Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
2001-01-29 / 23. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 29. Sportvilág Kokó a 12. menetben, Vitalij Klicsko pedig már az 1. percben kiütötte ellenfelét a müncheni ökölvívógálán Kovács István profi világbajnok „Egyáltalán nem gondoltam, hogy könnyen fogok nyerni" - mondta Kovács István (szemben) a szombati összecsapás után (Fotó: Dömötör Ede) München. Kovács Kokó István az első magyar profi ökölvívó világbajnok, miután a szombat esti WBO pehelysúlyú címmérkőzés 12. menetében kiütötte a dominikai Antonio Diazt. MTI-TUDÓSÍTÁS Több mint ezer magyar szurkoló - köztük Orbán Viktor miniszterelnök - buzdította a helyszínen Kovács Istvánt, akinek ellenfele lendületesen kezdett, de megütni nem nagyon tudta őt. A negyedik menetig kiegyenlített csata folyt a ring- ben, Kokó minimális előnyt tudott csak kiharcolni. Diazon látszott, hogy felkészült. Az összecsapás közepe felé egyre többet szabálytalankodott a dominikai, a hatodik menetben mélyütésért megintette őt az amerikai mérkőzésvezető. A hetedik menet újra a technikásabb Kovács Istváné volt, a nyolcadik szakaszban pedig egyértelművé vált: Diaz fárad. Kokó tovább növelte előnyét, és a hajrában már csak az volt a kérdés, kiüti-e riválisát. A11. menetben megtörtént az, amire a szurkolók áhítoztak: folyamatosan „Üsd ki!, Üsd ki!” rigmussal biztatták az egyre magabiztosabb Kokót, Diaz pedig a padlóra került. A gongszó ekkor még megmentette a dominikai öklözőt, de a befejezés előtt alig több mint egy perccel Kovács kiütötte őt, így első „Kokó megmutatta, akarattal és kitartással mindent el lehet érni.” alkalommal került magyar bokszoló derekára profi világbajnoki öv. Kovács István az eredményhirdetés után, még a ringben, megköszönte a lelkes közönség támogatását és kijelentette, nélkülük nem lett volna világbajnok.- Én egyáltalán nem gondoltam azt, hogy könnyen fogok nyerni. Diaz nagyon felkészült, rengeteget dolgozott. Ez volt pályafutásom eddigi legnehezebb mérkőzése. Örülök, hogy végül is fölényesen győztem. Arra nem számítottam, hogy kiütéssel ér véget a csata, mert nem igazán álltam bele az ütésekbe. Diaz többet mozgott, mint amennyire előzetesen számítottunk, és az elöl lévő keze mindig veszélyes volt. Ráadásul én is ottragadtam egy-egy ütés után. Nem voltam annyira jó formában, mint vártam, nem mindig értem el a bal kezemmel. A védekezésemmel nem volt gond, a támadásokkal néha igen. Ettől függetlenül végig vezettem. Ügy érzem, ha nem ütöm ki Diazt, akkor is nyerek. A mérkőzés során csak egyszer-két- szer került veszélybe a győzelmem. Nehéz volt, de egy címmérkőzésnek ilyennek kell lennie. Megkockáztatom, hogy fizikailag nagyobb kihívás volt, mint az olimpiai döntő. A győzelemmel nagy nyomás alól szabadultam fel. Egyelőre nem foglalkozom lehetséges ellenfeleimmel, pihenni szeretnék - mondta Kokó. A világ profi ökölvívásával legnagyobb mértékben foglalkozó hír- ügynökség, az amerikai AP a legteljesebb elismeréssel írt Kovács István világbajnoki győzelméről. Az AP nemzeti hősnek nevezte az első magyar profi világbajnokot, kiemelve, hogy az igazán nagy ütőerő hiánya ellenére Kokó mindig tudja, hogyan állítsa meg soros ellenfelét. A német DPA „12 menetes kriminek” jellemezte Kovács István és a dominikai Antonio Diaz összecsapását - „Kokó” megmutatta, hogy akarattal és kitartással mindent el lehet érni - mondta Orbán Viktor. Kovács