Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

2001-01-08 / 5. szám, hétfő

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 8. Fiatal művészek újévi koncertje Két fiatal magyar muzsikus újévi hangversenyt ad január 9-én, kedden, este hat órakor a pozsonyi református templomban. Re­pertoárjuk a 16. században keletkezett dallamoktól napjaink mu­zsikájáig terjed, az utóbbit a koncerten Szokolay Sándor, Kurtág György és Hja Zelenka egy-egy műve képviseli. Ginzery Enikő (cimbalom) 1995-ben végzett a Pozsonyi Konzerva­tórium cimbalom szakán, majd a Budapesti Liszt Ferenc Zeneaka­démián folytatta tanulmányait. 1995-ben elnyerte a plovdivi nem­zetközi ifjúsági fesztivál különdíját, két évvel később első helyezett lett a Valasské Mezirící-i nemzetközi cimbalomversenyen. Jelenleg a kortárszenei előadók Hollandiában sorra kerülő nemzetközi ver­senyére készül, miközben rendszeresen koncertezik idehaza és kül­földön. Komáromi Júlia (csembaló) kórusvezénylést és zeneelméletet ta­nult a Miskolci Konzervatóriumon, majd a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián. Jelenleg ugyanott Ratkó Ágnes csembalóművész növendéke, emellett egyházzenei tanulmányokat folytat Dobszay László osztályában. Gyakran szerepel Magyarországon és külföl­dön a Liszt Ferenc Akadémia kóruskarnagyaként. SZÍNHÁZ __________________POZSONY__________________ SZ LOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Tosca 19 HVIEZDOSLAV SZÍN­HÁZ: A windsori víg nők 19 KIS SZÍNPAD: Az oroszlán télen 19 KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: Káin és Ábel 19 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: A kölyök 10.30 NYITRA ANDREJ BAGAR SZÍNHÁZ: Csipkerózsika 10 TATABÁNYA JÁSZAI MARI SZÍNHÁZ: Rómeó és Júlia 15 MOZI POZSONY HVIEZDA: Az utálatos após (amerikai) 15.45, 18, 20.30 OBZOR: Árnyék nélkül (amerikai) 15.30, 18, 20.30 MLADOSÍ: A kupa (bhutáni-ausztrál) 15.30,17.30,20 MUZEUM: Tűzijáték (japán) 20 CHARLIE CENTRUM: A Grincs (amerikai) 17 Alvin Straight története (amerikai) 18.30, 20.30 Temetetlen múlt (amerikai) 17.15 Megszállottság (francia) 21 Űrcowboyok (amerikai) 19 Tájkép (szlovák) 18 A nagy zabálás (francia) 20 KASSA CAPITOL: Acid House (amerikai) 15.45, 18, 20 ÚSMEV: Az utálatos após (amerikai) 16, 18, 20 IMPULZ: Múmia (amerikai) 16.15,19.15 DRUZBA: Halálsoron (amerikai) 16.15,19.30 TATRA: Frekvencia (amerikai) 15.30,17.45, 20 DÉL-SZLOVÁKIA ROZSNYÓ - PANORÁMA: U-571 (amerikai) 16.30, 19 LÉVA - JUNIOR: Cool túra (amerikai) 16.30, 19 GALÁNTA - VMK: Temetetlen múlt (amerikai) 19 KÖNYVISMERTETŐ Négy évtizede aktuális A középkor végi haláltánc forgata­gában gyakorta ott szaporázza lépteit a királyok, egyháznagyok, polgárok és a nép fiai oldalán egy klerikus is, aki nem tévesztendő össze a szerzetesekkel vagy a pa­pokkal. Ez a klerikus egy sajátos réteget képvisel a középkori Nyu­gaton: az értelmiséget. Ez az értel­miségi először a kora középkorban ad hírt magáról, pályafutása a 12. századi városi iskolákban ível ma­gasra, majd a 13. századtól kezdve diadalmasan birtokba veszi az egyetemeket. Mestersége a gon­dolkodás és gondolatai tanítása. Szorosan összekapcsolni az egyéni elmélkedést az eredmények okta­tásával - ez a középkori értelmisé­gi jellemzője. A jelenkort kivéve talán soha nem voltak annyira tiszták e hivatás körvonalai, öntu­data sohasem volt olyan fejlett, mint a középkorban. Jacques Le Goff Az értelmiség a középkorban c. tanulmánya negyvennégy évvel ezelőtt jelent meg először, de mint maga a szerző írja előszavában, „a középkori tudományos és egyete­mi világ itt bemutatott felfogásá­nak lényege nem évült el. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy e könyv központi gondolatát 1957 óta egyre inkább elfogadták és gazdagították. Giovanni Santini a modenai egye­temről írt kiváló tanulmányában 1957-es könyvemre hivatkozva ta­lálóbban fogalmazott, mint én magam: »Az értelmiségi születése előfeltételezi a városi munkameg­osztást, ahogy az egyetem létre­jötte is megkíván egy közös kultu­rális környezetet.« Munkamegosz­tás, város, új intézmények, az egész kereszténység számára kö­zös kulturális tér, mely nem esik többé áldozatul a kora középkor földrajzi és politikai megosztott­ságának: ezek a nyugati keresz­ténység új értelmiségi terepének legfőbb vonásai.” Jacques Le Goff: Az értelmiség a középkorban Osiris Zsebkönyvtár, 2000 A világhírű olasz rendezőpáros, Paolo és Vittorio Taviani nem először merített ihletet Lev Tolsztoj műveiből Feltámadás olasz módra Paolo és Vittorio Taviani a film két szereplőjével. (Kardhordó Richárd felvétele) Lehet úgy is játszani egy filmben, hogy a szereplők­nek fogalmuk sincs, mit for­gatnak. Különösen ha tö­megjelenetekben felvillanó statisztákról van szó. Az idén mutatják be az olasz Taviani fivérek új filmjét, a Feltámadást. Számos jelene­tét Pozsony környékén vet­ték fel, itteni statisztákkal. A forgatás részleteiről Archleb Gály Tamarát faggattuk. VOJTEK KATALIN Eredeti foglalkozásodat tekintve művészettörténész vagy, ma­gyar és szlovák novellákat, ver­seket írsz, köteted jelent meg, a Kultúrny zivot szerkesztőjeként dolgozol. Hogyan csöppentél a Taviani-film forgatásába? Csak nemrég lettem a Kultúrny zivot szerkesztője, tavaly még munkanélküli voltam, így kapóra jött, amikor egyik ismerősöm felhí­vott és megkérdezte, nincs-e ked­vem statisztálni egy filmben. Igent mondtam, mert érdekelt a dolog. Elmentem a válogatásra, ahol ki­töltettek velem egy nyomtatványt. A külsőmre vonatkozó minden adatot be kellett írnom: magasság, testsúly, haj- és szemszín, még a ci­pőm számára is kíváncsiak voltak, meg arra, tudok-e énekelni, tán­colni, hangszeren játszani. A ren­dezőpáros munkatársai jó típusis­merőknek bizonyultak: biztos szemmel választották ki a szláv tí­pusokat, nekik orosz viseletbe kel­A vöröskői vár pincéiben rendezték be a börtönt és a kórházat. lett beöltözniük. Én csak az első forgatás helyszínén, a récsei vasút­állomáson tudtam meg, mi leszek: Szibériába deportált politikai fo­goly. A köztörvényes elítélteket játszó statiszták durva lenvászon- ruhát, ormótlan lábbelit kaptak, én szecessziós kosztümöt, elegáns kalapot - és persze, bilincset. Tudtad, milyen filmet forgattok? Menet közben tudtam meg, de azt hiszem, a legtöbb statisztának fo­galma sem volt, hol, mikor játszódik le és miről szól Tolsztoj regénye. A forgatáson sem derült ki sok az asz- szisztensek utasításaiból: „Tizenket- ten álljanak balra, húszán jobbra, és halkan beszélgessenek!” Á vöröskői vár pincéjében rendezték be a kór­házat és a börtönt. A „látogatóknak” meghagyták, kiabáljanak a rács mö­gött tolongó „foglyoknak”, mintha közölni akarnának velük valamit. Mindegy, milyen nyelven teszik, úgyis szinkronizálva lesz. Az egyik statiszta, egy hajléktalan roma, akit ügyesen kaukázusinak maszkíroz­tak, ezt kiabálta mellettem: „Gyere már közelebb, hoztam neked ba­nánt meg mandarint!” Hogy zajlott a forgatás? Reggel hatkor indultunk autó­busszal a helyszínre, de mire beöl­töztették, kisminkelték az egész társaságot, már kilenc felé járt. Ki­lenckor keződött a munka, egész nap kint forgattunk. Amikor még meleg volt az idő, azt kellett ját­szanunk, hogy