Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

2001-01-16 / 12. szám, kedd

Sport ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 16. Marek Ujlaky: Ferencváros? Nagyszombat. Marek Ujlaky, a Petra Dmovice középpályása a napokban a svájci Luganóba utazik próbajátékra, ám neve felmerült a Ferencvárossal kapcsolatban is. A futballista jelenleg korábbi csapatával, a nagyszombati Spartakkal ké­szül. Az anyagi problémákkal küszködő budapesti zöld-fehé­rek az átadólistára tett játéko­sokért befolyt összegből sze­retnék kifizetni a cseheknek Ujlaky árát, melyet 250 ezer márkára becsülnek (hp) Kimondták a válást München. Kimondták a vá­lást Boris Becker és Barbara Feltus perében. A müncheni bíróság nem kívánt bővebb tájékoztatást adni a német te­niszlegenda magánügyéről. Az egykori világklasszis ügy­védje bejelentette, hogy meg­egyezés született a két fél kö­zött. Becker állítólag 30 mil­lió márkát és két fiuk után rendszeres gyermektartást fi­zet Barbarának, ezen kívül megosztják a 6 éves Noah Gabriel és a 16 hónapos Elias Balthasar felügyeleti jogait.A háromszoros wimbledoni bajnok 1993-ban vette el ne­jét. A házaspár tavaly költö­zött szét, Becker ellen azóta apasági keresetet indított egy Londonban élő orosz szárma­zású topmodell. (MTI) Botrány Pescarában Pescara. Összecsaptak a szurkolók és a rendőrök va­sárnap az olasz másodosztá­lyú Pescara-Crotone labdarú­gó-mérkőzés után. A hazai pályán elszenvedett 2:l-es vereség - amelynek következ­tében a Pescara kieső helyre került - alaposan feldühítette a szurkolókat, akik elsősor­ban a játékvezetőt, Matteo Trefolonit okolták a fiaskóért. Olyan támadóan léptek fel vele szemben, hogy többórás várakozás után is csak rend­őri védelem mellett tudta el­hagyni az öltözőt. A találko­zót követően a hazai szurko­lógárda szélsőségesei saját kedvenceiket is „megtalál­ták”: üvegekkel és kövekkel vették célba őket. (MTI) Capellót is megkeresték London. Fabio Capello, az AS Roma labdarúgócsapatá­nak vezetőedzője elismerte: ő is az egyik jelölt volt az an­gol szövetségi kapitányi posztjára. - Kevin Keegan tá­vozása után, három hónap­pal ezelőtt velem is beszéltek - mondta Capello. - Olyan szakembert kerestek, aki jól beszél angolul, ennek a felté­telnek én is megfelelek. Sze­rintem az döntött Sven-Gö- ran Eriksson mellett, hogy ő észak-európai. (MTI) Erősít a Stuttgart Stuttgart. A portugál Rui Marques és a brazil Adhemar szerződtetése után újabb kül­földi futballistát szeretne iga­zolni Lisztes Krisztián csapa­ta, a VfB Stuttgart. A Bundes­liga utolsó előtti helyén álló együttes kapusposzton is erősíteni akar. A két kisze­melt a cseh Oldrich Parízek (Antwerp) és a horvát Vladi­mir Balic (Osijek), akiket már tesztelt is a klub. Adhe­mar Ferreira de Camargo Ne- to vasárnap írt alá, de a stutt­gartiak egyelőre nem számít­hatnak rá, mert visszarepült Brazíliába. (MTI) Piszár József továbbra is a rimaszombati együttesben rúgja majd a gólokat. (Prikler László felvétele) Piszár József döntött: marad a II. ligás rimaszombati labdarúgócsapatban Visszatért a Tauris Pozsony. Nyolc nappal ezelőtt kezdte a téli alapozást a II. ligás rimaszombati lab­darúgócsapat, amely az őszi idényt követően csupán a kö­zépmezőnyben tanyázik. A napokban - úgy tűnik - fellé- gezhettek a gömöriek, és egy jobb, eredményesebb folyta­tásban reménykedhetnek. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Az őszi rajt előtt nem volt valami rózsás a helyzetük, hiszen a pénz­hiány miatt szinte hetek alatt szé­tesett a gömöri együttes. A nagy földrengést követően viszonylag gyorsan sikerült rendezni a soro­kat, ezt bizonyítja az is, hogy végül a 9. helyen zárták a zöld-fehérek az első felvonást. Sokáig nem volt főszponzora a csapatnak, ám a na­pokban változott a helyzet, hiszen Ladislav Sedmák, a Tauris vezér- igazgatója ismét szponzori szerződést írt alá a klubbal. A Tau­ris tehát közel kétéves szünetet kö­vetően visszatért. Az ismert hús­üzemen kívül még a Gemer sör­gyár, a Gemercukor és a város is támogatásáról biztosította a szebb napokat látott, a Szuperligát is megjárt csapatot, melynek leg­jobbja, Piszár József úgy döntött: marad! Pedig több attraktív aján­latot is kapott, de ő inkább a gö- mörieket választotta. Állítólag az élvonal felé kacsingató lopériak konkrét szerződéssel érkeztek a Tauris-stadionba... Peter Blasko klubelnök: „Hétfőn már két középpályást le is igazol­tunk, mégpedig Adamecet és Bor- gont. Az előbbi Csehországban futballozott, az utóbbi pedig az osztrák harmadik vonalban. Bor­gon már játszott nálunk, tagja volt az I. ligába feljutott együttesnek, Továbbra is Vladimír Rusnák irányítja a rimaszombati csapatot. de Kisel edzővel ő is Bártfára távo­zott, majd pedig Ausztriába ment. Még két hátvéddel feltétlenül erősíteni szeretnénk, azonban ne­veket nem mondhatok, mert azon­nal lecsapnának rájuk a riválisok. Azt viszont elárulhatom, már két- három labdarúgóval tárgyalunk, s könnyen előfordulhat, hogy a hét végén meg is egyezünk velük.” Megyesi váratlanul Máriatölgyesre ment, s már ott is edz, pedig júniu­sig Rimaszombatban kellett volna vendégeskednie. Minden bizony­nyal, Stas is visszatér Eperjesre, mivel a Tatrant a napokban „dara­bokra szedték”, s alig maradt is­mert futballista a kelet-szlovákiai­aknál. Czene kapus a napokban le­szerelt, s már a gömöriekkel ké­szül. A szakvezetők mindent meg­tesznek, hogy a közeljövőben visz- szavásárolják a ligetiektől a gyors lábú Orabinecet. „Továbbra is Vladimír Rusnák irá­nyítja a csapatot, a segédedző pedig Miroslav Vrábel lett. Január 21-én egyhetes bártfai erőnléti edzőtábo­rozásra utazunk, a téli alapozás alatt 16 előkészületi meccset ját­szunk. Közvetlenül