Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-10-11 / 41. szám
3 2000. október 11. Egy zűrös hét Prágában, amikor a bankárok is metrózni kényszerültek Ha megdobnak kővel... Kokes János _________________ Né hány órával azután, hogy szeptember 26-án délelőtt tízkor a há- rommilliárd koronáért parádésan felújított prágai Kongresszusi Központban Václav Havel beszédével megnyílt a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank idei közgyűlése, mi tagadás, kissé „csalódott” voltam. Az volt az érzésem, hogy rosszul mértem fel a helyzetet, mert a két pénzintézet elleni tüntetések még nem voltak valami határozottak, s a részvétel is alacsonyabb volt a vármái. A helyzet délután fél kettő körül vett drámai fordulatot. A tüntetők meneteit a rendőrök sorfalai megállásra kényszerítették. A fiatalok megpróbáltak áttörni, de sikertelenül. Működésbe léptek a gumibotok, a vízágyúk, röpködtek a macskakövek, a Molotov-koktélok, s a levegőben könnygáz terjengett. Térjünk azonban vissza Havelhez. Alig negyedórás beszédében azt hiszem, rátapintott a lényegre: hangsúlyozta, hogy a gazdagok és a szegények közti szakadék ma már olyan mély, hogy nem elég, ha a gazdagabbak megsegítik a szegényebbeket, elengedik adósságaikat, hanem a világa gazdaság szerkezetének alapvető átalakítására van szükség. S ami talán még fontosabb: kritikusan újra kellene értelmezni az euro- amerikai civilizáció alapértékeit - mutatott rá a cseh államfő bírálván, hogy a mai világ erősen az anyagiakra összpontosít, mellőzi a szellemieket, s nemigen tekint a távolabbi jövőbe. A nagy problémák megoldását Havel közös feladatnak minősítette. Nyilván ebből indult ki akkor is, amikor a közgyűlés előestéjén véleménycserére invitálta a Hradzsinba a Nemzetközi Valutaalap és a Vüágbank, illetve a tevékenységüket ellenző, bíráló civil szerveződések képviselőit. Bár a mintegy kétórás vita olykor inkább a süketek párbeszédére emlékeztetett, kétségtelen, hogy nem volt hiábavaló. A felek ugyanis legalább meghallgatták egymást, s ez ritkaságszámba megy. Horst Köhler, a Nemzetközi Valutaalap ügyvezető elnöke méltatta is ezt, s elmondta, hogy minden látszat ellenére a bankárok és a tevékenységüket ellenzők céljai között azért még sincs akkora szakadék. Nos, ha ez valóban így volna akkor nehezen érthető, miért történt az idén Prágában ugyanaz, ami tavaly Seattle-ben. A legnagyobb „ütközetre” a Nuslei- völgyet átívelő híd alatt a Kongresz- szusi Központ és a Vysehrad várhegy közötti utcákon került sor. Amikor odaértem, már majdnem egy órája „állt a bál”. A rohamsisakos, pajzsos, gumibotos rendőrök a vízágyúk és a páncélozott járművek mögött voltak felsorakozva. A kiabáló tüntetők közelebb nyomultak, s láttam, hogy egy égő benzines palack is a levegőbe emelkedett. „La lucha sigue, sigue” - biztatta társait egy fekete spanyol, akinek arcát piros kendő takarta el. A néhány főből álló csoport készülődni kezd az újabb támadásra. Izgatottan vitatnak valamit egymás közt. Nem messze tőlük egy olasz csoport szintén élénken gesztikulál. Többük kezében kövek, üvegek, botok, zászlók. Egy vörös zászlót lengető fiatalember - görögnek vagy kurdnak nézem - pedig szüntelenül skandálja: „Demokracíja, demokracíja!” A tüntetők ismét megindultak, a rohamsisakosok idegesen dobolni kezdtek pajzsukon, majd a kőzápor kivédése után a tüntető tömegnek