Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)

2001-01-12 / 9. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 12. TÉMA: A FARSANG Húshagyókeddi szokások Jaj a ludaknak! A húshagyókeddi szokások között az európai néphagyományban vi­szonylag gyakoriak a különböző ügyességi próbák, a magyar nyelv- területen azonban nem különö­sebben elterjedtek, közülük legin­kább a kakasütés és a gúnár- nyakszakítás ismert. Ez utóbbiban elsősorban a mészároslegények versengtek, annál is inkább, mivel a mesterré avatás része is volt. Egy XVII. századi szerző, bizo­nyos Dániel Speer a kor népszerű prózai művének - Grimmelshau­sen Simplicissimusának - nyo­mán papírra vetette a Magyar Simplicissimus című munkáját, amely sajátos egyvelege a pika- reszk regénynek és az útirajznak. A könyv hőse vándorlásai során bejárja szinte az egész Felvidéket és beszámolója nyilván konkrét tapasztalatokon alapul. Kassán egyebek között a követke­ző jelenetnek volt szemtanúja: „Húshagyó kedd éjszakáján a mé­szároslegények a lőcsei vendég­lőstől a másik oldalon fekvő őr­házig kötelet húznak, amelynek közepére egy fonallal jól összekö­tözött libát akasztanak, lábánál fogva. A legények nyergeletlen lovon futtatnak el a kötél alatt és igye­keznek elkapni a liba nyakát. A kapkodás és nyargalás addig tart, amíg valamelyik a lúd fejét le nem szakította. Ez aztán hirtelen elvágtat vele s jól elrejti, mert a többiek üldözőbe veszik s igye­keznek tőle elragadni; pedig, aki a fejet elvitte, egy évig főlegény és a mesterségbeliek között külö­nös kiváltságokat élvez”. (L.T.) Amikor a feje tetejére áll az egész világ, amikor felszabadulnak a tabuk, és elszabadulnak az indulatok Itt a vigasság és a bolondozás ideje detű szokások a katolikus egyház minden igyekezete ellenére fenn­maradni, sőt a magyarság eseté­ben néhány száz évvel a keresz­ténység felvétele után gyökeret verni. A farsangi szokások honi el­terjedéséről ugyanis csak a XTV. századtól kezdve vannak írásos feljegyzések. Az időszak megneve­zése német eredetre utal, s aligha kétséges, hogy elsősorban nyugat­ról „importáltuk” ezeket a furcsa szertartásokat, de a magyar nyelv- területen egykor élt és részben még ma is élő farsangi szokások számos szláv és balkáni elemet is magukba ötvöztek, s ezekről ki­mutatható, hogy gyökereik még az ókori Rómába, illetve Görögor­szágba nyúlnak. A különböző maskarákba öltözött alakoskodók, a vaskos, helyenként durva tréfák, az abszurditásig fokozott jelképes cselekedetek, valamint az is, hogy az egész közösség nézője és egy­szersmind közreműködője ennek a színjátéknak - mindez közös jel­lemzője a farsangi szokásoknak, legyen szó a Csallóközben ismert dórejárásról vagy a Mohács kör­nyékén élő délszlávok busójárásá­ról, esetleg a különböző halottas-, betyár- és lakodalmas játékokról, netán a kakasütés vagy a gúnár- nyakszakítás meglehetősen drasz­tikus szokásáról. Farsang idején, s kivált a böjt kez­detét megelőző néhány napban (amit farsangfarkának is nevez­nek) természetesnek számít a vi­dámság, a jókedv, s aligha vélet­len, hogy ilyenkor az átlagosnál jó­val gyakrabban rendeznek bálo­kat, különböző mulatságokat. A vízkereszttől hamvazó­szerdáig tartó farsang a bá­lok és a vidám összejövete­lek időszaka, s különösen a 40 napos húsvéti böjtöt megelőző néhány napja mozgalmas. ÖSSZEÁLLÍTÁS A farsang vagy más szóval karne­vál gyökerei az ókorba nyúlnak vissza és a kereszténység térhódí­tását követően is - bár inkább csak megtűrt szokásként - megmaradt. A néprajzkutatók, a művelődés­történészek aprólékos munkával kiderítették, hogy a különböző téli ünnepek és szokások között sok­kal szorosabb az összefüggés, mint azt első pillantásra hinnénk. Az ókori saturnaliák, a Dionü- szosz- és Mithrász-kultusz esemé­nyei sajátos módon keveredtek a keresztény ünnepek szertartásai­val, s az elmúlt évszázadok során annyira eggyé váltak, hogy legfel­jebb a szakemberek tudják meg­húzni a pogány és a keresztény elemek közötti választóvonalat. Téli ünnepeinkben egyszerre van jelen a meghaló és újra feltámadó természet, a káosz és a rend pár­harca, a felnőtté válás, a szerelem, a termékenység és a házasság mo­tívuma, valamint a szerencse és a szerencsétlenség, tehát a kiszá­míthatatlan sors, amely ellen hiá­ba lázadunk. Egykoron ezek a po­gány ünnepek és szertartások vé­resek voltak, szinte minden eset­ben emberáldozattal végződtek. A saturnaliák tragikus hősét például A farsanghoz fűződő szokások számtalan nép különböző rítusainak emlékét őrzik. Farsangi időben van a busó­járás, a Csallóközben ismert dőrejárás, a farsang ad alkalmat a különféle jelmezek, maszkok felöltésére, s a mó- kázásra. (Ozogány Ernő felvétele) sorshúzással - rendszerint kocka­dobással - választották ki. Életé­nek utolsó heteit abban a tudat­ban töltötte, hogy a végzetes óra eljöveteléig ő az ünnepség királya, akinek mindenki engedelmesség­gel tartozik és mindent megkap, amit csak megkíván, de a saturnalia végeztével önkezével kell véget vetnie életének. Halálá­val azonban lezárul a zűrzavar ideje és megszületik az új rend. A későbbiekben a véres szokások sokat szelídültek, az emberáldo­zat jelképessé vált, s maga a szer­tartás is inkább egyfajta misztéri­umjátékká alakult át, amelynek résztvevői egy forgatókönyv sze­rint játszották végig szerepüket. Örök rejtély marad számunkra, hogyan tudtak ezek a pogány ere­Pillantsunk be az arisztokraták világába, régi tánctermekbe, előkelő hölgyek, urak társaságába Régi magyar bálok, mulatságok HÁTTÉR 1900-ben Régi magyar társasélet címmel egy kétkötetes munka látott napvilágot Budapesten, az Athenae­um gondozásában. A könyv szerző- jeként egy bizonyos D’Artagnan van feltüntetve, ami természetesen ál­név és bármennyire meghökkentő, nem férfit, hanem egy hölgyet ta­kar. Az 1859-ben született Vay Sa­rolta grófnőről van szó, aki a kora­beli budapesti társasági élet egyik különös alakja volt. Mai szóhaszná­lattal emancipált nőnek, sőt femi­nistának nevezhetnénk, aki elősze­retettel hódolt férfias szokásoknak: szivarozott, lóversenyekre járt stb. Miután befejezte középiskolai ta­nulmányait elérte, hogy előadáso­kat hallgathasson különböző né­metországi egyetemeken, s végül Pesten szerzett oklevelet. Kezdet­ben versekkel próbálkozott, de vé­gül újságíróként vált ismertté, sőt népszerűvé. Elsősorban az 1700-as évek második és az 1800-as évek el­ső felének arisztokrata világáról, társasági eseményeiről írt beszámo­lóival aratott sikert. Felkutatta a ko­rabeli dokumentumokat és újság­cikkeket, valamint azokat a levele­ket és naplójegyzeteket, amelyeket a résztvevők vetettek papírra, s ezek alapján rekonstruálta egy-egy jeles esemény, bál, összejövetel lefolyá­sát. Noha szépírói tehetsége nem állt arányban ambícióival, ezek a hangulatos írások megragadják az embert, s olykor valóban úgy érez­zük, mintha mi is ott lennénk a szó­rakozó előkelőségek forgatagában. Lapozzunk bele tehát ebbe az érde­kes könyvbe. Az első idézet az 1790. esztendő farsangját villantja fel, azt a pilla­natot, amikor a halálos ágyán fek­vő II. József visszavonta rendeleté­it. .József császár már szétküldötte a megyékhez híres Rescriptumát, amely az egész országban óriási örömet keltett. 1790. február 17-én úgyszólván haldoklott már a csá­szár, midőn Budára haza indította a koronát - és ebből az örvendetes alkalomból a magyar urak minden­féle fényes ünnepséget rendeztek, így már a határon, a köpcsényi kas­télyban, tartottak díszes bált, amelyben nagy divatja volt a ma­gyar táncnak... A bálon különösen gróf Szápáry Pál és Inkey urak buz- gólkodtak, hogy a: Főranguság és a Nemesség jól érezze magát. Ugyancsak ebből az alkalomból Vörös István, pestmegyei főszolga­bíró és Belányi István, vármegye­kapitány adtak nagy mulatságot, február huszonkettedikén pedig Laczkovits, a megye második alis­pánja. Tekintettel arra, hogy ez a nap éppen a császár temetésének napja volt, nem szólt a zene. Báró Orczy László gátolta meg, mond­ván: »Ha némi-nemü jogainkban csorbított is a boldogult, halálos ágyán megbánta, és mint ritka kitünőségü ember megérdemel ennyi figyelmességet.