a tavaszi rajt előtt horvátországi portyára szeret­nénk utazni, azonban, ha ez elma­radna, akkor a szenei tavak mellett hangolnánk a tavaszi rajtra” - nyi­latkozta lapunknak a klubelnök. Hogy mit várnak a gömöriek a visszavágó sorozattól? Egyelőre nem árultak el konkrét terveket, de az feltétlenül sokat jelent, hogy újra van főszponzoruk és továbbra is náluk futballozik a II. liga egyik leggólerősebb csatára. A tabellán pedig „csak” hat ponttal gyűjtöt­tek kevesebbet, mint a listavezető Dubnica. A 17 fordulóból álló ta­vaszi idényben pedig minden megtörténhet... A NIKÉ 3. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA KEDD, JANUÁR 16. Jégkorong NHL: 89. Buffalo-Tam­pa Bay 1,65-4,0- 3,45-1,25-1,85; 90. Montreal- Carolina 2,25- 4,0-2,25-1,5-1,5; 91. Ottawa-Los Angeles 1,9-3,6­2,9-1,3-1,6; 92. New Jersey-Boston 1,55-4,2-3,8-1,25-2,0; 93. New York Rangers-Philadelphia 2,5-3,8­2.1- 1,55-1,45; 94. Nashville-Ed- monton 2,35-3,6-2,3-1,45-1,45; 95. Colorado-New York Islanders 1,4­3.8- 5,5-1,05-2,2; 96. Vancouver- Detroit 2,3-3,6-2,35-1,45-1,45. Jégkorong Extraliga: 110. Skali- ca-Zvolen 2,4-3,4-1,8-1,5-1,25; 111. Kosice-Trencin 2,0-3,4-2,2­1,4-1,45; 112. L. Mikulás-Martin 1,65-3,4-2,8-1,2-1,65. Cseh hokiliga: 113. Tfinec-Zlín 1.9- 4,0-2,7-1,4-1,6; 114. C. Budé- jovice-Slavia Praha 1,7-4,2-3,1­1.3- 1,8; 115. Havífov-Kladno 1,9­4,0-2,7-1,4-1,6; 116. Vsetín-Vítko- vice 1,6-4,2-3,3-1,25-1,9; 117. Sparta Praha-Litvínov 1,7-4,2-3,1­1.3- 1,8; 118. Kari. Vary-Pardubice 2.4- 4,0-2,1-1,55-1,45; 119. Znoj- mo-Plzen 2,0-4,0-2,55-1,45-1,55. Német hokiliga: 127. Augsburg- Eisbären 2,0-4,0-2,55-1,45-1,55; 128. Frankfurt-Moskitos Essen 1,6­4.2- 3,5-1,25-1,9; 129. Kassel-Han­nover 1,7-4,2-3,1-1,3-1,8; 130. Schwenningen-Köln 2,4-4,0-2,1­1.55- 1,45; 131. Krefeld-Mannheim 2.0- 4,0-2,55-1,45-1,55; 132. Capi- tals-München Barons 2,1-4,0-2,4­1,45-1,55; 133. EG Düsseldorf-Re­vier Löwen 2,1-4,0-2,4-1,45-1,55; 134. Iserlohn Roost.-Nümberg 2,7­4.0- 1,9-1,6-1,4. . Svájci hokiliga: 143. Bern-Kloten 1,75-4,2-3,0-1,3-1,75; 144. Chaux de F.-Davos 3,5-4,2-1,6-1,9-1,25. Osztrák hokiliga: 145. Graz-Zelt- weg 1,65-4,2-3,3-1,3-1,85. Svéd hokiliga: 146. AIK Stock- holm-Brynäs 2,4-4,0-2,1-1,55- 1,45. Finn hokiliga: 148. Jokerit-Hä- meenlinna 1,35-4,8-5,1-1,15-2,5. Törökországi futballtorna: 150. Werder Bremen-Pogony Szczecin 1.55- 3,2-4,6-1,1-1,8. Skót n. labdarúgóliga: 151. Alloa Ath.-Livingston 3,7-3,0-1,75-1,55- 1,15; 152. Gr. Morton-Ross County 2,8-2,8-2,2-1,35-1,25. Labdarúgó Angol Kupa, 3. fordu­ló: 153. Notts County (3. ligás)— Wimbledon (2) (2:2) 2,8-2,8-2,2­1,35-1,25; 154. Crewe (2)-Cardiff (4) (1:1) 1,65-3,0-4,2-1,1-1,65; 155. Scunthorpe (4)-Burnley (2) (2:2) 2,9-2,8-2,1-1,4-1,25; 156. Grimsby (2)-Wycombe (3) (1:1) 1,7-3,0-3,9-1,15-1,6. Labdarúgó Spanyol Kupa, nyol- caddöntő - visszavágó: 157. FC Barcelona (az első mérkőzésen 1:0)-Gim. Torrelavega (3) 1,1­5,4-12,2-0-3,7. Labdarúgó Portugál Kupa, nyol­caddöntő: 158. Famalicao (3)—Gil Vicente 3,3-2,9-1,9-1,5-1,25; 159. Sporting L.