Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-12-20 / 51-52. szám
Kultúra 2000. december 20. 23 A polgárlánnyal nem bírt V. Károly császár, II. Fülöp király, de még Álba hercege sem, aki pár hónap alatt 18 ezer németalföldit végeztetett ki Híres hős anyjává lett császári szerető Vojtek Katalin ______________ V. Károly császárnak szemrevaló felesége volt, Tizian portréja kifejezetten szépnek ábrázolja Portugál Izabellát. Károly szerette őt, de ez azért nem gátolta meg abban, hogy időnként vétsen a hitvesi hűség ellen. Már csak azért sem, mivel folyton utazgatni kényszerült hatalmas birodalmában, s így hosszú hónapokig nélkülöznie kellett felesége társaságát. Félrelépései mindannyiszor lelkiismeret-furdalással töltötték el, mert tépelődő, önmarcango- lásra hajlamos lélek volt. Apja, Szép Fülöp könnyed vidámsága távol állt természetétől, de a csinos nőknek ő sem tudott ellenállni. Javára legyen mondva, hogy házasságon kívül született gyermekeiről példásan gondoskodott, egyiküket sem hagyta sorsára. 1546-ban, amikor a regensburgi birodalmi gyűlésre érkezett, a sok gond és a rengeteg utazással járó rendszertelen élet, no meg a mértéktelen, egészségtelen táplálkozás már alaposan kikezdte az egészségét. Negyvenhat éves volt, özvegy, cukorbaj, aranyér, kösz- vény, vesebaj kínozta. A birodalmi gyűlés ideje alatt eléje járulhattak alattvalói bajos ügyeikkel, kérelmeikkel. A kérelmezők között volt egy középkorú, még mindig feltűnően szép asszony is, az özvegy, ötgyermekes Sibylle Blomberg. Félje a császár szolgálatában állt, halála súlyos csapást jelentett a családra. Sibylle anyagi támogatást kért a császártól. Hogy az uralkodó kegyét biztosítsa, aznap este lányát, a szép, huszonkét éves Borbálát a megvesztegetett őrök segítségével becsempészte a császár lakosztályába. Károlynak megtetszett a virgonc, készséges lány. Magánál marasztotta, de az idill hamar véget ért, mert megkezdődött a schmalkaldeni háború. Borbála nem tudott belenyugodni távozásába. Főleg azt a jólétet hiányolta, amelyet oldalán élvezett. Amikor híre kelt, hogy Károlyt Szászországban ágynak döntötte a betegség, férfiruhát öltött, lóra pattant, és meg sem állt a császár táboráig. Az idill folytatódott, de nemcsak a császárral. Borbála el-el- szórakozott az esti tábortűz körül üldögélő katonákkal is. Évek múlva bevallotta, hogy viszonya volt egy daliás szállásmesterrel. Amikor a császári had felkerekedett, Borbála - már terhesen - visszatért Regensburgba, és ott 1547. február 24-én, V. Károly születésnapján egy fiúgyermeloiek adott életet. A császár Augsburgban értesült a a kisfiú születéséről. Ő is hallott egyet-mást Borbála táborbeli ügyeiről, de a gyermek az övé is lehetett. S mivel csak egyeden fia volt, Fülöp, és egyeden fiúunokája, a satnya, gyenge egészségű Carlos, úgy döntött, természetes fiának ismeri el Borbála gyermekét. Egy év múlva követeket küldött hozzá, adja ki a fiúcskát. így került a kis Hieronymus Spanyolországba, nevelőszülőkhöz. Károly azután is, hogy az uralkodást a fiára bízva kolostorba vonult, titokban figyelemmel követte sorsát. Környezetének feltűnt, müyen élénken érdeklődik iránta, mennyire gondja van rá, hogy tanuljon. Suttogni kezdték, hogy Jeronimo V. Károly fia, és a hír eljutott a madridi királyi udvarba is. II. Fülöp figyeltetni kezdte féltestvérét, aki közben eszes, ügyes, megnyerő fiúvá serdült, merő ellentéte volt a király egyetlen fiának, a sok gondot okozó, gyengeelméjű Carlosnak. Ezalatt Regensburgban Borbála egymás után váltogatta pénzes szeretőit. Nagy lábon élt, dáridók és orgiák közepette. Botrányos életmódjáról a császár is tudomást szerzett, s hogy rendezett életre kényszerítse, gyorsan férjhez adta. A férjet, Hieronymus Piramust maga választotta ki számára, a házasságkötés napjától évi kegydíjat biztosított a házaspárnak. Piramust a császár parancsára németalföldi szolgálatra vezényelték, és Borbála is vele tartott. Károly így akarta kiemelni az asszonyt abból a környezetből, amely túlságosan is jól ismerte előéletét. Piramusék Antwerpenbe költöztek, és úgy tűnt, Borbála lecsillapodott; rendesen élt, két fia és egy lánya született. Férje hirtelen halála után azonban ismét belevetette magát a zabolátlan mulatságokba. Házában