Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-04-12 / 15-16. szám
Kultúra 2000. április 12. 15 A Szentírás az egész európai irodalom egyik fontos pillére, mondhatjuk mind a zsidóság, mind a kereszténység isteni sugallatra írt szent könyve A szellemi és filológiai gazdagodás forrása Pierro della Francesca: Krisztus feltámadása időszakban már javarészt magyar nyelven is hozzáférhető, a vallási értekezések száma is aránylag magas. A Biblia első teljes magyar változata Károlyi Gáspár fordításában és gondozásában jelent meg 1590-ben (Vizsolyi Biblia), melynek nagy jelentősége volt a magyar irodalmi nyelv fejlődésében. Ez a fordítás latin forrásra támaszkodott, de tekintetbe vette a héber, illetőleg a görög eredetit is. Nem sokkal később (1605^-1607 között) Káldi György is lefordította a Bibliát (Szent Biblia), amely csak húsz évvel később, a barokk idején, 1626-ban látott napvilágot. Ez a fordítás a Vulgatát használta forrásul. Szépen folyó egyenletes magyar stílusa olvashatóság szempontjából gyakran meghaladja Károlyi Gáspár szövegét, ennek képzeletmozdító, evokatív nyelvi erejét azonban többnyire nem éri el. A századok folyamán mindkét teljes bibliafordítást többször átdolgozták, de mindig csak kismértékben, s így idővel mindkét bibliafordítás archaikussá vált. Elemző tanulmányok derítették ki, hogy a Biblia és a szakrális szövegek fordítói általában az egész középkoron át az egyes szavakra összpontosították figyelmüket, de még a 17. században is dívott a szóról szóra, illetőleg a sorról sorra való fordítás. Később a szószerkezetet, majd a mondatot tekintették a fordítás legkisebb egységének. A Biblia fogalmához a magyar fordításokban szinte hozzátapadt a régiességnek a képzete, és a hagyomány kialakított egyfajta sok régiességgel átszőtt bibliai stílust, amelyet a bibliaolvasók szinte megszoktak és kötelezőnek éreztek. A biblikus nyelv és stílus mintaképévé a Károly-féle fordítás vált, holott néhány szakértői észrevétel szerint exegetikai szempontból, akárcsak az irodalmi nyelv színvonal tekintetében helyenként még a korabeli átlagnak is alatta maradt. Filológiai elemzések bizonyították, hogy Károlyi önállóan fogalmazott műveiben maga is jobb stilisztának bizonyult, mint bibliafordításában. Min-dennek ellenére, több oknál fogva, a protestáns egy- házfelekezet mindig az alapszöveg kiadását szorgalmazta - a második világháborúig mintegy száz kiadásban jelent meg. Népszerűsége archaikus stilisztikai és nyelvi hatásában keresendő, a bibliai, a testa- mentumi világkép kisugárzó erejében vált jelentőssé. A 20. század fordulatot hozott a bibli- afordtás terén is. Elsőrendű követelmény lett, hogy a szöveget, a feldolgozott témát könnyen meg lehessen érteni, úgy hogy a könnyen érthetőség nem mehet a hitelesség rovására. Legutóbb a hatvanas évek második felében és a hetvenes évek. elején magyar vonatkozásban mind a katolikus egyház, mind a protestáns egyházak újra lefordíttatták a Bibliát. Abban a kérdésben is dönteniük kellett, hogy a korszerűség érdekében vállalják-e az említett stílushagyomány átértelmezését, amely évszázadokon át fokozatosan rakódott a magyar bibliai nyelvre. Forrásul mind a katolikus, mind a protestáns bibliafordítók az eredeti héber, arám és görög szöveget használták. A fordítások szakértői szerint is a Szent István Társulat által 1973-ban kiadott új katolikus bibliafordítás a mai embert szólítja meg mai nyelven. Ugyanakkor a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa Bibliafordító Szakbizottságának gondozásában 1975-ben megjelent új protestáns bibliafordítás az eredeti szövegek gondolati tartalmát a mai magyar emelkedett köznyelv eszközeivel tolmácsolja, de az egyházi és irodalmi hagyománynak (a Károlyi-féle fordításnak) megfelelő nyelvi elemeket az új fordításba igyekezett átmenteni. A fordítás alapelveit és módszereit, valamint a szöveghűség fogalmának értelmezését illetően, mind a katolikus, mind a protestáns fordítók a korszerűség követelményeihez tartották magukat. Más nemzetek bibliafordítóinak példáját követve nem azt tekintették feladatuknak, hogy az eredeti szövegnek minden egyes szavát átültessék, hogy formai szempontból is ragaszkodjanak forrásukhoz, hanem a szöveg értelmének és hangulatának pontos megragadását, az ún. „dinamikus megfelelés” elvének érvényesítését tartották szem előtt, melynek alapján az eredeti szöveg tatalmának precíz és egyben stílusos fordítását valósították meg. A Biblia fogalmához a magyar for- dításokban szinte hozzátapadt a régiességnek a képzete. Alabán Ferenc ____________ „Le het prófétáid tehetségem, ismerhetem az összes titkot és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek...” (Új Szövetség, Szeretet-him- nusz) Jelenünkben a Biblia mintegy reneszánszát éli és nagy népszerűségnek, olvasottságnak örvend. Mutatja