Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-01-05 / 1. szám
2000. január 5. Kópé Verssarok Dénes György Napszámos trolibuszok Nézem, bámulom, ahogy rohannak a trolibuszok. Gurulnak, futnak és megállnak, az utasok föl-leszállnak. Zümmög a troli és nekilódul, akár esik, akár pillangó hó hull. Ide kanyarul, oda kanyarul, rázza utasait irgalmatlanul. Hopp! Leesett az áramszedő, morog és leszáll a vezető, kesztyűjét felhúzza, s kézbe kapva, az áramszedőt helyére rakja. Indul a troli, sír a motorja, benzinfüstös szelet sodorva. Gondolkodom, tehát... A képen látható hat sárkány közül kettő egyforma. Jelöld meg őket, és küldd el egy levelezőlapra ragasztva Kópé jeligével ellátva a szerkesztőség címére. A megfejtők között könyvjutalmakat sorsolunk ki. A tavalyi 46. számunkban megjelent rejtvény helyes megfejtése: a 14-es esernyő. Könyvjutalmat nyertek: ifj. Horváth Balázs, Nagyszarva; Hegedűs Éva, Búcs; Lavicska Brigitta, Köbölkút. A 48. számban megjelent rejtvény helyes megfejtése: a 12-es álarcnak nincs párja. Könyvjutalmat nyertek: Pócsa Anita, Ajnácskő; Nagyvendégi Klaudia, Dunaszerdahely; Klacsó Róbert, Ipolyság. A 49. szám rejtvényének megfejtői közül könyvjutalmat nyertek: Lőrincz Bálint, Sánkfalva; Kalapos Viktória, Deregnyő; Vasas Zsuzsa, Bátorkeszi. Calduladur és a kecskéje Kass János illusztrációja Élt egyszer egy szegény ember, Calduladurnak hívták. Volt egy szép kecskéje, Jenny nevezetű. Calduladur nagyon büszke volt rá. Jenny tisztességtudó, szelíd kecske volt, békésen tűrte, hogy gazdája a dombos legelőre terelje, és amikor leszállt az este, engedelmesen ügetett hazafelé, hogy Calduladur bezátja az akolba. Egyik este azonban különös dolog történt. Jenny - mintha kicserélték volna - semmiképpen sem akart hazamenni. Hiába hajszolta Calduladur, sehogy sem engedte megfogni magát. Kör- be-körbe szaladt a réten, Calduladur pedig hanyatt- homlok nyargalt utána. De hiába volt minden igyekezete, még csak meg sem közelíthette az engedetlen jószágot. Jenny egyszer csak elunta a kergetőzést, nekirohant a szomszéd kerítésének, és könnyedén átugrott rajta. Mire Calduladur nagy üggyel- bajjal maga is átmászott a kerítésen, a kecske már a második szomszéd kertjében ugrált. Nagy ravaszul megvárta, míg Claduladur utoléri, de amikor gazdája kinyújtotta a kezét, és már-már elkapta a szarvát, egyet szökkent, és tűi volt a következő kerítésen is. Egyre feljebb és feljebb kapaszkodott a meredek domboldalon, föl egészen a sziklás csúcsig, Calduladur pedig egyre elszántabban és mérgesebben követte. De már alig bírta szusszal. Dühében végül is felkapott egy nagy követ, és teljes erejéből a menekülő állat után hajította. A kő éppen fején találta Jennyt. A kecske megingott a meredek csúcson, és a szakadékba zuhant. Hej, egyszeribe megbánta Calduladur a mérgét! Nagy nehezen lebotorkált a kőtörmelék között a szakadék mélyére, hogy megnézze, mi történt kedves kecskéjével. Jenny ott feküdt a földön összetört tagokkal. Szomorúan nézett gazdájára, de mintha csak azt akarná mondani, hogy nem haragszik reá, megnyalta a kezét. Calduladur két karjával átölelte az állat fejét, és kétség- beesett zokogásban tört ki.- Jenny, ó, Jenny, ne hagyj itt! - kiáltotta fájdalmasan, és egyre erősebben szorította magához a kecske nyakát. Egyszerre megszólalt valaki:- O, Calduladur, nézz rám! Calduladur azt hitte, álmodik. Most látta csak, hogy nem kecskét tart a karjában, hanem egy szépséges szép fiatal leányt, de olyan szépet, hogy olyat még sohasem látott. Nagy dióbarna szemével a férfira tekintett,-és vidá- /. mán, mosolyogva így szólt:- Jöjj velem, Calduladur!- Ki vagy te? - kérdezte Calduladur ámuldozva. - S hogy lettél kecskéből szépséges leánnyá? De a leány nem válaszolt, hanem megfogta Calduladur kezét. Calduladur követte a szép leányt, ment volna vele akár a világ végéig. Hanem azért a kezét, azt megnézte, hogy nem kecskepatát szorongat-e, de látta, hogy hófehér, kicsi keze van a leánynak, szebb, mint amilyet valaha is a kezében tartott. Mentek, mentek, egyre messzebb jutottak. Vidáman beszélgettek. Calduladur életében nem volt ilyen boldog, életében nem hallott csengőbb hangot, édesebb kacagást. Addig mentek, míg csak egy magas hegy tetejére nem érkeztek. Szinte észre sem vették, hogy útközben lassacskán besötétedett. Éjszaka volt, csak a sápadt hold meg a csillagok világítottak. Calduladur körülnézett a hegycsúcson, és mit lát? Megszámlálhatatlanul sok hófehér kecskét maga körül. Ameddig csak ellátott, mindenütt kecskék tolongtak körülötte. Hirtelen valamennyi kecske mekegni kezdett. Olyan hatalmasan, olyan harsogva szólt az irdatlan kecskenyáj mekegése, hogy Calduladur úgy érezte: menten lesöpri a hegyről - nem is a kecskenyáj, hanem pusztán a hangja. A legközelebb álló kecske, a legnagyobb meg éppenséggel olyan hangosan mekegett, hogy túlharsogta valamennyi társát. De ha csak mekegett volna! De ezenfelül még a szarvát előreszegezve, egyenesen Calduladurnak rontott, és alaposan hasba döfte. Akkorát lökött rajta, hogy Calduladur eleresztette a leány kezét, hármat bukfencezett, elszédült, és legurult a hegytetőről. Gurult, gurult, egyre sebesebben, egészen a hegy lábáig. Ott fejjel nekiütődött egy nagy kőnek, és akárcsak az imént Jenny, elterült a szakadék mélyén. Eszméletét vesztve hevert ott hosszú ideigMásnap reggel a napfény és a madarak füttye térítette magához. Körülnézett. Mi történt vele? Ébren van vagy álmodik? Nem látott senkit, nem hallott semmit. Egyedül feküdt egy mély szakadék fenekén. Lassan feltá- pászkodott, leporolta magát, és elindult hazafelé. Nagy nehezen haza is jutott, de Jennyt - sem kecske, sem leány alakjában - nem látta soha többé. (walesi mese) A magyar történelem nagy alakjai Géza fejedelem (940 - 997) A kalandozások lezárulása után népünk válaszút előtt állt. Vagy felveszi a keresztény hitet, és beilleszkedik az európai népek sorába, vagy a környező feudális államok seregei által pusztul el. Géza fejedelem, aki 970-ben vette kezébe a hatalmat, jól tudta ezt, ezért trónra lépése után kapcsolatba lépett Nagy Ottó német-római császárral. 972- ben követeket küldött udvarába, és térítő papokat kért tőle, majd hozzálátott a pogány magyarok megkereszte- léséhez. Egyik kortársa így jellemezte a fejedelmet: „Keményen és hatalmaskodva bánt népével, szerfelett szorgoskodott, hogy a lázadókat leverje, és a szentségtelen szertartásokat eltörölje.” Ebben a munkában nagy segítségére volt szépséges felesége, Sarolt (az erdélyi Gyula lánya), aki „olyan kemény természetű volt, hogy az urát és az egész országot a kezében tartotta. A férfitársaságot asztal alá itta, a lovat úgy megülte, akár egy lovas katona, és egyszer haragjában úgy megütött egy embert, hogy az menten szörnyethalt”. Egy alkalommal az országba hívatta Adalbertot, az Úr szent életű szolgáját, hogy segítségével rávegye Gézát Isten hitének felvételére. A fejedelem belátta az új hit terjesztésének fontosságát, de a magyarok nagy része ragaszkodott a régi pogány hithez, és nem akarta elfogadni az új rendet. Ekkor Géza titokban levelet írt a keresztény fejedelmeknek, s arra kérte őket, hogy legyenek segítségére a konok magyarjaival szemben. Jöttek is minden országból az állig felfegyverzett csapatok, de még az uralkodóik is, mert látni akarták, hogy miképpen hajtják e fékezheteden népnek a nyakát Krisztus igájába. Az összegyűlt hadsereget a fejedelem kisebb egységekre osztotta, és az ország legveszélyesebb pontjaira küldte. Amikor pedig minden előkészületet megtett, hírvivőket küldött szét ezekkel a szavakkal: „Halljad, magyar, halljad! Vedd fel az igaz Isten vallását, és hagyd el a régi hitet! Ezt tette Géza fejedelem, ezt a fejedelemasszony is. Csak így élhet magyar ezen a földön, csak így üdvözül a lelke a túlvilágon. Aki ebből a szóból nem ért, azt tüstént kardélre hányja a katonaság, mert éppen ezért hozatták az országba.” Erre a szóra megrettentek maguk a nagyurak is. így aztán volt, aki félelemből, volt, aki megfontolásból felvette a keresztény vallás szentségeit. Ám a több napig tartó keresztelési szertartás csak látszólagos eredményt hozott. A katonaság hazatérte után az elöljárók vissza- visszakacsintottak elhagyott isteneikhez, és a pogány szokásokat sem hanyagolták el. De hát hogyan tették volna, amikor Géza fejedelem lelkében is ott fészkelt még a régi hit. Bármily kemény természetű volt is a felesége, mégsem tudta megakadályozni, hogy a fejedelem ide is, oda is pillantson, s hogy egyszerre két istennek mutasson be áldozatot. Mondta is nemegyszer udvari papja: „Pokolra jut annak lelke, aki a pogá- nyok bálványa előtt áldozatot mutat be.” De Géza fejedelem a feddő szavakat eleresztette a füle mellett, s így válaszolt: „Van nekem elég, amit áldozzak. Akkora úr vagyok, hogy két istennek is eleget adhatok.” A fejedelemasz- szony azonban gyermekeit kereszténységben nevelte. Fiúgyermekét, Vajkot is megkereszteltette, s az a szertartás során az István nevet kapta. István alaposan megszívlelte Krisztus tanítását, de uralkodása idején még véres csatákat kellett vívnia a pogány nagyurakkal A trónhoz vezető út első áldozata a család legidősebb férfi tagja, a nagy hatalmú Koppány vezér volt, aki a régi törvény alapján magának követelte a hatalmat. István azonban nem engedte ki a kezéből az irányítást, és a Géza fejedelem által megkezdett úton haladva Magyarországot erős feudális állammá tette.
