Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

2001-01-30 / 24. szám, kedd

Mai mellékletünk: REIT VÉNYSZIGET I1 y I, rffitrmiffln l ♦ Keresztrejtvények ♦ Fejtörők ♦ Gyerkőcöknek A sikeres megfejtők között ajándékokat sorsolunk ki. Állandóan nő a férfi London. Egy angol férfi 31 éves kora el­lenére még mindig nő. Bár már most is 2 méter és 20 centi magas, megállíthatat­lanul nő tovább, évente két és fél centi­métert. Az orvosok tanácstalanok, még azt sem tudják megjósolni, hol a „pla­fon” - mármint a „nagy ember” növeke­désének vége. A férfi valamiféle növeke­dési betegségben szenved, amely kezel­hetetlen. Csak 11 évesen kezdett nőni: két év alatt 56 centimétert, ami kétsze­rese a normálisnak. (PAN) Kedd, 2001. január 30. www.ujszo.com Ára 9 korona (előfizetőknek 8 korona) 54. évfolyam, 24. szám Csak két intézmény számlázta ki az információkérést Nem minden hivatal informál Lábadozik az igazságügyi miniszter. Ján Carnogursky tegnap kijelentette, sem egészségi állapota, sem a de­cemberi autóbaleset nem indokolja lemondását. Bár a két emberéletet követelő balesetet a kormánykocsi okoz­ta, Carnogursky nem tartja magát felelősnek. A gépkocsivezető ellen már vádat emeltek, azonban az előírások szerint a miniszter ad utasítást a megkülönböztető fény- és hangjelzés használatára és a gyorsabb haladásra. (TA SR-felvétel) Az alaptörvény tervezetébe bekerült az ombudsman intézményének létrehozása is Kezdődik az alkotmánymódosító ülés ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ VÉLEMÉNY Új remény Davosban A sikertelen tőkecsalogató próbálkozásokat már nem in­dokolhatjuk azzal, hogy a külföldnek nincs irántunk bi­zalma. A külföldi beruházó­nak pénze is van, meg szeret­ne is itt letelepedni, de az esetek jó részében sokször banális akadályok miatt mond le itteni beruházási szándékáról. 2. oldal KÜLPOLITIKA Meglékelt paktum A közeljövőben mindenkép­pen az összes cseh politikai pártnak tárgyalóasztalhoz kell ülnie, hogy kidolgozzák és elfogadják az új választási törvényt. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy az alkot­mánybírósági döntés után nincs hatályos választási tör­vény, tehát idő előtti válasz­tásoktól a kisebbségi szociál­demokrata kormánynak nem kell félnie. 2. oldal HÁTTÉR Pánikra igazán nincs ok Kizárólag hazai marhahúst árusítunk! - ilyen és ehhez hasonló feliratok jelentek meg a hentesüzletekben. Az ok: egyes körzetekben a BSE- járvány veszélyének hírére je­lentősen visszaesett az amúgy is alacsony marhahús­fogyasztás. Néhány iskolában azt követelték a szülők, hogy vegyék le a marhahúst az ebédlők étlapjáról. A szlová­kiai szakhatóságok szerint a pánik - legalábbis nálunk - indokolatlan. 5. oldal Mit eszik a gyerek? Erősen felhős, borult ég, az ország nagy részén havazás, az alacsonyabban fekvő terü­leteken eső vagy havas eső várható. A nappali hőmérsék­let -2 és 2 fok között, Közép- és Kelet-Szlovákia déli terüle­tein 2 és 5 fok között alakul. 3. oldal 8 588001 690014 Pozsony. Januárban köze­pén több állami és kerületi hivatalnál magánszemély­ként érdeklődtünk azzal a céllal, hogy kiderítsük, mennyire sikerül megvalósí­tani a gyakorlatban az év elején életbe lépett informá­ciókhoz való szabad hozzá­férhetőségről szóló tör­vényt. LELKES ZOLTÁN A törvény szerint a kért informáci­ókat tíz napon belül kell eljuttatni az érdeklődőhöz. A pénzügymi­nisztérium információs osztályától Brigita Schmögnerová miniszter tavalyi külföldi útjairól, a kor­mányhivatalban pedig a parla­mentbe beterjesztett múlt évi tör­vénymódosítások listájáról kér­tünk írásos felvilágosítást, amit öt napon belül meg is kaptunk. A Nyitrai, a Besztercebányai, a Po­zsonyi és a Kassai Kerületi Hivatal­ban arról érdeklődtünk, milyen beruházásokat hagytak jóvá, és mennyi pénzt áldoztak tavaly a ke­rület egyes városaiban a szociális szférára, az oktatásra és az egész­ségügyre. Ugyanezt megkérdeztük a helyi városi hivatalokban is. A pénzügyminisztérium, a kerületi hivatalok, valamint Aranyosma­Pozsony. Az