Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)

2000-07-26 / 30. szám

Vasárnap 58800 6903 11 2000. július 26. • 33. évfolyam Riport Gágyor Péter 18 éve írt egy színdarabot. Megszületett a szlovákiai Q magyar dráma. O Szlovákiai magyar családi magazin 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. július 29-étől augusztus 4-éig 30. szám • Ara 16 korona Sport Aranyérmekért utaznak Sydneybe: Miehael Johnson, José- Marie Perec, 1 £Z Maurice Greene. J-v-' Idegesítő, ha a politikusok ostobának nézik a polgárt Elég a riogatásból! Görföl Zsuzsa______________ Pszichológusok szerint a sza­badság nem attól szabadság, hogy az ember nem csinál semmit, hanem attól, hogy vala­mi mást csinál. Vagyis akinek ülőfoglalkozása van, fizikai ak­tivitást kellene választania, a csendes helyen való heverészés annak ajánlott, aki kemény fizi­kai munkát végez. A sort azzal zárnám, hogy a miniszterek, a parlamenti képviselők éljék az átlagpolgár átlagos életét. Vé­gezzenek egy kis fizikai munkát, beszélgessenek családtagjaik­kal, szomszédaikkal hétköznapi témákról, s a parlamenti szünet alatt gazdálkodjanak átlagbér­ből. Az átlagfizetés és szokásos jövedelmük közti különbséget csak akkor kaphatnák meg, ha a fenti feltételeknek eleget tenné­nek. Szerintem ez jót tenne a jellemüknek, végső soron az' or­szágnak. Erre semmi esély, de jó eljátszani a gondolattal. Ha nagy változásokra, reformokra nem kerülne is sor - tisztában vagyunk az ország lehetőségei­vel remélhetőleg legalább a társadalmi légkör megnyugod­na. Mert a politikában új módi járja: az istenadta népet már nem hitegetik: riogatják. Ez a szlovákiai specialitás nem újkeletű. Az első próbálkozások Meciar második országlása ide­jére datálódnak. Akkor azzal ri­ogattak, hogy ha külföldi befek­tetők kezébe kerülnek a honi vállalatok, az országot szolga­ságba taszítják. Ergo létre kell hozni a szlovák tőkésréteget. Aztán a legjobbak legjobbjai, akik fillérekért kaptak vagyont, nemcsak a tőkét szívták ki belő­le, de a klozettajtó kilincsét is el­lopták, a munkanélkülieket pe­dig a mi nyakunkba varrták. Amikor már csak a „családi ezüst” maradt, és a „gazdaság zászlóshajóit” kellett kihúzni a csávából, ismét kiderült: a dolce vita költségeit ismét a bérből élők állják. Mire ide jutottunk, a többség rá­döbbent: kell a változás. A kor­mány új, a taktika a régi: undo­Az istenadta népet már megint riogatják. rító békákat akarnak leerősza­kolni a torkunkon, s ha berzen­kedünk, azzal riogatnak, Meciar visszatér. És mi nyelünk, mint kacsa a nokedlit: Devín Bank, fedezetlen nyugdíjemelés, lu­xuskocsik a parlamentnek, fél­milliós mandátumok... S ekkor megjelenik egy jó hír: júniusban csökkent az infláció. És mi tör­ténik? Megint jönnek, riogat­nak! Azt ugyan elismerik, hogy ha a tendencia folytatódik, ak­kor esetleg már az idén 10 szá­zalék körüli lesz csak az inflá­ció. De azonnal hozzáteszik: nem biztos, hogy ez jó lesz a gazdaságnak. Azt meg aggasz­tónak tartják, hogy az infláció csökkenése az alacsonyabb élel­miszeráraknak köszönhető. Megfizetjük még ennek az árát - fenyegetnek, de nem az árvize­ket meg az aszályt emlegetik, hanem az alattomos külföldi társaságokat, amelyek szuper­marketeket építenek. Ezek majd úgy leverik az árakat, hogy az­zal egyetlen kiskereskedő sem tud lépést tartani. Tönkremen­nek, s akkor majd az alattomos külföldiek felverik az árakat, de nekünk már nem lesz választá­sunk, csak náluk vásárolhatunk. Az olcsó szuperekkel és hiperekkel szembeni kifogások közül csak egy állja meg a he­lyét: a profit külföldi zsebekbe vándorol. Igaz, munkát adnak egy csomó embernek - no de a profit! Fel sem merül, hogy más oldalról is megközelíthető a probléma. Mondjuk, arról az ár­nyékosról, hogy a kistelepülés egyetlen vegyesboltjának tulaj­donosa arcátlanul visszaél hely­zetével, elképesztő árakat szab, hiszen tudja: úgyis nála vásárol­nak. De ha majd esetleg érde­mes lesz a legközelebbi szuper­marketben megejteni a havi be­vásárlást, alább is adja. Van még számtalan oka, hogy a jó keres­kedő mindig megtalálja a számí­tását. Hangsúlyozom: a jó ke­reskedő. Mert a kereskedés több, mint áru és pénz cseréje. Hogy a politikusok is megért­sék: bár kereslet és kínálat az alapja, lényege mégis az