-Nac. Funchal (2) 1,15­4,8-10,1-0-3,4. Ausztrál nyűt teniszbajnokság - férfiak: 161. Agassi-Goldstein 1,03- 8,0; 164. Ferrero-Ilie 1,35-2,6; 165. Pioline-Dosedél 1,35-2,6; 166. Mar- tin-Calleri 1,3-2,7; 168. Henman- Lapentti 1,4-2,4; 169. Arthurs-Heu- berger 1,35-2,6; 170. Mimij-Kra- tochvü 1,35-2,6; 171. Rafter-Davi- denko 1,08-5,0; 172. Hrbaty-Clavet 1,55-2,05; 173. Rochus-Sa A. 1,65- 1,95; 174. Tabara-Canas 1,6-2,0; 175. Szafin-Pavel 1,3-2,7. Ausztrál nyűt teniszbajnokság - nők: 193. Martinez-Gagliardi 1,05- 6,0; 195. Stevenson-Ruano-Pascual 1,6-2,0; 196. Capriati-Oremans 1,1- 4,5; 200. Szeles-Vavrinec 1,03-8,0; 201. Kumyikova-Kuti Kis 1,08-5,0; 202. Schett-Vent 1,2-3,4; 203. Tuo-Rittner 1,5-2,1; 204. Drago- mir-Husárová 1,45-2,3. SZERDA, JANUÁR 17. Jégkorong NHL: 225. Toronto- Los Angeles 2,2-3,6-2,45-1,45- 1,5; 226. Atlanta-Anaheim 2,1­4,0-2,4-1,45-1,55; 227. Chicago- Florida 2,0-3,8-2,6-1,45-1,55; 228. Dallas-Nashville 1,45-4,0­4,9-1,15-2,2; 229. Minnesota-Co- lumbus 1,75-4,0-3,1-1,3-1,75; 230. Phoenix-Pittsburgh 2,3-3,6­2,3-1,45-1,45; 231. San Jose-Cal- gary 1,9-4,0-2,7-1,4-1,6. Kiss Szilárd az elmúlt év legjobb mű kerékpározója Sprintkirály a trónon J. MÉSZÁROS KÁROLY Pozsony. Hat szakágban él Szlová­kiában a kerékpársport. Pénteken a sportág honi vezérkara az elmúlt év(század) legjobbjait köszöntötte. A mögöttünk hagyott száz év ver­senyzőjének - a várakozásnak meg­felelően - Anton Tkácot, a montre­ali olimpia (1976) sprintversenyé­nek győztesét, háromszoros világ­bajnokot választották. Meghatód­va szorongatta a kezében a díszes kupát: „Nagyon megörültem en­nek az elismerésnek. Hirtelen nem is tudok többet mondani.” Később az újságírók körében már bőbe­szédűbb volt: „Kellemes érzés az évszázad legjobbjának lenni, ám ez a megtiszteltetés kötelez is. Sportágunk sikereim óta rohamos léptekkel halad előre, így nehéz összehasonlítani a mai világnagy­ságokat az akkoriakkal. Mindegyik a maga korában tündököl (t). Ke­vés a pénz a sportban, de a miénk­ben még ennél is kevesebb forog. Valahogy ilyenkor is kell boldogul­ni. Februárban alighanem vissza­térek egykori sportágamba. Jelöl­tetem magam a szövetség élére.” A bennfentesek tudni vélik: szinte biztos, hogy ő lesz a sportág honi első embere. Szlovákiában csak Gútán űzik a műkerékpározást. Az ottani egy­házi gimnáziumban. Tehát innen került ki a szakág országos leg­jobbja, aki nem más, mint a 12 éves Kiss Szilárd. Ilyen megtisz­teltetésben még biztosan nem ré­szesült. „Két éve tornázom a ke­rékpárom. Tavaly szlovákiai baj­nok voltam. Mostani tanítónőm és edzőm, Hajdú Andrea csaloga­tott a többiek közé. Elmentem megnézni, megtetszett és