Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

2001-01-18 / 14. szám, csütörtök

Régióink-fotóverseny ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR *18. Tornaiján emlékünnepélyen búcsúztatták az énekkar leköszönő karnagyát, és ünnepelték meg a kar megalakulásának huszonötödik évfordulóját Zengjen a jövőben is a magyar ének VERES ZOLTÁN ornalján a közelmúlt­ban a magyarság szá­mára két jelentős évfor­duló emlékünnepe zaj­lott. A Csemadok 50 éves és a Csemadok mellett működő énekkar 25 éves ju­bileuma. Az énekkar évtizedeken át része volt a Csemadok vezetőségé­nek is nyolc taggal, és nehéz eldön­teni, hogy a vezetőség vagy az énekkar aktivitásából születtek az eredmények, a kulturális rendezvé­nyek és az énekkari fellépések. A ju- büeum éve úgy látszik a változás éve is számunkra. A Csemadok ve­zetősége is megfiatalodott, és az énekkarban is változás történt. Az énekkar karnagya Barassó Katalin volt, aki kitartással, és hozzáértés­sel, gyönyörű 25 évet hagyott maga után. Az emlékünnepélyen elbú­csúzott az énekkartól és átadta a helyét Kurali Ágnesnek a zeneisko­la tanárnőjének. Január 1-jétől új karnagya van az énekkarnak. Az énekkar stabilnak tűnik. Jó volna, ha törés nélkül dolgozhatnának to­vább. Az előfeltétele megvan. A Csemadok vezetősége élén Balajti Lajos elnökkel biztos alap, akire tá­maszkodni lehet. Veres Zoltán (e sorok írója, az énekkar új vezetője) idős kora ellenére is ígéri, hogy to­vábbra is segíti az énekkar munká­ját, hogy Tornaiján a jövőben is zengjen a magyar ének. Úgy gon­dolom, hogy a múltat azonban nem szabad elfelejteni, értékeim kell, és csak arra építve haladhatunk to­vább. Ezt tették december 2-án a 25 éves jubileum alkalmából, ahol kó­rustalálkozó és ünnepi hangver­seny is zajlott. A Rozspyói Dalos Kör, a Pelsőci Nőikar, a Füleki Női­kar, és a Putnoki Nőikar fellépésük­kel fényesebbé tették az ünnepi hangversenyt. Az ünnepségen ott voltak a nyugdíjas tagok is, akik boldogan idézték a múltat és dalol­tak velünk. Az elnök megható sza­vakkal értékelte a 25 évet. Tornaija polgármestere is üdvözölte az ün­nepségen összegyűlteket és megkö­szönte az énekkar munkáját. _ü A tornaijai énekkar jelenlegi tagjai (A szerző felvétele) Részletek a kórus új vezetőjének beszédéből A kórus 25 éve - egy emberöltő óta - élt és él, és mi daloltunk, ha bánatunk volt, daloltunk, ha örö­münk volt, ha csalódás vagy ha si­ker ért. Éreztük, hogy a dalolás a megbékélés, a szeretet, a boldog­ság lelki megnyilvánulása. Higy- gyék el, hogy a közös éneklés gyógyír a mai időkben a túlfeszí­tett idegekre, segít a problémák átélésében. Mondhatjuk, hogy nemcsak nyelvében, hanem dalai­ban is él a nemzet. A Csemadok már 50 éve irányít, küzd kisebbsé­gi magyarságunk megmaradásá­ért. A közös éneklés szépségei, művészi értékei mellett összefo­gásra is ösztönöz, nemzeti értéke­ink megbecsülésére, kicsinyes em­beri önzéseinken való felülemel­kedésre tanít bennünket. Erősíti nemzeti tudatunkat, nemzeti büszkeségünket. Azt is fontosnak tartjuk, hogy városkánk magyar lakosságának éreznie, látnia kel­lett, hogy vagyunk, létezünk, érté­keket hordozunk, ápoljuk kultú­ránkat, nem adjuk fel a létünkért való küzdelmet. Igaz, a 25 évnek voltak időszakai, amikor a meg­szűnés veszélye fenyegette a kó­rust, voltak hullámvölgyek is, de a főleg idősebbek által táplált láng mindig újra fellobbant, és dalol­tunk, dalolunk tovább. Hogyan is kezdődött? Ez mára már történe­lem. 1975. szeptember 29-én a Csemadok helyi szervezetének ve­zetősége Szőke István elnök veze­tésével (aki sajnos fiatalon el­hunyt) egyetértett Brassó Katalin javaslatával, és fontos feladatnak fogadta el az énekkar megszerve­zését. Az alakuló összejövetelen, november 17-én 21 lelkes tag írta alá a jelenléti ívet. A karvezetői te­endőket Mázik Lászlóné, az alap­iskola tanítónője és Brassó Kata­lin, a zeneiskola igazgatója vállal­ták (idővel Mázik Lászlóné felha­gyott a karvezetői tevékenység­gel) . A tagok száma örvendetes módon hétről hétre gyarapodott; december 15-én már 44 tagja volt a kórusnak. E névsor aláíróit te­kintjük alapító tagoknak. Az énekkari munka kedves