odafi­gyelés, a tisztesség, az állandó­ság, a megbízhatóság és a jó mo­dor. Ugye értik, mire gondol­tam? Százéves az anya királynő. A britek imádják, am az egy hónapon at tartó születésnapi ünnepséget merényletkísérlet árnyékolta be. tasR/EPA-feivétei Vezércikk Barangolás, fél szemmel Kövesdi Károly ______ Gy ermekkori cimborámmal bal­lagok a falu felé, Ahogyan a környék és a szülőfalum, P. sem sokat változott az elmúlt évek alatt. Mackós járása ugyanaz, szokásai sem álltak fejtetőre, ám amikor megállunk a házuk előtt, ömleni kezd belőle a panasz. Három éve munkanélküli - mondja, s egy ideje.már szociá­lis segélyt se kap. Esélye, hogy tisztességes munkát találjon, a nullával egyenlő, hiszen a kör­nyéken az is tönkrement, ami egykor működött. Kapott ugyan fülest két helyről is, de mindkét cégnél le kell tenni a jattot - az egyiknél ötezret, a másiknál tí­zet. Vagyis a minimálbér több­szörösét, hogy megkeresse leg­alább a minimálbért, hiszen Szlovákia keleti felében úgy néznek a fővárosi bérekre, mint borjú az új kapura. Már meg sem döbbenek, hiszen a csecse­mők is tudják, hogy Szlovákiá­ban a legsikeresebb üzletág a korrupció. Van, ahol fizetned kell, hogy fizetéshez jussál, máshol elég a talpnyalás és a hajbókolás az érvényesüléshez. P. még így elmondhatja magá­ról, hogy a nagy szociális háló még nagyobb szemei közt leg­alább úgy csusszanhat át, hogy nem sérül. Legföljebb a lelke, az meg kit érdekel? A nagyobb sé­rülések magasabb szinten tör­ténnek. Például annál a gazdál­kodónál, akinek számlájára be­fut a régen várt támogatás a mezőgazdasági tárcától, s más­nap kopogtat nála a maffia, és kéri az összeg felét. Van még szorgalom és ügyesség e kis ha­zában - gondolhatná az ember. S persze jólinformáltság. Mert ehhez az kell. Eddig sem volt ti­tok, hogy a maffia pontosan tudja, mi fekszik például az adóhivatalnokok asztalán, kit mennyire lehet megfejni, de itt már megáll az ész. Szemmel látható, hogy a két háló közül az utóbbi, az információs ment át robbanásszerű fejlődésen. Aztán az ember csak hüledezik, amikor a kormány egyes tagjai, főleg balosai, megtorpedózzák a Langos-féle törvényt, amely a piszkos pénzek eredetét lett volna hivatott tisztázni. S óha­tatlanul a perverz következte­tésnél köt ki: cui prodest? Ki­nek jó ez? Mert sántít az érve­lés, hogy alkotmányellenes len­ne az a törvény, amely a feke­tepénzek eredetét vizsgálná. Igaz, hallom, a szomszédos Ausztriában is fel kell mutat­nod a bankban, honnan szár­maznak a millióid, s úgy hírlik, a milliomosok Svájcba menekí­tik a pénzüket az alkotmányel­lenes zaklatás elől. De hát Ausztria mostanában antide­mokratikus, félfasiszta ország, bárki megmondhatja. Ezen a felháborító tényen az sem eny­hít, hogy a Burgtheater ugyan­úgyjátszik, mint az embargó előtti, békebeli időkben, míg abban az országban, amely ha­zarendelte bécsi nagykövetét, etnikumközi szögesdrót ékte­lenkedik. Hiába na, a hálók kí­nálata kimeríthetetlen. De vissza szülőfalumba. Más­nap leballagok a folyóhoz piszt- rángozni, hogy legalább né­hány órára szabaduljak a gondoktól és a csúnya gondola­toktól. A vízcsobogás balzsam az idegekre, feltéve, hogy nem találkozol a sátán kutyájával. Jön az úton szembe, egy szá­momra ismeretlen fickó mellett lihegve, ám mielőtt még végig­futhatna a hátamon a hideg, s alkalmas fa után néznék, em­berünk elkapja a dog nyakör­vét. Megnyugodva köszöntjük egymást, s míg továbbhalad ku­tya és gazdája, ismét törhetem a fejem az információs háló ha­talmas terítésén. Két család köl­tözött be falumba pár éve, a vá­rosban nem bírták fizetni a lak­bért, itt már dogra is telik nekik a segélyből. Hogy honnan tud­ták, pont ide kell jönni, ebbe a kis zsákfaluba, ahol egyre több az üres, bagóért kapható ház, ismét csak rejtély. Es ismét a perverzió határát súrolja a fel- tételezés: valakik valahol azzal foglalkoznak, hogy feltérképe­zik a fogyó lélekszámot a kis magyar falvakban, és last minute-ként kínálják az etnikai keveredést. De azért, mindenek dacára, jó itt, gyermekkorom színhelyén. Nem cserélném fel az embar­gós, vízumos országok jólété­ért. S ha behunyom a fél sze­mem, türelmesen kivárhatom a szebb holnapot is, ami prospe­ritást, nyugalmat és rendet ígér.

Next

/
Thumbnails
Contents