahelyi járási munkaügyi hivatal helyettes igazgatója elmondta: az 1100 közhasznú munkás közül 170-en folytathatták a tavaly meg­kezdett munkát. Foglalkoztatásuk­ra 11 mülió koronát kapott a járás, és egész évben garantálják szá­mukra a munkahelyeket. Decem­ber 31-el valójában 930 munka­hely szűnt meg. Ezzel a munkanél­küliségi ráta tovább emelkedett. Míg a kora őszi hónapokban 18 százalék alá esett a munkanélküli­ség aránya, addig az év végével 18,5 százalékot regisztrálhattak és január 31-re ez az arány megköze­lítette a 20 százalékot. Minden jel arra utal, a tartósan munkanélküli személyekből verbuválódott köz­hasznú munkások helyzete az idén sem javul, sőt az 1,5 milliárd koro­nából kevesebb jut a járásnak, mint tavaly. Kevesebb személyt foglal­koztathatnak majd, drasztikusan nőtt a létminimum és az alkalma­zottak után kifizetett szociális elvo­nások, biztosítások összege. Míg tavaly egy közhasznú munkásra havonta 309, addig az idén 841 ko­ronát kell elvezetni. Kevesebb pénzből, még kevesebb jut új mun­kahelyek teremtésére, munkanél­küliek foglalkoztatására. Az új évben az önkormányzatok is­mét felvehetnek közhasznú mun­kásokat, de tartósan, legalább egy éve munkanélkülinek kell lenniük. A tavaly alkalmazottakat nem fog­lalkoztathatják, kivéve azokat, akiknek meghosszabbították a szerződésüket. Továbbra is hat hó­napra szólnak a megállapodások. Az év első negyedére a járásban 127 közhasznú munkahelyet ala­kíthattak ki, melyre 4 millió koro­nát kaptak. A közhasznú munka iránti kérelmeket minden hónap 15-ig kell eljuttatni a munkaügyi hivatalokba, hogy az állástalanok a következő hónap elsejével mun­kába léphessenek. Lehetőségeik szerint az önkormányzatok leg­több közmunkást Dunaszerdahe- lyen, Nagymegyeren, Somorján, Bősön, Dióspatonyban és Nyáras- don alkalmazzák. A közhasznú munkában több középiskolát vég­zett fiatal is segédkezik. Mind­össze 2-3 százalékuknak tudnak iskolai végzettségüknek megfelelő adminisztratív, vagy csoportveze­tői állást kínáíni. Azok, akik köz­munkára jogosultak a szociális se­gélyből magasabb fizetéshez jut­hatnak, amely legfeljebb 1,3-szo- rosa lehet a létminimumnak, azaza nem lehet több bruttó 4537 koronától. Bérük július elsejével emelkedik, mert a mostani 3490 koronás létminimum összege is emelkedik. Hogy mennyivel, azt még pontosan nem lehet tudni, de ennek arányában kerül majd sor a fizetések emelésére is. (kras-) Először tavaly novemberben került szóba a 38 ezer négyzetméteres parkoló eladása KOMÁROM Eladni vagy bérbe adni? NYITRA Jozef Prokes polgármester úgy dön­tött: megvétózza és érvényteleníti a képviselő-testület múlt heti dönté­sét, miszerint az Agrokomplex kiál­lítóközpont előtti telket a város el­adja egy cégnek. A 38 000 négyzet- méteres parkoló eladása először ta­valy novemberben került szóba, és főleg az SDK-frakció szorgalmazta, hogy minél előbb válasszák ki a be­fektetőt is. Az évvégére összeállítot­tak egy listát, mely szerint a legelő­nyösebb ajánlatot a TK Develop­ment Rt. tette. A dán cég multifunk­cionális épületközpontot építene a telken. Prokes szerint a bérbe adás hosszú távon kifizetődőbb, mert a város beleszólhat, mi épüljön a terü­leten, s az eladásból legföljebb az egyéves bérleti díj (5 millió korona) 5-6-szorosára lehetne számítani. „Eladni