rontottak. Akit elértek, az bizony kapott egyet-kettőt a gumibottal. Közben szinte mindenki kiabált. Mindez pár percig tartott, s aztán a rend- fenntartók visszavonultak megerősített állásaikba. A jelenet különféle változatokban többször is megismétlődött. Míg az eseményeket figyeltem, legalább hat-hét mentőkocsi- száguldott el sérültekkel a kórházak felé. Amikor a rendőrsorfalak előtt újra nagyobb tömeg verődött össze, s röpködtek a kövek, először könnygázzal próbálták meg feloszlatni az összegyűlteket. „Disznók” - kommentálja tömören egy mellettem álló cseh anarchista, és zsebkendőt vesz elő. Az én szememet is csípni kezdi a gáz, ezért hátrább futok. Tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor néhány percig egyszerűen ki kell bírni. Nem szabad a szemet dörzsölni, mert erősen megfájdul, de ha az ember égy kis ideig tűr, akkor a gáz lassan elszáll. Személyesen nem egyszer megtapasztaltam ezt a kilencvenes évek elején Bukarestben, a hírhedt bányászjárások idején, ahol bizony nem csak könnygáz, kövek s Molotov-koktélok voltak, de igazi golyók is röpködtek a levegőben, s a zavargásoknak halottaik, súlyos sebesültjeik is voltak. A könnygáz után újabb mosdatás következett. Sokan csuromvizesek, de nem adják fel. A legkitartóbbak a Ya Basta milánói székhelyű olasz radikális szervezet tagjai voltak, akik különvonaton érkeztek a cseh fővárosba. „Azért harcolunk, hogy ne legyenek a világon szegények és gazdagok” - felel az én spanyolul feltett kérdésemre az egyik olasz, aki Giovanniként mutatkozott be. „Szervezetünk erős, a nemzetközi tőke ellen harcolunk, s úgy látom, soraink a világban is erősödnek” - tette hozzá. A legtöbben - és a legjobban szervezettek - az olaszok, spanyolok, görögök és a németek voltak. A volt kommunista országokból a lengyelek voltak a legerősebbek, a legkeményebbek, de legalább 200 magyar állampolgár is tüntetett. Az emberben önkéntelenül is felmerül a kérdés: mi készteti ezeket a fiatalokat, hogy útra keljenek, pénzt, fáradságot, testi épségüket nem kímélve újra és újra tüntessenek az ellen, amivel nem értenek egyet? Kalandvágy? Ideálok? Vagy esetleg professzionális bajkeverőkről van szó, ahogy azt Jan Kastl, Prága erősen jobboldali polgármestere nyilatkozta? Nehéz, s szerintem lehetetlen is, az egyértelmű válasz. A csatatéren néhány megrongált gépkocsi, felforgatott kukák, bevert kirakatüvegek, felszedett utcakövek, összetört üvegek, ruhadarabok és víztócsák árulkodtak az izgalmas órák eseményeiről. A kihalt utcára először csak kikukkantott, majd előmerészkedett néhány helybeli lakos is, szemlél- getvén a helyzetet, a károkat. Egyikük, amikor elhaladtam mellette, csak annyit mondott szomszédjának: „Mi is féltünk.” Sokkal nagyobb volt a félsz az esti órákban a Vencel téren és a Vinohradská sugárúton, ahol a tüntetések értelmetlen garázdálkodásba csaptak át. A speciális rohamosztagokat ugyanis a kultúrpark környékén vonták össze, ahol Milos Zeman kormányfő díszvacsorát adott a miniszterek és a bankárok tiszteletére, így a városközpont majdnem őrizet nélkül maradt. A tüntetők egyébként elérték, hogy a luxuskocsikhoz szokott vendégek ezúttal metrós „különvonattal” mehettek csak át a tanácskozás színhelyéről a vacsora színhelyére. Ugyancsak meghiúsult a Smetana Színházba tervezett ünnepi műsor és fogadás, mert a színházat körülvették a