Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
2001-01-22 / 17. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 22. Sportvilág Csollány Szilveszter: „Tudok küzdeni, harcolni. Ha veszítek, nem adom fel. Az én életemben már mindennek csak akkor van értelme, ha a maximumot tudom kihozni belőle." Úgy forog a magasban, akár a légcsavar Diadalmas mutatvánnyal nyerte el az aranyat Sydney olimpiai tornatermében. Ha a Monte Carló-i cirkuszfesztiválon nyújtja ugyanezt, a világ legjobb artistájaként ünnepük. Csollány Szilveszter mégsem szállt el a győzelemtől. Pedig repül eleget. Úgy forog a gyűrűn, akár a légcsavar. SZABÓ G. LÁSZLÓ Arany az olimpián, Az év legjobb sportolója... ilyenkor már külön öltöző, királyi páholy jár a gyűrű urának? Nekem? Dehogy kell külön öltöző! Egy bajnoknak ez már dukál, nem? Dehogyis! Nem lenne annak semmi értelme. Nekem itt barátaim vannak, reggel, az öltözőben mindig megbeszéljük a napi gondokat. Aranyérmes sportolóként, gondolom, mégis csak megengedhet magának egyet s mást. Én nem akarok megengedni magamnak semmit az égvilágon. Amit szívesen adnak, azt szívesen elfogadom, ha segítenek, megköszönöm, de azáltal, hogy első lettem az olimpián, nem akarok kiváltságos lenni. Tényleg nem. Az adantai olimpiát követően, miután kiment Amerikába, napi hat ötvenért dolgozott a McDo- nald’sban. Sydneyben nyújtott teljesítményéért hat és fél milliót kapott - forintban. Ez nagy összeg? Ön szerint? Szerintem nem. Bár minden viszonylagos. Én erre azt mondom, ha az állam ajándékkal kedveskedik, akkor azt köszönettel átveszem. Hogy mekkora az összeg? A semmihez képest nagyon sok. A százmillióhoz képest nagyon kevés. De mindenképpen hálás vagyok érte. Mennyi maradt belőle? Bent van az egész a bankban. Építkezni szeretnék. De a hat és fél millió még ahhoz is kevés. Nyugodt, visszafogott, kiegyensúlyozott ember látszatát kelti. Ilyétinek láttam azokban a napokban is, amikor már ott lógott a nyakában a Sydneyben nyert arany. Kollégái között van egy érmes orosz, aki úgy mozog a szerek között, mint egy igazi showman. Nyemov? Igen. Az ön fegyelmezettsége, belső kontrollja szinte világít mellette. Ilyen az alaptermészete? De akkor hogy jön ehhez a lobbanékonyság, a forrófejűség, az odamondogatás? Mert ilyeneket is súgtak önről. Ez mind igaz. Nem is tagadom. Önfejű, makacs ember voltam mindig, ami a szívemen, a számon. Ha nem tetszett valami, azonnal kimondtam. Abban a minutumban. Meg is bántottam párszor valakiket, de már megváltoztam bizonyos fokig. Hála Istennek! Néha persze kibújik belőlem a kisördög, az ember százszázalékosan nem tudja átformálni magát, de sok fegyelemmel annyira mégis, hogy jobbnak lássák. Ez is kell a sikerhez. Egyébként nem segítik az edzők, a csapattársak, nem áll mellé úgy, ahogy kell, a szakvezetés. Ha az ember rossz természetű, akkor mindenki fúj rá, nem segít neki. El is gáncsolják, ezáltal pedig nem lesz meg az eredmény. Én a versenyeken azért vagyok fegyelmezett, mert mindig önmagamat akarom adni, ami eddig nagyjából sikerült is. Tehát nem akarok olyan valamit csinálni a verseny előtt, ami nem rám vall. Nem kezdek el hülyéskedni, bohóckodni, mert az nem én vagyok. Az örömujjongás egészen más. Az egyszerűen kijött belőlem, amikor megláttam a táblán a pontszámoCsakhogy az, akinek ezt végig kellett hallgatnia, fölöttem állt. Most már fölfelé is kimondhatja az igazát. Ki is mondom. Csak máshogy. Igyekszem értelmesen elmondani, mit érzek, és anélkül, hogy megsértenék valakit. Az igazság persze mindig sérti az igazságtalanok