Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-05-31 / 22. szám
Kultúra 2000. május 31. 13 Stawomir Mrozek: „Most nem írok semmi lényegeset, pedig színpadi művet várnak tőlem” Politikai üzenet nélkül Varsányi Gyula_______________ „Kivételes helyzetben voltam 1963-ban. Úgy távoztam, hogy nem kergetett senki” - mondja az irodalmi-drámai groteszk legendás lengyel alakja, Slawomir Mrozek, aki a közeli napokban Budapest Nagydíjat vett át. Elöljáróban az utazásáról szeretném kérdezni, mert emlékszem, néhány éve, amikor először akart Budapestre jönni, »elakadt« a lengyel-szlovák határon. Valóban, elindultam, de nem érkeztem meg Budapestre. Ugyanis a feleségemmel utaztam, aki mexikói, és az onnan való útlevél volt nála. Elfelejtettem, hogy szlovák vízumra is szüksége lesz a határ átlépéséhez. De ez az én hibám volt, és a dolognak nincs semmilyen drámai összefüggése. De azért dühös volt? Nem voltam dühös, csupán a sajtóra. Ön nyilván azért feltételezi ezt rólam, mert néhány lengyel lap azonnal riadót fújt, és nagy ügyet kreált a dologból. Pedig csupán annyi történt, hogy egy pillanatra megfeledkeztem a szabályokról és a határokról. Meg arról, hogy magam is kelet-európai vagyok, jóllehet harminchárom évi nyugati távoliét után. Ön 1996-ban települt haza Lengyelországba, Krakkóba. Hogyan látja a megváltozott lengyel társadalmat, kultúrát, az emberi kapcsolatokat? Először azzal kellene kezdeni, hogyan látom önmagamat. Hiszen nincs igazi objektivitás, szükség van arra a viszonyítási pontra, amihez képest értékeljük a dolgokat. Külföldön éltem 1963 óta, és azért térhettem vissza, mert Lengyelországban politikai változás történt. Ha röviden akarok válaszolni, akkor azt mondhatom, nagy boldogság és nagy szomorúság ez egyszerre. Sok mindennek az egyvelege, amit érzek. Mondhatni, történelmi paradoxon? B izonyos, hogy a bolgár birodalom már Ajtony idejében a magyarok és bizánciak közös ellenségének bizonyult. Mivel Gabril Radiomir, a nagy Sámuel cár fia és 1014-15-ben utóda, eltaszította magyar feleségét, István nőtestvérét, a magyar királynak személyes oka is lehetett, hogy ellenséges szemmel nézze a bolgár uralkodókat. Istvántól azonban távol állt minden bosszúvágy, és nem voltak visszaszerzésre váró területek sem. Ő csak a bizánci császár kívánságára fogott fegyvert. De épp II. Bazileiosz felszóh'tása és Szent István személyes részvétele olyan kapcsolatot sejtetnek, amely túlment a már régóta meglévő politikai érdekközösségen. Szinte kínálkozik a következtetés, hogy rokoni kapcsolatra kell gondolni. Sajnos, épp a legrégibb források alig beszélnek Szent István családi viszonyairól. Bizonyára volt neki Imre mellett még több, korán elhalt gyermeke. Az akkori keresztény névadási szokások alapján a genealógiai kutatás felteszi, hogy volt egy István nevű elsőszülött fiú, míg a késő középkori hagyományban említett Ottó csak Imre után született volna. A második fi„Kezdtem elveszíteni a hitemet..." Hogy érti? Az egyik oldalon csupa jó, a másikon csupa rossz. Az élet maga egy nagy paradoxon. Hiszen mit várunk tőle? Hogy legyen következetes, és ne történjen benne semmi különös. Ez így teljesen normális. Művei alapján önt nemcsak a huszadik századi modern irodalom egyik kimagasló képviselőjeként, hanem valóságos bálványaként tisztelik, különösen Kelet-Európá- ban. Mennyire volt ezzel tisztában a száműzetés évei alatt? Természetesen nagy örömömre szolgál, hogy becsben tartanak, de nem számítottam népszerűségre. Kivételes helyzetben voltam 1963- ban, abban az időben egyedüli lengyel íróként, aki távozik. Anélkül fordítottam hátat, hogy kikergettek volna, vagy hogy az országban politikai nyugtalanság, felfordulás lett volna - mint később, 1968-ban. Egyszerűen nem tudtam tovább maradni. És csak az írás hevületével voltam képes folytami az életemet Nyugaton is. Tudtam arról, hogy olvasnak, hiszen a határok nem voltak olyan szorosra zárva - egyébként sohaMarkovics Ferenc felvétele sem voltak teljesen elzárva -, jöttek a hírek Lengyelországból. Az akkori Csehszlovákiából, Magyar- országról kevésbé. Gyakorlatilag semmit sem tudtam arról, ebben a két országban mi a sorsa műveimnek. Jelenleg is játsszák Budapesten és Pozsonyban is az egyik leghíresebb drámáját, a Tangót. Sokan voltak és