marad­tam. Már huszonnyolc elemet tu­dok, s ennél többet nem is kell egy hatperces gyakorlat alatt bemu­tatni. Hetente háromszor edzem és készülök a további versenyek­re.” Szilárd novemberben elindult a németországi Böblingenben rendezett felnőtt világbajnoksá­gon. Újoncként 24 induló között a 22. helyen végzett. Szlovákia legjobb tavalyi kerekesei a sydneyi olimpián hatodik pálya­kerékpáros sprintversenyzők, vagy­is Peter Bazalík, Jaroslav Jerábek és Jan Lepka lettek. Szakáganként Dagmara Poláková (BMX), Ondrej Slobodník (országút), Róbert Glaj- za (terep), Filip Polc (hegyi), vala­mint a már említett sprinterek (pá­lya) és Kiss Szüárd (terem) végez­tek az élen. (jmk) BAJNOKI TÁBLÁZATOK Női kosárlabdaliga - A-csoport: Női I. kézilabdaliga: 1. Ruzomberol< : 6 6 0 620:345 12 1. Zlatná 17 14 0 3 444:337 28 2. UMB 6 5 1 450:405 11 2. Surany 17 13 0 4 404:358 26 3. Istrobanka A 6 4 2 398:377 10 3. Cadca 17 12 0 5 408:353 24 4. Slovan 6 3 3 437:427 9 4. Start 17 11 0 6 433:349 22 5. Bardejov 6 3 3 393:436 9 5. Topol'cany 17 9 1 7 370:386 19 6. Samorín 6 2 4 307:443 8 6. D, Streda 17 8 1 8 409:421 17 7. Mirabel 6 1 5 379:484 7 7. Púchov 17 8 0 9 357:376 16 8. Kolice 6 0 6 333:400 6 8. Zilina 17 7 1 9 297:329 15 B-csoport: 9. N. Zámky 17 4 3 10 378:413 11 9. Poprad 2 2 0 173:92 4 10. Vinohrady 17 3 3 11 364:417 9 10. Presov 2 1 1 102:118 3 11. Presov 17 4 1 12 323:401 9 11. Istrobanka B 2 1 1 130:168 3 12. Trenön 17 4 0 13 328:375 8 12. Piest'any 2 0 2 113:140 2 Női röplabda Extraliga: Férfi I. kosárlabdaliga: 1. Slávia UK A 20 18 2 57:10 38 1. Svit 14 13 1 1351:940 27 2. Senica 20 16 4 52:24 36 2. Pezinok 13 13 0 1274:814 26 3. Slávia UK B 20 15 5 49:30 35 3. Inter 14 10 4 1255:1099 24 4. íilina 20 12 8 45:32 32 4. Zilina 14 7 7 1142:1110 21 5. Íii( 20 11 9 42:33 31 5. Levice 14 7 7 1083:1064 21 6. Vitai 20 7 13 30:42 27 6. Start 14 7 7 1133:1143 21 A Z-10. helyért: 7. Luíenec 14 7 7 1110:1166 21 7. Pezinok 20 7 13 31:46 27 8. Prievidza 14 6 8 1146:1174 20 8. Dolny Kubin 20 7 13 26:45 27 9. Handlová 14 6 8 1071:1180 20 9. Poprad 20 5 15 25:49 25 10. Komárno 14 5 9 1067:1079 19 10. Doprastav 20 2 18 11:57 22 11. Kosice 14 2 12 1033:1277 16 12. Krompachy 13 0 13 737:1356 13 Férfi röplabda Extraliga: 1. Púchov 23 21 2 65:13 44 Női kézilabda Extraliga: 2. Dubová 23 17 6 56:25 40 1. Sal'a 14 13 0 1 405:310 26 3. Myjava 23 16 7 51:28 39 2. Nitra 14 9 1 4 370:322 19 4. Presov 23 15 8 49:36 38 3. Inter 14 8 1 5 335:326 17 5. Zilina 23 11 12 43:47 34 4. Chirana 14 5 1 8 305:316 11 6. Humenné 23 6 17 28:52 29 5. Michalovce 14 4 2 8 304:338 10 7. VKP 23 6 17 30:57 29 6. Partizánske 14 3 3 8 321:353 9 8. Zvolen 23 0 23 5:69 23 A női kosárlabdaliga legutóbbi fordulójában a világos mezben szereplő Istrobanka 74:65-re legyőzte a Slovant (Fotó: Eugen Vojtisek)

Next

/
Thumbnails
Contents