Új Szó, 2001. február (54. évfolyam, 26-49. szám)
2001-02-07 / 31. szám, szerda
Kultúra panoráma ÚJ SZÓ 2001. FEBRUÁR 7. A Böngésző nyertesei A Vasárnap 5. számában feltett kérdésre összesen 527 helyes megfejtés érkezett. E héten az 500-500 koronát Blazsek János nemes- kajali, Szőcs Kálmán karvai és Néma Andrásné deáki olvasónk nyerte. Gratulálunk! A helyes megfejtés: körülbelül 37 korona. Irodalmi est a Vámbéry Kávéházban Dunaszerdahely. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület képviseletében nagyváradi vendégeket fogad holnap 18 órától a Vámbéry Irodalmi Kávéház. Csúry István lelkipásztor, generális direktor, az egyházkerület gyülekezeti lapjának, a Harangszónak a főszerkesztője és Barabás Zoltán szóvivő, költő, az egyházkerület hivatalos lapjának, a Partium Közlönynek a főszerkesztője lapjaikat, kiadói termésük reprezentatív darabjait, valamint Barabás Zoltán Hűvös holdfényben című verseskötetét mutatják be. Munkásságukat Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke méltatja, (ú) SZÍNHÁZ POZSONY SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Rómeó és Júlia 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Awindsori víg nők 19 KIS SZÍNPAD: Az oroszlán télen 19 KASSA ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Giselle 10 MOZI POZSONY HVIEZDA: Elsodorva (am.) 15,17.45, 20.30 OBZOR: A vörös bolygó (am.) 16 Viharzóna (am.) 18, 20.30 MLADOST: A sejt (am.) 15.30, 17.30, 20 CHARLIE CENTRUM: Ghost Dog - A szamuráj útja (am.) 17, 20.30 Apádra ütök (am.) 17.30 Táncos a sötétben (dánsvéd) 18, 20.15 A vörös bolygó (am.) 18 A halott férfi (am.-ném.) 20 Az Angelos trió (szí.) 19.30 KASSA DRUÍBA: Human Traffic (am.) 16, 18, 20 TATRA: Ghost Dog - A szamuráj útja (am.) 15.30, 17.45, 20 ÚSMEV: Elsodorva (am.) 15.30, 18, 20.30 IMPULZ: Briliáns csapda (am.) 17.15, 19.15 CAPITOL: A sebezhetetlen (am.) 15.45,18, 20 DÉL-SZLOVÁKIA ROZSNYÓ - PANORÁMA: A sebezhetetlen (am.) 17,19 LÉVA - JUNIOR: Eliska, a vadon bolondja (cseh) 16.30 Cool túra (am.) 19 NAGYKAPOS - ZEMPLÉN: A tengeralattjáró (am.-fr.) 18 Ma temetik a kassai magyar kulturális élet jelentős alakját Búcsú Lukács Józseftől A kassai magyar kulturális és közösségi élet szegényebb lett egy fáradhatatlan, gazdag tudással és élettapasztalattal rendelkező személyiséggel, Lukács Józseffel, akinek nevét a magyar közösségek nem csak Szlovákia-szerte, hanem Zürichben, Stockholmban, Koppenhágában és Budapesten is ismerték. Bő évtizedeket a Kelet-szlovákiai Múzeum régészeti osztályán töltött el, ahol sok avar kori és más régi kultúrákból származó sírt tárt fel, de amint azt nemegyszer mondta, leginkább azért hálás a sorsnak, hogy megtalálta a zempléni magyar fejedelmi sírt. Publikált a Szepességben és a Hernád- mentén feltárt sírokról is. Aktív tagja volt a Zürichi Magyar Történelmi Társaságnak. Behatóan foglalkozott a Rákócziakkal is, ami a múzeum egyes akkori vezetőinek nem tetszett, s ezért 1968-ban elbocsátották állásából. Nyugdíjaztatásáig a kassai villamos művek alkalmazottja volt, de minden szabad idejét továbbra is a történelmi és régészeti kérdések boncolgatásának szentelte. A Csemadok Kassai Városi Választmányának tagjaként megalakította és hosszú éveken át vezette az Encián turistaklubot, megosztva a kirándulókkal helytörténeti ismereteit. Alapító tagja volt a kassai Henszlmann Imre Helytörténeti Társaságnak is. Lukács Józsefet 67 éves korában