Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-04-12 / 15-16. szám
Háttér 4 2000. április 12. Erősödő állami terrorizmus Szerbiában. Ellenzéki megállapodás a Vajdaságról: áttörés nem csak kisebbségi kezdeményezésre Demokrácia vagy polgárháború Hosszú szünet után március 31-én volt ismét ellenzéki tüntetés Belgrádban. A Milosevics-rezsim elleni nagy, közös demonstrációt április 14-ére tervezték. TA SR/AP SlNKOVITS PÉTER ____________ Eg y hír, amely elhalványult már a lapokban is: a minap megölték Braniszlav Lainovicsot, egy félkatonai alakulat egykori parancsnokát. A negyvenöt esztendős újvidéki üzletember korábban kosarazó volt, majd külföldön kábítószer-csempészés gyanújába keveredett, visszatérte után játékautomatákba fektette pénzét. Vagyonát a háborúban nyúlván tovább gyarapította, mert néhány éve már övé az 1400 négyzetméteres Paradiso diszkó (az egyik legnagyobb a Balkánon), szállodái voltak Spanyolországban és Amszterdamban. Most két fejlövést kapott. Tüdni kell még róla, hogy Árkán meggyilkolása után őt is kihallgatták. Az átlagolvasót mostanság nem igazán zaklatják fel az ilyen hírek, hiszen naponta puf- fantanak le valakit, tucatjával verik a tüntetőket és tartóztatják le az ellenzékieket meg a diákokat, minden külön bejelentés nélkül foglalnak le tévéstúdiókat és füg- geden rádióállomásokat. A rend őrei - különösen a határzónában - leállíthatják a bevásárlóbuszokat, magángépkocsikat, kirámolhatják a megtalált élelmiszert, ruhaneműt, tisztálkodási szereket. így az élet ezen a tájékon nem éppen veszélytelen, de mindenesetre mozgalmas. Ha valaki ezek után úgy gondolná, hogy Jugoszlávia a nyílt diktatúra, azonnal meg kell nyugtatni: következtetése téves. Itt serény országépítés folyik. Ellenzék pedig nincs! Ezt maga Mi- losevics szövetségi elnök szögezte le a Szerb Szocialista Párt (SZSZP) februári, IV. kongresszusán, mondván, hogy csupán „egy külföldről pénzelt csoport létezik, amely manipulál bizonyos számú ember érzelmeivel és szükségleteivel”. (Az utóbbi hónapokban ellenzéki politikus az állami televízióban még véletienül sem jelenhetett meg, a tömegtüntetésekről egyeden filmkockát sem sugároztak.) Világos tehát, hogy egyedül a szocialisták irányvétele az üdvözítő. Kongresszusi beszédében - amelyről természetesen nem nyitottak vitát - Müosevics úgy fogalmazott, hogy az SZSZP „tíz éve vezeti népünket a fennmaradásért, a szabadságért és a függetlenségért vívott harcban, és sikerült kitartania és győznie is ebben a harcban”. E csodálatos vívmány kulcsát sem titkolta el, amikor kimondta, „ez a párt és ez az ország azt üzeni az emberiségnek, hogy a leghatalmasabb fegyverrel rendelkezik: a józan ésszel”. Zvonimir Trajakovics, aki egy időben Milosevics személyes tanácsadója volt, nyílt levelében, amelyet többezres tömeg előtt olvasott fel, megállapítja: Müosevics a Jugoszláv Kommunista Szövetség XIV. rendkívüli kongresszusától a rambouület-i koszovói béketárgyalásokig, minden politikai csatát elveszített; megengedte, hogy Horvátországból elűzzék a szerbséget, a boszniai szerbeket pedig eladta Dayton- ban, s háborúba vitte az országot a NATO ellen, mert kilenc éven át nem volt képes megoldani a déli tartomány problémáját. Jugoszlávia így egyik szankcióból a másikba sodródott, s szembekerült az egész világgal. „Elnök úr - áll a levélben -, az ön népe éhes és megalázott. Az egyeden dolog, amire ön ma hivatkozik, az a patriotizmus. Éppen ezért, ha patrióta, és ha szereti a népét, akkor mondjon le.” A statisztikák, sajnos, Trajko- vicsot igazolják. A világ 180 országa ügyviteli-pénzügyi eredményességének ranglistáján Jugoszlávia a 175. helyre csúszott, az ország történelmében ez a legalacsonyabb pozíció. A balkáni stabilitási projektumok ugyan tetemes beruházásokat és segélyeket irányoznak elő Jugoszlávia esetében is, ezek az összegek azonban zároltak, amíg a Müose- vics-rezsim van hatalmon. Az emberek felélték utolsó tartalékaikat, a szegénység lassan elképesztő méreteket ölt. Az átlagkereset jelenleg 60 márka, de ez is szinte hetente csökken, a fizetések hónapokat késnek, a gázellátás akadozik, benzin és más üzemanyag híján egyre-másra állnak le a buszok és a vonatok. Tíz évvel ezelőtt az SZSZP svéd életszínvonallal kecsegtette a lakosságot. ígérgetésekből persze ma sincs hiány, Mirko Maijanovics szerb kormányfő szerint ezentúl a gazdasági növekedés évi 10 százalékos lesz. Az egyre gyakrabban tüntető egyetemisták másként látják. „Tíz évet elloptak tőlünk, nincs vesztegetni való időnk” - mondják. Mozgalmuk az utóbbi hónapokban Ellenállás néven vált ismertté. Radikalizmusuk az ellenzéket sem kíméli, amely igen nehézkesen találta fel magát, képtelen volt szilárd alternatívát felkínálni. A múlt év végén megkezdődött egyeztetések nyomán azonban ez idő tájt az ellenzéki pártok már jobbára valóban egységes frontba tömörültek (tegyük hozzá: a Nyugat kifejezett igénye szerint is), így a „külföldi bérencek”, a „hazaárulók” valóban komoly veszélyt jelentenek a belgrádi hatalom számára. Minden közvélemény-kutatás adatai szerint ha az ellenzék egy, legfeljebb két listán indulna, megnyerné a választásokat. A szocialisták ezért egyre halogatják a helyhatósági választásokat, a szerb parlament felújításáról pedig hallani sem akarnak, hiszen tudvalevő: minden ott dől el. Azt pedig máris sejtetik: semmi esetre sem engednék át simán a hatalmat. Mindemellett a vajdasági magyarság távlati kilátásai furcsa módon javultak. Elkészült a szerbiai demokratikus ellenzék platformja, amely új köztársasági alkotmány meghozatalát tartja szükségesnek. Ezek szerint Szerbia államberendezése demokratikus és decentralizált lesz. Tiszteletben kell tartani a Vajdaság és Koszovó történelmileg kialakult autonómiaformáját, Szerbia és Crna Gora kapcsolata pedig átfogalmazásra szorul, a két föderális egység népeinek akarata szerint. A dokumentum alapján a kisebbségi közösségeknek szavatolják mindazokat a jogokat, amelyek megilletik őket az ENSZ, az EBESZ és az Európai Tanács legmagasabb mércéi szerint, beleértve a nemzeti közösségek ön- szerveződésre való jogát, identitásuk megőrzése és fejlesztése végett. A leendő új hatalom szavatolni fogja a jog uralmát, a polgárok jogegyenlőségét, a független bíróságokat és a szabad médiumokat. Végül: Szerbia gazdasági élete a szabad vállalkozáson és a magántulajdonon alapul majd, az eddigi privatizációt pedig megsemmisítik mindenütt, ahol titokban vagy törvényeüenesen hajtották végre. A mai ellenzéki tábor szemléletváltása persze nem történt egyik napról a másikra, a múlt év nyarán például kezdetben csak azt nehezményezték, hogy Müosevics újabb háborút veszített (a NATO eüen), s azt sem hallgathatjuk el, hogy az ellenzéki pártok többségétől a korábbi periódusokban nem állt igazán távol Nagy-Szerbia eszméje. Most tehát változott az alapáüás, mi több, Szerbia legbefolyásosabb demokratikus politikai pártjai február közepén athéni kerékasztal-tanácskozásukon a Vajdaság leendő autonómiájáról is meg- áüapodtak, amelynek keretében az etnikai közösségeknek joguk van az önszerveződésre, hovatovább az általuk adók és járulékok formájában befizetett összegeknek a saját kultúrájuk, tudományuk, oktatási és tájékoztatási rendszerük céljaira való fordítására is. A nemzeti közösségek nyelvhasználati joga pedig nem lehet kisebb, mint amilyen a Vajdaságban volt a hetvenes és a nyolcvanas években. A háborúktól, jogfosztottságtól terhes, katasztrofális évtized után visszaka- nyarodást jelent ez a Vajdaság (és Koszovó) számára nagyfokú politikai és gazdasági autonómiát biztosító 1974-es alkotmányhoz, azzal a többlettel, hogy ennek keretében az itt élő kisebbségi közösségek kialakíthatják saját nemzeti tanácsaikat és a különféle (személyi elvű, területi) autonómiájukat. Az áttörés lényege, hogy ez ezúttal nem (pusztán) kisebbségi kezdeményezésre történt; a zárónyilatkozat ilyen megfogalmazását maguk a szerb (ellenzéki) pártok tartották fontosnak. Józsa László, a VMSZ alelnö- ke szerint „ami történt, minden eddigi várakozást felülmúló mértékben megnöveli a Kárpát-medencében a kisebbségi autonómiák megvalósulásának esélyeit, és ez példaértékkel bír más, határon túli magyar nemzeti kisebbségek irányában is”. E folyamatokban mindenképpen jelentős a Vajdasági Magyar Szövetség szerepe. A VMSZ március közepén tartotta hatodik közgyűlését. Ötvenkét helyi szervezetével s a tisztségében megerősített Kasza József elnökkel az élén továbbra is a vajdasági magyarság legerősebb, legtömegesebb politikai szervezete, amely mindinkább klasszikus párttá alakul át, egyelőre tisztázatlan platformosítási kísérletekkel. Ami azonban lényeges: összességében az imént felsorolt történések maradásra ösztönözhetik a vajdasági magyarságot, amely a körvonalazott autonómiajogok mellett különösen a regionális együttműködés megindulásától reméli egzisztenciális esélyeinek javulását. Az átlagkereset 60 márka, de ez is szinte hetente csökken. Maradásra ösztönözhetik a vajdasági magyarságot. Németország „Forogna a sírjában” Malinak István Mire ez az írás az olvasó elé kerül, nagyon valószínű, hogy a CDU április 9-11-i esseni kongresszusán már meg is választották a párt elnökévé Angéla Merkelt, hiszen ellenjelöltet nem állítottak, s bennfentesek is puszta formalitásnak tekintették a kongresszusi szavazást. Bármi történjék is, a 45 esztendős hölgy, aki Helmut Kohl mellett a CDU főtitkári tisztét töltötte be, megérdemli, hogy odafigyeljenek rá. Tőle várják ugyanis a Kohl-féle pártfinanszírozási botrányok miatt mély válságba került uniópárt megtépázott hazai és nemzetközi tekintélyének helyreállítását. Vagyis azt, amire a nagy tekintélyű, zseniális politikusnak tartott Wolfgang Scháuble is képtelennek bizonyult, s mindössze 15 hónapi elnökösködés után (a CDU ’98-as választási veresége után váltotta fel Kohlt ebben a tisztségben) lemondásra kényszerült. Angéla Merkel színre lépésével mindenképpen új fejezet kezdődik a CDU életében, s így törvényszerűen a német politikai életben is. A címben feltüntetett idézet a Die Pressétől származik, és pontosan így szól: „Konrad Adenauer forogna a sírjában” - ha megtudná, hogy e konzervatív „patriarkális” párt irányítása egy nő kezébe kerül. Az efféle felvetésekre a hölgy válasza tömören ennyi volt: „A nő is ember.” S bár két korábbi Kohl-ka- binetben is tárcavezető volt - az egyikben családügyi, a másikban környezetvédelmi miniszter -, igazából tavaly decemberben vétette észre magát markáns határozottsággal: a Frankfurter Allgemeine Zeitungban felszólította pártját, ismerje el, hogy Kohl ártott neki, és itt az ideje, hogy a CDU megtanuljon Kohl nélkül élni. Ez akkor eretnek gondolatnak számított, s Merkel állt annak a csoportnak az élére, amely Kohl eltávolítása mellett a CDU politikai megújulásának jelszavát is zászlajára tűzte. Addig ugyanis többnyire a bulvársajtó pécézte ki a nem éppen előnyös megjelenésű hölgyet, efféle vicceket fabrikáltak a rovására: „Mit csinál Merkel az öreg ruháival? Viseli őket.” A CDU legkonzervatívabbjainak a racionálisan gondolkodó, atomfizikus Merkel azért nem tetszik, mert a hölgy szerint az uniópártnak mindenképpen megfelelően kell válaszolnia a baloldali kormány nagyobbik pártja, az SPD és személyesen Gerhard Schröder kancellár „nyitására”. Schröder a hagyományos szociáldemokrata politizálás helyett mindinkább a centrum felé viszi az SPD-t, politikájával a vállalkozói réteget célozva meg. Merkel szerint erre a jobboldali CDU-nak a szociálpolitika nagyobb hangsúlyozásával kell válaszolnia. Sőt dicsérő szavakat kapott a kisebbik kormánypárt, a Zöldek részéről is; Gunda Rostéi szóvivő eléggé váratlanul kijelentette: amikor Merkel környezetvédelmi miniszter volt, jól együtt lehetett vele működni. A Kohl-érában például elképzelhetetlen lett volna, hogy a Zöldek egy CDU- politikust támogassanak. Mindez azt is sejteti, hogy Angéla Merkel a pártok egymás közötti viszonyában, szövetségi kapcsolataiban is gyökeres „felfordulást” okozhat, ami sokaknak nem tetszik. Az őskonzervatívok szemében Merkelnek még egy nagy bűne van: a volt NDK-ból származik. Az tény, hogy Angéla Merkel nem olyan karizmatikus személyiség, mint Adenauer vagy Kohl, de ez nem változtat azon, hogy a párttagság jelentős része tisztességes, szavahihető politikusnak tartja, aki nem keveredett bele a botrányokba, és akit nem vakít el a hatalom. Talán e tulajdonságai miatt kapta a „vasleány”, meg „német Jeanne d’Arc” beceneveket. Fontos tényező még, hogy a CDU testvérpártja, a bajor CSU is eléggé tartózkodó. Thomas Goppel, a CSU főtitkára azt mondta: Merkel lehet CDU- elnök, viszont a párt ne siesse el a dolgokat, ne hirdesse meg azonnal, hogy az elkövetkező választásokon Merkel lesz a CDU kancelláijelöltje Schröderrel szemben. „Adjanak időt Merkelnek arra, hogy kiforrja magát, ha Jeanne d’Arcot csinált magából, akkor lovagolni is meg kell tanulnia.” Milosevics a februári pártkongresszuson elégedetten tapsolta meg a saját beszédét. TA SR/EPA
