Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-04-05 / 14. szám
12 2000. április 5. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Séta a Holdon Divatba jöttek a hatvanashetvenes évek. Napjaink ru- haviselete és egyre több film idézi a korszakot. Pedig az ezredforduló egyértelműen a yuppie-ké, és talán éppen ezért emlékeznek sokan nosztalgiával a hippik lázadására, a „Szeretkezz, ne háborúzz!” jelszavát vallók idejére. Ezt teszi a Séta a Holdon alkotógárdája is. A film a New York-i Kantrowitz család 1969-es nyári vakációját eleveníti föl. A família mint minden évben, most is a nagyvárosi zsidó családok körében kedvelt, dr. Fogler- féle üdülőtelepen nyaral. A tévészerelő papa azonban nem maradhat szerettei körében, dolgoznia kell. Mrs. Kantrowitz, azaz Pearl szenved az unalomtól. Az üdülőtelep meglehetősen egyhangú életébe csak a különböző árusok érkezése lop némi színt. Mrs. Kantrowitz számára főként a blúzárus jötte izgalmas, a könnyed fiatalember ellenállhatatlanul vonzza az asszonyt. Szérelmi viszonyuk éppen a Hold-séta éjszakáján szökken szárba. Míg Neil Armstrong első lépéseit teszi az idegen égitesten, Pearl első tapasztalatait szerzi a „szabad szerelem” terén. Az asszony megfeledkezvén két gyermekéről, kissé unalmas férjéről, szenvedéllyel veti bele magát az új szerelembe. Egész addigi élete ellen lázad föl, amikor a blúzárussal elmegy Woods- tockba, hogy a rockkoncert forgatagában végre egyszer kitombolhassa magát. Az asszonynak azonban rövidesen döntenie kell, vállalja-e az új életformát, vagy visszatér családjához... A filmben ábrázolt szerelmi háromszög, a hippikorszak felelevenítésé nem hat az újdonság erejével, ellenben a dr. Fogler-féle üdülőtelep igazi meglepetés. Nehéz elképzelni, hogy Amerikában is létezhettek a szocialista korszak szakszervezeti üdülőihez hasonló intézmények. Heti hír Hepburn nyomában Sarandon Egyre több világsztár lép Audrey Hepburn nyomdokaiba karitatív feladatokat vállalva színészi teendői mellé: legutóbb Susan Sarandon ajánlotta fel hírnevét és szabadidejét az UNICEF számára. Munkáját pedig nemsokára el is kezdi a The State of the World’s Children elnevezésű rendezvénnyel. Az 53 esztendős Susan kinevezése után azt nyilatkozta, hogy rendkívül megtisztelve érzi magát és örvend, hogy segíthet a gyerekeken: .feltett szándékom, hogy azokért emeljek szót, akiknek hangját nem igazán hallja meg a világ: a veszélyben élő gyerekekért és nőkért.” A há- romgyerme- kes sztár arra szeretné rávenni a felnőtteket, hogy a következő évezredben minden kisgyerekért úgy feleljenek, mintha a szülei volnának. Sarandon egyébként már korábban is rendszeresen segített az AIDS-betege- ken. Most ahhoz a „csapathoz” csatlakozott, amelynek tagjai közt ott van már az ex Spice Girl Geri Halliwell, Roger Moore, Vanessa Redgrave, Sir Peter Ustinov, Lord Attenborough, Robbie Williams és Harry Belafonte is. Érdekes egyébként az is, hogy a színésznő többször játszott már olyan moziban, amelyben szerepe szerint elesetteket támogatott. A ^ Ments meg, , uram! című filmben az apáca volt, a Lorenzo olaja című produkcióban pedig beteg gyermekéért küzdött. A négyarcú kvartett koncertekben és eseményekben gazdag negyedszázada Továbbra is mágikusak A mindig meleg bársonyos hangzás teszi őket a legkimagaslóbb mai vonósnégyessé. Réfi Zsuzsanna „Négyen a mágikus fajtából” - írja róluk a londoni Times. „Ritkán halljuk együtt Bartók hat vonósnégyesét, de az egyenesen kivételes, hogy olyan szakszerűséggel és grandeurrel szólaljanak meg, mint a Takács Kvartett előadásában” - számol be koncertjükről a Daily Telegraph. „Interpretációjuk mélysége, a felülmúlhatatlan virtuóz technika, a mindig meleg bársonyos hangzás teszi őket a legkimagaslóbb mai vonósnégyessé” - vélekedik róluk a The Washington Post kritikusa. A Takács Kvartett napjainkban egyike a világ legelismertebb, vezető vonósnégyeseinek. Az együttest huszonöt esztendővel ezelőtt, Budapesten hívták életre, és az azóta eltelt negyedszázad alatt számos díjat, versenygyőzelmet mondhat magáénak. Már szinte a föld minden pontján adhattak hangversenyt, gyakorta vetítik többórás koncetjüket a francia Muzzik csatornán, s a salzburgi, a