váratlanul ragadta ki a halál szerettei köréből. Családtagjai, ismerősei és tisztelői ma 13 órakor a kassai köztemetőben vesznek tőle végső búcsút, (-szák) Martin Sulik Tájkép című filmje képviseli Szlovákiát a ma kezdődő, öt- venegyedik berlini filmfesztiválon. Sulik alkotását - versenyen kívül - február 9-én, a Panoráma szekcióban vetítik. Képünkön Kassai Csongor a film egyik jelenetében. (Fotó: Charlie's) Lubomír Lipták: „Magunkra vettük a kormányzás felelősségét és vele együtt az egész és oszthatatlan múlt terhét" Elfogadás, avagy kisajátítás? A közös örökség része a borsi kastély is (Prikler László illusztrációs felvétele) Most, hogy a „népnyúzó, gaz feudálisok” felújított pozsonyi palotái elismerést kiváltó idegenforgalmi vonzerőnek bizonyulnak, lassanként talán az utca embere is rájön, hogy az iskolai tankönyvekben oly sötét színekkel ecsetelt letűnt századok, amelyek „ezeréves magyar elnyomás” gyűjtőnéven rögzültek a szlovák köztudatban, hagytak itt azért egyet s mást, amivel akár büszkélkedni is lehet. VOJTEK KATALIN Normális ember nem szívesen hordja a halálos ellensége kabátját. így hát szelídülni kezd a múlt, a vastag rétegekben felrakott sötét színekbe világosabbak kezdenek vegyülni. Ladislav Kováénál, az egykori oktatási miniszternél ez így nyüvánul meg: „Azok közé tartozom, akiknek meggyőződésük, hogy az a történelemkép, amelyet a 19. századi »alapító atyák«, Ludovít Stúr és nemzedéke kényszerítettek a modem nemzetté formálódó szlovák közösségre, nem jó, és szakítani kell vele. A magyar (uhorskí) uralkodókról és ezzel a magyar (uhorské) politikai történelemről való lemondás a közép-európai kultúrához való szlovák hozzájárulást csak arra a részre szűkítette le, amelyet Szlovákiában a szlovákul beszélő etnikum hozott létre. (...) Aszlovák tudomány egyik küldetésévé kellene hogy váljon e hagyomány felszámolása, mással való helyettesítése, azzal, ami századokon át a szlovák közösséget többnyelvűvé és a történelmi Magyarországot az európai integráció kicsinyített prototípusává, előfutárává tette. Ä szlovák nemzet koncepciójának két alapvető premisz- szából kellene kiindulnia. Az első: hogy a jelenlegi szlovák kultúrnemzet több etnikumból formálódott, amelyek különböző nyelveket beszéltek (...). A második: hogy a szlovák politikai nemzetet olyan emberek alkotják, akiknek anyanyelve nem csak szlovák.” (Tehát még mindig a „politikai nemzetnél” tartunk, amelyet pedig a történelmi Magyarország nemzetiségei olyannyira zokon vettek Deáktól?) Kovác pár bekezdéssel odébb így folytatja: „Széchenyi István megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát (Uhorská akadémia vied). Nem csinált belőle magyar nemzeti intézményt, fordítva: egyik ülésén egyenesen az erőszakos magyarosí- tási tendenciákat bírálta. (...) Azt gondolom, hogy a Szlovák Köztársaság Tudományos Társaságának, amely most formálódik, (...) a Széchenyi alapította tudományos társaságot kellene elődjének tekintenie. Ez - a horvát, a német, a magyar, a roma, a román, a ruszin, a szerb és a zsidó partnerekkel együtt - a történelmi Magyarország egész közös és oszthatatlan politikai és kulturális örökségének (célé spolocné a nede- literné uhorské politické a kultúme dediéstvo) vállalása volna.” (Ladislav Kovác: Slovenskú vedu treba budovaf na jej uhorskych zákla- doch, OS, 2000/6) Lubomír Lipták így ír: „Nemcsak parasztlázadók örökösei vagyunk, de várurakéi, püspökökéi, kereskedőkéi, vámosokéi, prostituáltakéi (...) keltákéi, germánokéi, szlávokéi, minden portyázó törzséi, amelyek falvainkban, városainkban gyújtogattak és erőszakoltak, németekéi, magyarokéi, ruszinokéi és a törökök elől menekült horvátokéi, a német városokban a mi katedrálisainkat építő olasz kőfaragókéi, halicsi zsidókéi és cseh emigránsokéi. Mindezek és sok ezren mások rajta hagyták kézjegyüket e tájon munkájukkal, kardjukkal (...). Vállaltuk a kormányzás felelősségét, és vele együtt az egész és oszthatatlan múlt terhét. Ez a teher jóval kevésbé örömteli, mint amikor hosszas ellenzékiségünk megkönnyítette szubjektív módon kiszemezgetni a múltból azt, ami megfelelt, az árnyakat az ellenfélnek hagyva. A felelősség időszakában megváltozik a nézőpont is, amelyből a múlt látható. Az alattvaló csak a környező közeli hegyek keskeny horizontját látta (...). Ám nemcsak alattvalók voltak itt, hanem például a nemesség is, amely nem csak kizsákmányoló, de katona, bíró, politikus, diplomata, feudális »menedzser« is egyben.” (Lubomír Lipták: Storocie dlhsie ako sto rokov, Kalligram, 1999) Végre - mondhatnánk. A két véglet - a negálás, kárhoztatás és a cinikus kisajátítás - után józan hang. De valóban az, vagy csak annak a gyakorlatnak a liberális szólamokba bújtatott megerősítése, amely a történelmi magyar neveket a Szlovák Tudományos Akadémia áldásával, sőt parancsára szlovák helyesírással íratja, s amely csúsztat és összemos, ahányszor magyar történelmi vonatkozások kerülnek szóba? Nem az a gyakorlat keres itt tetszetős, Nyugat felé is elfogadtatható ideológiát, amely épp nemrég távolította el (ugyan miért, csak nem a mul- tikulturalizmus fokozottabb hang- súlyozására?) a Mihály-kapu szobra alól a 19. századi magyar nyelvű feliratot, szlovák nyelvűt téve helyére? Nem érv- és indokkeresésről van szó ugyanahhoz a Lipták említette, szemezgető történelemszemlélethez és gyakorlathoz, amely az „ezeréves elnyomást” következetesen „magyar”, a történelmi Magyarország pozitívumait még következetesebben „uhorsky” jelzővel látja el? (Ez az „uhorsky” olykor olyasféle ködö- sítő-manipuláló szerepet tölt be, mint annak idején a masaryki-bene- Si „csehszlovák nemzet”: Masarykék a külföld felé érvelve szívesen szerepeltették a szlovákokat csehekként, ám fordítva ez nem működött. Ugyanígy a „magyar” lefordítható, mint „uhorsky”, de akkor már szlovák olvasatban nem mint „magyar” értelmezendő, sőt gyakran épp a Tehát még mindig a „politikai nemzetnél” tartunk? magyar jelleg, provenienda elfedésére szolgál. Nem csoda, hogy egy szlovák tévéműsorban arra a kérdésre, mely országokkal határos Szlovákia, tíz közül két válaszadó felsorolásában Lengyelország, Magyarország (Madarsko), Csehország stb. között Uhorsko is szerepelt. így lesz „Uhorská akadémia vied” a Magyar Tudományos Akadémiából, és engedtetik meg nagylelkűen a magyaroknak is, hogy beáll- janak a Széchenyi István-i örökségért jelentkezők sorába, ha nem is az elsők közé, mint Kovác felsorolása mutatja. Érdekes, hogy bár Kovác elismeri Szlovákia többnemzetiségű voltát, ezt a tényt a nem szlovák nemzetiségű tagokkal is bíró Szlovák Tudományos Akadémia elnevezésében nem kívánja érvényre juttatni. Fontosnak tartja viszont hangsúlyozni, hogy a Széchenyi alapította akadémia „nem volt magyar nemzeti intézmény”. Az intézmény és alapítója intencióinak szellemisége már nem kap üyen nyomatékos