Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

2001-01-27 / 22. szám, szombat

Családi Kör ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 27. HETI RECEPTÜNK Tejszínhabbal (vagy anélkül) tálaljuk. Ajánlatunk Rumos kávépuding négy személyre Hozzávalók: 2 dkg vaj vagy margarin, 1 púpozott evőkanál liszt. 2 dl tej, 1 dl kávé (lehet pótkávé vagy neszkávé is), 3 tojás, ízlés szerint 8-10 dkg cukor (vagy édesítőszer), 1/2 dl rum (vagy 1 teáskanál rumaroma), csipetnyi só; a tálaláshoz tejszínhab; a formákhoz kevés vaj és zsemlemorzsa. A vajat habzásig hevítjük a liszt­tel, majd felöntjük a forró tejjel és a kávéval. Kevergetve sűrűre főzzük, majd kissé kihűtjük. Köz­ben a tojássárgákat a cukorral habosra keveijük. A fehérjékből kemény habot verünk. A már ki­hűlt mártást a cukros tojássárgába keverjük, majd óva­tosan hozzáadjuk a tojáshabot is. Ezután belecsorgatjuk a rumot (vagy az aromát). A kis formákat vajjal kikenjük, és zsemlemor­zsával behintjük, ezután a pu­dingmasszát elosztjuk bennük. Egy kisebb tepsibe háromujjnyi vizet töltünk, és beleállítjuk a megtöltött formákat. Előmelegí­tett, forró sütőbe toljuk, és addig gőzöljük a forró sütőben, amíg egy hurkapálcát beleszórva, az száraz marad. A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, csak ezután bo­rítjuk tálra a pudingot. Segítünk Hogyan védjük növényeinket? ♦ Levéltetvek és pókok ellen az egész növényt fürdessük le enyhe szappanos vízzel, a kádba állítva. ♦ Fekete levéltetvek ellen két evőkanál szalmiákszeszt oldjunk fel egy liter vízben. Ezzel az oldattal öntözzük meg a növényt. (Ha szüksé­ges, néhány nap múlva ismételjük meg.) ♦ Zöld levéltetvek ellen négy liter vízben oldjunk fel két evőkanál mo­sogatószert, és a megtámadott leveleket ezzel az oldattal mossuk le. ♦ A csigák és a lárvák rögtön eltűnnek, ha a növényt egy vödör vízbe állítjuk. ♦ Mindenféle növényi kártevő és féreg ellen hatásos védőszer, ha a növény cserepébe egy fokhagymagerezdet dugunk. A hagyma nem zavaija a növényt, csak a kártevőt. ♦ Ha a féreg támadta meg a páfrányt, tűzzünk a földbe fejjel lefelé 4-5 gyufaszálat. Eredményhirdetés Betty Moeklin Haqz Döbbenet című könyvét Veress Vilmos nyírágói, Cziria Sándor lévai, Bertók Károlyné nagykaposi, Magyarics Ferencné nagymácsédi, Óndró Mária párkányi olvasónk nyerte meg. NÉVELEMZÉS IV. rész Nézzük meg a „3”-hoz tartozó be­tűk jelentését! Amikor egy névben van C vagy L vagy U betű: fantáziadús, kreatív és csípős nyelvű C = mozgékony, változtatásokra hajlamos. L = akadályok, amelyeket le kell küzdeni. U = hajlamos csapdába esni. CLU FOX IR 3 6 9 BKT ENW HQZ 2 5 8 AJS DMV GPY 1 4 7 Amikor sem C, sem L, sem U betűk nem szerepelnek a névben: sok­szor ingerel, zavar, esedeg meg­bánt tetteivel másokat úgy, hogy észre sem veszi. Akinek a LCU-FOX-IR betűcsopor­tok mindegyikében található a ne­véből eredő betű, az: kiváló szelle­mi képességekkel rendelkezik. Kreatív, maradandó alkotásokat képes létrehozni. (Folytatjuk) Bartalos Mária Bartalos Mária A párkapcsolat általában az első csókkal kezdődik, s itt véget is érhet, ha az egyik partnernek szájszaga van Légy kívánatos otthon is! FELDOLGOZÁS it is takar a szó: in- timkozmetika? Leg­helyesebb úgy fo­galmazni: minden olyan testrészünk ápolását, amelyhez egy intim kapcsolatban partnerünk közel kerül. így már biztosan sejtik, hogy nem csak a nemi tisztálkodás­ról van szó, hiszen a bőr ápolása, a fog- és szájhigiéne, a megfelelő szőrtelenítés és az izzadás kezelése mind-mind főszereplő intim kap­csolatainkban, és sok szép szerelmi kapcsolatot