Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-10-25 / 43. szám
8 2000. október 25. A környékbeli erdőtulajdonosok nem juthatnak hozzá saját területeikhez Bekerített szocializmus Soóky László _______________ Bá torkeszi, Szentpéter, Perbete, Újpuszta, Madar azok a községek, amelyek határában az 1988-89-ben bekerített erdő elterül. A Komáromi járás az ország legszegényebbike, ami az erdőterület nagyságát jelenti, a járás területének mindössze 6,8 százalékát borítja ültetvény, s ennek a területnek az egyötöde a bátorkeszi vadaskert kerítésén belül található. Igor Kon- delnak, a terület erdészeti felügyelőjének elmondása szerint az erdő bekerítését az indokolta, hogy az erdőből kijáró vad nagy károkat okozott a környékbeli szövetkezetek földjein, s az ő kérésüknek tett eleget az akkori mezőgazdasági minisztérium. Maga az erdő 1574 hektár területű, ebből 1329 hektárt kerítettek be, a maradékot csak azért nem, mert azon a részen (Madar határában) volt az itt állomásozó szovjet hadsereg katonai lőte- re. Az erdő tulajdonviszonyai a mai napig rendezetlenek, hiszen a tulajdonosok - erdőtársulások, úrbéresek, egyház - nem tudtak közös megegyezésre jutni az állami erdészettel, a terület használójával. Kérdéses az is, hogy mennyire törvényes a vadaskert fenntartása a jelenleg érvényben lévő törvények alapján, különös tekintettel a földtörvényre és az állatok védelméről szóló törvényre. Az erdőben nincs természetes vízforrás, ebben az évben augusztus elejéig már több mint egymillió liter vizet hordtak fel a vadaskert itatóiba, a perbetei oldalról pedig öntözőcsöveken szállítják a vizet. Az erdőben összesen mintegy negyvenhektárnyi vadföldet művelnek - villanypásztorral védik meg a vadaktól, emellett évente mintegy 100 vagon szemestakarmányt szórnak szét az etetőkben. A főerdész állítása szerint a vadaskert területén egy hektárra átlagosan egy vadat számolhatunk. Ez nyilván a hivatalos adat, amelynek nagyon kevés köze van a valósághoz. Az erdőgazdaság hivatalos adatai szerint a vadaskert területén évente átlagosan 3-400 vaddisznót lőnek, ami annyit jelent, hogy az erdőn legalább 2000 vaddisznó él, mint fővad. Mellette 200-ra tehető a magyarországi Gyuláról behozott kiváló genetikai állományú dámvad, 100 példánynál több a csehországi Zidlochovicéből telepített muflon, és több mint ötven a szarvasvad. Ha ezt összeadjuk, akkor az eredeti adatnak mintegy dupláját kapjuk, ami egyértelműen túlzsúfoltságot jelent. Itt mindenképpen figyelembe kell vennünk azt is, hogy a muflon mint nálunk eredetileg nem honos vadfajta a vadaskert összes többi vadjával összeférhetetlenségben él, és különösen a nyári időszakban állandó zaklatásnak teszi ki a környezetét. A fentiekből adódóan egyáltalán nem véletlen, hogy a vadaskert növényzete gyalázatos állapotba került. Igor Kondel elmondása szerint a vadaskert területén szinte napirenden van az orvvadászat, vemhes és szoptatós állatokat lőnek agyon a rapsicok, akiket csak a hús érdekel, és nincsenek tekintettel a nemesítőmunkára. Emellett a környékbeli vadász- társaságok tagjai rendszeresen megbontják a kerítést, hogy a vad kimeneküljön az ő revír- jükbe, ahol ezek a vadászok semminemű vadgazdálkodást nem folytatnak, nem védik, csak irtják a vadat. Lehet, hogy nem helyénvaló, amit mondok, mégis megkockáztatom, hogy ha valamelyik ottani vadásztársaságban vadásznék, és az én földemen húzódna a kerítés, nagy valószínűséggel eltávolítanám onnan. Elfogatásom esetén azzal védekeznék, hogy támogatom a vadászati