bregenzi, valamint a berlini fesztivál rendszeres fellépői. Tizenkét esztendeje a Decca lemezkiadóhoz köti őket exkluzív szerződés, felvételeikkel nyertek már Gramophone- díjat, kaptak Grammy-jelölést. A Takács vonósnégyes egyik alapító tagját, Fejér Andrást európai turnéjuk egyik állomásán értük utol. A kvartettet ma is Takács Vonósnégyesként ismeri a világ, pedig az alapító tagok közül már csak ketten vannak, ön és Schranz Károly, Roger Tapping hat esztendeje, Edward Dusinberr pedig hét éve tagja az együttesnek. Amikor nyolc esztendővel ezelőtt az alapító-névadó, Takács Gábor kivált a vonósnégyesből, akkor nem volt kifogása az ellen, hogy az együttes továbbra is ezen a néven szerepeljen, hiszen így ismertek meg bennünket a világban. Egyébként azóta is jó a kapcsolatunk, Gábor időnként meghallgatja a koncertjeinket, s ilyenkor nagyokat beszélgetünk. Ő azóta már új együttest alapított, s a Takács Trió is kezd egyre ismertebb lenni a nemzetközi zenei életben. Két hegedű, egy brácsa és egy gordonka. Négy muzsikus mennyire tud hasonlóan gondolkozni a zenéről? Különbözik a felfogásunk, abban azonban mindannyian egyetértünk, hogy az expresszív éneklésből kell kiindulnunk. Ha pedig a próbák során egy-egy részletet illetően valamelyikünknek más az elképzelése, akkor kipróbáljuk, mennyire jó, mennyire meggyőző számunkra is az általa javasolt zenei megoldás. Természetesen demokrácia uralkodik nálunk, de azért Ed az, aki első az egyenlők között. Egyébként sokat számít az is, hogy gyakorta játszunk együtt más szólistákkal, együttesekkel. Ezek szív- és vérfrissítő zenei kirándulások, amelyek energiát adnak. Ráadásul mind a négyen tanítunk, rendszeresen foglalkozunk ifjú tehetségekkel a londoni Barbican Centerben, és számos olyan hangversenyt adunk, amely mesterkurzussal van összekötve. A fiatalokkal folytatott munka is sokat segít abban, hogy mindig friss füllel hallgassuk a saját zenénket és mások muzsikáját. Évente hat-hét hónapot turnéznak együtt a világban, s mind a négyen ugyanabban a városban laknak a Sziklás-hegység lábánál. Hogyan viselik el egymást ennyi időn át? Jól. Nem vagyunk túl extrém emberek. A szálloda négy különböző pontján lakunk, és a repülőgépen sem ülünk egymás mellett, de az összes többi időben, a próbákon és koncerteken jól érezzük magunkat együtt. S el vagyunk kényeztetve, hiszen zsenik műveit játszhatjuk. Szerencsés embernek mondhatjuk magunkat, a vonósnégyes-irodalom ugyanis hatalmas, és tele van szebbnél szebb, gyönyörűséges művekkel. Bár a repertoárunk a klasszikus művektől a kortárs darabokig terjed, a kedvenceink közé Haydn, Beethoven, Schubert, Mozart, Brahms és Bartók tartozik. Miből lehet lemérni azt, hogy az együttesük egyike a világ legjobb kvartettjeinek? A visszahívások gyakoriságából, minőségéből. Évekre előre tele a naptárunk felkérésekkel, egy szezonban 95-100 koncertet adtunk, de sokkal több a meghívásunk. A Carnegie Hallban néhány éve még megadták, milyen műsort kémek tőlünk, ma már azonban azt a programot visszük, amelyet jónak tartunk, megbíznak bennünk. Talán az elismertség abból is lemérhető, hogy a legnevesebb koncerttermek képesek miattunk megváltoztatni a bérleti időpontjaikat, s ha esedeg rajtunk kívül más együttes is ugyanazzal a műsorral szeretne fellépni, őket kérik meg a változtatásra. S büszkék vagyunk arra is, hogy három esztendővel ezelőtt fellépői lehettünk a Wigmore Hall Schubert-gálájá- nak. Talán a népszerűséget az is jelzi, hogy Brahms hegedűkvintettjét a Takács Vonósnégyessel vette nemrég lemezre Nobuko Imái. Nagyon örültünk annak is, hogy bennünket kértek fel egy kísérleti zenés videofilmre, s ezen a felvételen a vonósnégyesünk Brahms, Haydn és Beethoven műveit játssza. Milyen fellépések várnak még önökre ebben a szezonban? Tavaly Ausztráliában és Új-Zé- landon turnéztunk, ebben az évben pedig Beethoven műveivel koncertezünk Londonban, Birminghamben, Párizsban, Madridban és az egyesült államokbeli Vermontban. Az év végén egy igazi kuriózumot, Wolfgang Rihm vonósnégyesre és baritonhangra írt új művét mutatjuk be. Az előjegyzési naptárunk szerint Brüsszel, Hága, Amszterdam, Velence, Lisszabon, New York, Boston, Pittsburgh, Montreal, valamint