tehet tönkre, ha test­ápolásunk hiányos. Az első csók A párkapcsolat általában az első csókkal kezdődik, s itt rögtön vé­get is érhet, ha az egyik partner kellemetlen szájszaga viszolygást kelt a másikban. Azért kényes kér­dés ez, mert a rossz leheletet ön­magunkon általában nem érezzük, ahhoz pedig, hogy partnerünk fi­gyelmeztessen rá, a viszonynak igazán közelinek és bensőséges­nek kell lennie. Legjobb tehát, ha nem hanyagoljuk el fogainkat, hi­szen a szájszagot leggyakrabban a szuvas fog és az ínygyulladás okozza. Amikor nincs lehetősé­günk fogmosásra, legyen nálunk szájspray, mentolos cukorka. Do­hányosoknál ezek a kellékek „köte­lezőek”, mivel a dohányszag olyan ragaszkodó, hogy bármit eszünk- iszunk utána, még órákig érezni lehet rajtunk. Persze a rossz lehe­let nemcsak attól függ, hogy rend­szeresen mosunk-e fogat. Gyomor­probléma, esetleg mandulagyulla­dás vagy más gyulladt góc is okoz­hat szájszagot, úgyhogy ha a foga­inkkal és fogínyünkkel minden rendben van, ám ennek ellenére a kellemetlen szag nem szűnik meg, feltétlenül forduljunk orvoshoz! „Illatozó" partner Nagyon rossz benyomást kelt min­denkiben, ha partnerének kelle­metlen hónaljszaga, testszaga van. Az izzadás természetes folyamata hőszabályozásunknak, mértéke azonban egyénenként változó. A felnőtt ember bőrfelületén körül­belül kétmillió verejtékmirigy ta­lálható, amelyekből izzadság for­májában szerves anyagok válasz­tódnak ki, és ezek gyors bomlása okozza a testszagot. Sokan azt hi­szik, ha kölnivel belocsolják magu­kat, megoldották a problémát, pe­dig az izzadtság kellemetlen sza­gát ezzel nem hogy megszüntet­ték, inkább felerősítik. Az erősen izzadó emberek tisztálkodásának alapja a gyakori szap­pannal és vízzel való mosakodás, minden egyéb dezodoráló szer csak ezután jöhet. Az illatosító szerek, stif- tek, dezodorok felada­ta, hogy meggátolják vagy legalábbis lassít­sák a verejték bomlá­sát, életképtelenné te­gyék a baktériumokat. Zsíros bőrűeknek ajánlottak az alkoho­los termékek, hintő­porok, érzékeny bőrű­eknek pedig a zsírozó anyagot is tartalmazó stiftek, sprayk, melyek nem kell, hogy feltét­lenül a legdrágábbak legyenek, a gyógyszer­tári illatszerek is kivá­ló minőségűek. Hölgyeknél legalább ilyen fontos a hónalj- és a lábszőrzet eltávolí­tása. Aki izzadós típus, mindenképpen aján­lott, hogy hónaljszőr­zetét rendszeresen el­távolítsa. Számtalan lehetőség van erre: szőrtelenítő krém, női borotvák, epiláló gé­pek, és természetesen a kozmetikus. Már kicsi korban A tisztálkodás alapja a gyakori, szappannal és vízzel való mosakodás. Minden dezo­doráló szer csak ezután jöhet Az ember legintimebb és legkényesebb test­része a nemi szervek környéke. Már a kisfi­úkat is meg kell taníta­ni a helyes tisztálko­dásra, hiszen ebben a korban is képződik már természetes vála­dék, ami - ha rendsze­res, alapos mosdással nem távolítják el - fel­gyülemlik, bomlásnak indul, és gyulladást okozhat. Több figyel­met kíván azonban a női intim tisztálkodás. A női hü­vely természetes állapotban savas kémhatású (3,8^4,5 Ph), ami vi­szont a környezeti hatások (mű­szálas fehérneműk, túlklórozott uszodák, fogamzásgátló tabletták sbt.), és a lúgos tisztálkodószerek miatt egyre nehezebb megtartani. Mosakodni kell, de nem mindegy, mivel. Szerencsére egyre többféle, kimondottan a nemi szervek tisztí­tására kifejlesztett intim szappan kapható, és egyáltalán nem baj, ha a párunk is ezt használja. Nagyon praktikusak az intim törlőkendők, főleg a nehéz napokon és utazás­kor vehetjük hasznát. Aki hajla­mos a hüvelyi fertőzésekre, annak ajánlatos időnként hüvelyöblítést végeznie, de ennek gyakoriságát mindenképpen a nőgyógyásszal beszélje meg. Az orvosok szerint a kis mennyisé­gű hüvelyi folyás természetes, úgynevezett „civilizációs beteg­ség”. Védekezés a külső fertőzések ellen, és az egészséges nemi élet velejárója. (Természetesen, akinek nincs, az sem rendellenes, inkább szerencsés.) Ám ha ez a váladék túl bő, kellemetlen szagú vagy megváltozik a színe, esetleg visz­kető, égő érzés is kíséri, feltétlenül forduljunk orvoshoz, mert ez min­den esetben valamilyen fertőzés biztos jele. Külön kell beszélnünk a tisztálko­dásról a nők havi ciklusának idején. Ilyenkor többször kell tisztálkod­ni, de óvatosabban. Kerülni kell például a kádban való fürdőzést, mert a nyitott méhszájon át na­gyobb a fertőzésveszély. A hüvely­öblítés is tilos ezekben a napok­ban. Aki tampont használ, maxi­mum 4-5 óránként cserélje, s ha sportolás közben, például úszás­kor használja, akkor annak végez­tével azonnal. Hogyan védekezzünk a hüvelyi fertőzések kialakulása ellen? ♦ Lehetőleg pamut fehérneműt vi­seljünk nylon helyett, és naponta váltsuk. ♦ Alaposan töröljük meg a hövely környékét fürdés után, mert a ned­ves közegben könnyebben szapo­rodnak a gombák. ♦ A menstruáció idején különösen ügyeljünk az intim tisztálkodásra ♦ A WC papírt törléskor mindig elölről hátrafelé, a hüvelytől kiin­dulva használjuk. ♦ Szexuális érintkezés után a hü­velyflóra felborul, ilyenkor na­gyobb a fertőzésveszély. Gyógynövények izzadás ellen A kakukkfű, a kamillavirág, a zsályalevél és a mezei zsurló szárított, porrá zúzott levele­iből készült ülőfüdő jó hatá­sú erős izzadás ellen. A gyógynövényeket kis textil­zsákba téve áztassuk fürdővi­zünkben 10-15 percig, ennyi idő alatt kioldódnak azok az anyagok, amelyek szabályoz­zák a verejtékmirigyek foko­zott működését. SZÜKSÉGE VAN TANÁCSRA? SEGÍTÜNK! Jelige: Ember Ön azért született, hogy a kommunkációját, koncentrációját, kombinatív készségét kifejlesztve beilleszkedjen az emberek közé és tehetségét maximálisan kibonta­koztassa. Nem feladata a családi kötelék kialakítása. Kiváló intuitív képessége mellett a túlzott aggó­dásra való hajlama és türelmetlen­sége látszik. Ön szenvedélyes és energikus ember. Nem hiszem azt, hogy minden szituációban célszerű okosan viselkedni. Szabadítsa fel önmagát saját korlátái alól! A gya­nakvás és a bizalmatlanság megvi­seli az ember lelkét, de testi problé­mákhoz is vezethet. Az írói és zenei tehetségét kellene kamatoztatnia, írja meg az életének egy-egy moz­zanatát. Bűntudatát tegye félre, mert az önvád nem vezet sehova. Merjen humorizálni, mert remek humorérzéke van. Amikor ön be­szél és valaki a szavába vág, ne ijedjen meg attól, hogy elveszítheti a gondolatmenete fonalát. Azért vágnak a szavába, mert más témá­ról szeretnének önnel beszélgetni. Múltbeli sérelmeit úgy lesz képes feldolgozni, ha kiírja magából. Olykor félre kell tennünk önma­gunkban szüléink gondolkodási módját azért, hogy ne okozhassa­nak több sérülést. Egy gyermek el­veszítheti biztonságérzetét, ha a szülei elválnak, s felnőtt korára is kihat. Ön visszanyerheti önbizal­mát könnyedén, ha szakmát vált, és tehetségének, képességeinek megfelelően keresi helyét a világ­ban. Sportoljon rendszeresen, mert a rengeteg energiáját csök­kenteni fontos. Ha nem teszi, aller­giás tünetei jelentkezhetnek. Örü­lök, hogy pszichológusához bizal­ma van. Köszönöm én is a bizal­mát. Egyetértek Önnel. Amikor az ember úgy érzi, hogy az élete ket­tétört, akkor nyugodtan keresse fel pszichológusát.

Next

/
Thumbnails
Contents