MKP koalíciós partne­rei nem látnak okot arra, hogy az SNS-szel tárgyaljanak az alkot­mánymódosításról, ahogy azt An­na Malfková ajánlotta. - Az SNS ja­vaslata mögött nem az alkotmány- módosítás támogatásának valódi szándéka áll, hanem saját politikai érdekeinek népszerűsítése mondta Ivan Simko, az SDKÚ fő­titkára, aki szerint a Malíkovával való tárgyalás megkérdőjelezné a kormánypolitika nyugatorientált­ságát. Hasonlóan vélekedik az SDL is. A baloldaliak számára az a lé­nyeges, hogy az alkotmánymódo­sítást valamennyi kormánypárt tá­mogassa, ezért üdvözlik az MKP döntését. Ha a nemzetieknek való­ban fontos az ország további fejtö­rőt, Malacka, Szene, Losonc és Körmöcbánya városi hivatalai be­tartották a tíznapos határidőt. Amíg a Párkányi Városi Hivatalban magánszemélyként érdeklődtünk telefonon, többszöri átkapcsolás után azt közölték, nem adnak írá­sos dokumentációt. Miután az új törvényre hivatkoztunk, megígér­ték, a kért információt postán kül­dik el. A törvény megvalósításáról szóló cikksorozatunk első részé­nek megjelenése után bennünket hívtak fel Párkányból. Elnézésün­ket kérték, amiért nem álltak azonnal rendelkezésünkre, majd biztosítottak arról, hogy amint le­hetséges, elküldik a kimutatást. Pozsonyból és Nagytapolcsányból a mai napig nem kaptuk meg a kért adatokat. Az információszolgáltatásért a tör­vény értelmében ugyan fizetni kell, azonban mindössze két hely­ről, Losoncról és Aranyosmarótról számláztak az ügyintézésért. Az egyik hivataltól 39 koronás csekk érkezett, a másik utánvéttel küldte el a kért információt. A hivatalok próbaszerű ellenőrzé­sét a jövőben is folytatjuk, mitegy útmutatót adva az érdeklődni kí­vánó polgároknak, s megkapott adatok összegzése után hamaro­san azt is közöljük, mekkora befek­tetések jutottak az egyes régiók déli és északi városainak. dése, és támogatni szeretnék a mó­dosítást, ezt tárgyalás nélkül is megtehetik, hangsúlyozta Lubo- mír Andrassy alelnök. Az SOP részéről Pavol Hamzík ki­jelentette, nem lehet eleve feltéte­lekhez kötni egy tárgyalást, már­pedig a nemzetiek csak akkor haj­landók asztalhoz ülni, ha a koalí­ció elveti az MKP javaslatait. Ru­dolf Schuster államfő szerint a kormánypártok hibát követnének el, ha nem tárgyalnának az ellen­zékkel az alkotmánymódosításról, és üdvözölné, ha végül a HZDS is támogatná az alaptörvény módosí­tását. Csáky Pál kormányalelnök megje­gyezte, pikáns helyzet állna elő, ha az MKP támogatná, az SNS viszont nem szavazná meg a Szlovák Köz­társaság Alkotmányát, (tasr, sita) Pozsony. A parlament ma kezdő­dő 45. ülésének kétségkívül a leg­nagyobb figyelmet érdemlő napi­rendi pontja az alkotmánymódosí­tás lesz. Utolsó verzióját még 2000 májusában terjesztették a törvény- hozás elé, az első olvasatra június­ban került sor, a második olvasat azonban elmaradt. A módosítás előterjesztői - Ladislav Orosz, Pe­ter Kresák, Ivan Simko és Pavol Hrusovsky - a nemzetközi jog szempontjából azokat a változta­tásokat tartják jelentősnek, me­lyek Szlovákia integrációs ambíci­óihoz kötődnek, és az integráció­val kapcsolatos jogszabályok elfo­gadásának mechanizmusát érin­tik. A tervezetbe bekerült az állam- polgári jogok biztosának - om­budsman - intézménye is. Az al­kotmánymódosítás meghatározza a magasabb szintű területi egysé­geket, melyek a községekkel együtt az önkormányzati szervek pillérét képezik majd. Az egyik vál­toztatás értelmében a tartósan munkanélküliek munkáját a köz­ségek saját javukra használhatják fel az állami költségvetést terhelő igények nélkül. Az alkotmány pon­tosabban meghatározza a Szlovák Nemzeti Bank és az Állami Szám­vevőszék helyzetét. A módosító ja­vaslat érinti a képviselők mentelmi ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Bugár Béla kijelentette, nem rajta múlik, hogy ma este sor kerül-e a nevesítetlen földekről szóló egyezség aláírására. A koalí­ciós tanácson az MKP elnökének a párt országos tanácsa megbízásá­ból kellene aláírnia a múlt héten kelt megállapodást, amely a mi­niszterelnök által