jognak a tulajdonjogon való alapulását, vagy pedig azt hangoztatnám, hogy mindenki létesítsen vadaskertet a saját földjén. Ha keményen matematikáz- nánk, rájönnénk, hogy a hiedelem ellenére a vadaskert fenntartása az államnak nem túlságosan jövedelmező befektetés. Az egyik oldalon ugyan ott szerepel az általában külföldiek által kilőtt vadból és az élő tenyészállomány eladásából származó haszon, de a másikon egy sokkal hosszabb számsor van, amely magában foglalja a takarmány, a víz, a só, a gyógyszerek folyamatos biztosítását, az üzemanyagot, az alkalmazottak bérét, a létesítmények fenntartását és még jó néhány dolgot. Majdnem biztos, hogy a bevétel nem fedi a kiadást. Miért van hát, hogy a vadaskert művi fenntartása fontos volt a szocializmus végnapjaiban ugyanúgy, mint most, a kommunista kapitalizmusban? Vélhetően azért, hogy a párt és államigazgatás korábbi elvtársai és mostani urai egyaránt hódoltak a vadászat nemes szenvedélyének. Például a bátorkeszi vadaskertet alapító Medved’ mezőgazda- sági miniszterhelyettes, aki különböző kedvezmények ígéretével rávette a környező szövetkezeti elnököket a terület átadására - éppúgy, mint Colotka elvtárs, vagy később a kiváló vadász, Vladimír Meciar. Pozsony közelsége, a könnyű terep, a hatalmas vadbőség mind-mind olyan tényező, amely a magas rangú politikusokat és közéleti személyiségeket ide vonzza. Kérdésemre, hogy megnyitják-e valaha is a vadaskert kapuit a nyilvánosság előtt, a főerdész azt válaszolta, hogy azt elsősorban a vad nyugalma és egészsége végett kell zárva tartani. A vadaskert működésére és működtetésére irányuló kérdéseimre az erdészet vezetője azért nem adhatott konkrét válaszokat, mert ezek szolgálati titokként kezelendők. Ugyanilyen okok miatt nem fényképezhette fotósunk a különböző berendezéseket és a belső vadaskertet sem, ahol a tenyészállatokat tartják, és az utánpótlást nevelik. Túl sok kérdésre nem kaptunk választ a főerdésztől ahhoz, hogy valamivel tisztábban láthassunk. A környékbeli falvak lakóit nyilván érdekelte volna egy olyan ember korrekt megnyilvánulása, akivel valamilyen szinten az egész környék valódi, vagy látszólagos konfliktusban áll. Ugyanakkor a főerdész, Igor Kondel az, aki itt él, és az államot képviseli, azt az államot, amely arctalan, és nagyon hosz- szú ideje nem hajlandó szóba állni az őt alkotó polgárokkal, de nem hajlandó megtartani sem azokat a törvényeket, amelyeket neki kellene végrehajtania. A környékbeli erdőtulajdonosok képtelenek hozzájutni a sajátjukhoz, mivel egyrészt a törvény nem róluk szól, másrészt pedig az állami szervek részéről sem poli-' tikai, sem emberi akarat nincs az ő megsegítésükre. így aztán marad az erdőt körüllengő titok, a napi bosszúság és a kölcsön vádaskodás. Ugyanakkor a megoldás kézenfekvő, a mezőgazdasági minisztérium ha megvizsgálná a jelen jogállást, majdnem biztos, hogy megszüntetné a feszültséget. Jó lenne persze, ha a minisztérium képviselője nem tartozna a vadászpuskások táborához. A vadaskert területén szinte napirenden van az orwa- dászat, a vemhes állatok kilövése. A párt korábbi elvtársai és mostani urai egyaránt hódoltak a vadászat szenvedélyének. Túl sok kérdésre nem kaptunk választ a főerdésztől ahhoz, hogy valamivel tisztábban láthassunk. Vaddisznóhajtások idején ez a bérkilövők lőállása. Nincs sok dolguk, mert a puskájuk elé terelik a vadat. Valaha a környék legszebb erdeje volt, ma aljnövényzet nélküli puszta; Itató - idén nyáron több mint 5 millió liter vizet vittek fel az erdőbe.