Új Szó, 2001. január (54. évfolyam, 1-25. szám)
2001-01-11 / 8. szám, csütörtök
22 Sport ÚJ SZÓ 2001. JANUÁR 11. Bailey autós száguldása Toronto. Bíróság elé kell állnia Donovan Bailey-nek, a 100 méteres síkfutás atlantai olimpiai bajnokának, mivel Torontóban a megengedett sebesség kétszeresével, azaz közel 200 km/órával hajtott járművével. A Toronto Sun című újság információja szerint az eset november 24-én hajnalban történt, éppen azon az útszakaszon, ahol az atléta egyszer már balesetet szenvedett: 1997-ben gyorshajtás miatt elvesztette az uralmát gépkocsija felett, és könnyebben megsérült a vállán és a nyakán. A mostani ügy miatt várhatóan jövő hónapban kell Bailey-nek bíróság elé állnia: a sprinter előreláthatólag nagyobb összegű büntetésre és jogosítványának bevonására számíthat. (MTI) Bruno Contit kirabolták Róma. Kirabolták Bruno Continak, az 1982-es világbajnok olasz labdarúgó-válogatott játékosának házát. „Nagyon szomorú vagyok - mondta a 45 éves futballista -, mert a tolvajok elvitték az imádott emléktárgyaimat. Még azt az aranyérmet is ellopták, amit a vb-döntő után akasztottak a nyakamba.” A 47-szeres válogatott futballista a sajtón keresztül arra kérte a rablókat, legalább az emléktárgyait juttassák vissza, mert ezek felbecsülhetetlen értéket jelentenek számára. „Életem egy darabja veszett el” - mondta szomorúan. (MTI) Patrick Kluivert Angliába vágyik London. Patrick Kluivert, az FC Barcelona 24 éves holland labdarúgója úgy nyilatkozott, pályafutása végéig mindenképpen ki szeretné próbálni magát Angliában.- Mindig szerettem volna pályára lépni a Premier Lea- gue-ben és biztos vagyok benne, hogy egy napon valóra válik ez az álmom is- mondta hivatalos internetes oldalán Kluivert. - A kérdés csak az, hogy ez mikor fog bekövetkezni. A Barcelonánál 2002-ig szól a szerződésem, de azt hiszem hosszabbítani fogunk. (MTI) Martina Hingis figyelmeztetése Sydney. A világelső svájci Martina Hingist figyelmeztették a sydneyi tornán, mert a belga Kim Clijsters elleni mérkőzésen édesanyja hangosan többször is utasításokat adott neki. A bíró szerint ez tiltott edzői segítségnek minősül. - Figyelmeztettek, holott nem is néztem édesanyámra. Amikor valamelyik játékos edzője a lelátón ül, akkor általában megpróbál segíteni - jegyezte meg Hingis. (MTI) Mazzacane a Prost-istállóban Guyancourt. Gaston Mazzacane lett a Forma-l-es Prost- istálló második számú pilótája a francia Jean Alesi mögött. A 25 éves argentin az előző idényben a Minardit képviselte, de akárcsak új és régi csapatának - pontot nem sikerült szereznie. A korábbi négyszeres világbajnok Alain Prost csapatában tavaly a német Nick Heidfeld volt a másik pilóta, ő azonban átszerződött a Sauber- hez. (MTI) Papp László bekerült a Nemzetközi Ökölvívó Hírességek Csarnokába Aranygyűrűs elismerés A vastag öv mellé keskeny aranygyűrűt kap (Prikler lászló felvétele) Budapest. A BVSC-ben kezdődött. Hősünk a vasutasoknál bokszolt először. 1945-öt írtunk ekkor. Papp László meg később írt sporttörténelmet. Például azzal, három olimpián is a dobogó legfelső fokára szólították. Először Londonban, 1948- ban. Másodszor Helsinkiben, 1952-ben. Harmadszor pedig Melbourne-ben, 1956-ban. ÖSSZEÁLLÍTÁS Utolsó ötkarikás diadalának idején már nem a zuglói egyesület, hanem a Vasas bunyósa volt. Mondhatni, hazatért, hiszen „Papiad“ - hallottak olyasvalakiről, aki nem így ismeri? - 1926. március 25-én, Angyalföldön született. Talán el sem hinnék, de sportkarrierjét labdarúgóként kezdte. Aztán - szerencsére - váltott, stoplis cipőjét szögre akasztotta, kézfejére pedig kesztyűt húzott. Hogy milyen jól döntött, azt jelzi a fentebb már említett három aranyérem. No meg az, hogy 2001. január kilencedikén Edward Brophy, a Hall of Fame ügyvezető igazgatója bejelentette: Papp Lászlót beválasztották a Nemzetközi Ökölvívó Hírességek Csarnokába! Mint azt az elöljáró a távirati irodának adott nyilatkozatában elárulta, a beiktatási ceremóniára június 7. és 10. között kerül sor, az ünnepségre az idén elismerésben részesülők mellett a bokszvilág 25 A beiktatási ceremóniára június 7. és 10. között kerül sor. kiválóságát is szeretettel várják. A magyar bokszolót természetesen megilleti a legeslegjobbaknak járó aranygyűrű, míg fotója - és alatta az életrajza - hamarosan a New York államban található canastotai intézmény falait díszíti majd. A pályafutása befejezése után szakvezetőként is maradandót alkotó Papp László fia, ifjabb Papp László elmondta, édesapja, sajnos, egészségi állapota miatt nem tud eleget tenni a meghívásnak. Jó hír viszont, hogy Edward Brophy ígéreteit tett arra, az aranygyűrűt személyesen adja át az egykori bajnoknak, méghozzá március 25-én, Papp László 75. születésnapján. Brophy egy háromszoros olimpiai bajnok, háromszoros főiskolás világbajnok, kétszeres kontinenselső, hétszeres magyar bajnok kezét szó1 ríthatja meg (csak vigyázzon, nehogy az ünnepelt is megszorítsa az övét...). Rögtön jegyezzük meg, e címeket amatőrként gyűjtötte be Papp, aki profiként tovább bővítette dicsőséglistáját. Egy évvel a melbo- urne-i játékok után, 1957-ben állt át a hivatásosok táborába, ahol is 29 veretlenül megvívott csatát jegyezhettek fel a neve.mellé. Egyik kiemelkedő fellépésére 1962. május 16-án került sor, amikor is a dán Chris Christensen elleni Eb-cím- meccsen lépett szon'tóba. Az eredmény aligha meglepő: a magyar bunyós kezét emelhették a magasba. Fájdalom, élete legfontosabb ütközetére nem készülhetett fel Papp László, tudniillik a kommunista rezsim nem engedélyezte, hogy a milliókkal kecsegtető világbajnoki címmérkőzésen megmérettessen. Kárpótlást aligha, vigaszt talán jelentett, hogy 1989-ben megkapta a WBC „a világ legjobb amatőr és hivatásos középsúlyú ökölvívójának“ járó vastag övét. Most meg egy keskeny aranygyűrűt, amely alighanem mindennél többet ér „Papiad“ számára, (ns) Egy könyv állítása szerint árnyék vetődött az 1978-as labdarúgó-világbajnokságra Bundáztak az argentinok? MTI-JELENTÉS London. Egy brit újságíró most napvilágot látott könyve szerint az 1978-as világbajnokságon az argentin katonai vezérkar ötvenmillió dollárt ajánlott fel a válogatott vezetőinek, hogy fizessék le Peru csapatát a döntőbejutáshoz szükséges eredmény elérése érdekében. A perui El Comercio újság David Yallup Hogyan lopták el a játékot? című könyvéből idéz, amely egy teljes fejezetet szentel az Argentína-Peru vb-találkozónak, amelyen a házigazdának legalább négy góllal kellett győznie a fináléba kerüléshez. A könyv szerint ajunta első embere, Jorge Videla először a szervezőbizottság elnökének, Carlos Lacosténak ajánlotta fel a nagy összeget, hogy járjon el a kedvező végeredmény elérésében. Yallup még azt is tudni véli, hogy Lacoste meg is kezdte a tárgyalásokat a perui tiszti vezérkar három tagjával, és az ötvenmillió dollár jelentős része végül ezekhez a személyekhez került. A könyv szerint három - anonimitást kérő - perui játékos az írónak elismerte, fejenként húszezer dollárt fel is vettek egy meg nem-nevezett férfitól. A középdöntő B-csoporljának első helyéről döntő Argentína-Peru mérkőzést 6:0-ra a hazaiak nyerték, így jobb gólkülönbségüknek köszönhetően, Brazíliát megelőzve, ők kerültek a fináléba. Az argentinok a fináléban hosszabbítás után legyőzték Hollandiát, és megszerezték történetük első világbajnoki címét. A NIKÉ 2. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 11. SZUPERAJÁNLAT, kosárlabda NBA: 314. Char- lotte-Portland 2,05-13,0-1,91,8-1,7. PÉNTEK, JANUÁR 12. Jégkorong NHL: 391. Toronto- Phoenix 2,1-4,0-2,4-1,55-1,45; 392. Pittsburgh-NY Islanders 1,4-4,05,2-2,3-1,15; 393. Atlanta-Montreal 2,1-4,0-2,4-1,55-1,45; 394. Tampa Bay-Philadelphia 2,3-4,0-2,21.5- 1,5; 395. Florida-Carolina 2,24.0- 2,3-1,5-1,5; 396. Columbus- Chicago 2,3-3,8-2,25-1,5-1,5; 397. Dallas-Detroit 1,9-3,8-2,8-1,6-1,35; 398. Minnesota-Colorado 2,55-4,02.0- 1,45-1,55; 399. Edmonton- Vancouver 2,3-3,6-2,3-1,45-1,45; 400. Anaheim-Buffalo 2,2-4,0-2,31.5- 1,5. Jégkorong Extraliga: 615. Kosice- Zvolen 2,4-3,4-1,8-1,25-1,5; 616. Liptovsky Mikulás-Trencín 2,3-3,41,9-1,3-1,45. SZOMBAT, JANUÁR 13. Franda futball-bajnokság: 761. Bastia-Strasbourg 1,6-3,0-4,6-1,1- 1,7; 762. Guingamp-Bordeaux 2,52,6-2,6-1,25-1,3; 763. Marseille-Toulouse 1,55-3,2-4,6-1,1-1,8; 764. Metz-Rennes 2,4-2,6-2,7-1,25-1,3; 765. Monaco-Sedan 1,85-2,6-4,01,15-1,5; 766. FC Nantes-Auxerre 1,75-2,8-4,0-1,1-1,55; 767. St. Etien- ne-Paris St. G. 2,3-2,6-2,8-1,25- 1,35; 768. Troyes-Lille 2,2-2,6-3,21.2- 1,35. Franda II. labdarúgóliga: 769. Cannes-Chateauroux 2,4-2,4-2,91,25-1,3; 770. Créteil-Nice 1,8-2,64.2- 1,15-1,55; 771. Gueugnon-Ni- ort 2,4-2,4-2,9-1,25-1,3, 772. La- val-Beauvais 1,5-3,0-5,7-1,05-1,9; 773. Le Havre-Angers 1,5-3,0-5,71,05-1,9; 774. Lorient-Ajaccio 1,43,0-7,8-1,05-2,1; 775. Montpellier-Le Mans 1,55-3,0-5,1-1,1-1,8; 776. Sochaux-Martigues 1,35-3,56.7- 0-2,3; 777. Wasquehal-Nimes 2.3- 2,4-3,1-1,2-1,35. Belga n. labdarúgóliga: 778. Des- sel Sport-Denderleeuw 2,3-2,8-2,61.3- 1,35; 779. Hekelgem-Tienen 2.8- 2,8-2,2-1,35-1,25; 780. Heus- den Zolder-Mons 2,5-2,8-2,4-1,3- 1,3; 781. FC Liege-SV Rooselare 2.0- 2,8-3,1-1,2-1,45; 782. Lom- mel-Cerde Bruges 1,5-3,2-5,1-1,1- 1,9; 783. Deinze-Ingelmunster 2,62.8- 2,3-1,35-1,3; 784. Maasland- Strombeek 2,0-2,8-3,1-1,2-1,45. Labdarúgó Premier League: 785. Arsenal-Chelsea 1,75-3,0-3,7-1,15 -1,55; 786. Aston Villa-Liverpool 2.4- 2,8-2,5-1,3-1,3; 787. Bradford-Manchester Utd. 5,1-3,2-1,5-1,9- 1,05; 788. Everton-Tottenham 2.1- 2,8-2,9-1,25-1,4; 789. Manchester City-Leeds 2,5-2,8-2,4- 1,3-1,3; 790. MiddlesbroughDerby 2,0-2,8-3,1-1,2-1,45; 791. Newcastle-Coventry 1,65-3,0-4,21.1- 1,65; 792. Southampton- Charlton 2,0-2,8-3,1-1,2-1,45; 793. West Ham-Sunderland 2,2-2,82.8- 1,25-1,35. Kezdődik a hazai fedettpályás atlétikai idény Csak Haborák a vb-re? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Szombaton a pozsonyi Elán csarnokban megkezdődik a hazai fedettpályás aüétikai idény. Március elejéig minden hétvégén lesz valamilyen verseny az ország egyetlen nemzetközi elvárásoknak is megfelelő létesítményében. Ásványi László igazgató elmondta, hogy augusztusban hivatalosan is üzembe helyezték az Elánt, s a fedettpályás idényben most először szolgálja majd teljes felszereltségével az adétákat. Elkészült a szlovákiai fedettpályás versenynaptár is. Első kiemelkedő eseménye a február 14-ei besztercebányai ugrógála, amelyen ezúttal csak a férfiak számára lesz nemzetközi részvételű. Egy nappal később Losoncon rendeznek újabb ugróviadalt. A hazai versenyidény két kicsúcsosodása már a fővárosban lesz: február 17-én az Elán 2001 viadal, amely egyben Szlová- kia-Magyarország-Szlovénia hármastalálkozó is, majd egy héttel később az országos fedettpályás bajnokság. Külföldön a márciusi lisszaboni fedettpályás vb-vel tetőzik a versenyek sora. Ezen Szlovákia két atlétát indíthat, ám könnyen meglehet, hogy csak egy sportolónk áll rajthoz. Vladimír Bezdícek, a szövetség újonnan kinevezett központi edzője (az ugrószámok irányítója a dunaszerdahelyi Pogány Mihály lett) így vázolta a kilátásokat: „Szigorúak a nevezési szintek, gyakorlatilag azonosak a nemzetközivel. Egyedül a súlylökő Haborák indulása tűnik valószínűnek. Őt a legjobb nyolc közé várjuk. Esetleg számításba jöhet még a Németországban élő magasugró Melóvá és a vágtázó Brinarsky rajtja. Nekik azonban még bizonyítaniuk kell.” (jmk) Lothar Matthäust előzte meg az egyiptomi csatár Hasszán világcsúcsa MTI-JELENTÉS Kairó. Az egyiptomi Hoszám Hasszán megjavította a német Lothar Matthäus labdarúgó válogatottsági világrekordját, miután a Zambia elleni, 3:l-es győzelemmel végződött barátságos mérkőzésen 151. alkalommal lépett pályára hazája színeiben. - Boldog vagyok, de nem önmagámért, hanem mert hazámnak is világhírt szereztem teljesítményemmel - mondta a találkozót követően a 34 éves csatár, aki 1986-ban és 1998-ban is tagja volt az Afrika Kupa-győztes egyiptomi csapatnak, és részt vett az 1990-es olaszországi világbajnokságon. Az eddigi csúcstartó Lothar Matthäus gratulált az egyiptominak: - Nagyszerű teljesítmény. Én továbbra is büszke vagyok arra, hogy pályafutásom során 150- szer játszottam a német nemzeti tizenegyben, s nem tartom tragikusnak, hogy már nem én vagyok a csúcstartó. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség statisztikája szerint minden idők legtöbb válogatottságával rendelkező játékosok élmezőnye: 1. Hoszám Hasszán (egyiptomi) 151, 2. Lothar Matthäus (német) 150, 3. Claudio Suarez (mexikói) 149. Jogszabály készül a nem EU-s sportolók foglalkoztatásáról Korlátozási kilátások ÖSSZEÁLLÍTÁS Berlin. Németországban azt tervezik, hogy törvényt fogadnak el a nem EU-tagállamok sportolóinak és edzőinek foglalkoztatási korlátozásáról. A készülő jogszabály szerint csak a profi élvonalban tevékenykedhetnének az említett országok képviselői. Ezzzel a német utánpótlás támogatását próbálják felkarolni. Két vélemény a törvénytervezetről. Tóth Krisztina négyszeres Euró- pa-bajnok, vb-bronzérmes, olimpiai negyedik magyar asztaliteniszező, aki szeptember óta a német másodosztályú TV Busenbach gárdáját erősíti: - Elég sok magyar asztaliteniszező játszik Németországban alacsonyabb osztályú csapatoknál, ezért számunkra kifejezetten hátrányos lenne ez a döntés. Ami személy szerint engem illet, bízom abban, hogy mire ez a határozat életbe lép, már nem leszek érdekelt, ugyanis jó esélyünk van arra, hogy az idény végén feljussunk az első osztályba. Egyébként a csapat vezetősége is így gondolkozik, éppen a napokban írtam alá az újabb egyéves szerződésemet. Fábián Ferenc kézüabdaedző és menedzser, aki Csallóközaranyos- ról került Németországba, ahol alacsonyabb osztályú együttesekkel és utánpótlás-neveléssel is foglalkozik: - A nem első osztályú kézilab- dásoknak, illetve a többi sportágban alacsonyabb szinten dolgozóknak is nagy gondot okoz, ha a nyáron elfogadják ezt a törvénytervezetet. Nekem most Obenburgban, Grosswallstadt közelében harmadik ligás férficsapatom van, amelyben az egyik átlövő orosz, a másik szlovák, a többi játékos fiatal német. Két éve kieső helyen állt az együttes, most pedig a felkerülésért harcol. Ha ez sikerül, még egy külföldit vennénk, de ez a korlátozó törvény életbe lépésével meghiúsulhat. Ráadásul sok-sok edző és klubvezető temérdek munkája válik semmivé, ami legalább annyi kárral jár, mint amennyi hasznot a változtatástól várnak, (ns) Bukás a sivatagban. Bemard Montaz francia motoros izgalmas pillanatai a homokbuckákon, a Párizs-Dakar ralin. (TA SR/AP-felvétel)