hideg van, fázunk, és fordítva. Szinte vacogtunk a hi­deg szélben, a sminkesek pedig szprével verejtéket fújtak az ar­cunkra. Talán hogy jobban beleél­jük magunkat a szerepünkbe, az ínséges oroszországi viszonyokba, naponta csak egyszer kaptunk me­leg ételt, amolyan rabkosztot: len­cse- vagy bablevest, vékony szelet nápolyit és egy darab banánt vagy almát. A vöröskői vár pincéiben nagyon hideg volt, ott meleg teát is kaptunk. A gőzölgő termoszokban szállított presszókávéból viszont nem ihattunk, pedig jólesett volna, mert nagyon fárasztó volt a forga­tás. Az csak a stábnak jár - mond­ták. Erre - stílusosan, hiszen fog­lyokat játszottunk - fogolylázadást szerveztem. „Kint ácsorgunk órá­kig a hideg szélben, meleg ételt csak egyszer eszünk, keveset fizet­nek. Ezt valahogy elviseljük, de ra­gaszkodunk a kávéhoz” - mond­tam a „rabok” szóvivőjeként. Elő­ször nagyon foghegyről tárgyaltak velünk, de később belátták, hogy száz statisztát nem könnyű egyha­mar összeverbuválni. Így aztán kaptunk kávét, és ha nem volt ránk szükség, beülhettünk egy terembe. Milyen benyomást tettek rád a Taviani fivérek? Mindnyájan csodáltuk őket, ők voltak azok, akik a legkevesebbet beszéltek és a legtöbbet dolgoztak. Kedvesek, rokonszenvesek voltak és rendkívül udvariasak, a statisz­táknak is előre köszöntek, áradt belőlük a munka és az ember irán­ti tisztelet. Mindketten hetven év körüliek, de reggeltől estig ott ül­tek a kameráknál, irányították a felvételeket, miközben gyakran rögtönöztek és sokszor megismé­teltettek egy-egy jelenetet. A fil­mezés amolyan családi vállalko­zásnak tűnt, mert a két Tavianiné és az egyik Taviani lány is ott dol­gozott a stábban. Hol a beállítá­soknál, hol az öltöztetésnél segéd­keztek, mindig épp ott, ahol szük­ség volt rájuk. Mindnyájan alapo­san kivették a részüket a munká­ból. A műszaki gárda, a díszlete- zők és a kellékesek is remek mun­kát végeztek, mire reggel elkezdő­dött a forgatás, már minden a he­lyén volt. Taviani olasz, francia és német színészekre bízta a főszere­peket, akik angolul mondták a szö­veget. Ők is kedvesek voltak, csak a Kátyát alakító olasz színésznő vi­selkedett elkényeztetett prima­donnaként. A rendezőpáros jobb­keze egy hetven év körüli olasz hölgy volt, iszonyú munkabírással és olyan hanggal, mint egy zupás őrmester. A legapróbb részletre is odafigyelt, egy légy nem röppen­hetett át úgy, hogy észre ne vette volna. Roppant energikus volt, de nem csoda, vagy száz statiszta mozgását kellett irányítania. Mi tetszett a legjobban? Az, hogy az olasz filmeseknek mindenre volt valami szerük. A kórházi jelenetben kisgyerekek is A Taviani fivérek a sta­tisztáknak is előre kö­szöntek. szerepeltek; volt, akit közülük va­ras fejűre maszkíroztak, volt, akit műherpeszekkel csúfítottak el. Az egyik kisfiú orra alá műtaknyot ra­gasztottak, így kellett járnia egész nap, ami elég kellemetlen lehetett, mert az ilyen ^ragasztott dolgok - beleértve a műbajuszt, -szakállt is - egy idő után viszketni kezdenek. No meg leválnak, meglazulnak. Szerencsére mindig kéznél volt a joviális olasz maszkmester a mun­katársaival, akik azonnal segítet­tek a bajon. De nemcsak a maszk­mesterek álltak állandó készenlét­ben, hanem a kellékesek, paróka­fodrászok, öltöztetők is. Az utóbbi­ak tűvel, cérnával, ollóval felsze­relve, hogy amint elpattan egy ka­pocs, leesik egy gomb, felvarrhas- sák. A kellékesek munkáját a po­zsonyi Ferencesek temploma előtt forgatott jelenetben élveztem. Há­lóval összefogdostak egy sereg ga­lambot, és pontosan időzítve kien­gedték őket. De ami a legjobban megfogott, az