Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-11-22 / 47. szám
Kultúra 2000. november 22. 13 „Ha a néző akarja, elhiszi, hogy ez varázslat” - mondja Bátonyi György Csongor régi bálterme „Nagy szcenikai bravúrt nem tudunk produkálni, mert rövid az idő...” Saláth Richárd felvétele Bárány János Járt már Komáromban, ott vizsgázott. Barta Lajos Szerelem című színművének díszleteivel és jelmezeivel. Ötöst kapott, a legjobb érdemjegyet. Tizenhét évesen a Sári bíró jelmezeinek tervezése közben határozta el Nyíregyházán, a Képző- és Ipar- művészeti középiskola diákjaként, hogy színpadi terek formálója, színpadi hősök viseletének tervezője lesz. Szándéka évek múlva megvalósult. Bá- tonyi György elvégezte a főiskolát. Ilyen bizonyítvánnyal egyenes az út a színházi világba? Az az ötös szinte semmit sem ér. Sok függ a szerencsétől, attól, milyen rendezővel találkozik az ember. Nagy szerencsém van Beke Sándorral. A Szerelem alkotási folyamata során elég jól kijöttünk egymással a Komáromi Jókai Színházban. Utána megbízott az Annuska című Gárdonyi Géza-darab díszleteinek tervezésével az egri színház stúdiójában. Október tizenötödikén volt a premier. Azután bemutatott Dér Andrásnak. Most vele dolgozom a Sade márkiné című darabon, melynek szintén díszlet-szcenikai munkálatait végzem. Azt, hogy Beke Sándor támogatja a fiatalokat, akikben lát valamit, a saját bőrömön érzem. Törődik velem, Többeknek megemlít a szakmában. Akárcsak Székely László mesterem a főiskoláról. Ő ajánlott Beke Sándornak, de ezenkívül is rengeteget köszönhetek neki. Mindig tanultam tőle. Még akkor is, ha egy szót sem mondott. Láttam a munkáit. Beépültek a tudatomba, és építőleg hatottak rám. A Sade márkiné kulisszáinak keresésével párhuzamosan ismét Komáromban várja feladat. Tóth Miklós rendező, Berzsenyi Krisztina visszalépése után, önre bízta a Csongor és Tünde díszleteinek megalkotását. Csongor egy régi bálterembe tér vissza, melyben annak idején ifjúkorát tölthette. Már csak romok állnak a régi palota helyén, amelyeken fű nő, meg gyom, a kövek alól fák törnek az ég felé, gyökerek bújnak elő. A fű nagyon fontos ebben a darabban. Megrepedeznek a kövek, a növényzet felfut a bútorokra, beborítja a falak maradványait. Az építész és grafikus Piranesi stílusában szeretnénk megformálni a teret. Az antik épületek romjai között kinő az élet, az építészet egyesül a természettel, a szögletes formák lecsiszolódnak. Kitől ered az ötlet? Összeültünk Tóth Miklós rendezővel és Góczán Judit dramaturggal. Beszélgettünk, törtük a fejünket, s egyszer csak Judit azt mondta, akkor legyen ez egy régi bálterem. Mindhármunknak megtetszett az ötlet, különböző vázlatokat rajzoltam hozzá. Két éjszaka alatt kellett kitalálnom valamit, de Miklóstól is, Judittól is rengeteg segítséget kaptam. Miklósnak sikerült úgy átadnia a darab hangulatát, hogy azután a darab olvasása közben be tudtam építeni a saját elképzeléseimbe. Megint találkoztunk, áthúztuk az egészet, újra rajzolni kezdtem, megmutattam, s akkor már elfogadták, mondván,, ez lesz a megfelelő út. Bálterem, teli varázslatokkal. Lesz például egy hatalmas tükör, abból lép elő az Éj. A csodafalat pedig apró égőkkel díszítjük fel. Ha a néző akarja, elhiszi, hogy ez varázslat, ha nem, nem. Az már a rendezésen meg a helyzetek kihasználtságán múlik, hogy mennyire válik érdekessé. Nagy szcenikai bravúrt nem tudunk produkálni, mert rövid az idő, és kevés a pénz. Viszont egységes látványt akarunk, barokkos teret szeretnénk kialakítani. Dobis Márta jelmeztervezővel arról is beszélgettünk, hogy a Nemtők, mondjuk, barokk jelmezeket viselnének. Nehéz feladat összehozni-a huszadik századi elemeket egy mesebeli világgal. A tér és a látványvilág komolyságával is alá kell támasztani, hogy ne legyen túlságosan aktualizálva a Csongor és Tünde, hiszen mégiscsak mese, de legyen mélysége, mondanivalója. Hogyan találkozott Tóth Miklóssal? A Jókai Színház keresett meg, volna-e kedvem Vörösmarty remekéhez. Kértem, tudják meg a rendező véleményét is, dolgozna-e velem. Másnap visszahívtak, hogy minden rendben van, két nap múlva találkoztunk. Addig csak a Jó estét nyár, jó estét szerelem című zenés drámát láttam tőle. Átgondolt munka. Már