vezetett egyezte­jogáról rendelkező cikkelyt is, amelyről komoly vita várható. Ha elfogadják a változtatást, a hon­atya a törvényhozás előtt tett nyi­latkozatban lemondhat mandátu­máról. A bünetetését töltő képvise­lő mandátuma nem vész el, csak nem érvényesítik. Újdonságot je­lent az is, hogy ha a parlament nem egyezik bele a fegyelmi vagy büntetőeljárás megkezdésébe, vagy a fogságba vételbe, akkor er­re a képviselői mandátum gyakor­lása idején nem is kerülhet sor. Az ellenzéki képviselők és Stefan Harabin legfelsőbb bíró leginkább a bírói hatalmat és az alkotmány- bíróságot érintő módosítások ellen emeltek kifogásokat. Elsősorban a bírósági tanács létrehozása és jog­körei ellen vannak kifogásaik. A ma kezdőd ülésen az alkotmány módosításán kívül a képviselők megvitatják az adatvédelmi tör­tő tanácsban született. Az egyez­mény értelmében azok az állami tulajdonban lévő földek, amelye­ken közhasznú építkezések indul­nak, községi tulajdonba kerülné­nek. Bugár lapunknak elmondta: egyetért azokkal a harmadik szek­torbeli tüntetőkkel, akik a mai ta­nácskozás helyszínén nyilvánítják ki elégedetlenségüket a reformok akadozása miatt. - Komoly egyez­vényt, az ásványi olajok fogyasztási adójáról, a tévé- és rádiókészülék­használati díjról szóló jogszabályo­kat. Megvitatásra kerül az újságírók szindikátusa által kidolgozott mé­diatörvény tervezete is, melyet az előzetes értesülések szerint a koalí­ciós és ellenzéki képviselők egy­aránt támogatnak majd. A tervezet értelmében, ha a tömegtájékoztatá­si eszközök megbízható forrásra hi­vatkozva téves információt hoznak nyilvánosságra, a felelősség az in­formátort terheli. Az újságíróknak tehát joguk lesz a tévedésre. Az új törvény értelmében a károsult sze­mélynek joga lesz kommentár for­májában helyreigazítást kérni. A parlament február közepéig tartó ülésén feltehetően elfogadják az or­szág biztonsági stratégiáját, a sze­rencsejátékokról szóló törvényt, va­lamint a pártok kiadásait korlátozó jogszabályt is. (t, s) tetésre van szükség, a legmaga­sabb szinten, vagyis a pártelnökök és szakemberek szintjén. Felhívom a miniszterelnök figyelmét, hogy a dokumentumot alá kell írni. De is­métlem, ez nem rajtam múlik, ha­nem koalíciós partnereinken - mondta Bugár. A koalíciós partne­rek ma az alkotmánymódosítással és a közigazgatási reformmal is foglalkoznak, (jéel) MIÉRT VÁLASZTJUK A MAGYAR ISKOLÁT? Himmler György, a párkányi gimnázium történelem szakos tanára- Bennem és a feleségemben fel sem vetődött, hogy ne magyar iskolába írassuk a gyerekeket. Mi is magyar iskolába jártunk, magyar közösségben élünk, magyar tanárok vagyunk. De nem is ez a lényeg, hiszen füg­getlenül ettől is magyar iskolát választottunk volna. A magyar­ság fontos érték számunkra, másképp nem dönthettünk. Ki­zárólag a magyar iskola közve­títi azokat az értékeket, melyek alapján az emberben kialakul valamiféle magyarságtudat. Ez az, amit a magyar iskola a szlo­vákkal szemben pluszként nyújt. Nem igaz, hogy a magyar iskolában nem lehet megtanul­ni szlovákul, szaktudás szem­pontjából ugyanúgy fel kell ké­szítenie a gyerekeket. Én a ma­gyarságtudaton kívül nagyon jó alapokat kaptam az alap-, majd a középiskolában, melyekre le­hetett építeni, (sza) Elvetik Anna Malíková javaslatát a kormánypártok Nincs ok a tárgyalásra ÖSSZEFOGLALÓNK Kilencven szavazat kell Az alkotmány módosításához 90 képviselő támogatására van szük­ség, ami még egyáltalán nem biztosított. Az MKP garantálta a 15 vok- sot, Jozef Migas az SDL részéről a 22-őt, ám a baloldal részéről kér­déses Tuchyna szavazása. Az SDK és az SOP Migas házelnök megfo­galmazása szerint „többé-kevésbé” garantálta a voksokat. Azonban a kormánykoalíció csak 92 szavazattal bír, így elég néhány képviselő megingása. Migas kijelentette, tárgyal a független képviselőkkel és szeremé, ha az ellenzék is támogatná a tervezetet, (ú, SITA) A harmadik szektor képviselői tüntetni fognak a koalíciós tanácskozás idején Nem az MKP-n múlik az aláírás

Next

/
Thumbnails
Contents