István az Universum Box Promotion hatodik világbajnoka. A hamburgi csapat elégedett lehetett a müncheni gálával, mindössze a Vitalij Klicsko elleni nehézsúlyú mérkőzést hamar feladó Or- lin Norris sportszerűtlensége jelentett csalódást. ♦ Erdei Zsolt pontozással nyert - félnehézsúlyban - az amerikai Dennis McKinney ellen a négymenetes müncheni összecsapáson. „Madár” harmadik győzelmét siratta profi ringben. ♦ Alig egy percre volt szüksége Vitalij Klicskónak ahhoz, hogy legyőzze Orlin Norrist a Boksz Világ- szövetség (WBA) nehézsúlyú interkontinentális bajnoki címéért rendezett müncheni mérkőzésen. A 35 éves Norris ezalatt kétszer is padlóra került, noha Klicsko nem mért rá megrendítő erejű ütést. A szurkolók felháborodása érthető volt, méltán érezték becsapva magukat: tiltakozásul fütyültek, papírpoharakat dobáltak a ringbe ezzel is jelezve, szerintük Norris nem vette komolyan a mérkőzést. Vitalij Klicskón látszott, hogy nem tud igazán örülni az ölébe hullott címnek. A mérkőzésvezetőt okolja a botrányért Norris, akit kifütyült a közönség: - A bíró nem engedte, hogy folytassam - mentegette magát Norris, aki már az összecsapás 20. másodpercében látványosan elterült a ring közepén, majd fél perccel később végleg megadta magát ukrán ellenfelének. - Klicsko először valóban keményen eltalált, de amikor kiszámoltak, akkor csak a nyakamat érte egy egyébként is szabálytalan ütés.- Nagyon sajnálom a történteket. A nézők sok pénzt fizettek ezért a meccsért, méltán érezhetik becsapva magukat - mondta Hans-Peter Kohl, Klicsko mérkőzésszervezője. sporthíradó ♦ Tegnap játszották a jégkorong Extraliga 44. fordulójának mérkőzéseit: Zvolen-Kosice 4:0 (2:0, 1:0, 1:0), Martin-Slovan 2:4 (2:0, 0:2, 0:2), Skalica-Poprad 2:1 (0:0, 1:1, 1:0), Trencín-L. Mikulás 4:0 (0:0, 2:0,2:0). ♦ Budapesten bonyolították le a nemzeti teremlabdarúgó-bajnokság döntőjét - A-csoport: Vasas-Üjpest 6:1, Vasas-FTC 3:1, FTC-Újpest 3:1 (Pinte egy gólt lőtt); B-csoport: Du- naferr-Hévíz 5:2, Dunaferr-Debre- cen 2:1, Hévíz-Debrecen 5:1. A 3. helyért: FTC-Hévíz 3:2; finálé: Va- sas-Dunaferr3:l ♦ Befejeződtek a férfi kosárlabda Eb-selejtező csoportküzdelmei. Az A-csoportban Szlovákia-Svájc 58:62 (13:19,16:16,17:13,12:14), Anglia-Magyarország 59:52 (18:9, 13:15, 13:12, 15:16). A csoport végeredménye: 1. Horvátország 20, 2. Lettország 16, 3. Magyarország 15, 4. Anglia 15, 5. Svájc 14, 6. Szlovákia 10. Az első két válogatottjutott tovább. ♦ A brazil Adriano kilencmillió dollárért a Flamengo labdarúgócsapatától, az olasz Internaziona- léhoz szerződött. A 19 éves csatár az Ecuadorban zajló utánpótlás dél-amerikai bajnokságon öt ösz- szecsapáson négyszer volt eredményes. ♦ Király Hajnalka nyerte a budapesti női párbajtőr VK-versenyt, miután a döntőben 15:10-re győzött a német Imke Duplitzer ellen. ♦ A brit Mark Foster 21,13-mal férfi 50 gyorson, a kínai Huj Csi 2:19,25- tel női 200 mellen világcsúcsot állított fel a párizsi rövidpályás úszó Világ Kupa-versenyen. ♦ Negyvenegy Osnabrück-szurko- lót vettek őrizetbe a mönchengladbachi pályaudvaron a német labdarúgó Bundesliga másodosztályú meccse után. A 40 férfiből és egy nőből álló banda randalírozott és kirakatokat tört be. ♦ Két magyar női kézilabdacsapat tegnapi BL-mérkőzése: Bákkela- gets (norvég)-Ferencváros 23:21 (14:10), Győr-Ljubljana (szlovén) 21:21 (10:10). ♦ Lékó Péter döntetlenezett a hollandiai nemzetközi sakktorna zárófordulójában