az első beszélgetéseinken sok mindent sikerült átadnia a Csongor és Tündéről, amire a darab olvasása közben nem is gondoltam volna, vagy másképp gondoltam. Az elején kissé tartottam az aktualizálásától. Pedig ezt a darabot is lehet aktualizálni, csak meg kell találni azt a határt, ahol még ízléses, olvasható a közönség számára, nem erőltetett. Ez tudniillik tündérmese. Rájöttem, meg tudja tartani a varázsát, hogy közben van a mai ember számára is mondanivalója. Varázsol a színházban, közben, ha jól tudom, három dimenzióban látja a világot. Egy számítógépes grafikai cégnél dolgozom, ott az állandó munkahelyem. Újságok, lógók, rajzok. Napi tíz órában. Két barátom alapított egy céget. Egyikük építészettel és háromdimenziós grafikák készítésével foglalkozik. A másik srác az öccsével újságokat tervez. Nemsokára jön egy statikus is közénk, öten leszünk. Inspiráljuk egymást, bár mindenkinek van részterülete. Olyan új technikát tanulok, amit azelőtt nem csináltam. Számítógéppel dolgozom. Pillanatok alatt, mert élesben megy minden. Úgy könnyebben tanul az ember. Jöhet bármi, ami három- dimenziós! A színpadi tér tervezésében is fontos, hogy az ember haladjon a korral. Egy huszonegyedik századi díszlettervezőnek tudnia kell háromdimenziós grafikával dolgozni, mert igencsak megkönnyíti a dolgát. Az idősebbek azt mondják, minek. Az már nem fér el az ő színházi világukban. Pedig ez a jövő. Regény A máktermesztőként el-' híresült Kuhajda Mártont ezért csúfolták úgy is, hogy Kuhajda Mákony. Már aki e tót faluban magyarul értette, hogy mi ez, ami szinte bizonyosan nem puszta szójáték. így nem is szimplán csak a mákra játszik rá, hanem arra is, amit Zrínyi Miklós áfiumnak írt, közkeletűen pedig ópiumnak mond az egész világ. Rögtön leszögezem, azon túl, hogy Kuhajda Márton a század- forduló táján a környék legjelentősebb máktermesztője volt, mit sok egybehangzó emlékezés állít, az ennél tovább vezető ópiumvonalról csak legendáim vannak. Az álomhozó mák tejnedve egyébiránt sárgásvörössé szárad be a levegőn. Hagyományosan ezt tompa késsel vakarták le, kalácsokba gyúrták, máklevelekbe takargatták, vagy papirosba göngyölték, miután esetleg ösz- szetört gubók porában is meg- hempergették. A legnevezetesebb a szmimai ópiumkalács és az egyiptomi tébai kalács volt, amúgy a legtöbb ópiumot Perzsiában, Kelet-Indiában és Kínában termelték. A mákmotívum egyik családi eredetmondája tehát úgy szól, hogy Kuhajda Mártonnak, aki Milota előadásai a méhekről Závada Pál 17. rész éveken át sóvárogva pályázott a szépséges, de vonakodó Král Anna kezére, végül a vinyica gyümölcsösébe és mintaveteményesébe tett sétájuk során, a virágzó mákültetvény, közepén sikerült az első csókot és az ingelő választ megkapnia Annuskájá- tól. S innentől fogva az ifjú férjnek szerencsenövénye, legjövedelmezőbb terménye, kedvenc eledele és valóságos bolondériá- ja lett a mák. Amely, csak hogy tudjátok, mindenüvé vethető, ahol az őszi gabona megterem. Legjobb előve- teményei a kapások és herék, kevésbé megfelelőek a gabonafélék. Őutána viszont igen jó helye van a búzának. A mák alá a talajt jó porhanyóra kell elkészíteni, az istállótrágyát pedig jobb az elővetemény alá adni. Korai vetést kíván, lehetőleg már márciusban, a sortávolság 30-40 centi legyen. Amint négy levelet hajt, meg kell ritkítani, aztán még egy-kétszer szükséges kapálni. Aratása július végén, augusztus elején történik. A száraz gubókat a szárról letörik, nyakba akasztott zsákba gyűjtik, leterített ponyvára kirázzák és kicsépelik. Hozama holdanként 3-6 mázsára tehető, de Kuhajdának ennél mindig szebb termése volt. A másik legenda szerint Márton e mániájának más oka volt. Ugyanis a házaspárnak született már két pompás fia, de az aszszony, Kuhajda bánatára, egyre kevésbé látszott boldognak, s kifogásként azt találta mondani, hogy másodjára jobban örült volna egy kislánynak. A férj meg erre persze hogy a legkézenfekvőbben próbált megfelelni, hogy hát jól van, dobre, moja miiá, egyet se búsulj, hanem, húzódjál közelébb, és tegyünk róla, hogy legyen egy kislány is. De Annuska nem és csak nem, merthogy a Márton csak azt akarja, de cseppet se biztos, hogy kislány lenne. Kuhajda már-már eszét vesztette