hangsúlyt. Pedig ezt kellene vállalni és átörökíteni: a merész, lendületes, nagyvonalú víziót, világos megfogalmazását annak, honnan, hová és miért szükséges eljutni, az áldozat- vállalást (anyagiakban is), az igényességre, kemény, rendszeres munkára ösztökélést, a provincializmus levetését, Széchenyi haladásmegszállottságát és nyugatimodell- követését. A soknemzetiségű történelmi Magyarország „egész és oszthatatlan politikai és kulturális örökségének” Kováé által proklamált vállalása ugyancsak különös megvilágítást nyer, ha belegondolunk: a szlovák fél a 21. században ugyanazzal a 19. századi érvrendszerrel utasítja el a szlovákiai magyarok követeléseit (elég csupán a nyitrai magyar kar vagy a nevesítetlen földek körül kialakult többségi hisztériára utalni), amely máig elfogadhatatlanná tette számára a szóban forgó örökség vállalását. Több mint sajnálatos, hogy még egyetlen szlovák történész sem merészkedett odáig, hogy összevesse és alapos elemzés tárgyává tegye a múltbeli, oly sommásan elmarasztalt, démonizált magyar nemzetiségi politika koncepcióját és érvrendszerét Szlovákia nemzetiségi politikájának ugyanezen elemeivel. Csak így következhetne be az, amit Lipták fogalmazott meg: „A felelősség időszakában megváltozik a nézőpont is, amelyből a múlt látható.” A 19., 20. és 21. századi megalapozott és megalapozatlan magyar és szlovák félelmek (az állam stabüitásá- nak és területi integritásának veszélyeztetése a kisebbségek által stb.) gyökereinek feltárása, tagadhatatlan azonosságuk kimutatása, az e- lemzés eredményeinek megismertetése a nyilvánosság széles köreivel, beleértve a tanulóifjúságot, hasznosabb szolgálatot tenne a közös múlt elfogadását feltételező és segítő megértésnek, s főleg egy árnyaltabb, objektívebb történelemszemlélet tetjedésének, mint a hangzatos, de következetesen végig nem gondolt elméletek, proklamációk. Indoklásuk szerint más-más irányba haladó karrierjük és az ezzel járó problémák választották el őket egymástól Válik a Cruise-Kidman színészházaspár MTI-JELENTÉS Los Angeles. Szenzációként robbant a hír, hogy a talán legismertebb és legnépszerűbb hollywoodi színészházaspár, Tom Cruise és Nicole Kidman 11 évi házasság után különválik. Indoklásuk szerint másmás irányba haladó karrierjük, illetve az ezzel együtt járó problémák választották el őket egymástól. A párnak két örökbe fogadott gyermeke van: Connor és Isabella. Egyelőre nem tudni, hogy a gyermekek láthatása szempontjából milyen megállapodás született a hollywoodi sztárok között. A házaspár három filmben szerepelt együtt a filmvásznon: az 1990-es Mint a villám és az 1992es Túl az Óperencián című filmben, valamint Kubrick utolsó alkotásában, a Tágra zárt szemekben. Ez utóbbi forgatásakor felröppent a hír, hogy a házaspárnak szexuális tanácsokat kellett kérnie egy szakembertől, hogy hitelesek legyenek a rendező által megálmodott intim jelenetekben. A házaspár akkor még hevesen tagadta a híreszteléseket, amelyek szerint megromlott kapcsolatuk miatt volt szükségük külső segítségre. Három évvel ezelőtt Kidman a nyilvánosság előtt így beszélt házasságukról: „Kilenc éve vagyunk házasok, és túljutottunk a kritikusnak mondott hetedik éven. Akkor érezheted magad igazán biztonságban, ha a hibáidért szeretnek” Nicole Kidman és Tom Cruise. A Tágra zárt szemek forgatásakor még tagadták a híreszteléseket, hogy megromlott a kapcsolatuk. (Fotó: ÍTK/AP)