mindent csak egyszer lehet, ezért nem kell elhamarkodni. Mie­lőtt bármi is épülne a telken, tanul­mányt kell készíteni a környékbeli autósforgalomról, mert a telek mel­letti főút már túlterhelt”, jelentette ki Prokes. Szerinte az SDK képvise­lői már rég eldöntötték kinek adnák el a területet. Az eladásról szóló ha­tározatot a koalíciós többség jóvá­hagyta, s azok a HZDS-es képvise­lők ellenezték a legjobban, akik há­rom éve a telek eladása mellett dön­töttek, csak az ő vevőjük akkor meg­gondolta a dolgot. Újabban azt han­goztatják: Nyitrának több park és tér kell - egy emberként kiállnak a polgármester mellett, aki a városi tanács beleegyezése nélkül is kész érvényteleníteni az eladásról szóló határozatot. A törvény szerint ezt meg is teheti. Más kérdés, hogy akad-e majd befektető, aki a bérelt telken a város vezetőinek elképzelé­se szerint építkezik, (vra-) Folyamatban a költözés A járási kórház szemészeti osztálya (melyjelenleg a kórház területén kí­vül, külön épületben működik) feb­ruár 15-ig a járási kórház egyik pavi­lonjába költözik. Mezey János, a szemészeti osztály főorvosa el­mondta, az osztály költöztetése fo­lyamatban van. A műtőt már átad­ták, folyik a szobák felújítása. Az új helyen a személyzet száma sem csökken. A jövőben is 20 ágy áll a fekvőbetegek rendelkezésére, s a szemészeti osztályon továbbra is 5 orvos, 13 nővér és egy ápoló gon­doskodik a betegekről, (cza) POZSONY Február 12-től új helyeken is az Új Szó Lapunkat február 12-től már nemcsak az újságosstandokon, ha­nem a következő üzletekben is megvásárolhatják: Csicsó - Fehérváry Anna, Kolocsics Judit, Szabó Ferenc Dunamocs - Grajszki Júlia Dunaradvány - ÍCondé Alica Horná Zlatná - Erika Cerneková Izsa - Bogár János, Szűcs Jenő Kolozsnéma - Farkas Ildikó Komárom - Bitter István Komáromfüss - Debnár Katalin, Gaál Katalin, Kolocsics Judit Nagykeszi - Jenei Zoltán Nemesócsa - Baráth Mária, Szép Katalin, Hrdlovics János Pat - Pem Gyula, Németh Tibor Párkány - Tóth Lydia, Kerék Anna Virt - Kondé Alica. (ú) SZKLABONYA Eltűnt a kamion rakományostul Kellemetlen meglepetésben volt része a minap kora reggel annak a helybeli férfinek, áld csak hűlt helyét találta a családi házuk előtt elő­ző nap este leállított, fenyőfűrészáruval megrakott utánfutós kamion­nak. A gépjármű és a közel 32 m3 faanyag eltulajdonításával 390 ezer korona kár érte a Nagykürtösi Dolina Bánya Részvénytársaságot, (br) NAGYKÜRTÖS Garázsokban garázdálkodott Eddig ismeretlen tettes az elmúlt napokban a város egyik félree­ső garázssorán garázdálkodott. A feltört hat garázs közül csak az egyikből vitt magával öt liter motorolajat, 20 üveggel befőttet és egy kulcskészletet. A tulajdonos kára meghaladja az 1800 koro­nát, míg a többi tulajdonos „megúszta” a megrongálódott zár ki­cserélésével. (bgy) RIMASZOMBATI JÁRÁS Nem vesznek marhahúst az iskolákba A járás iskolai étkezdéinek vezetői a héten a szarvasmarhák sziva­csos agyvelősorvadásáról kaptak értesítést a járási hivatal tanügyi osztályáról. Elena Krizanová, az iskolai étkeztetés járási módszer­tani vezetője az oktatási minisztérium 2001. január 24.-én kelte­zett 44/2001-46 -os számú levelére hivatakozik és ajánlja az ét­rendben a marhahús helyettesítését a marhahússal egyenlő tápér­tékű táplálék pótlásával. Krizanová szerint túlzott az ilyen óvatos­ság, hiszen a szakemberek eddig a legkisebbjeiét sem tapasztalták a betegségnek. A szülők kérését azonban respektálni kell és az utóbbi napokban egyre több iskolából tákékoztatták, hogy a tanu­lók nem ették meg a húst. (tt) ZSELÍZ Beiratkozás az alapiskolába ma és holnap A Zselízi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola első osztályába a 2001/2002-es tanévre ma és holnap 8 és 17 óra között lesz az alapiskola épületében, (ú) Két üzleti partner civakodása húzódik az ügy hátterében Aj tó tolvaj ok akcióban KASSA A címben nem történt elírás, való­ban ajtót loptak a tettesek Kassán, a Műszaki Egyetem B. Némcová utcai épületében. A közgazdasági kar székhelyének kétszámyú bejárati üvegajtaját fényes nappal, a ki-be közlekedő diákok szeme láttára szerelték le és szállították el egy he­lyi cég alkalmazottjai, akik az ajtó­tól másfél méterre lévő portára is beköszöntek, és közölték szándé­kukat az elképedt portásnővel. Az ügy hátterében két üzleti partner hosszan tartó civakodása húzódik, az egyetem megbízásából egyikük az épület felújítását végezte, a szó­ban forgó bejárati ajtót pedig egy másik vállalattól rendelte meg, ám máig nem fizette ki. Amazok megúnták a várakozást és zálog­képpen visszavették az ajtót. A for­galmas épület így tárva-nyitva ma­radt, a károsult, azaz a műszaki egyetem pedig jelentette a rendőr­ségen a lopást. Egyelőre sem ők, sem pedig a két haragos cég illeté­kesei nem nyilatkoznak, jelenleg az ügy részleteinek tisztázása folyik, így nem tudni, meddig marad bejá­rati ajtó nélkül az épület, amelyben egyébként több napilap, köztük az Új Szó szerkesztősége is székel, és amelyet csak azért nem kell éjsza­kánként fegyveres őrökkel őriztet­nie az egyetemnek, mert zárható belső ajtóval rendelkezik, (jéká) A Nap kel 07.12-kor - nyugszik 17.01-kor. A Hold kel 17.17-kor - nyugszik 07.31-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 430, árad; Medve: 330, árad; Komárom: 330, árad; Párkány: 220, árad. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: BORULT IDŐ, 6-10 FOK ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A délelőtt folya­mán néhol borult, ködös lesz az ég­bolt, délutánra némi javulás vár­ható. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 6 és 10 fok között alakul, de az ország déli területein akár 14 fok is lehet. Dél­keleti irányú szél, 3 és 6, délnyuga­ton akár 12 m/s-os sebességgel. Éj­szaka a levegő hőmérséklete 4 és -1 fok közé csökken. Holnap továbbra is marad a helyenkénti felhős ég­bolt, néhol gyenge esőre is számít­hatunk. A kora reggeli órákban több helyen köd keletkezik. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 5 és 9 fok, délen akár 12 fok is lehetséges. A jelenlegi időjá­rás kellemetlen hatással lehet a lelki egyensúlyra és a koncentráló­képességünkre. A reakciók lelassulnak és pontat­lanokká válnak. Ezért legyünk nagyon elővigyázatosak nemcsak a gépkocsivezetés közben, ha­nem egyéb tevékenységeknél is. Gyakrabban jelentkezhet fejfájás, migrén, deréktáji fájdalmak. Az asztmatikus megbetegedésekkel küzdőknél a kora reggeli órákban légzési nehézségek állhatnak elő. Holnap az ország nyugati részén a kora esti órákban komoly rom­lás várható. TUNISZ 2{K_

Next

/
Thumbnails
Contents