kockajátékon szép lányokat lehetett pár órára nyerni, így nem csoda, hogy naponta férfiak tucatjai adták nála egymásnak a kilincset. Jómaga még mindig szép volt, tele gyönyörvággyal. Csöppet sem V. Károly német-római császár, spanyol király. Tizian festménye 1548-ban készült, két évvel a regensburgi kaland után. törődött azzal, hogy házát a tisztességes emberek elkerülik, és valahol messze egy császár hallgatja kedvetlen homlokráncolással a róla keringő híreket. Közben II. Fülöp a spanyol udvarba hozatta a tizenkét éves Jeronimót, hogy illő nevelésben részesüljön, s bár az infánsi rangot nem kapta meg, öccsének nyilvánította őt. A Don Juan d’Austria nevet adományozta neki, s azon volt, hogy olyan férfivá váljon, aki megbízható, rendületlen híve lesz. Érdekében állt, hogy húsz évvel fiatalabb öccsével megszerettesse magát, de minden jel arra vallott, hogy Fülöp valóban kedvelte féltestvérét. A sudár, szőke, jó fellépésű fiatalember hamarosan közkedvelt lett az udvarban és egész Madridban. Népszerűsége tovább nőtt, amikor kiderült, hogy kiváló katona. V. Károly papi pályára szánta, Fülöp azonban egyre jelentősebb katonai feladatokat bízott rá, persze tekintettel fiatal korára, mindig tapasztalt tanácsadókat adott mellé. Bár a Dél-Spanyolországot folyton veszélyeztető mórokra megsemmisítő csapást nem sikerült mérnie, az 1571. évi lepantói tengeri ütközetben a törökök fölött világraszóló győzelmet aratott. Huszonnégy évesen egy csapásra a kor egyik legismertebb emberévé vált, élő legendává, aki a lepantói csata legvéresebb pillanataiban hajója fedélzetén, az ellenség szeme láttára, fuvolaszó mellett szilaj táncra perdült két tisztje társaságában. Fülöpnek most, hogy Juan ilyen híres lett, sok fejtörést okozott, mi lesz, ha kiderül, hogy a lepantói hős anyja azzal a Borbálával azonos, áld züllött életével még a laza erkölcsű németalföldieket is megbotránkoztatta. Tanácsot hívott ösz- sze a probléma megvitatására. Részt vett rajta Németalföld véreskezű kormányzója, Álba hercege is. Álba azonban ezúttal - a botrányt kerülendő - nem mutatkozott az erőszakos megoldás hívének. A tanácskozás azzal zárult, hogy Spanyolországba kell hozni és kolostorba zárni a céda nőszemélyt. Albára hárult ez a feladat, ám a marcona hadvezér nem járt sikerrel. Borbála kerek perec kijelentette, nem hajlandó elhagyni Antwerpent, sőt azzal fenyegetőzött, ha nem kap pénzt, felfedi a lepantói hős származásának titkát. Álba kénytelen volt Fü- löphöz fordulni pénzért, de azt is megírta neki, hogy Borbála életvitelét ismerve vegye úgy, mintha vízbe dobná az aranyakat. Fülöp most egy sima modorú udvaroncát küldte el Borbálához. Ót az asszony először kinevette, majd egyszerűen kidobatta a házából. Ezt a megátalkodott boszorkányt csak egyvalaki térítheti észre - vélte a király, és elküldte Antwerpenbe Jüant. Attól fogva, hogy Juan kamaszkorában megtudta, Magdaléna de Ulloa nem az édesanyja, levélben tartotta a kapcsolatot szülőanyjával, és rendszeresen beszámolt neki élete folyásáról. Borbála tudott hadvezért sikeréből, és roppant büszke volt a fiára. A személyes találkozás mégis balul ütött lti. Annyi év után anya és fia nem tudtak egymásnak mit mondani, ráadásul a máskor megnyerő modorú fiatalember kemény, kioktató hangot ütött meg. Szemére vetette Borbálának erkölcstelen életét, majd megígértette vele, hogy Spanyolországba utazik a kikötőben várakozó hajóval. A távolról csodált fiú rideg fellépése miatt érzett csalódás és düh teljesen elvakította Borbálát. Amikor Juan hidegerr elbúcsúzva lóra szállt, a rá várakozó népes kíséret füle hallatára utánasüvítette: „Nem igaz, hogy a császár fia!” Sokan, akik nem tudták megemészteni a fattyú sikereit, boldogan dörzsölték a kezüket. Az indulatait soha nem fékező, meggondolatlan Borbála jobb szolgálatot nem is tehetett volna nekik. Fülöpöt nem a találkozóról sietve küldött beszámolók késztették arra, hogy ne tartsa kívánatosnak Juan jelenlétét a spanyol udvarban, és az örökké lázongó Németalföld helytartójává nevezze ki őt. Valószínűleg féltékeny volt rá, irigyelte népszerűségét. Ez már 1573-ban is megmutatkozott, amikor Juan véres ostrom árán bevette Túniszt, de megtartani nem tudta, mert Fülöp nem küldött megfelelő utánpótlást. A dinamikus