fiatalok. A rendőrség nélkül maradt központban a szélsőségesek bezúzták a McDonalds és a KFC amerikai gyorsétkezdék, illetve több bank és áruház kirakatát, szétverték a berendezést, felforgatták a szemetes- ládákat, reklámtáblákat. A rohamsisakosok azonban gyorsan visszatértek, s este tíz körül a titkosrendőrök segítségével nagyszabású tisztogatást végeztek a Vencel tér környékén. Magam is láttam, hogy a titkosok segítségével nagyon sok embert vittek el. Az Opletalova utcában például tanúja voltam annak, amikor nyolc fiatalt kaptak el a civilek. Később rendőrkocsik jöttek a helyszínre, s megbilincselve elvitték a letartóztatottakat. Az összecsapások mérlege: a belügyminisztérium összesített adatai szerint majdnem ezer embert tartóztattak le, köztük mintegy 350 külföldi állampolgárt. Húsz személy ellen bűnvádi eljárást indítottak, főként hatósági közeg elleni erőszak címén. A húsz közül tizennyolc személy külföldi, hét magyar állampolgár. A magyarokat azzal vádolják, hogy macskakövekkel dobálták meg a Vencel tér környékén a rendőröket. A letartóztatott külföldiek többségét kiutasították, s egy ideig nem tehetik a lábukat cseh földre. A sebesültek száma meghaladja a hatszázat, s mintegy 30 személy hosszabb kórházi kezelésre szorult. Két hivatalos küldött - orosz és japán - is megsérült, amikor kíváncsiságból kimentek a tanácsterem elé; itt kővel találták fejbe őket. Az anyagi kár több tízmillió koronára rúg, ami nem kis összeg ugyan, de az esemény súlyát tekintve hatalmasnak sem mondható. A rendezvény a tüntetések nélkül is megbénította fél Prágát. Majdnem 200 ezer iskolás egyhetes rendkívüli tanítási szünetnek örvendhetett, s jelentős részük elutazott a városból. Velük együtt számos felnőtt is. A tárgyalások helyszínéhez közel lakó nyugdíjasok 1200 koronás támogatást kaptak, ha elhagyták a cseh fővárost. A színházak sem játszottak, számos üzlet becsukott, vagy legalábbis bedeszkázta kirakatait biztos ami biztos alapon. Magát a tanácskozást, amely egyébként semmi hatalmas, kézzelfogható eredményt nem hozott, a tüntetések nem zavarták még. Persze az ilyen mamutrendezvényeknek nem is az eredmény felmutatása a céljuk. A legfontosabb az volt, hogy a bankárok megállapodtak: fokozni fogják a szegénység elleni küzdelmet, s a legszegényebb országok számíthatnak adósságuk elengedésére. Konkrétumok azonban egyelőre nincsenek. Megfigyelők szerint - és ez a tüntetéseknek is köszönhető - bankárkörökben megerősödött a reformszárny, amely a két intézmény működési rendszerét, döntési mechanizmusát szeretné megváltoztatni. A tüntetéseket, utcai zavargásokat kísérő vandalizmussal egyetérteni nem lehet, egyet mégis el kell ismerni: ha mindez nem volna, nem biztos, hogy a bankárok ennyit foglalkoznának a szegénység elleni harccal, még ha oly sokat beszélnek is róla. Működésbe léptek a víz- ágyúk, röpködtek a macskakövek, a Molo- tov-kok- télbk. Prágában az idén ugyanaz történt, ami tavaly Seattle-ben. A radikálisok többsége kendővel takarta el az arcát, mert így a videofelvételeken vagy a fényképeken nehezen ismerhetők fel, aminek az Uyen zűrös esetekben természetesen nagy előnyei vannak. Mindkét oldalon sebesültek, akiket a közelben álló mentőautókban elsősegélyben részesítettek, vagy ha szükséges volt, kórházba szállítottak. Még kint a globofóbok csatáznak, bent a Füst Lady koccintgat a vend