Tavianiék atmoszfé- rateremtó képessége volt; ahogy a récsei állomásból emberektől nyüzsgő, hamisítatlan múlt száza­di orosz vasúti peront varázsoltak, vagy Pozsony egyik belvárosi teré­ből moszkvai utcarészletet. Milyen emberekből verbuválód­tak a statiszták? A legkülönbözőkból. Nagyon hete­rogén társaság gyűlt össze, volt ott analfabéta roma hajéktalantól kezdve a munkanélküli értelmisé­giig minden, fiatalok, öregek, kö­zépkorúak vegyesen. Az egyik idős férfiról, aki foglyot játszott, kide­rült, hogy jó pár évig valóban fo­goly volt, politikai okokból került börtönbe. Azt hiszem, olyanok je­lentkeznek statisztának, akik sze­retnek játszani, szeretnek embe­rekkel találkozni. Meg persze a pénztelen munkanélküliek, akik­nek jól jön a napi ötszáz korona. Ennyit adtak, de ha nem egész nap­ra, hanem csak néhány órára volt ránk szükség, jóval kevesebbet. Mikor mutatják be nálunk a Taviani fivérek rendezte Feltá­madást? Úgy tudom, hogy még most, a téli hónapokban Túrócszentmárton- ban készül forgatni a stáb, ha lesz elég hó a „hamisítatlan” orosz téli tájak megjelenítéséhez. Tavianiék- nak megtetszhetett az ottani kör­nyék, mert mielőtt Pozsonyba jöt­tek, előzőleg ott forgattak. Ha a terveknek megfelelő időpontban elkészül, még az idén nyáron mű­sorára tűzi a Feltámadást a szlovák televízió, ez ugyanis többrészes tévéfilm. A könyv megjelenésének időzítése főhajtás a szlovákiai magyar oktatási nyelvű iskolák ötvenéves jubileuma előtt Gondolatok óvodáról, iskoláról, egyetemről NOVAK KATALIN A Lilium Aurum kiadásában Duna- szerdahelyen tavaly jelent meg L. Erdélyi Margit Iskolai gond/olat/- ok című könyve. A három fejezetbe tagolt pedagó­giai-pszichológiai, nyelvi-irodalmi és módszertani, valamint oktatás- szervezéssel kapcsolatos írások mindegyike magán hordja az el­méleti megalapozottság és a gya­korlati célzatosság jegyét. A téma­körök sokszínűségében saját gond­jaira lelhet az óvónő, az alap- és középiskolai pedagógus és az egyetemi oktató egyaránt. Külö­nös figyelmet érdemel ebből a szempontból a módszertani kérdé­sekkel foglalkozó első fejezet. Hé­zagpótló a szlovákiai magyar pe­dagógiai gyakorlatban az óvodai anyanyelvi és irodalmi neveléssel, az óvónőképző magyartanári munkájával kapcsolatos metodikai szempontok leírása. Kételyek, pró­bálkozások, eredmények sorjáz­nak egymás mellett az iskola szub­jektív és objektív életanyagával teli írásokban. A szerző behatárolható elvrend­szerben szerkesztette írásait, egyik tengelyként az anyanyelv ápolását, (ön)nevelő hatását hangsúlyozva, másik tengelyként az irodalomta- nulás/olvasás, (ön)művelő értékeit világítva meg. Ugyanolyan elvi vo­nalként fogható fel az elméleti tu­dásanyaggal egyidejűleg érvénye­sített didaktikai megközelítés is, amely a partneri, oldott, játékos együttműködésre helyezi a hang­súlyt, javarészt a drámapedagógu­si magatartás kritériumait elfogad­va. A szakkönyvek recenziói az is­meretszerzés progresszív támaszai lehetnek, mert a szerző igényes szempontok alapján válogatott. A harmadik fejezet (Óvoda - iskola - egyetem) látszólag nagy téma­kört fog be. Valójában az elhivatott tanárember életanyagából adódó reflexiók, tapasztalatok, küzdel­mek és eredmények összehangolt sora jelenik meg az írásokban, amelyek elsősorban oktatás- és ne­velésszervezési kérdéseket boncol­gatnak felelős hozzáállással, nagy tájékozottsággal. A feldolgozott anyag hitelességét erősíti a terve­zeti stádiumok és a végső effektu­sok egymás mellé sorakoztatása, valamint a sok jelzésszerű infor­máció.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents