Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

2001-01-04 / 3. szám, csütörtök

V

Kultúra

ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 4.

Egyházi kincsek kiállítása

Miskolc. Féltve őrzött egyházi kincseket felvonultató kiállítást láthat a közönség március végéig Miskolcon, a Herman Ottó Múzeum papszeri épületében. A kiállítás címe: Regio et Religio, alcíme: Népek, kultúrák, egyházak Északkelet-Magyarországon. Kárpáti László, a múzeum történésze rendezte a magyar államiság és a kereszténység felvételének millenniuma alkalmából a kiállítást, amelyen a római katolikus, az evangélikus, a református, az orthodox és a görög katolikus egyház saját gyűjteményeiben lévő, több évszázados értékes tárgyakat, relikviákat, festményeket, dokumentumokat tekinthet meg a látogató. A kincsek többsége Abaúj-Torna, Zemplén, Gömör és Kishont vármegye, illetve a térségben élő magyar, szlovén és ruszin keresztény gyülekezetektől, templomaikból, gyűjteményeikből származik. (MTI)

JÓKAI NAPOK-FELHÍVÁS

A Pódium Színházi Társaság, Komárom városa és a Csemadok Országos Tanácsa meghirdetik a XXXVIII. Jókai Napokat, melyre 2001. június 17-től június 21-ig kerül sor. Azok a csoportok, amelyek szeretnének részt venni a Jókai Napokon, a jelentkezési lapokat 2001. február 28-ig küldhetik el az alábbi címre: Pódium Színházi Társaság, Hradná 1., 945 01 Komárno. A fesztivállal kapcsolatos további információk a 0905/517601-es telefonszámon kaphatók. A Jókai Napokra benevezett csoportok kiválogatása 2001. február közepétől március 15-ig tart.

SZÍNHÁZ

__________________POZSONY__________________

HV

IEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Tíz kicsi néger 19 KIS SZÍNPAD: Liliom 19

MOZI

POZSONY

HVIEZDA: Dínó (am.) 14 Az utálatos após (am.) 15.45, 18, 20.30 MLADOST: A kupa (bhutáni-ausztr.) 15.30, 17.30 Három szín: fehér (lengy.-fr.) 20 CHARLIE CENTRUM: A Grincs (am.) 17 Alvin Straight története (amerikai) 18.30, 20.30 Temetetlen múlt (am.) 17.15 Megszállottság (fr.) 21 Űrcowboyok (am.) 19 Tájkép (szí.) 18 Eső előtt (angol-fr.-mac.) 20 Rózsaszín álmok (szí.) 19.30

KASSA

CAPITOL: Acid House (am.) 15.45,18,20 ÚSMEV: Az utálatos após (am.) 16,18,20IMPULZ: Múmia (am.) 16.15,19.15 DRUZBA: Dínó (am.) 15.30 Frekvencia (am. ) 17.45, 20 TATRA: A kilencedik kapu (am.) 15.30,17.45,20

DÉL-SZLOVÁKIA

ROZSNYÓ - PANORÁMA: Árnyék nélkül (am.) 17,19 LÉVA - JUNIOR: A kanári (cseh) 16.30,19.15

Január tizenegyedikétől új szlovák film a mozikban

Hana és fivérei

SITA-HÍR

Pozsony. A Hana és fivérei című, kedves, poétikus történettel mutatkozik be a közönségnek Vladimír Adásek elsőfilmes rendező, aki tavaly végzett a Pozsonyi Színművészeti Főiskola rendező szakán. Az alkotást január tizenegyedikétől vetítik a hazai mozikban. Adásek filmjének ünnepélyes bemutatója a tavaly decemberben zajlott II. Pozsonyi 'Nemzetközi Filmfesztiválon volt, az első- és másodfilmes rendezők versenyében.

A tragikomikus történet két síkon játszódik: a kabaréban és a film fiatal főhősének, Martinnak a családjában. Martint kétségek gyötrik saját magát és családját illetően is. A kabaré figurái látszólag más világban élnek, mint Martin szeleburdi

családja. A filmben nemcsak a szülőket, a nagynéniket, a nagybácsikat, a unokanővéreket és az unoka- bátyokat látjuk a kamaszfiú szemével, hanem a város lakóit is, azokat, akikkel nap mint nap találkozik. A film elsősorban a magányról szót, arról, hogy emberek között is magányosak lehetünk, ha nincs a közelünkben egy rokon lélek. A cselekmény kibontakozásához Hana Hegerová dalai is hozzájárulnak, az énekesnő ugyanis a történet szerint a család idősebb és fiatalabb tagjaihoz egyaránt közel áll.

Vladimír Adásek nemcsak rendezője a Hana és fivéreinek - ő írta a forgatókönyvet is. A kamera mögött Juraj Chlpík állt. A film zenéjét Ivan Cermák szerezte. A főbb szerepeket Martin Keder, Marta Zuchová, Lucia Hurajová, Patrícia Jariabková és Kassai Csongor alakítja.

Kassai Csongor, a film egyik szereplője (Prikler László felvétele)

Az analfabetizmus lehetséges határán ne csak az egyén „szívja a fogát". Szálljanak magukba a kultúra irányítói is

A kérdés: pénz vagy műveltség?

A könyvek drágulása akadályozza a könyvtárak állományának növekedését is. (Somogyi Tibor felvétele)

A háztartásokba egyre gyérebben csordogál a pénz, sokukba tartósan beköltözött a jövőtől való félelem. így nem csoda, hogy az egzisztenciális kérdések szorításában az irodalom, a zene és más művészeti ágak iránti érdeklődés erősen megcsappant.

KÖBÖLKÚTI VARGA JÓZSEF

Elanyagiasodott világunkban értékmérővé vált a mindenható pénz: megölve a művelődés szenvedélyét, kifakítva ábrándjainkat, eltompítva érzékeinket. Ady Endre ezt az állapotot iróniába mártott dühvei a következőképpen ábrázolja Vér és arany című költeményében: „Meghal minden és elmúlik minden, / A dics, a dal, a rang, a bér. / De él az arany és a vér.” Manapság a családok csaknem egyharmadában a legnyomasztóbb gond a túlélés, a megkapaszkodás a „semmi ág-bogán”. Egyáltalán nem meglepő, sőt inkább tipikus, hogy ma már alig megyünk színházba, múzeumba, galériába, könyveket csak néhanapján (ajándékozás címén) vásárolunk, mert minden mértéktelenül drága, s nem igazodik a pénztárcánkhoz. Pedig a könyvesboltokban csodásán csábító könyvek hívogatnak: vadonatúj vászon- és bőrkötésű világirodalmi művek, magyar írók meg-megismételt kiadásai, életműsorozatai. Ilyenkor a könyvszerető ember lelke mélyén ádáz csatát vív önmagával, lapos erszényében keresgél, de aztán belenyugodva a változtathatatlanba, lemond a könyvről, mert szorítja az élet ezernyi apró-cseprő mindennapi gondja. A könyv tehát egyik napról a másikra luxuscikké vált, amelyet keményen meg kell fizetni, akár a személygépkocsit, magánvillát, vagy éppen egy előkelő farsangi bált.

Érdemes lenne statisztikai kimutatást végezni, mennyi könyvesboltot ért csőd ez alatt az utolsó öt esztendő alatt, vagy hányán tengődnek még ma is nehéz anyagi feltételek között. Elszántnak és megszállottnak kell lennie annak, aki a könyvkereskedői szakmára adja a fejét.

A médiákban gyakran hallható, hogy a világ a műveltségi szint tekintetében fokozatosan degradálódik, hiszen az UNESCO által felbecsült potenciális analfabéták száma (újságolvasásra, tévénézésre vagy rádióhallgatásra berendezkedett emberek) jelenleg csaknem százmillió, és ez a szám rohamosan emelkedik. Ők azok, akik olvasási szándékkal évente egyetlen könyvet sem vesznek a kezükbe. Különösen nyomasztó, hogy ez a veszélyes elértéktelenedési tendencia már a pedagógusok körében is tapasztalható.

Ma már alig megyünk színházba, múzeumba, galériába.

A könyvek drágulása akadályozza a könyvtárak állományának növekedését is. Természetszerű, hogy a kormány „pénzátutalási hierarchiájában” a kultúra gyakran az utolsó helyen szerepel a településfejlesztési, foglalkoztatási és egyéb gondok mellett.

A külföldi könyv- és folyóiratbehozatal csaknem teljes megbénulása rendkívüli módon leapasztja a tudományos-technikai civilizáció lehetőségeit, s növeli a periferikusságot, a provincializmust. Pénzhiány miatt az utóbbi időben a középkelet-európai nemzetek kiadványai majdnem teljesen hiányoznak, hogy a nyugat-európai vagy a tengerentúli kiadványokról már ne is beszéljünk. Egy kézenfekvő példa. Próbálja csak meg az irodalomtörténész bizonyos szempontok alapján feldolgozni például Kodolányi János életművét! Próbálkozása eleve kudarcra van ítélve. A központi könyvtárakból ugyanis hiányzik Kodolányi műveinek döntő hányada, miként a forrásmunkák legalább kilencven százaléka is.

Az Egyetemi Könyvtárnak persze illene reprezentatív jellegűnek lennie. És most ne beszéljünk a magyar irodalom művelőinek (íróknak, költőknek) előfordulási arányszámairól, mert a kimutatás esetleg lehangoló lenne, hanem vizsgáljuk meg pár gondolat erejéig a katalógusok tükrében a szlovák irodalom jeleseinek irodalmi kiadványait. Érdekes, hogy szinte valamennyi írói életmű „csonka”, tudniillik egy-egy darabja hiányzik a katalógusokból. Elég itt csak Andrej Chudobára, Rudolf Slobo- dára, Anton Hykischre, Ján Johanidesre, vagy akár Dusán Mitanára utalni... Mitana eddigi életművéből az Egyetemi Könyvtárban teljesen hiányzik a Kutyanapok (1970), a Küszöbön (1987), az Elveszett szerző keresése (1991) meg a Szlovák póker (1993). A Patagónia (1972), az Éjszakai hírek (1976) és A játék vége (1984) mindössze egyetlen kölcsönözhető példányban található, s mivel legtöbbször mások is olvassák, bizony a szerencsés véletlen közrejátszá- sára van szükség, hogy legalább fél éven belül sikerüljön megkaparintani a keresett művet.

Nos, a könyvelosztás bizony - enyhén szólva - csikorogva működik. Szakadéknyi űr.tátong a kiadvány megjelenése és elosztása közt. S ha még ehhez hozzávesszük a kiadott könyvek darabszámát (nemegyszer mindössze ötszáz példány), akkor már igazán nem csodálkozhatunk, hogy a könyvtárakba nem, vagy alig jutnak el a kiadványok...

A félelmetes analfabetizmus lehetséges határán szükségszerűen el kell gondolkodni ezekről a kérdésekről. De ne csak az egyén „szívja a fogát”. Szálljanak magukba a kultúra irányítói is.

Negyven esztendeje halt meg Roth Gyula, a magyar erdészeti felsőoktatás és tudományos kutatás nesztora

Fáradhatatlanul hirdette az új at, a j óbbat

CSÁKY KÁROLY

Roth Gyula Kossuth-díjas egyetemi tanár és szakíró, „a magyar erdészeti felsőoktatás és tudományos kutatás nesztora” negyven éve, 1961. január 7-én hunyt el Sopronban. Az országhatárokon túl is elismert professzor, a Selmecbányái akadémia egykori diákja és tanára ugyanebből a városból indult, egy itteni iparos családban született 1873. szeptember 26-án. Miután helyben az érettségit is megszerezte, a Selmecbányái Erdészeti Akadémia hallgatója lett. Tanulmányait 1896-ban fejezte be kiváló eredménnyel. Egy ideig gyakornokként dolgozott a lugosi erdőigazgatóságon, miközben kitüntetéses oklevelet szerzett 1898- ban Budapesten. 1900-ban a görgényszentimrei szakiskolában oktatott. Innen 1904-ben Vadas Jenő ösztönzésére Selmecbányára került az erdészeti kísérleti állomás központjába. Ekkor alkalma nyílott az utazásra, s megismerkedhetett Európa több hasonló intézetével.

1907-ben már erdőműveléstani gyakorlatokat vezetett a főiskolán, illetve az erdészeti kísérletek elnevezésű tantárgyat oktatta. Ugyancsak ő volt az első, aki az akkori Magyarországon felhívta a szakemberek figyelmét a „szálaló erdőre”. (Magyar Pál: Dr. Roth Gyula.

Az Erdő, 1961/3.85.1.) 1911-ben főerdőmérnökké és kísérletügyi adjunktussá nevezték ki, 1917-ben pedig erdőtanácsos lett. Nemzetközi kongresszusokon tartott előadásokat Németországban, Belgiumban és Franciaországban. A nemzetközi szaktekintély 1929- ben alelnöke, 1932-ben elnöke, később örökös díszelnöke volt az erdészeti kutatóintézetek nemzetközi uniójának. „Elsősorban az erdőművelés kérdéseivel foglalkozott. Külföldi fafajokat honosított meg. Új faosztályozási és szálalási eljárásokat dolgozott ki.” (Magyar Életrajzi Lexikon. Kenyeres Ágnes, főszerk.: Budapest, 1969. 538. 1.) Már Selmecbányán tanulmányozta az erdőállományok ápolását, a természetes és mesterséges felújítás különböző rendszereit. Foglalkozott vetőmagvizsgálattal, vadtenyésztéssel és a vadkárok elleni védekezéssel. Gyakorlati kérdésekkel foglalkozó írásai már ekkor megjelentek az Erdészeti Kísérletek és az Erdészeti Lapok hasábjain. (Zsámboki László, szerk: A selmeci akadémia oktatóinak lexikona. Miskolc, 1983. 288.1.) 1919-ben a kutatóintézettel és a főiskolával együtt Roth Gyula is Sopronba került. Elsősorban ő harcolta ki, hogy „az első világháború végén hajléktalanná vált Selmecbányái bánya- és erdőmérnöki főiskola Sopronban kapott második

otthont, ami a továbbiakban aztán a messze jövőre kiható eredménynek bizonyult.” (Magyar, 1961. 82.1.) Sopronban Roth tanszékvezető tanár lett, átvette a kísérleti állomás vezetését is, s 1926-ban újraindította az Erdészeti Kísérletek című szakfolyóiratot. Roth mint kiváló elméleti és gyakorlati szakember „nemcsak felismeri a korszerű állományápolás hatalmas erdő- és közigazgatási jelentőségét, hanem minden erejét az ügy szolgálatába állítva törekszik annak mind elméleti, mind gyakorlati megoldására”. Mint egyik

Roth Gyula (1873-1961)

életrajzírója hangsúlyozza a továbbiakban: Roth Gyula „szóban és írásban fáradhatatlanul hirdette az újat, a jobbat, a természetesebbet, a több gondot, tudást és fáradságot, kiadást igénylő, de végeredményben többet, jobbat, értékesebbet ígérő, biztosabb alapokon álló, a jövőt is szem előtt tartó gazdálkodást.” (Magyar, 961. 85.1.)

A külföldi fafajok honosításával foglalkozva Roth már az első világháború előtt arborétumot létesített Selmecbányán és Szabódon, a háború után pedig a gödöllőit fejlesztette tovább. Szakirodalmi munkássága is egyre inkább kibontakozott. Több száz tanulmánya jelent meg hazai és külföldi lapokban. Megírta fő művét, a háromkötetes Erdőműveléstant, melynek első két kötete - az Alapvető rész és az Alkalmazott rész - 1935-ben, a harmadik, a Magyar erdőművelés különleges feladatai pedig 1953- ban jelent meg.

A soproni Erdészeti és Faipari Szakközépiskola névadójának „egyik legmaradandóbb vonása volt a diákokkal való szoros, baráti kapcsolata”. Ennek is köszönhető, hogy „a tudás példaképeként él a magyar erdészek emlékezetében”. (Kotlár Károly: Roth Gyula. Magyar Agrártörténeti Életrajzok. Szerk.: Dr. Für Lajos-Dr. Pintér János. Budapest, 1989. 84.1.)