érdekeit. A vér meg közben megy fel az agyba. Tudom. Nálam is. Nagyon nehéz simán, higgadtan érvelni, kompromisszumot, közös utat találni. Elhitetni, hogy az ő érdeke az enyém is, és fordítva. A két véleménynek a munkában kell találkoznia. Ha huszonöt éve tornázik, akkor ötévesen kezdte. Tökmag voltam, amikor beléptem a tornaterembe. Vitték vagy küldték? Mentem a bátyám után. Követtem ót. Ő is ezt csinálta. Négy évig tornázott, aztán abbahagyta. Másfél év korkülönbség van köztünk. yan egy öccse is. Ő tizennégy éves. Hogyan éli meg, hogy a bátyja olimpiai bajnok? Egészen másképp, mint a bátyám, hiszen nem volt tanúja a pályafutásomnak. Ő Dunakilitin él, én meg Pesten vagy Dunaújvárosban vagyok. Egyik testvéremmel sem találkozom gyakran, de szeretem őket. Mindketten örülnek a győzelmemnek. A legnagyobb örömöt azonban az édesanyámnak szereztem. Ebben biztos vagyok. Egy anya mindent másképp fog fel. Nyolcvanötben, amikor abba akarta hagyni a tornát, ő beszélte rá a folytatásra. Többször is előfordult üyen. Amikor nem ment, mert elfáradtam, vagy fostam valamitől, amikor nem igazán mertem megcsinálni egy elemet, akkor mindig fontolóra vettem, hogy érdemes-e nekem ezt csinálni. És akkor jött anyám biztatása, meg az edzőm segítsége. Megbeszéltük, hogyan kellene folytatni, és sikerült is, hála Istennek. Ha ennyire ad az édesanyja szavára, akkor nagyon szoros lelki kapcsolatban lehetnek. Kimondottan anyás vagyok. Apámmal huszonnégy éve nem találkoztam. Fent, a gyűrűn a legbonyolultabb mozdulatsorokat is játszi könnyedséggel hajtja végre. Magánemberként mit tart a legnehezebb „elemnek”? Én inkább azt mondom, akkor nehéz az élet, ha nincs célkitűzése az embernek. Ha van miért küzdenie, sokkal több örömben van része. Amerikában, a McDonald’sban mi volt a cél? Oda a poén kedvéért mentem el. Unatkoztam, nem edztem, dolgozni akartam. Közben megtanultam angolul, és ingyen étkeztem. Tényleg nagy poén volt. Nagyobb, mint a gyűrű? Az élet a legnagyobb poén. Annál nem ismerek nagyobbat. Sydney óta szédítő tempóban él. Látom a szememen. Elég karikásak. Nem is harmincnak nézek ki, hanem ötvennek, hatvannak vagy hetvennek. Mit lát, ha visszanéz a megtett útra? Messziről jött vagy inkább mélyről? Én azt mondom, hogy mélyről. De megérte. Az elmúlt négy év már csúcsközeiben telt, de mindig hiányzott valami ahhoz, hogy teljesen fent legyek. Most ez is megvan. Akkor ugye, most boldog. Igen. Boldog vagyok és fáradt. Nagyon boldog és nagyon fáradt. De ugye, létezik sportpolitika is? Naná! Miközben egyértelműen megmutatkozik, ki nyújtott magasabb teljesítményt. Igen. Van ilyen. De ebbe már ne menjünk bele. Azt fel tudja mérni az ember, főleg, ha már huszonöt éve tornázik, hogy mit kap a napi edzésektől, a gyakorlatoktól, az idegfeszítő versenyektől? Megismeri önmagát. Ez rohadtul fontos. Tudom, mire vagyok képes az életben. Hogy mit akarok elérni. Kitartást és önbizalmat is kaptam a tornától, és nemcsak a gyűrűn, hanem a magánéletben is. Ez sem mellékes szempont. Sok embernek az is időbe telik, míg rájön, hogy mit akar csinálni. Töpreng, kínlódik, gyötrődik. Nem bízik saját magában. Én a sport által tanultam meg mindent. Ember lett belőlem. Tudok küzdeni, harcolni. Ha elesek, talpra állok. Ha veszítek, nem adom fel. Már világosan látom azt is, hogy ha olyan munkába fogok, ami érdekel és szívesen csinálom, akkor azt biztos, hogy százszázalékosan fogom csinálni. Az én életemben már mindennek csak akkor van értelme, ha a maximumot tudom kihozni belőle. Melyik eredményét tekintette