az Aspeni Fesztivál vár még minket. Izgalmas feladatnak ígérkezik az is, hogy jövő nyártól lemezre vesszük az összes Bee- thoven-kvartettet. Mi jelenti ilyenkor a továbblépést, mire vágynak még? Mihály András, Kurtág György, Rados Ferenc volt a professzorunk a Zeneakadémián, s ők oly módon nyitották ki a fülünket, úgy tanítottak analízisre, gondolkodásra, frazírozásra, hogy állandóan a tökéletességre törekszünk. Nincs az az idő, ami erre elég volna. Próbálunk hát annyit dolgozni, muzsikálni, amennyit csak tudunk. Szerencsére nem kell félnünk attól, hogy önelégült kvartett leszünk. Ha ugyanis egyikünk már nagyon jónak tartaná az elért színvonalat, teljesítményt, rögtön akad három szigorú kritikusa. Nyikita Mihalkov romantikus történelmi freskóját, A szibériai borbélyt száznyolcvanhárom napig forgatták, költségvetése negyvenötmillió dollár Az orosz életben mindig jelen volt a határtalan szeretet Szergej Bondarcsuk Háború és béke című fümeposza óta nem készült hasonló méretű produkció orosz földön, amilyen Nyikita Mihalkov romantikus történelmi freskója. A szibériai borbélyt száznyolcvanhárom napig forgatták, költségvetése negyvenötmillió dollár, ötezer statisztát vonultat fel. A film Jane, az amerikai kalandornő szemével láttatja a szív szenvedélyeit, a szellem utópiáit. Komédia váltakozik benne tragédiával, az érzelmek őszintesége ütközik benne a karrierizmussal. A Csalóka napfény című Oscar-díjas film rendezője intim szerelmi történetet, kalandmozit, történelmi freskót sűrített egybe a századelő Oroszországáról, de mindenekelőtt életörömmel és iróniával ad teret az orosz lélek bemutatásának. Richard Harris, Júlia Or- mond, Oleg Menysikov mellett színészként is láthatjuk a rendezőt, III. Sándor epizódszerepében. Az orosz sajtó rögtön hatalmi törekvéseket, politikai szándékot feltételezett a cári jelmezben a Kremlbe belovagló Mihalkovról, aki tíz éve dédelgette magában ennek a tolsztoji hangvételű vállalkozásnak a megvalósítását. „Nosztalgiáról az én esetemben talán jó húsz évvel ezelőtt lehetett beszélni, amikor olyan múlt századi filmeket rendeztem, mint az Etűdök gépzongorára vagy az Oblomov néhány napja. Akkoriban még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a dolgok megváltoznak Oroszországban. A szibériai borbély esetében inkább erkölcsi és esztétikai szándékokról lehet beszélni. Az egy nép öntudatához, méltóságához, azokhoz az értékekhez való visszatalálásról, amelyek remélhetően újra megjelennek a mai orosz valóságban. Ez a nép nagyon talajvesztett, történelmi tudatában zilált, de az orosz életben mindig, még a legnagyobb nyomorúságban is jelen volt a szeretet, a barátság, a szolidaritás. A leg- kétségbeejtőbb helyzetben sem vehették el az emberektől az életörömet. Én ezekre az értékekre hagyatkoztam a filmmel.” A szibériai borbély az elmúlt évek legnagyobb nézettségű orosz filmje. „Moszkvában magam is tapasztaltam, hogy tömött sorokban, órákig állnak az emberek a jegypénztáraknál, a feketepiacon sokszoros áron értékesítik a jegyeket. Az orosz moziközönség valósággal ki van éhezve az ilyen jellegű filmekre, amelyek rólunk szólnak, történelmünkről, múltunkról. A mai orosz filmgyártás sajnálatos módon beleesett az aktualizálás csapdájába. A filmek kilencven százalékát maffialeszámolásokról, gazdasági korrupcióról, bűnözésről, nagyvárosi agresszióról, prostitúcióról forgatják. És az embereknek egyszerűen elegük lett abból, hogy ezekkel a témákkal bombázzák őket.” Sokak szerint Nyikita Mihalkov személyes hatalmi törekvéseit jelezte cári alakításával. Ezt a következőképpen kommentálja a rendező: “Az én hatalmam a filmezésre korlátozódik és az Orosz Filmszövetség elnöki posztjára. Amúgy minden pozíciótól irtózom. Igazi hatalma szerintem annak van, aki nem él vele. Egyedül a szellemi hatalomban hiszek, azt ismerem el. Rendezőként magam viselem a felelősséget mások munkájáért. A szibériai borbély esetében ez a felelősség nagyfokú volt, mivel először fogtam ilyen méretű vállalkozásba. A Fekete szemek óta egyre nagyobb kedvet érzek hasonló méretű történelmi filmeposzok megvalósításához, és ezen az úton szeretném folytatni a filmezést.” (szentgyörgyi)