fiatalember merő ellentéte volt a búskomorságra hajló, töprengő-habozó királynak. Folyton vakmerő terveket forgatott a fejében, és kivitelezésükhöz bátyja segítségét kérte. Angliát akarta megtámadni, kiszabadítani a fogva tartott Stuart Máriát, hogy feleségül vegye őt, magát pedig Anglia királyává koronáztassa. Fülöp elvetette a tervet, Jüannal pedig hamarosan elfeledtette a rab skót királynőt Valois Margit, a francia király húga. Beleszeretett a férfifaló, veszedelmes szépasz- szonyba, akiről az a hír járta, hogy elteteti láb alól megunt szeretőit. Szenvedélyes kapcsolatuknak csak Juan halála vetett véget. Juan nem érezte jól magát helytartói szerepében, az országot szabados erkölcsei miatt „utálatos Babilonnak”, nagy eszem- iszomokat kedvelő lakóit „imbolygó borostömlőknek” nevezte leveleiben. Az élete sem volt biztonságban: egy alkalommal az utolsó pillanatban fegyverezték le a rá tőrrel támadó bérgyilkost. Egészsége is megromlott; a rossz nyelvek lassan ölő, ételeibe csipetenként adagolt méregről suttogtak, II. Fülöp mindenüvé elérő kezéről. Az új régens eleinte engedékenységgel igyekezett megnyerni a spanyol uralom alól szabadulni akaró németalföldieket, de nem járt sikerrel. Kénytelen volt fegyveresen fellépni a nyűt lázadás ellen, és 1578 januárjában fényes győzelmet aratott a protestáns hadak fölött. Egy ugyancsak győzelemmel végződött ostrom után hirtelen rosszullét fogta el. Lázas önkívületében Lepantót emlegette, de amikor megérkezett a pap az utolsó kenettel, kis időre magához tért, és megrázó kérdéssel fordult hozzá: „Semmim sincs ezen a világon, egy tenyérnyi földem se: ugyan miért ne kívánkoznék hát a mennyei rétek tágasságára, atyám?” Mindössze harmincegy évesen halt meg, a feltételezések szerint vérhasban vagy pestisben. Mivel a viharos tengeren kockázatos lett volna az utazás, és a Spanyolországgal ellenséges Franciaországon keresztül átvonulni nem lehetett, kíséretének tagjai egyszerű utasoknak öltöztek, és Juan feldarabolt holttestét nyeregkápákba, poggyászba rejtve csempészték át Francia- országon. Madridban királyoknak kijáró gyászpompával temették el. Blomberg Borbála tudomást szerzett fia haláláról, de ez nem ingatta meg abban a meggyőződésében, hogy a spanyol király továbbra is anyagilag támogatni köteles őt. II. Fülöp ráállt, de csak azzal a feltétellel, ha bevonul a spanyolországi San Cebrian de Mazote zárdájába. Borbála beköltözött a kolostorba, és nyomban saját háztartást követelt. Fülöp teljesítette kívánságát, de nemsokára egyre-másra érkeztek hozzá a panaszok. Az ötven év feletti asszony elcsábította a klastrom egyetlen férfi alkalmazottját, a kertészt, vele élte nagy vígan vüá- gát, a jámbor apácák legnagyobb megbotránkozására. II. Fülöp belátta, hogy V. Károly, Álba herceg és Don Juan d’Austria után ő is csatát vesztett Blomberg Borbálával szemben. Királyi futár vitte a hírt, hogy az asszonyt bocsássák el a zárdából, és vigyék a Vizcayai-öböl partján fekvő kis birtolo-a, amelyet a király egy szép házzal együtt neki adományozott. Itt élte le utolsó éveit, rendezett körülmények között, a szomszéd birtokosok tiszteletétől övezve, akiknek nem felejtette el tudomására hozni, hogy ő a lepantói hős anyja. A király pum- polását élete végéig folytatta, most már gyermekei és unokái számára is pénzt követelt, és Fülöp megadóan fizetett. A már súlyos beteg király gondoskodott a temetéséről is. Borbálát Monté de Hano kis óceáni szigetén, a San Sebastian-kolostorban helyezték örök nyugalomra. Az uralkodót még halála után sem hagyta nyugton: végakaratában meghagyta, hogy nagyszámú misét mondasson lelki üdvéért, és díszes síremléket állíttasson végső nyughelye fölé. Fülöp ez utóbbi kívánságának nem tett eleget. De miséket mondatott érte, kifizette hátramaradt adósságait, sőt gyermekeinek is juttatott valami végkielégítés-félét. V. Károly fia gávallérosan megfizetett apja félrelépéséért. Felhasznált irodalom: S. M. Grössing: A Habsburgok szerelmi krónikája Álba hercege. Olyan szörnyetegként maradt meg a németalföldiek emlékezetében, mint az erdélyiekében Basta, Magyarországon Caraffa. Don Juan d’Austria, a lepantói hős, Blomberg Bőrbe törvénytelen fia II. Fülöp spanyol király huszonnégy éves korában, Tizian portréján i