« Gróf Zichy Károly országbíró estvéli társasá­gán is sokan gyűltek össze. Több­nyire a főrendek. Még a nők is ma­gyarba öltözködtek, és különösen szép és ékes köntöst viselt maga a háziasszony, született Khevenhül- ler grófnő és báró Orczy Lászlóné Traun grófnő. Ebben a társaságban - mint a jegyzet mondja - igen feltűnt gróf Cziráky Antal, egy fia­tal törvényhallgató, aki remekül ej­tette ki a magyar szót. Zene és táncz itt sem volt.” Ugorjunk vagy négy évtizedet az időben és Vay Sarolta segítségével pülantsunk be a pestbudai bálter­mekbe: „Azokról a régi bálokról, farsangokról akarok most egyet­mást elmondani, mikor még csak­ugyan Gáspár, Menhyhárt, Boldi­zsár, a három napkeleti király, nyi­totta fel a tánctermek ajtaját, szólal­tatta meg a régen hallgató muzsiká­ló szerszámokat. Az 1835-iki pesti farsangot az asszonyi egyesület bál­jával kezdték meg. Tulajdonképpen álarcosbál volt ez - és mint a régi följegyzések megőrizték - néhány igen csinos álarcost lehetett is látni, de azért az előkelő hölgyek na­gyobbrészt báli öltözékben jelentek meg: (A jelenvolt tánczosnékon semmi uj alakú köntöst nem tapasz­taltunk...). Legdivatosabb volt a se- lyem-foulard, a batisztmuszlin és az organdil. A férfiak kék és fekete frakkokban jelentek meg. Múlt a jegyzet mondja: »Jelesebb ifjú férfi­ak közül ott voltak: gróf Esterházy Bálint, gróf Bethlen Farkas, gróf Al- mássy Móricz, gróf Apponyi Gyula és még többen.« Szintén nagyon fé­nyes volt a január 24-én megtartott magányos uraságok bálja. Ezt a kis redut-szálában tartották meg és mintegy szemtanú feljegyzi: ott volt Lanner József, ama híres bécsi mu­zsikus, egész hangászkarával. Lan­ner szünóra alatt átment a Vadász­kürtbe és itt is játszott a kereskedők által tartott mulatságon. A táncos­nők közül különösen kitűnt Sze- rencsy Nina és Szlatényi kisasszony, előkelő pesti patrícius lánya. Több­nyire walzert és ügető tánczokat lej­tettek, a csárdás még akkor bálok­ban nem volt divatos; csak a játék­színen táncoltak, vagy pedig az if­jak, toborzó alakban, a bál elején.” A reformkor Pestjén már az sem szá­mított meglepőnek, ha az előkelő vendégek egy-egy magyarul nyo­mott táncrendet kaptak kézhez. A meghívókon olykor érdekes nevek is szerepelnek a szervezők között: „Egy igen fényes Nobelbalt rendez­tek a huszas években Széchenyi Ist­ván, Batthyány Lajos, Andrássy Kár­oly, Károlyi István és még több ak­kori gavallér és csak a napokban akadt a kezembe egy egyszerű, aranyszegélyü meghívó, amely erre a bálra szól. Egy akkor országos hí­rű szépség, egy előkelő gentry leány nevére volt kiállítva és a rendező bi­zottság neve alá, hónnal oda volt je­gyezve: Ajánlja Széchenyi Stefi”. RENDEZ! A BUDAPESTI BOHÉM IFJÚSÁG •• bnvé<fce?.2kafBö<*ó vezefésévei. Híígyekoek jdmez v.esfel>njho ói­cioám/zena. arczal. Utah frahhban hemmet Faragó Géza plakátja, 1924 RÖVIDEN Az év egyik legnagyobb ünnepe volt Dél-Európában a farsang az év egyik legnagyobb ünnepe volt, olyan kivételes időszak, amikor viszonylag büntedenül, nyíltan is ki lehetett mondani dolgokat. A farsangi időszak januárban kezdődött és a böjt­höz közeledve nőttön nőtt az izgalom. A farsangot a városközpont­ban, szabad ég alatt rendezték. Velencében a Szent Márk téren. A ve­lencei karnevál hatalmas színjátékhoz volt hasonló, ahol az utcák al­kották a színteret, a városlakók voltak a színészek, s egyben a nézők is. Nem is volt éles határ a színészek és a nézők között, hiszen a bámész­kodó hölgyek például az erkélyekről tojással dobálhatták meg a felvo­nulókat, az álarcosoknak pedig gyakran megengedték, hogy magán­házakba büntedenül berontsanak. A velencei karneváli maszkok nép­szerűek voltak Európa többi országában is, Magyarországra Mátyás király korában Olaszországból hozatták az álarcokat, ruhákat. Mára idegenforgalmi látványossággá vált a velencei karnevál, (i) Szambaiskolák Rióban A riói karnevál legszínpompásabb látványa a szambaiskolák felvonu­lása. Az összes karneváli esemény közül ez rendelkezik legtöbb afrikai elemmel; már csak a szambazene miatt is, amely európai népzenei vo­násokat egyesít az afrikai rabszolgák által hozott zenei hagyomány­nyal. A karneváli előkészületek abban a pülanatban megkezdődnek, amikor az előző évi karnevál véget ér. Nyomban megindul a rebesge- tés, mi lesz a szambaiskola következő évi felvonulásának témája. Az év közepére már elkészült a szamba. Október táján már befejeződtek a ruhatervek. A legegyszerűbb kosztüm is 100 dollárba kerül, (i-t) A riói Avenida királynője Az oldal anyagát írta és összeállította: Lacza Tihamér

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents