Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-06-14 / 24. szám
3 2000. június 14. Amióta Nyugatról is figyelik hazánkat, a lakótelep egyfajta egzotikus látványosságnak számít Gettó a város szélén Juhász Katalin _____________ Va lamelyik pozsonyi politikus mondta ki, hogy a kassai Luník IX. lakótelep nemcsak hazánk, hanem Közép-Európa szégyenfoltja is. A közlés hangzatos és elgondolkodtató, annak ellenére, hogy nem tudok visszaemlékezni, kitől származik. Mi, „gádzsók” ugyanis szívesen mondunk ki ezt-azt a cigányokról. Mi több, szívesen döntünk is helyettük, határozunk sorsukról, saját képünkre fazoníroznánk őket, társalgás esetén előszeretettel alkalmazzuk a tegező formát, a villamoson peclig elhúzódunk, kézitáskánkra ügyelve. Az első hibát valószínűleg akkor követtük el, amikor erőnek erejével letelepítettük őket. Például erre a kassai lakótelepre. Roma lakótelepek sok helyen vannak, ám a Luník IX. helyzete egyedülálló Szlovákiában, mivel nem „lakótelepről”, hanem „városrészről” kell beszélnünk. Egy meglehetősen idióta törvény értelmében ugyanis Kassa város területe négy (!) járásra oszlik, összesen huszonkét városrésszel, melyeknek saját helyi önkormányzatuk és polgármesterük van. A legutóbbi választásokat követően roma polgármester került a városrész élére, országos szenzációt keltve. A fehérek aggodalma nem bizonyult alaptalannak: a vajda, várúr és városatya furcsa keverékeként működő Jozef Sana nem találja a közös nevezőt, de még a közös nyelvet sem kassai kollégáival. Ignorálja a polgármesteri találkozókat, magasról lesajnálja a képviselő-testületi üléseket, a városi tanács hívó szavára sem jelenik meg, ráadásul övéi számára próbál kiharcolni ezt-azt a magisztrátustól. Azt mondja, úgy sincs értelme a veszekedésnek, ha egyszer nincs pénz, illetve nem akarnak adni arra, amire ő kér. Nagytermészetű, kemény öklű, munkaidőben is italozó ember, tele van vele a helyi sajtó, eddig háromszor töltötte az éjszakát a kijózanítóban. Száz szónak is egy a vége: nem a fehér játékszabályok szerint játszik. Amióta a távoli Európából is figyelik hazánkat erre illetékes szakemberek, a lakótelep egyfajta egzotikus látványosságnak számít, egymást követik az üyen-olyan EU- delegációk, emberjogi szervezetek képviselői, sőt házai politikusok is odamerészkedtek néhányszor.^ A legemlékezetesebb talán Ján Carnogursky tavaly októberi, szemétlapáttal való pózolása volt a fotósok hada előtt: ezt az akciót hetekig ko- reografálták Pozsonyban és Kassán. A kereszténydemokraták vezérének „munkalátogatása” alkalmat szolgáltatott arra is, hogy a lakáske- zelőség emberbarát gesztusként ingyenes szemételszállítást ajánljon fel a kamerák előtt. Később aztán annak rendje s módja szerint kiszámlázták a munkát, háromszáz- ezer koronában állapítva meg nagylelkűségük árát. A sok vendég ahogy jött, éppoly sebesen el is ment, és bizony soha többé nem jelentkeztek újabb, esetleg hosszabb távú segítség forszírozásával. A kassai magisztrátus megteszi, amit tud, bár állami segítség nélkül nehezen boldogul, ráadásul a többi huszonegy polgármester heves tiltakozása közepette kénytelen munkálkodni, mivel amazok nehezen viselik, ha a romákkal többet foglalkozik a vezetés, mint a fehérekkel. Példa erre az a tavalyi eset, amikor a kis városrészeknek szétosztandó harmincmillióból a Luník IX. alig kétszázezret kapott, a kollégák ugyanis soknak találták a roma polgármester kétmüliós igénylését szociális lakások építésére. Ne legyünk azért igazságtalanok, körvonalazódni látszik valami Pozsonyban is: Jozef Sana úgy tudja, tíz benyújtott pályázatuk közül kettő „átmegy”, főleg a kulturálódási és lakásfelújítási Mi, magunknak című tetszett az illetékeseknek, ennek lényege benne foglaltatik a címben. Ha igaz, a szakközépiskola ödete is támogatásra talál: szakmát tanulhatna, aki akar, és tudását főleg saját lakótelepének csinosításában kamatoztathatná. (Cigányt kevés munkaadó alkalmaz szívesen, ezt kár tagadni.) E történelmi áttekintés után következzék a terepszemle, amely általában szigorúan csoportosan abszolválható a sajtó számára; a magányos fotózások „veszélyesek”, ezért tiltottak, senki sem vállalja ugyanis a felelősséget azért, ha egy túlzottan kíváncsi paparazzót jól helybenhagynak a helyiek (ahogy az Peter Weiss-szel is majdnem megtörtént egyszer). A városi rendőr pedig ritka madár errefelé, főleg sötétedés után. Nem tudom, fényképeztek-e már Önök tíz egyenruhás roma testőr kíséretében és asszisztálásával; nos, mi már igen. A polgármester az itt lakókból verbuválta rendfenntartó csapatát. Tíz fegyvertelen ember számára talán kicsit sok feladat akad itt, ám a polgármester bizakodó: rendfenntartóit egy országos hatósugarú őrző-védő cég okítja rendszeresen, a közbiztonságiaktól is Jozef Sana a vajda, várúr és városatya furcsa keverékeként működik, és nem találja a közös nevezőt, de még a közös nyelvet sem kassai kollégáival. minden segítséget megkapnak. Kíváncsian várjuk, meddig tart ki az ottjártunkkor tapasztalt, luníki mércével mérve szinte csillogó tisztaság, melyért két hétig dolgoztak a városrész önkéntesei, és melynek költségeit nem tudni, ki térítette, mivel a polgármester imigyen tért ki a kérdés elől: „Nem akarok dutyiba kerülni emiatt.” Az eredmény hihetetlen. Eltűntek a szeméthegyek és - völgyek, a fák ágain nem lengedeznek nejlonzacskók és egyéb elhasznált tárgyak, a pincékben felszámolták a patkánytenyészeteket. A bér- házákra is ráférne a teljes felújítás. Kitört folyosói ablakok, koszos, beázott falak, lepusztultság. A pincékben áll a víz, a liftek nagy része nem működik. A néhány hónapja csendben dolgozó sárgaságjárvány pedig újabb kiskorúakat támadott meg, a betegek száma lapzártakor negyvenkettő volt. Teljes fertődenítésre volna szükség, ám eddig csak részleges történt, ugyanis mint már mondtuk, minden túl sokba kerül, ha a Luníkrólvanszó. A városrész ez évi költségvetése négy és fél millió korona; ez szinte csak az alkalmazottak fizetésére elég. A lakáskezelőség egyre türel- metienebb a lakbérhátralékokat illetően (összesen kétmillió korona), a fűtés és vízszolgáltatás hátraléka pedig megközelíti a tizennégymilliót. Érdekességképpen említjük meg, hogy amikor Sana polgármester garázst kért szolgálati autójának az egyik ház alagsorában, a lakáskezelőség azzal utasította el, hogy a szóban forgó helyen nem megfelelőek a higiéniai viszonyok személygépkocsi tárolására. A szomszédban viszont, hasonló körülmények közt, emberek élnek, akiknek a hivatal lakbért számláz. Külön misét érdemelnének azok az úgynevezett szociális lakások, amelyeket a mérnökök egyedülálló hajléktalanok számára terveztek, ma pedig családok lakják őket. Utunk ezután a helyi általános iskolába vezetett volna, ha annak igazgatónője sebtiben ki nem penderít bennünket testőr-kommandóstul, polgármesterestül, mondván, hogy a látogatás az illetékes járási hivatal oktatási osztályának írásos engedélyéhez van kötve. Ez a középület tehát megközelítheteüennek bizonyult; természetesen nem intéztünk engedélyt, hiszen ki kíváncsi színházi díszletekre és idomított gyerekre? Más forrásból tudtuk meg, hogy a sokat kifogásolt, majd bezárt iskolai étkezde jelenleg üzemel ugyan, de kevés a kosztos, a szülők drágállják az ebédet, odahaza kevesebből kihozzák, idejük mint a pelyva. A rajkó viszont legtöbbször elfelejt visszamenni a suliba ebéd után. Az elsősök száma 105, a nyolcadikosoké csupán 15, tornaterem nincs, tanszerekből is kevés van, a tanárok többsége kényszerből tanít ott, semmilyen speciális képzésben nem részesültek, munkájuk többnyire az elevenebbek féken tartására korlátozódik. (Elnézést a bíráló hangnemért, de engedtek volna be szétnézni!) Testőreink egészen az autóig kísérnek, így szólt a parancs. Sok szerencsét kívánunk egymásnak, három integető gyerkőc díszkíséretével teszünk még egy kört, aztán elhagyjuk a helyszínt. Nem túl vidám hangulatban. ÜWT-t'fí ^ 1 *11 f Ezen a hírhedt kassai lakótelepen ma hozzávetőleg ötezer roma él, az li kér majd bebocsátást abba az iskolába, melyet háromszáz férőhelyesre t A lakótelepet akkor kezdte roma gettónak nevezni a találékony népnyelv, amikor a kassai vezetés sorban odatelepítette a lakbérhátralékosokat, akik népes rokonságukat is csakhamar beköltöztették lakásukba. Tenni ez ellen nem sokat lehetett, akad ugyebár, aki évekig marad „vendégségben”, elvégre jogállamban élünk. \ Az óvodában délután egy órakor már egy lelket sem találtunk, épület be; tétség, végül is érthető: a munkanélküliek tudnak vigyázni a gyerekre n rosrészben egyébként nincs kocsma, ám ez kisebb baj annál, hogy hossz delő sem volt.
