Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-08-16 / 33. szám
2000. augusztus 16. • 33. évfolyam 8 588001 690311 Szlovákiai magyar családi magazin Riport Vajon mi lesz a „felszabadult” komá romi erőd sorsa? Laktanyából bűntanyává lesz? 8 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. augusztus 19-étől 25-éig Sport _______________ Él mények a világ legnagyobb sakkfesztiváljáról, a pardubicei Czech 1 C Openről Más kórházakban is akadnak ismeretlen elkövetők Műhibák vannak Dusza István_______________ Nem lenne véletlen, ha a következő hetekben megszaporodnának a vélelmezett orvosi műhibák elkövetői ellen indított eljárások. Azt ugyanis mindenkinek komolyan kell vennie, hogy a köztársasági elnököt (el)kezelő „ismeretlen személyek” ellen nyomozás folyik. Legyenek azok orvosok, ápolónők, fegyvertelen katonai szolgálatukat töltő szanitécsegédek, szakácsok, portások. Mindegy. Ha ismeretlenek, akkor nyomozás folyik ellenük. Elvégre náluk ismeretlenebb csak az a műhiba-elkövető lehet, aki esetleg a páciens sebészi eljárással felnyitott hasába szórakozottan belekotort. Hát nem egyszerű? A sebész ismert, az elkövető ismeretlen. Ki kell nyomozni. Vagy mégsem ilyen egyszerű? Mert mit és kit derít fel a rendőrnyomozó, ha éppen a trópusi melegben rohamosan elszaporodott baktériumok a bélflórából a felnyitott hasüregbe jutva követték el a műhibát? Nem vagyok orvos, csak újságolvasó, aki egy hírt egy harmadikkal, esejüeg a huszadikkal összefüggésbe tud hozni. Vagyis: akkortájt a tikkasztó melegben néhány hír éppen arról szólt, hogy egyes, magukat nagyra tartó országok kórházaiban is tenyészik az a fertőtlenítés ellen is rezisz- tens baktérium, amely ellen nem tudnak védekezni. Még az Erzsébet királynőt kezelő londoni kórházban sem. Egyáltalán, van-e a nyomozóknak mikroszkópjuk, hogy a legravaszabb ismeretlen tettest is tárgylemezre kenjék? Egyáltalán, tudják-e a nyomozók, mi fán terem a tárgylemez? Vagy mégis? Lehet, hogy orvosi diplomájuk van, meg három szakvizsgájuk? Faramuci ez a jogi bikkfanyelv és rendőrségi tolvajnyelv. Arra azonban mindkettő jó, hogy elgondolkodtassa a köztársasági elnök által szolgált választókat az egyenlőségről. Arról, amelyről nem is olyan régen/egy szlovákiai lap már úgy írt, mintha Arra jó, hogy elgondolkodtassa a választókat az egyenlőségről. visszatért volna Orwell Állatfarmjának „egyenlőbb az egyenlők között” szatirikus világa, amikor a köztársasági elnököt „első az egyenlők között”'minő- sítéssel illette. Az meg már senkit se lepjen meg, hogy a rendszerváltoztatás forradalmi hevületében megszüntetett kommunista pártszanatóriumot egyesek ijedtükben vissza akarják állítani. Kinek? A mai „egyenlőbbeknek az egyenlők között”. Holott éppen az állítólagos műhibát elkövető ismeretlen személy munkahelyeként ismert Belügyminisztériumi Kórház volna az a hely. Már nem lesz. Talán volt. Amíg ki nem tudódott, hogy mit folytatnak ott kezelés címén ismeretlen személyek. Sokan megnéznénk azoknak az ismeretlen személyeknek az egyetemi leckekönyvét, meg szigorlati jegyeit. Azt is, hol és mikor szerezték gyakorlatukat, hányszor voltak szakmai továbbképzésen, hány orvosi szakvizsgájukról van érvényes papírjuk. Ki nevezte ki őket igazgatónak, főorvosnak, főnővérnek, ápolónőnek, szani- técnek, portásnak és takarítónőnek? És minek alapján? Más kórházakban is akadnak ismeretlen személyek. És akadnak műhibák is. Lesz-e annyi állampolgári kurázsi és a betegek iránti szolidaritá6érzés az ismertté váló személyekben, hogy feljelentést tegyenek az állampolgárok egyik alkotmányos jogát - az ingyenes betegellátást - megsértő ismeretlen személy ellen? Ha mégis lenne, akkor a rendőrség hol nyomozna? A parlamentben, az egészségügyi minisztériumban, a kormányhivatalban, az elnöki irodában? Más dolog egyik helyen sem derülhetne ki, mint hogy az államot gyorsan előzetes amnesztiában kell részesítenie a köztársasági elnöknek. Ahogyan azt Szlovákiában rossz szokásaikhoz híven helyettesítők és igaziak már megtették, vagy éppen megtenni akarják. Hát itt már csak a rendőrség ismeri az ismeretlen tettesek ártatlansága vélelmének a gyakorlatát? Nyár, napsütés, gondtalansag. Csak egy a baj: rövidesen veget er. Élvezzük hát, amíg lehet. ta sR/AP-feivétei Vezércikk Tündérek és lovagok Vo-iTEK Katalin Lovagok ma is vannak. Egyikükkel pár hónapja az iskolában találkoztam, a folyosón. Nyolc-kilenc éves lehetett, szöszke, vézna, az arcát nem láthattam, mert a falnak fordult, és két öklével verte a falat. Furcsa szűkölő, vinnyogó hangokat hallatott, a feltörő sírás erőszakkal elfojtott hangjait. Körülötte karéjnyi hatévesforma kislány ugrándozott vadul, fülsiketítő vi- songással: „Spárgalábú kecske, spárgalábú kecske!” És ez az apró siserahad csipkedte, bökdöste, csapkodta, ahol érte. „Mit csináltok? Nem szégyellitek magatokat? Tűntök el rögtön!?” dörrentem rájuk, mire a gonosz kis boszorkányok hada villámgyorsan szétrebbent. Egyedül maradtam a gyerekkel. „Nyugodj meg, már elmentek. Mi volt ez, miért bántottak?” Könnyben úszó, nagy, kék szempár nézett vissza rám, Nemecseknek lehettek ilyen nefelejcs szemei. „Nem tudom. Mindig ezt csinálják” - suttogta. „De miért hagyod magad? Elég, ha egyszer szétütsz köztük, meglátod, soha többé nem lesz merszük téged bántani” - mondtam. „Azt nem lehet. Ők lányok, gyöngébbek nálam. Egy fiú nem verhet lányokat.” „Akkor sem, ha ilyen gonoszok? Máskor is inkább majd a falat ütöd tehetetlen dühödben?” „Inkább” - felelte mély meggyőződéssel. Tündérek is vannak. Mint a négy és fél éves Kisvera, akit bántani szoktak az oviban. Eldugják a papucsát, rángatják a copfját, csúfolják, elveszik a játékait. Egyik este a mese után Kisvera sehogy sem tudott elaludni. Nem segített a jóéjszakátpuszi sem, egyre csak szorongatta mellette ülő édesanyja kezét: „Ne menj el, maradj még velem! - kérlelte őt. - Valami baj van? - Félek, hogy rosszat fogok álmodni. Nagyon rosszat. - Dehogyis fogsz. Gondolj valami szépre, akkor majd szépet álmodsz - nyugtatgatta édesanyja.- Nem tudok szépre gondolni, mert én ma nagyon rossz voltam - váltott sírásra a kislány hangja. - Rossz voltál? Ugyan mit csináltál? - Megint bántottak, a Kata meg a Zsuzsi. És akkor én, amikor ebéd után lefeküdtünk, arra kértem a Jóistent, hogy többé ne szeresse őket. Anyu, mi lesz, ha a Jóisten meghallotta, és nem fogja őket szeretni? - tört ki Kisverából a zokogás.- Ugye, azért nem fognak meghalni!?” Ha valaki most azt gondolná, hogy csak a gyerekek lehetnek lovagok és tündérek, téved. Csupán arról van szó, hogy a szereposztás már gyermekkorban eldől. A felnőttek világában is vannak lovagok, tündérek - és a többiek. Hogy ki hova tartozik, könnyen felismerhető. A következő történetből is, amelyet nemrég hallottam. Egy dolgos, tisztességes, nagycsaládos villanyszerelő nagyon megörült, amikor egyik falubelije megkérte, vezesse be a villanyt kacsalábon forgó, újonnan épült villájába. Emberünk előzőleg hosszan betegeskedett, kórházban is volt, s mivel a betegsegély kicsi, pénz pedig mindig kell, bár még mindig nem érezte jól magát, elvállalta a munkát. Napokon át dolgozott látástól vakulásig, és amikor elkészült, benyújtotta a számlát. Szokása szerint most is nevetségesen alacsony összeget kért, de az újgazdag villatulajdonos ezt is sokallta. „Megbolondultál, ennyit kérni ezért a kis munkáért!? A felét kifizetem.” Emberünk méltatlankodott, érvelt, kérlelt, bizonykodott, mire hozzátette: „Van vállalkozói engedélyed? Ugye nincs. Ha sokat ugrálsz, nem kapsz egy fillért sem, és még örülhetsz, ha nem jelentelek föl, hogy feketén dolgozol.” Ugye, nem nehéz kitalálni a történtekből, hogy ki kicsoda. Jóval nehezebb feltételezni, hogy a villatulajdonosnak gyerekkorában könnyes lelki- ismeret-furdalást, gondot okozott volna odacsapni vagy rosszat kívánni valakinek.