nagyobb kudarcnak? A barcelonait vagy az atlantait? Itt semmi sem kudarc. Mindennek megvan az oka. Annak is, hogy hatodik voltam, annak is, hogy második. Ezt már ott, a helyszínen is így gondolta? Nem. Erre utólag döbben rá az ember, amikor egyre jobb eredményeket ér el, és megpróbál változtatni valamin, hogy még sikeresebb legyen. Amikor aztán feljut a csúcsra, ott már pontosan tudja, mikor és hol hibázott. Ezáltal aztán könnyebb lesz a következő felkészülés. De nem is könnyebb! Tudatosabb. Birmingham, 1993. Fegyelmi okokból nem indulhatott a világ- bajnokságon. Mi volt a bűne? Ott én is elszúrtam, meg a szövetség is. Februárban elvittek katonának, áprilisban volt a világbajnokság, tíz napig edzeni sem tudtam. Gátoltak a felkészülésben. Persze, hogy mindenkivel összevesztem. Két dolgot vertek a fejemhez. Hogy nem vagyok formában, és hogy még hülye is vagyok, mert vitáztam. Az előbbi igaz volt, az utóbbit kikértem magamnak. Miközben jól odamondott. mat. De ez sem volt tudatos. Nem készültem fel rá, hogy mit fogok csinálni, ha jól sikerül a gyakorlat. Hívnak, felkérnek, hogy beszélgessek a gyerekekkel általános iskolákban, öregekkel az idősek otthonában. Úgy istenigazából ezekre a találkozásokra sem készülök fel. Lélekben igen, de szöveggel egyáltalán. Nem írok előre lelkesítő szöveget a munkásoknak egy gyárlátogatáshoz. Ilyen is volt már? Előfordult. Az idősek klubjában Amerikában beszéltem. Nem gyártottam hozzá szöveget. Egészen más gondolatok jönnek ki az emberből, amikor beszél, és mást írna a papírra is, egy nappal előtte. Nem szeretem a betanult mondatokat. A spontán dolgok híve vagyok. Visszatérve Nyemovra, aki akkor is mosolyogni tud, ha gyengébben sikerült a gyakorlata... milyen változásokat tapasztal rajta? Eleinte szerény fiú volt, aztán egy kicsit elfutott vele a ló. De észrevette, mert észrevetették vele, hogy ez a fajta magatartás, mentalitás, amelyet ő képvisel a tornateremben, nem kimondottan tetszik a pontozóknak. Azóta változott, és már ő is önmagát adja. Akkor most pont olyan, amilyen- nek mutatja magát? Az igazi Nyemov ma is bohóckodik, de már nem annyira. Nem is lenne érdemes annyit bohóckodnia, mert a bírák közül lehet, hogy kettő elfogadná, négy viszont elutasítaná. A közönségnek mindenképpen tetszik, csak hát nem a nézők adják a pontokat. Mindig, minden szeren a „kupaktanácsnak” kell megfelelni? Egyértelmű. Ők döntik el a sorrendet. Hogy ki lesz az első, a második, a harmadik. A normális viselkedést és a bohóckodást egyensúlyban kell tartani. Nem kell eltitkolni, hogy örülök annak, amit csinálok, de hogy direkt hülyéskedjek, annak semmi értelmét nem látom. Annyira nehezen viseli, ha megelőzik? Ki örül neki? Atlantában mindenki tudta, hogy bár a második helyen végzett, ön volt a jobb. Nem voltam a legjobb. Legfeljebb ugyanolyan jó, mint aki első lett. Sportdiplomácia? Nevezheti annak is. Meddig jutottak az olimpián? Sikerült közelebbi kapcsolatba kerülniük? Nekem a pontozókkal? Nem. Nyemowal. Persze. Sokszor voltunk együtt. Nagyon rokonszenves, közveüen ember. illik-nem illik. Nem szidom azt, aki megelőz, hiszen ő is csak a munkáját végzi. Ha jobb volt, mint én, akkor egyértelmű, hogy bennem van a hiba, ha meg nem, akkor hiába hózöngök, nem rá kell haragudnom. A pontozókat viszont nem tudom befolyásolni. Hogy tekintenek egymásra? Akkor sem szenvedett, amikor Mint sportoló a sportolóra? 1992-ben Barcelonában a hatoIsmeijük egymást. Nagyon jó bará- dik helyen végzett? tok vagyunk. A sportban is van Biztos, hogy nem esett jól.