vannak, akik ezt a darabot - akárcsak más színpadi műveit - úgy értelmezik, mint az önkényuralom, a kommunizmus születésének, természetének ábrázolását. Egyetért ezzel? Nem értek egyet. Nem azért írok színdarabokat, hogy általuk politikai üzeneteket továbbítsak. Csupán jó darabokat akarok készíteni, olyanokat, amelyek hatnak a színpadon. Ez alapvető dolog. Keresek egy drámai helyzetet, és ha kellően érdekesnek találom, kidolgozom. Magától értetődik, hogy a saját világom, környezetem is befolyásol ebben - politikai kérdések éppúgy, mint morálisak vagy egyebek-, de azért ezek csak másodlagos szerepet játszanak. Tudja, a kritikusok és esszéírók dolga, hogy különféle jelentéseket, magyarázatokat találjanak a művekben. Természetesen vannak olyan értelmezések a darabjaimról, amelyekre ön célzott, de ezek engem hidegen hagynak. Nyilvánvalóan nem volt véletlen, hogy a hatvanas években újjáéledt a groteszk, az abszurd az irodalomban, ebben a térségben is. Hogyan emlékezik erre a korszakra? Ugyanazt tudom önnek válaszolni, mint korábban egy lengyel újságíró hasonló kérdésére: örömmel idézem fel, mert voltaképpen nincs mire emlékeznem. ’63-ban távoztam, az évtized nagyobbik felét már nem Lengyelországban töltöttem. Nem akartam tovább kommunista tradíciók között élni és tapasztalatokat szerezni az elkövetkező évtizedekről. Természetesen bizonyos dolgokra emlékszem, ha nem is eléggé élesen. Például arra, hogy elég korán rájöttem, semmi sem igaz körülöttem. Ugyanakkor sokat dolgoztam, az érvényesülés vágya hajtott. Fiatal voltam, és boldog, mert íróként nagyon hamar kaptam kedvező visszhangot. No de mit jelent mindez, mi a valóság? - tettem fel a kérdést magamnak. És kezdtem elveszíteni a hitemet, hogy a siker fontos lehet számomra, amikor megpróbáltam ellenőrizni az uralkodó elveket. Például azt, hogyan működik valójában az állami tulajdon. Mostanában min dolgozik? Nem is tudom, nem írok most semmi lényegeset. Legfeljebb kisebb dolgokat. Megállapodtam egy lengyel színházzal egy új darabról, de még nem kezdtem hozzá. Rajzaiból nemrég nyílt kiállítás a budapesti lengyel kulturális intézetben. Mi a kapcsolat az írás és a rajz között? Tudja, az agyam több részből áll, van benne hely a látható vüág számára is. Ez utóbbi rész a rajzé, a másik pedig az írásé. Ami a kettő közötti kapcsolatot illeti, a rajzaim voltaképpen eszközök. Ha találok egy történetet, vázlatokat készítek az abban előforduló helyzetekről. Hiszen a karikatúra - akárcsak a színház - helyzeteket fejez ki. Millennium út az anyai nagyapa nevére keresztelték, ugyanis Imre késői magyar formája Henriknek. Semmiféle a korhoz közel álló forrás sem jegyezte fel, hogy mikor született. Csak az 1527-ben befejezett Érdy Kódexben, egy tudós és írói tehetségű karthauzi barát művében áll 1000 mint Imre születési éve. Ez azonban épp oly kevéssé biztos, mint a ma általánosan elfogadott Stephanus rex Történelem és legenda Bogyay Tamás 16. rész 1007, ami Pray Györgynek 18. század végi kikövetkeztetése. Imre feleségére vonatkozólag viszont három egymásnak ellentmondó hagyomány is van, amelyek szerint horvát, lengyel vagy bizánci hercegnő lett volna. A leghelytállóbb bizonyítékok az utolsó mellett szólnak. István ezzel a szász császári dinasztia példáját követhette, amely nemzetközi helyzetét a keleti császári házzal való házassági kapcsolatokkal igyekezett fölértékelni. A magyar trónörökös már megtörtént vagy legalábbis tervbe vett és elhatározott házassága egy, a gyermektelen császárhoz közel álló bizánci nővel és ebből eredő rokoni szolidaritás magyarázza meg legjobban azt, hogy a békeszerető magyar király részt vett a bolgár békebontó eltávolításában, aki pedig már nem fenyegethette komolyan országát. Csak ez a politikai háttér teszi érthetővé, hogy miért létesült a Veszprémvölgyben, a királynék városa közveden közelében egy görög apácakolostor. A népies görög nyelven írt és keltezeüen alapítólevél, amelyet „István, egész Magyarország királya” adott ki, egész sor erősen vitatott kérdést vet fel. Legjobban megokoltnak az a nézet látszik, hogy Szent István a görög apácák letelepítésével a leendő királynénak akart szellemi-vallási otthont nyújtani. A székesfehérvári Boldogasszonytemplom alapítása is mutatja, hogy István királyt épp ebben az időben mennyire foglalkoztatta a dinasztia jövőjének mennyei és földi biztosítása. A magyar krónikák szerint a király a bolgár háború gazdag zsákmányát ennek a pompás bazilikának az építésére fordította. A templom fejedelmi ajándék volt a magyarok részéről kezdettől fogva különösképp tisztelt mennyei királynőnek, hogy ez oltalmazza meg az alapítót és családját. Mivel a dinasztia sorsa a birodalom és a nép sorsa is volt, a királynak ez a saját egyháza papi testületével óriási politikai jelentőségű intézmény lett. Az egész középkoron át itt őrizték a korona kincsét egy gazdag ereklyegyűjteménnyel, Magyarország királyait csak itt lehetett érvényesen felkenni, megkoronázni és trónra ültetni, a legtöbbet, magát Istvánt is, itt temették el. Deér József kutatásai feltárták Szent István ezen alapításának szellemi gyökereit: A fehérvári Boldogasszony-templom szervezet és funkció tekintetében mása az aacheni Mária- dómnak, Nagy Károly egykori palotakápolnájának a magyarok fiatal keresztény királyságában. lighanem a sógor, H. Henrik és a birodalmi egyház közvetítette Istvánnak a mintakép pontos ismeretét. A birodalomtól hű- béijogüag teljesen független Magyarországon természetesen nem vették át a Nagy Károly-hagyo- mányt és -kultuszt. Ugyanis István Heti kultúra Könyvespolc Bereck József HM Elvonási tünetek A kötetbe sorolt írásaiban az ismert prózaíró sajátos megközelítésben láttatja az utóbbi évtized történéseit: a mindennapi szerkesztői munka, az emlékezés és elmélkedés, az erős, már-már szorító kötődésekkel terhelt életmód és gondolkodás apró, látszólag jelentéktelen, sokszor erősen személyes vonatkozású mozzanataiba ágyazva. Szinte egy (magán) közérzet naplójaként olvasható ez a könyv. A Madách-díjas író eddigi munkái az alábbi önálló kötetekben jelentek meg: Vihar előtt Öregem, az utolsó Bereck József Elvonási tünetek M*d Vereség és kilenc más elbeszélés Indulatos ébredés Végső visszaszámlálás Biliárd néhány hős emlékének A galambszelídítő Vasárnap Kisgaléria „az önállóságot jelentő párhuzamot a magyarországi és a birodalmi egyházszervezet között” következetesen épp azáltal valósította meg, „hogy a birodalmi egyháztól független esztergomi érsekség mellett Székesfehérvárott, ahol apja el volt temetve, a hazai uralkodóházzal legszorosabb kapcsolatban levő szakrális középpontot teremtett”. Ahogy németek és franciák egyaránt Nagy Károlyt állították nemzeti történelmük kezdetére, és az ő trónja uralkodik még ma is az aacheni dóm oktogonjában, úgy vált Szent István is népe mitikus törvényhozójává, és a székesfehérvári Boldogasszony-templom az első király trónjával a királyság szívévé. A kora középkori keresztény királynak személyes feladatot és terhet jelentett az uralom, amelyet nem vehetett át tőle egy kollektíva, hanem csak az az egyén, akit az egyház alkalmasnak és méltónak talált a trón öröklésére. Szent Istvánnak volt rá gondja, hogy Imre megfeleljen a követelményeknek. Politikai kötelességérzetből fakadó apai gondoskodásának hiteles dokumentuma a Szent István király Intelmei címen ismert kis irat, amely a király ösztönzésére és az ő utasításai alapján ugyancsak ezekben a mozgalmas években, 1015 körül és után készülhetett. A munka kései hajtása a Karoling-ko- ri „fejedelmi tükrök’ műfajának, amelyek az eszményi uralkodó erényeiről és kötelességeiről szólva tulajdonképpen a kor „államelméletét” foglalták szavakba. Ismeretlen pap szerzője alighanem a nyugati frank-lotaringiai vidékről jött, és ugyanabból a szellemi kincstárból merített, ahonnan a magyar egyház első liturgikus könyveit, István király pedig székesfehérvári alapítása gondolatát kapta. Ez a könyvecske számos elődjével ellentétben nem kamufláció, és kétségtelenül felismerhető benne a szerető apa egyéni hangneme. Tartalma, amely a mai ember szemében túlnyomórészt moralizálónak, sőt teológiainak tűnhet fel, pedig arról tanúskodik, hogy az egyház és a királyság ugyanazt az Istentől kitűzött célt követte. Az „Intelmek” adják az indoklását és vüágos képét a teokratikus uralmi rendszernek, amelyen Szent István törvényhozása alapul, az egyházi és világi szféra összeolvadásának, ami a gyakorlati intézkedéseket jellemzi, valamint az egyház irányító szerepének az államvezetésben. (folytatjuk.) Kovács Zita: Kukk!