ezt az a statisztikai adat is, hogy világszerte óriási példányszámban fogy el és sok nyelven készül új bibliafordítás. Újra fordításkor visszatérnek az eredeti héber, arám, illetve görög forrásokhoz, hogy modern fordítói elevek szerint és adekvát módszereket alkalmazva fordítsák le nemzeti nyelvekre mind az Ó-, mind az Újszövetséget. Az irodalomtörténet szempontjából a Szentírás az egész európai irodalom egyik fontos pillére, mondhatjuk mind a zsidóság, mind a kereszténység isteni sugallatra írt szent könyve. Ennek értelmében nem írók, költők, fordították és fordítják, hanem biblikus szakemberke. Érthető, hiszen a legjobb műfordítók sem vállalkozhatnak arra, hogy a hitelesség követelményének a teológiai szempontból elvárt fokon és mértékben megfeleljenek. Újabban az egyházi szakfordítók munkájához azonban nyelvészetileg képzett stilisztákat is bevonnak. A régi magyar irodalom fordítás-irodalmában a meghatározó központi helyet a bibliafordítás jelenti. Nem lehet ezen csodálkozni, hiszen a kereszténység felvétele óta, tehát a középkori művelődés, kultúra és irodalom kialakulásának kezdetétől az egyházi szövegek közül a szentírásnak volt determináns szerepe a vallásos szemlélet, keresztény életmód, művelődés és kultúra megalapozásában majd fokozatos megerősödésében. A Igendák, a prédikációk, a liturgiához tartozó latin nyelvű szövegek- megléte, részeinek magyarra való fordítása után került sor a szentírás szövegeinek fokozatos átültetésére. Az első magyar nyelvű, bár nem teljes bibliafordítás huszita ihletésű. 1430 körül készítette két prágai egyetemet végzett sze- rémségi pap, Tamás és Bálint. Ez a bibliafordítás rendkívüli jelentőségű, mert a fordítóknak lényegében az egész akkori művelődést felölelő szókincset kellett megteremteni, melynek java része nem is létezett a középkori magyar nyelvben. A fordítóknak szavak, kifejezések tucatjait kellett kitalálniuk és helyesen alkalmazniuk, elvont megnevezéseket kellett keresniük, sőt a korábbi szokásnál következetesebb helyesírást kellett alkalmazniuk; előzményekre nemigen támaszkodhattak. Munkájukat a legkedvezőtlenebb viszonyok mellett, üldöztetés és menekülés közben végezték megfelelő segédeszközök, szótárak és nyelvtanok nélkül. A legnehezebb feladatot az ún. „absztrakciók” tolmácsolása jelentette, hiszen a biblia bőségesen tartalmaz ilyeneket, amelyeknek lefordítására a magyar nyelvnek megközelítőleg sem volt szókészlete. Bátran alkalmazták a tájszavakat és a korabeli élő nyelv kifejezéseit - az egyes bibliai nevek és kifejezések jelölésére is. A huszita bibliafordítás szinte a későbbi (18. századi) nyelvújító mozgalomhoz hasonló erőfeszítés volt, fordulópontot jelentett az írott magyar nyelv történetében. Tamás és Bálint a Húsz János által kidolgozott mellékjeles helyesírást alkalmazta, melynek az a lényege, hogy az egyes hangok jelét mellékjellel (ponttal, vesszővel, stb.) látják el, s ezzel alkalmassá teszik a rokon hangok jelölésére. Elindították azt a fejlődést ezen a téren, melynek eredményeképpen a magyar helyesírás végül is a betűkapcsolatok (másssal- hangzók) és a mellékjeles betűk (magánhangzók) kombinációjánál állapodott meg. A huszita bibliafordítást a 16. században további - olykor csak szintén részleges - bibliafordítások követték. A mohácsi csata (1526) után a belviszályok és a bizonytalanságok következtében külföldön, Krakkóban és Bécsben sorra jelennek meg a magyarra fordított biblia részei és más világi szövegek. Szent Pál levelei magyar nyelven, Romját Benedek fordításában 1533-ban, az újszövetségi négy evangélium (Új Testamentum) Pesti Gábor fordításában 1538- ban jelent meg. Pesti a fordításhoz alapszövegként az Eraz- mus-féle Nóvum Testamentum-kiadást használta fel. Ahol ez nem tért el a Vulgata szövegétől, ott a korábbi szent- írás-fordításokból (Müncheni-kódex, Jordánszky-kódex) is merített. Pesti úttörőnek érezte magát az erazmusi tanácsok követésében; azért írt magyar nyelven és fordította az idegen nyelvű szövegeket, hogy bebizonyíthassa: a magyar nyelv is van olyan rátermett, mint a latin. A humanista író nemzeti irodalmi és nyelvművelő feladatát határozott tudatossággal az ezópusi mesék fordításával (Esopus fabulái, 1536) is bebizonyította. A szintén erazmista tudós, Sylvester János ekkor írta az első magyar nyelvtani vázlatot (Grammatica Hungarola- tina, 1539), melyben dicséri a magyar nyelvnek a latinnal való összehasonlítása során tapasztalt erényeit. Ez vezette arra, hogy lefordítsa az Új Testamentumot (1541). Ha nem is a teljes, de legalább az újszövetségi rész így jelenhetett meg magyar nyomtatásban, alig pár évvel Luther német bibliája után. A teológiai irodalom az említett A Biblia első teljes magyar változata Károlyi Gáspár fordításában és gondozásában jelent meg. Mantegna: A halott Krisztus (részlet) v