asszonya utáni áhítozásá- ban, hiszen hasztalan próbálkozott, és hiába is fogadkozott, hogy esküszik, kislányt csinál, csak engedje már magához Annus, amikor egyszer végre mégis. zon az estén pedig, csak úgy kósza ötletből, épp egy nagy csokor virágzó mákkal állított be feleségéhez Márton, s úgy látszik, ez hatott, és valóban is leányka született abból a máHeti kultúra Könyvespolc Bodnár Gyula Szappanopera a medencében „Ezerkilencszázhatvanegyben láttam először televíziót. Abban az esztendőben, amikor apu meghalt. Tizenhárom éves voltam. Addig szülővárosom, a királyhelmeci mozi jelentette számomra a mozgóképet, minden szombaton délután háromkor, gyermekelőadások. Olykor egy-egy esti film, szüleim társaságában. Házunkba csak öt évvel később került tévékészülék, vagyis hatvanhatban. Éppen ideje volt, habár a rokonok, szomszédok mindig szívesen láttak bennünket, anyut, a húgomat és engem, akár kü- lön-külön mentünk hozzájuk „televíziónézőbe”, akár együtt. A készüléket kölcsönre vettem, miután közvetlenül az érettségit követően munkába álltam. Sokat teljesített, fakerete, a doboz a mai napig megvan. A nyitrai főiskolás és a pozsonyi albérleti esztendők gyakorlatilag televízió nélkül teltek, annál több tanulással, olvasással, munkával. És írással. Nősülésem után az első és jelen pillanatig egyetlen csallóközi - nagymegyeri - lakótelepi otthonunk nappalijában viszont sokáig egy tévé- készülék volt az egyedüli bútordarab. Hol széken, hol a padlón ülve addig néztük a műsort a feleségemmel, amíg végül meg nem jelent az osztVasárnap rák zászló az osztrák himnusz hangjainak kíséretében. Valahogy mindig visszatért életembe a televízió. Meg nem tudnám mondani, hogyan kanyarodott rá szerkesztői-új- ságírói pályámra is, mindenesetre összefutottunk az Új Szóban, s lettem imigyen egyik napról a másikra alapító redaktora a lap vasárnapi kiadásában megjelenő Képernyő rovatnak, kiküldött munkatársa a Veszprémi Tévétalálkozókon, Prágában az Arany Prága nemzetközi tévéfesztiválon és így tovább. Többek között természetesen, hiszen a rendszerváltás előtt kevésbé állt televízióból a világ, mint manapság. Amikor az Új Szó kulturális rovatában eltöltött idestova húsz esztendő után, kilencvenháromban elbúcsúztam a laptól, hogy, hogy nem, egyenesen egy éppen alakuló kisközösségi magántelevízióba vitt az utam, lakhelyemen.” Kisgaléria Inkey Alice: Kata a kanapén konyillatú, habár nyilván inkább bódítóan ölszagú asszonyi engedékenységből, egy Ilona nevű, fekete hajú kislány. Dísznövényként egyébként a kerti mák telt virágú fajtái kedveltek, de szépek az egyszerű vi- rágúak közül a cakkos szirmúak, valamint egy bizonyos pirosszirmos fajta. Ez a törökmák évelő, pompásan virító kerti papaver, egyméteres, sörtés szárán csak egy vörös virágja van, tövén gyakran barna kereszttel. A harmadik történet viszont arról szól, hogy Kuhajdának, talán a hitvesi elutasítás miatt is, mindinkább ez a kicsi leány lett a szemefénye, s erre az Annusra igen hasonlító Ilonkára fordította át az összes rajongását. Ám az volt az aggasztó sokáig, hogy az amúgy rendben fejlődő és feltűnően szép kis tündér már majdnem négyéves, de még mindig nem beszél, s ami még szomorúbb, soha el nem mosolyodik, akárhogy is csókolgatja és bolondozik neki az apja. Égy tavaszvégi napon azonban Ilonka kitotyogott a kertbe, és apjával a nyomában iramodott neki egészen a kerítés melletti virágágyásnak, kezecskéit nyújtogatta a magasban lengedező rózsaszín, skarlátvörös és lila óriásvirágok felé, hogy Mártonnak úgy kellett őket odahajlítani a kislányhoz, hadd érje el, és Ilonka átszellemülten, önfeledt mosollyal kezdte fog- dosni a virágokat, ingatta a fejét, odasimogatta az arcát a selymes szirmokhoz, s ekkor tisztán szólalt meg: Virág! És kacagva ismételgette: Virág, virág, virág! Mondani se kell, hogy mákvirágok voltak, mert Kuhajdáék kertjében mint dísznövények is mákok virágzottak, sallangos és simaszirmú díszmákok meg a lángszín törökmákok. Márton pedig boldog volt, hogy a kislánya beszél és örül, s azt se tartotta persze véletlennek, hogy Ilonkát épp a virágzó mák örvendeztette meg, de annyira, hogy apjára is rámosolygott, és két kezével karolta át a nyakát. (folytatjuk)