kötelessé­günkké vált. Felelősségérzetünket táplálta büszkeségünk is. Úgy gondoltuk, nem szerezhetünk örömet azoknak, akik megszűné­sünket várják. Én is így gondol­tam, és így lelkesítettem társaimat is. Sajnos, ez a lelkesedés, a ra­gyogás az évek folyamán halvá­nyabb lett, és a 40 fős létszám a felére csökkent. A negyvenes lét­számot többé nem sikerült elérni. Az alapító tagok közül ma kilen­cen vannak a kórusban - ők alkot­ják a csoport magját. Rendszeres­sé vált, hogy az év jeles napjain, emlékünnepélyeken, kulturális rendezvényeken felcsendültek az énekkar dalai. Első fellépésünkre már 1975. december 14-én sor ke­rült. A csalogány kánonnal és egy népdalcsokorral mutatkoztunk be. Kezdettől fogva megragad­tunk minden alkalmat a fellépésre itthon és a környező falvakban. Már 1977-re sikerült elérnünk annyi elismerést, hogy anyagi tá­mogatást kaptunk a járási kultu­rális szakosztálytól egyenruhák beszerzésére. Ma már a harmadi­kat kezdjük koptatni. Az énekkari tevékenység időigényes elfoglalt­ságot jelent. Néhány statisztikai adat a 25 évről: mintegy ezer pró­ba, 2000 óra gyakorlás, kétszáz­nál több fellépés (évi ádagban közel nyolc). A fellépések nagy ré­sze (közel 120) a városban volt. A környező falvakban, városokban mintegy hetven alkalommal éne­keltünk. Énekkari tag vagy közeli rokon esküvőjén 16-szor dalol­tunk az ifjú pár tiszteletére. A 25 év-krónikája a kórusban 110 éne­kes nevét őrzi, akik közül tízen sajnos már örökre itthagytak ben­nünket. Évente meghívtak ben­nünket Tiszolcra is, az énekkarok járási seregszemléjére. Kilencszer léptünk ott fel, és szereplésünket * mindig elismeréssel fogadták. Idén is kaptunk meghívást, de en­nek most nem tudunk eleget ten­ni. Rendszeresen készülünk a Ko­dály napokra is. Az országos mi­nősítő versenyen két alkalommal bronz- kétszer pedig ezüst koszo­rús minősítést szereztünk. Több­ször felléptünk Rozsnyón, Rima­szombatban, Pelsőcön, Füleken, de énekeltünk Putnokon és Felső- nyárádon is. Ezek a vendégsze­replések maradandó, szép emlé­kek mindnyájunk számára. Az év­forduló ünnepélyes perceiben nagy meghatottsággal és szeretet­tel gondolok a csodálatos 25 évre. Boldogan nyugtázom, hogy meg­érte, és vágyakozva kijelentem: Jó volna tovább vinni! (vz) FOTÓVERSENY A 88 éves dédnagymama Szvitek Margit és két dédunokája (Saboslai Dása, Párkány) Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a beküldendő felvételek hátoldalá­ra írják rá, kit ábrázol a kép, valamint a beküldő nevét és címét (a cím a nyeremények postázásakor fontos, ezért kérjük azokat az olvasókat, akik már küldtek fényképeket, hogy küldjék el pontos címüket is). Ré­gebbi képeknél ajánlatos lenne feltüntetni a keletkezés - legalább kö­rülbelüli - időpontját, valamint az érdekesség kedvéért rövid kísérő­szöveggel is elláthatják a fotókat. A felvételeket a szerkesztőségünk tagjaiból és fotósaiból álló tanács fogja elbírálni. A három legjobbnak ítélt fénykép a Kodak cég által felajánlott díjak egyikét nyeri. Kérjük, felvételeiket minél hamarabb adják postára szerkesztőségünk címére: Új Szó szerkesztősége, Prievozská 14/A, P. O. Box 49, 824 88 Bratis­lava 26, a borítékra ne feledjék el ráírni: „Fotóverseny”! m 35 MM CAÍAHRA Wfla FilM Kukoricaszedés után (Beküldő: M. T. Búcs) Az 1932-ből származó felvételen Csókás Gellért Barti olvasónk déd­nagymamája látható, a fiúcska az édesapja és az akkor még pici - leen­dő - keresztanyja „Dédnagyapánk, id. Rácz István és dédunokája, Gábor látható a felvé­telen. „A fotó 1986-ban készült, amikor a dédi nyolcvanéves, a fiam nyolchónapos volt. A dédnagyapa 1906-ban született, megélt két világ­háborút, túlélte az orosz hadifogságot. Három gyermeke született, hét unokája és kilenc dédunokája volt. Négy ükonokája közül az elsőt még dédelgethette, amikor 1994-ben örökre eltávozott közülünk.,, - írta a felvétel hátoldalán a beküldő, Jeremiás Margit, Párkányból. RHGJÓjjx!)(, «2 új cbo miauit A mellékletet szerkesztette: Fábián Éva és Malik Éva Levélcím: Régióink, Grand Press Rt., Prievozská 14/A, P.O. BOX 49, 824 88 Bratislava, tel.: 07/58238310

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents