Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

2000-06-21 / 25. szám

10 2000. június 21. Kópé Verssarok Móricz Zsigmond: A héja Száll a héja magosán, földre röppen hamisan. Tyúk: - Mit.akarsz itt, héja? Héja: - Ások. Tyúk: - Mit ásol, te héja? Héja: - Kutat. Tyúk: - Minek a kút, héja? Héja: - Víznek. Tyúk: - Mit főzöl, te héja? Héja: - Csirkét. Tyúk: - A magadét, héja? Héja: - A tiedet ellopom. Tyúk: - Anyja vagyok, nem hagyom! Hess! Hess! Hess! És a héja éhesen, továbbrepült mérgesen. Gondolkodom, tehát... Kakukktojás Az alábbi rejtvényben öt szónak a betűit összekevertük. Négy szó egy-egy virág nevét rejti, az ötödik valami mást. Micsodát? 1. áiklmstu 2. ailoV 3. áilnptu 4. aágíjpprsú 5. aaaégmrrt Illyés Gyula: A három vándorló Szántó Piroska rajza Egyszer összekerült három jó eszű vándorló mesterlegény. Volt azoknak mindenük a széles világon, csak pénzük nem. Pedig az nagyon kellett volna, mert az egyiknek az anyja igen nagy betegségbe esett. Már a faluvégi kis háza is ráment a patikára meg a doktorra, kocsira, révre. Tör­ték a fejüket: hogyan tehet­nének szert egy kis pénzre. Azt mondja végre az egyik:- Tudjátok-e, hogyan lesz? Egertől Pestig nincs még egy olyan zsugori gazdag, mint itt a révész, akire anyám pa­naszkodik. Gondoltam egyet. Én kinevezem magam Szent Péternek. Te, komám, légy Szent Pál, te meg Szent Já­nos. Én eladom, ha kell, a csizmámat, köpenyemet. An­nak az árán kerítünk vala­honnan egy szép nagy halat, egy jó magosra sült nagy ke­nyeret meg egy kupa jó bort. A többit bízzátok rám. Úgy is lett. Útba ejtették egy halász kunyhóját. Vettek tőle egy szép nagy halat. Aztán a sü­tőasszonynál egy emeletes kenyeret. A kocsmárosnál egy jó korsó bort. A sekrestyéstől kölcsönkértek egy nagy se­lyempalástot s két fehér in­get. Á palástot Szent Péter vette magára, a legöregebb vándorló, az ingeket meg a két másik; még süveget is nyírtak papírból, azt tették a fejükre. Mentek aztán a ré­vészhez. Bekopogtattak.- Szabad! - mondta a révész. Az asztalon égett egy kicsi mécses. Péter megállt az asz­tal mellett, Pál az ajtóban, János meg a pitvarajtóban. A zsugori révész meg a még zsugoribb felesége csak ámult.- Szent Péter vagyok - mondta a legöregebb ván­dorló -, ez itt Pál apostol, a harmadik meg, ott kinn a pit­varban, Szent János. Összecsapta a kezét a két zsugori öreg. Azt mondja az asszony:- Szent Isten! Honnan érde­meljük mi ezt a nagy tisztes­séget, hogy a mi hajlékunkba eljön Szent Péter és Szent Pál és még Szent János is?! Aztán az urára förmedt:- Siessen már, hozzon kend valamit! Jaj, lelkem, Szent Péterem, ne haragudjék, hogy nem tudjuk kellően ki­szolgálni! Üljön le! Akkorára visszajött az öreg révész, hozott egy hitvány halat. Azt mondja, miközben odalöki a feleségének:- Süsd meg!- Inkább főzöm - mondja az -, mert úgy nem fogy a zsír. Azt mondja erre Szent Péter:- Adjátok csak ide! Pál szent komám, vidd csak ki ezt a halat Jánosnak, mondjad, hogy áldja meg. - Pál kivitte, de visszatérőben már azzal a nagy hallal jött be, amelyet a halásztól szereztek. Az öre­gek majd elestek, annyira megcsodálták a halat. Aztán az asszony megfőzte. Jó lett volna így is, s elég mind az ötüknek. Pedig pusztán csak azt ették.- A kenyér itt még nincs kita­lálva? — kérdezte Péter. Erre aztán mégis hozott kenyeret az asszony, de olyan szára­zát, feketét, mint a föld.- Szent Pál fiam! Vidd csak ki Jánosnak ezt a kenyeret, áldja meg ezt is! - Pál kivitte, de ahelyett is a szép nagy ke­nyeret hozta be. Az öregek csak nézték egymást.- Ital nincs? - kérdezte Szent Péter. - Halra való? - Erre elővett az öreg révész egy rossz kancsót, abban volt egy kis bicskanyitogató. Azzal kí­nálta meg Péteréket. Szent Péter épp csak megszagolta. Kiküldte, s azt is megáldana Jánossal. Mikor Pál bejött, volt bor is egy egész kupával, ihattak hasig! No, erre már csakugyan hitték a csodát az öregek. Addig nézegették egymást, mígnem az asszony odahajolt az ura fülihez, s azt súgta bele:- Hallja-e kend? Van ott ne­künk az a szakajtó aranyunk. Ne áldatnók meg azt is? Most még itt van Szent Péter.- De - mondta az öreg, már nagy hangosan. - Jó volna biza! - Az öregasszony be is hozta mindjárt a szakajtó aranypénzt. Szent Péter mindjárt megértette, mit akar vele.- Eredj, Pali öcsém, mondjad Jánosnak, áldja meg ezt a kis pénzt! - János volt a legjobb szaladó köztük, ahogy átvet­te a szakajtó pénzt, megin­dult vele tüstént szaladvást Egernek. Bejön egy kis idő múlva Szent Pál, azt mondja:- Nagyon sikerült az áldás. Megyek, segítek. - Azzal, kí­vül az ajtón, ő is uzsgyi neki, amerre a fű hajlik. Szent Pé­ter vár egy kicsit, aztán felsó­hajt:- Megnézem már, aztán meg­áldom magam is, hátha attól még szaporább lesz! - Kiment szép ájtatosan Szent Péter is, de mikor a pitvarajtóba ért, ő is csak azt nézte, merre van a másik kettő. Akkor aló, vesd el magad! Utánuk azonmód a palástban, pedig az úgy a lába közé verődött, hogy mindig hasra akart benne esni. El­sőbb helyeselték, de végül is sokallták már az öregek az áldást, azaz hogy az idejét. Kinézett az ember: ugyan mit csinálhatnak még. De már ő is csak úgy látta őket, akár én! Nem volt ott senki­féle, egy lélek se! Mellesleg már sötétült is. Szaladt be, mondani a feleségének:-Jaj, jaj! Nincs pénz! Elvitte Szent Péter! Elvitte Szent Pál, Szent János! Most már hol keressük? - Nagy messzi­ről hangzott felelet:-A pokolban! szakasztottan úgy, mint egy jó torkú kakas - elku­korékolta magát. Erre a szántó összerázkódott, az­tán vesd el magad, elfu­tott. Ezért mondják még ma is, hogy az ördög ekéje árkol- ta fel a nagyharsányi he­gyet. A nagyharsányi hegy Volt Nagyharsányban egy­szer egy világszép me­nyecske. Mindenki tette neki a szépet, de senki sem tudta eltántorítani. Mikor hirtelen özvegység­re jutott, még jobban el­szaporodtak a széptevői. Azok közül végre mégis megtetszett neki egy, aki­ugyan szép nem volt, de megfogadta, hogy ha a fe­lesége lesz, a kedvéért egyik kakaskukorékolástól a másikig fölszántja a nagyharsányi hegyet. Az özvegy ráállt, a választott­ja pedig másnap az utolsó kukorékolás után nekiállt szántani. Csak akkor ijedt meg az asszony, mikor estére kel­ve a szántásnak jó fele már elkészült. Csodájára kiállt az egész falu, aztán a hüledező gazdák rebes­getni kezdték, hogy annak a jöttment, ismeretlen embernek ördöge van. „No, ha ördöge van - gon­dolta az özvegy -, azt én megtudom.” Már öreg éj­fél lehetett, mikor a hegy lábához lopózott, és ott ­A magyar történelem nagy alakjai Deák Ferenc (1803-1876) 1803-ban született Kehidán. A győri jogakadé­mián végzett, és már itt ki­tűnt páratlan emlékezőte­hetségével és éles felfogásá­val. Tanulmányai befejezté­vel rokonainál lakott. Deák mint fiatal jogász 1829-ben Zala vármegyében táblabí­ró lett, majd követté válasz­tották; részt vett az 1832-36-os reformország­gyűlésen, és síkraszállt a jobbágyok örökváltsága mellett. Az 1840-es évek­ben fontos szerepet játszott az új büntetőtörvénykönyv kidolgozásában. Kiújuló szívbetegsége miatt 1848-ig visszavonult a közéleti szerepléstől, majd az igaz­ságügyi tárcát vállalta a Batthyány-kormányban. 1849-ben ő is tagja volt a Windischgrátz elé járuló békeküldöttségnek, de a küldetés sikertelensége után hazament Kehidára. ott érte a szabadságharc bukásának a híre. Ekkor je­lentette ki: „Itthon mara­dunk és helytállunk”; s eb­ből a magatartásból bonta­kozott ki az osztrák ön­kényuralom idején a pasz- szív ellenállás mozgalma, melynek ő lett a vezér- egyénisége. 1854-ben a fő­városba költözött, s itt dol­gozta ki a 48-as törvények eredményeinek megtartá­sán alapuló programját. 1865-ben a Pesti Napló húsvéti számában jelent meg az a cikke, mely nagy­ban elősegítette a magyar-osztrák közele­dést. 1866-ban az osztrá­kok vereséget szenvedtek a poroszoktól, ami gyorsítot­ta a kiegyezést és az Osztrák-Magyar Monar­chia létrejöttét, mely Deák életének fő műve volt. Újra elhatalmasodó betegsége miatt kénytelen volt visz- szavonulni a politikai élet­ből, így nem vállalhatta a kormányzás terhét sem. 1876-ban halt meg Deák Ferenc.

Next

/
Thumbnails
Contents