Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-08-23 / 34. szám
2000. augusztus 23. Háttér Wagner Ferenc a magyar kormány megbízottjaként felügyelte a kitelepítéseket, illetve a lakosságcserét A felvidéki magyarság „közlegénye” Tiso szlovák elnök látogatása Hitlernél, 1941 októberében Fehér Csaba Sok emléket elmos az idő olyan emberek életéből is, akik egy adott korszak vezető egyéniségei voltak, és még többet azokéból, akik az említett vezetők mellett csak egyszerű „közlegényekként” szerepeltek. Pedig ez utóbbiak is nemes lelkesedéssel, szorgalommal, odaadással és türelemmel munkálkodtak az adott korszakban, hogy a közös ügyet diadalra vigyék. Méltánytalannak tartom, hogy egy-egy korszak méltatásakor csak a magasan kiemelkedő személyiségekről ejtenek szót. Most egy olyan emberről szeretnénk megemlékezni, akit a történetírás rendszeresen „agyonhallgat”. Ma már kevesen emlékeznek Wagner Ferencre, pedig jó fél évszázaddal ezelőtt sok felvidéki magyar családot mentett meg a kitelepítéstől. Az 1910-ben Kor- ponán született Wagner Ferenc szépen ívelő pályáját Budapesten, a Tanítóképző Főiskolán kezdte. 1940-ben a szegedi egyetemen szerzett doktori címet történelemből, filozófiából és irodalomból. 1938-ban jelent meg első könyve: A csehszlovák nacionalizmus története. Érdeklődése már ekkor a csehszlovákiai magyarság és a csehszlovák kisebbségpolitika felé fordult. Tevékenységére a magyar politikai élet is felfigyelt, és a kultuszminisztérium megbízásából 1939- től négy éven keresztül a lévai tanítói tanfolyam vezetője volt. 1946-tól 1948 novemberéig pedig ő volt a pozsonyi magyar konzulátus vezetője - a magyar kormány megbízottjaként felügyelte a kitelepítéseket, illetve a lakosságcserét. Tudvalévő, hogy a csehországi kényszermunkára ítélt magyarok hányattatásai hatalmas felháborodást váltottak ki nemcsak Magyarországon, de számos nyugati országban is. A budapesti kormány, hogy megállítsa a magyar kisebbség teljes felszámolását célzó csehszlovák törekvéseket, közvetlen tárgyalásokat kezdeményezett Prágával. Gyöngyösi János magyar külügyminiszter jelezte, hogy Magyarország csak a szóban forgó területtel együtt hajlandó és képes befogadni a „háborús bűnös” csehszlovákiai magyarokat. A csehszlovák külügyi vezetés viszont nem hajlott erre az igazságos megoldásra, és a deportálások leállítását attól tette függővé, hogy aláírják a csehszlovák-magyar lakosságcsereegyezményt. Magyarország nem volt abban a helyzetben, hogy határozottan visszautasíthatta volna ezt a zsarolást, és tisztában volt azzal, hogy Csehszlovákia nem fog válogatni a módszerekben, továbbá egyértelmű volt: Csehszlovákia célja az ottani magyar kisebbség teljes felszámolása, és a kitelepítések alatt mellőzni fogja a szerződésben foglalt paritás elvét, ezért a magyar külügyminisztérium dr. Wagner Ferenc személyében egy olyan embert állított a pozsonyi konzulátus élére, aki az adott helyzetben a leghatékonyabban tudta kezelni ezt a kényes ügyet. Wagner feladata az volt, hogy felhívja a felvidéki magyarság figyelmét arra, ha bármilyen joghátrány érné őket, ezt haladéktalanul jelentsék hivatalának, továbbá a magyar kormánynak - jogorvoslat céljából. Elmondhatjuk, bizony akadt dolga a „háborús bűnös magyar kutyákat” (öregeket, nőket, gyerekeket is) üldöző és a módszerekben nem válogató csehszlovák hatóságok túlkapásai és embertelen bánásmódja miatt. Ő maga és hivatala nagyon sok magyar családot mentett meg a megaláztatásoktól. Álruhás Mátyásként járta az országot, részt vett nagyon sok tanácskozáson, megmozduláson mindkét fél részéről. Például 1947-ben Bazinban (Pezinok) inkognitóban jelen volt egy magyarellenes szervezkedés tanácskozásán, ahol durva terveket szőttek a felvidéki magyarság megsemmisítésére. Hozzászólásaival azonban felfedte kilétét, és menekülnie kellett a lincshangulatban lévő „szlovák hazafiak” elől. A Magyarországon időközben előretört kommunistáknak nem felelt meg dr. Wagner Ferenc személye és politikai gondolkodása, s az eltávolítására készültek. Neki azonban családjával együtt még időben, 1947 novemberében, kalandos körülmények között sikerült Ausztriába menekülnie, onnan pedig 1949-ben az Egyesült Államokba emigrált. Derékba tört életét és politikai karrieijét az új hazában újra kellett építenie, csakhamar elismert személyisége lett az amerikai szórványmagyarságnak. Wagner Ferenc rendkívül képzett, széles látókörű tudós, író, kitűnő előadó volt, amit több száz publikációja, nemzetközileg ismert és elismert munkája igazol. Ó egyszerűen szellemi munkásnak szokta nevezni magát. Nagy szakértelmét bizonyítja, hogy 29 éven keresztül az amerikai szövetségi kormány munkatársaként dolgozott, 28 évig pedig a washingtoni Kongresszusi Könyvtár munkatársa volt. Mint történészt és mint kiváló nemzetiségi szakértőt minden munkájában az objektív szemléletmód és a higgadt tárgyilagosság jellemezte. Minden írásával, minden előadásával a magyarság érdekeit képviselte. Munkáit minden túlzás nélkül nevezhetjük a történelmi igazságtalanságokat (amelyek a magyar nemzetet érték) feltáró műveknek. Megpróbálta átformálni azt a hamis magyarságképet, amelyet Magyarország szomszédai kreáltak a Nyugat számára. A csehszlovákiai magyarságról és sorsáról az volt a véleménye, hogy a felvidéki magyarság helyzete az 1950-1980-as években sokkal súlyosabb, mint a két világháború között volt. Akkoriban ugyanis a magyarság elismert etnikumként szerepelt, és voltak politikai szervezetei, de 1945 után a helyzet megváltozott - az új alkotmány csak a cseh és a szlovák nemzetet ismerte el államalkotó nemzetnek. Némi változást hozott az 1989-es politikai fordulat, e fejlődést törte derékba a szlovák nacionalisták önállósodási törekvéseinek eredményeképpen megalakult szlovák állam. Ez új helyzet elé állította a magyarságot, ismét felerősödtek a magyarság elleni alattomos támadások. Dr. Wagner Ferenc szerint a csehszlovák és a szlovák nemzetiségi politika nem jutott tovább Cári Renner osztrák szocialista államférfi kulturális autonómiára vonatkozó javaslatán. Sőt tulajdonképpen még addig sem jutott el, mivel ha szóba jön a magyarság részéről a kulturális autonómia kérdése, azt a szlovák fél rögtön szeparatizmusként ítéli meg. Napjainkban a szlovák nemzetiségi politika ott tart, ahol 100 évvel ezelőtt tartott a polgári világ Nyugat-Euró- pában és a monarchiabeli Magyarország. Wagner a világ magyarságának 1989 előtti helyzetéről elég borúlátóan nyilatkozott. Véleménye szerint a három nagy szervezeti formában élő magyarságot - az anyaországi, a kisebbségi és a szórványmagyarságot - nem lehet közös nevezőre hozni, mert társadalmi, gazdsági, kulturális és politikai tekintetben óriási különbségek vannak köztük. Akkoriban azt jósolta, hogy a magyarságot csak akkor lehet majd egységbe kovácsolni, ha a nemzeti öntudat, a származástudat erősebbnek fog bizonyulni az osztályöntudatnál, ha az egészséges nacionalizmus átüt az osztályellentéteken, és a nemzeti érzés megszüntetheti magát a kommunizmust is. Azt mondta, hogy ezekben a nehéz időkben sem szabad megbontani az egységes magyar kultúrát, mert abban van a legnagyobb összetartó erő. Megítélése szerint 1989 után új távlatok és lehetőségek nyíltak az anyaország és a határon túli, illetve a szórványmagyarság kapcsolatrendszerében. Nyolcvankilenccel elérkezett az idő a politikai célok egységesítésére - ami korparancs és létszükséglet. Azonban igen bonyolult feladat ez, mivel az egyes országokban élő magyarság, valamint ezen országok fejlődése és politikai céljai nem mutatnak egységes képet, és még kevésbé mutatnak előrehaladást. A törekvést nehezíti, hogy a szóban forgó országok nemzetiségpolitikája és magyarságképe az elmúlt évtizedekben szemernyit sem változott. A nemzethez, nemzetiséghez való tartozásról Wagner Ferenc azt vallotta, hogy az mindig érzelmi állásfoglalás, amely független az anyagi helyzettől, a ta- nultságtól, a társadalmi hovatartozástól, s attól is, hogy a földkerekség mely pontján él az illető. Dr. Wagner Ferenc a világ túlsó felén, életének 89. évében, 1999. április negyedikén hunyt el. Halálával nagy veszteség érte nemcsak a felvidéki magyarságot, hanem a világ magyarságát is. A szerző a Komáromi Duna Menti Múzeum Nemzetiségi osztályának történésze. Gyöngyösi János külügyminiszter 1947. február 10-én Párizsban aláírja a békeszerződést. Archív felvételek Jó fél évszázaddal ezelőtt sok felvidéki magyar családot mentett meg a kitelepítéstől. A nehéz időkben sem szabad megbontani az egységes magyar kultúrát. Virtuális nemzet Romák Európában Nehéz volna összeszámolni, hogy a romák kivándorlása miatt hány ország és hányszor vezetett már be vízumkényszert Szlovákiával szemben. Csehország hasonló cipőben jár, a cseh bőrfejűek romaellenes támadásai nemkívánatos nemzetközi hírnevet szereztek Prágának. Magyarországon az utóbbi hetek vezető témája az éppen Strasbourgban tartózkodó zámolyi romák esete. Szinte minden kelet-közép- európai országnak megvannak a maga romagondjai, sőt: a cigánykérdés mára európai problémává vált. Annak szemléltetésére, hogy hogyan látják ezt a kérdést Nyugat-Európában, az alábbiakban Gwynne Dyer londoni történész írásából idézünk. „Hitler vagy félmillió cigányt gyilkolt le a koncentrációs táborokban, de azok, akik azt túlélték, csak nagyon sovány kárpótlásban részesültek. Svédországban egészen 1976-ig kényszerítették a cigányokat sterilizálásra. Csehországban 1989 óta a rasszista jellegű támadások során legalább negyven romát öltek meg. A legnagyobb európai „szétszórt nemzeti kisebbségként” a cigányok veszik át a zsidók szerepét. Románia és Szlovákia kivételével számarányuk sehol sem éri el a lakosság 10 százalékát, de minden európai országban megtalálhatók. Európában általában csökken a születések száma, de az ő arányuk növekszik. A tízmilliós Magyarország a legszembetűnőbb példa: a romák aránya csak 6 százalék, de míg a fiatal magyar házaspárok egy gyereket sem akarnak vállalni, addig a romák hatot vagy még többet is vállalnak, így ősszel minden harmadik kis első osztályos gyerek már a cigány kisebbségből kerül ki. Tehát sok európai állam jövője attól függ, hogyan integrálódik a társadalomba a rohamosan növekvő cigány népesség. Ma Magyarországon a felnőtt cigányok kétharmada analfabéta, s 2040-ben a lakosság egyharmada cigány származású lesz... Európában jelenleg több mint 12 millió cigány él, s egyre erőteljesebben követelik jogaikat. Hasonló dilemma előtt állnak, mint az elnyomott európai zsidók a XIX. század végén: vagy az adott társadalmon belüli teljes egyenjogúságért harcolnak, vagy az önálló állam megalakítására törekednek... Ma a cigányok is választás elé kerültek. Az egyik lehetőség a nemzetek feletti Európai Unió, amely a valóságban még nem létezik, a másik a „terület nélküli” cigány állam, ami szintén nem létezik. Azok a cigányok, akik az állameszme hívei, fölénybe kerültek a Nemzetközi Roma Unió júliusi prágai világkongresszusán. Keresztülvitték azt a határozatot, amely olyan „terület nélküli” nemzetről tesz említést, melynek mind a 12 millió európai roma hűséget esküdne, tekintet nélkül arra, hogy görög vagy éppen ír útlevele van. Ennek a virtuális országnak saját „költöző” parlamentje, nagykövetségi hálózata és még bírósága is lenne, amely a rasszisták fölött ítélkezne, valamint nyomást gyakorolna a cigányok jogait megsértő kormányokra. A költségeket abból a „fejadóból” térítenék, amelyet minden roma köteles lenne fizetni. ... De a prágai határozat kérdések százait hagyta válasz nélkül, mint például: az ilyen cigány állam hogyan szedné be az adókat, hogyan szerezne érvényt a határozatoknak, hogyan bírna rá más kormányokat arra, hogy elismerje őt? A cionista döntés lényege bizonyos terület elfoglalása és hagyományos nemzetállam létrehozása volt, nagy hadsereg megteremtésével, amely képes volt az elismerés kikényszerítésére. A cigányok esetében ez az út nem járható. A saját zász- lajú és himnuszú virtuális cigány nemzet csak egy arra szolgáló szép gesztus, hogy felkeltse Európa figyelmét... Az igazi megoldás...a cigányok integrálódása azokba a társadalmakba, amelyek oly sokáig ignorálták őket. Azoknak, akiknek ez nem sikerül, nagy árat kell majd fizetniük.”