a bolgár Topalowal. Kaszparov is remizett Ananddal, így 9 ponttal végzett az élen. EURÓPAI FUTBALLKÖRKÉP ANGLIA. Angol Kupa, 4. forduló: Blackburn-Derby 0:0; Bristol City- Kingstonian 1:1; Crewe-Stckport 0:1 (továbbjutott a Stockport); Everton-Tranmere 0:3 (Tranmere); Leeds-FC Liverpool 0:2 (Liverpool); Q. P. Rangers-Arsenal 0:6 (Arsenal); Manchester City-Coventry 1:0 (M. City); Aston Villa-Leicester 1:2 (Leicester); Southampton- Sheffield Wdn. 3:1 (Southampton); Sunderland-Ipswich 1:0 (Sunderland); Wycombe-Wolverhampton 2:1 (Wycombe); Bolton-Scunthor- pe 5:1 (Bolton); Manchester Utd- West Ham 0:1 (West Ham). A 3. forduló megismételt mérkőzései: Dag. Red .-Charlton 0:1 - hosszabbítás után (Charlton); Notts County- Wimbledon 0:1- hosszabbítás után (Wimbledon). NÉMETORSZÁG. 19. forduló: Bre- men-1860 München 2:0, góllövők: 65. Ailton, 70. Pizzaro; SchalkeRostock 2:0, 4. Bohme, 66. Némec; Frankfurt-FC Köln 1:5, 63. Krysza- lowicz, ilL 12., 35., 40. Kurth, 28. (öngól) Kracht, 89. Arveladze; Frei- burg-Unterhaching 2:0,36. (öngól) H. Herzog, 55. Zeyer; Kaiserslau- tern-Wolfsburg 0:0; Bayem-Bo- chum 3:2,21., 89. Effenberg, 53. El- ber, ill. 41., 59. Bastürk; Dortmund -Cottbus 2:0, 65. Nerlinger, 66. Bo- bic. Levekusen-Stuttgart 4:0, Hamburg-Hertha 1:2. FRANCIAORSZÁG. 24. forduló: Auxerre-Guingamp 1:1, 51. (11- esből) D. Cisse, ill. 59. (11-esből) B. Rodriguez; Bordeaux-Marseille 3:0, 25. Dugarry, 45., 61. Battles; Lille—St. Etienne 4:1, 17., 19. Bakari, 33. Cygan, 59. F. D’Amico, ill. 20. Diawara; Lyon-Nantes 3:1, 17., 69. Dhorasoo, 59. Malb- ranque, ill. 54. Gillet; Paris SG- Lyon 1:0, 6. E. Cisse; Rennes-Basta 1:2, 59. chapuis, ill. 63. Lachuer, 84. Nee; Sedan-Metz 0:0; Strasbourg-Troyes 3:3, 13. Beye, 55. (11-esből) Bertin, 84. Haas, ill. 11. Boutal, 64., 83. Rothen; Toulouse-Monaco 2:1, 43., 60. Bonilla, ill. 2. Nonda. OLASZORSZÁG. 16. forduló: Bres- cia-AC Milan 1:1, 48. Hübner, ill. 26. Bierhoff; Fiorentina-Lazio 1:4, 81. (11-esből) Chiesa, ill. 33. Nedved, 57., 73. Crespo, 85. Salas; Inter Milano-Bari 1:0, 39. Vieri; Juventus-Vicenza 4:0, 8., 42., 69. E In- zaghi, 22. Davids; Lecce-Bologna 0:0; Reggina-Perugia 0:2, 20. (11- esből) Materazzi, 38. Liverani; AS Roma-Napoli 3:0, 18. Delvecchio, 39. Totti, 84. Batistuta; Verona-Parma 0:2,37., 58. Di Vaio. SPANYOLORSZÁG. 20. forduló: Vallecano-Villareal 0:1, Alaves- Las Palmas 1:0, Oviedo-Numancia 3:0, Valladolid-Mallorca 3:0, San- tander-San Sebastian 1:4, Celta Vigo-Osasuna 1:0. Espanyol-Zara- goza 5:0, 13. S. Gonzalez, 20., 60. Velamazin, 22. Roger, 85. Oscar; Malaga-FC Barcelona 0:0; Bilbao- La Coruna 2:2, 7., 73. Larrainzar, ill. 36., 40. Makaay. HOLLANDIA. Holland Kupa, nyol- caddöntö: Eindhoven-Den Bosch 4:1; Ajax-Arnhem 1:2 - hosszabbítás után; Kerkrade-Utrecht 2:0; Venlo-Heerenveen 0:1; Nijmegen- Feyenoord 1:2; Sittard-Twente 1:2; Excelsior-Al Maar 1:3. A győztesek továbbjutottak. Elmaradt bajnoki mérkőzések: Eindhoven- Roosen- daal 6:0; Feyenoord-Breda 2:0. BELGIUM. 20. forduló: Beveren- Anderlecht 1:3; Antwerp-Charle- roi 1:1; Lierse-Westerlo 1:2; Loke- ren-FC Bruges 2:2; Gent-Aalst 1:0; Genk-St. Truiden 3:0; St. Lié- ge-Beerschot 1:1; Mouscron-Me- chelen 4:2; La Louviere-Harelbe- ke 0:2. (gg) RÖVIDEN Sokan nézték a Carruth-tárgyalást Charlotte. Közel 500 ezer amerikai háztartásban látták Rae Carruth egykori amerikaifutball-játékos perét, akit amiatt ítéltek el, mert megölette várandós barátnőjét. Ä Bírósági TV (Court TV) történetében ez volt a második legnagyobb nézettségű műsor az O. J. Simpson-ügy után. Carruth a tárgyaláson beismerte: az ő felbujtására történt a gyilkosság. A bűnös legkorábban 18 év 11 hónap, legkésőbb 24 év 4 hónap múlva szabadulhat. A végrehajtásba beszámítják, hogy Carruth eddig 14 hónapot töltött rács mögött. (MTI) Arsenal: a BL mindennél fontosabb London. Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint az egyesület számára a Bajnokok Ligája a legfontosabb. „Ezzel szerintem mindenki így van - mondta Wenger. - A BL jelenti a legnagyobb bevételt, ezért minden idegszálunkkal arra kell koncentrálnunk, hogy a bajnokságban olyan helyezést érjünk el, amely feljogosít bennünket az indulásra. Ha nem szerepelhetünk a legjelentősebb európai klubtornán, akkor az egyesület további léte is veszélybe kerülhet. (MTI) Irak komolyan veszi a vb-felkészülést Bagdad. Irak labdarúgó-válogatottjának vezetői komolyan veszik a csapat felkészülését a 2002-es koreai-japán közös rendezésű világbajnokság selejtezőire. A jugoszláv Milan Zsivadinovics irányította együttes szerdán Bejrútban lép pályára Libanon vendégeként, majd február 23-án és 25-én Ammanban Jordánia csapatával mérkőzik. Az iraki válogatott a 6. ázsiai selejtező csoportban szerepel, Makaó, Nepál és Kazahsztán társaságában. A sorozat március 25- én kezdődik. (MTI) FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG Párizs. Tegnap este az 5. forduló mérkőzéseivel befejeződtek a csoportküzdelmek a Franciaországban zajló férfi kézilabda-világbajnokságon. A négy csoportból az első négy helyezett jutott a nyol- caddöntőbe. A-CSOPORT - szombat: Egyiptom -Izland 24:22 (12:7), Csehország- Marokkó 40:23 (22:9), Svédor- szág-Portugália 32:25 (16:12). Vasárnap: Portugália-Marokkó 30:26 (11:13), Csehország-Izland 29:29 (12:15), Svédország-Egyiptom 29:23. B-CSOPORT - szombat: Francia- ország-Jugoszlávia 22:20 (13:8), Argentína-Algéria 23:23 (8:11), Brazília-Kuvait 27:19 (15:7). Vasárnap: Algéria-Brazília 25:20 A SPORTKA 4. játékhete (vasárnap) I. húzásának nyerőszámai: 2, 19, 29, 32, 47, 49; pótszám: 30. II. húzás: 7, 9, 10, 38, 43, 47; pótszám: 45. LEHETŐSÉG-szám: 538 621. A MATES 4. játékhetének nyerőszámai: 8,12,14,26, 29. A KENŐ 10 szombati sorsolásának nyerőszámai: 1, 5, 6, 16, 23, 24, (11:8), Jugoszlávia-Kuvait 40:14 (21:6), Franciaország-Argentína 28:19. C-CSOPORT - szombat: Koreai Köztársaság-Horvátország 38:33 (16:18), Grönland-Egyesült Államok 26:18 (11:8), Spanyolor- szág-Németország 31:22 (15:11). Vasárnap: Németország-Grönland 39:8 (21:5), Korea-Egyesült Államok 37:20 (17:9), Horvátor- szág-Spanyolország 32:27. D-CSOPORT - szombat: Tunézia- Szlovénia 28:23 (13:10), Ukrajna- Szaúd-Arábia 28:17 (14:9), Orosz- ország-Norvégia 25:25 (12:9). Vasárnap: Tünézia-Szaúd-Arábia 22:21 (11:10), Norvégia-Ukrajna 22:31 (9:14), Oroszország-Szlo- vénia 33:30. (SITA4sr) 26, 29, 41, 48, 50, 52, 57, 64, 65, 67, 68, 70, 74, 75. Vasárnap: 6, 9, 26, 28, 29, 33, 35, 36, 41, 42, 46, 47, 53, 54, 56, 57, 61, 67, 68, 72. A magyar ÖTOSLOTTÓ 4. játékhetének nyerőszámai: 10,43, 59, 80, 85; JOKER-szám: 569 412. A magyar HATOSLOTTÓ nyerőszámai: 3, 16, 19, 22, 38, 45; pótszám: 25. (TXT) SPORTFOGADÁS A sötét mezes grönlandi kézilabdázók minden bizonnyal világrekordot állítottak fel a németek elleni vb-meccsen: az első félidőben öt, a másodikban csak három gólt dobtak (TA SR/AP)