Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

2000-03-29 / 13. szám

3 2000. március 29. Az óvodások, iskolások többsége roma, a lakosság negyven százaléka munkanélküli Együtt sírunk, nevetünk PÉTERFI SzONYA „Nagyon szegények vagyunk, és nincs annyi pénzünk, hogy meg­vegyük azt a gyógyszert, mely az életemet ha csak egy kicsivel is, de megkönnyítené. Tudom, hogy rám már csak a halál vár, de a csa­ládom előtt még ott áll az egész élet. Ha tudnak, segítsenek, mert nekem nagyon fáj, hogy ők is szenvednek. Tudtuk nélkül írom a levelet, nevemet ne közöljék. Csak annak adják oda a címemet, aki jó szándékkal kéri. Egy 22 éves lány.” A levél Csákányházáról érkezett, s csupán annyiban tért el egy ko­rábbi - szintén a községből jövő - segélykéréstől, hogy az előbbi levelet 15 éves lány írta. Megegye­zett a két vezetéknév is, ám a ke­resztnév és a házszám különböző volt. - A P. családnév a 945 lelket számláló községben, melynek több mint 40 százaléka roma, na­gyon gyakori. Tudtommal viszont sehol nincs Magda nevű huszon­éves lány, aki ráadásul súlyos be­teg volna - állította Gáspár Ala­dár, Csákányháza polgármestere, miközben nem tagadta, hogy a fa­luban élő romák a szegényebb ré­teghez tartoznak. Beszámolt ar­ról, hogy a kilenc községet tömö­rítő, Abroncsos elnevezésű mikrorégióban egyre kevesebb a munkavállalási lehetőség. Meg­szűntek az állami gazdaságok, a füleki zománcgyár elbocsátotta a munkások zömét, leépült a valaha jó keresetet biztosító kőbányászat, így a falu lakóinak 40 százaléka munkanélkülivé vált. A két élel­miszerboltoson és egy vendéglő­sön, illetve négy kisiparoson kívül nem vállalkozik más, a lakosok közül hetvenhatan a mezőgazda­ságban, tizenhatan az iparban, száznegyvenheten a vasútnál és másutt dolgoznak. A nyugdíjaso­kon kívül a többiek szociális se­gélyre szorulnak. A község hiába szeretne segíteni a dolgozni aka­rókon, még közhasznú munkára sem alkalmazhat annyi embert, amennyire szükség volna. - Két évvel ezelőtt hatan-nyolcan vé­geztek közérdekű munkát, tavaly már csak két ember kéthavi kere­setére kaptunk pénzt, négy hóna­pot a község anyagi eszközeiből fedeztünk. A kb. 2 milliós költség- vetésből nem sokra futja, bár megkezdtük a gázvezeték szerelé­sét. Annak ellenére, hogy jelentős költséggel jár, eddig már 120 csa­lád kérte a gáz bevezetését. Cé­lunk a vízvezeték-hálózat megépí­tése, mert hiába járunk a 20. szá­zad végén, sokan a négy közös kútból hordják a vizet. Nem ma­radhat el az óvoda és az alapiskola anyagi támogatása, fejenként öt koronával járulunk hozzá az óvo­dások kosztjához, az iskolások esetében három koronával a kosz- tot, két koronával a tanszereket tá­mogatjuk. Nem feledkezünk meg a nyugdíjasokról sem, a klub ki­adásaihoz szintén hozzájárulunk - mondta a polgármester, miközben eligazított P.-ék házához. Annak ellenére, hogy az úton bo­káig ért a sár, a ház konyhájában és a két szobában rend volt. - Sze­gények vagyunk, nehezen élünk, de mi segélykérő levelet nem ír­tunk. A gyerekeink sem - magya­rázta a szívbeteg asszony. Férjével együtt elmondták: a 4030 koronás szociális segélyből nem sokra te­lik, hatan laknak egy fedél alatt, és csak a villanyért havonta 560 ko­ronát fizetnek. - Valaha a felesé­kért az injekcióért, és éppen akkor nem volt pénzünk. Később meg­szereztük, de akkorra már ő ijedt meg. - Minek mesélitek ezeket? Nem kértünk senkitől semmit, nem is mi írtuk a levelet - mérge­lődött a beteges nagylány, aki holott szülei kezdetben bele­egyeztek, „lefújta” a családi fény­képezést. A helyi alapiskolában más volt a helyzet, a diákok élvezték a fotó­zást. - Farsangi felvonulásra ké­szítünk műsort, a tanító bácsival a táncot gyakoroljuk - kiabálták vagy tízen egyszerre. Kozicky Pé­ter első éve tanít a csákányházi alapiskolában. Az osztályában 12 roma gyerek tanul, akiket speciá­lis pedagógiai módszerekkel lehet csak nevelni. - Alig akad, aki szí­vesen tanul, ír, olvas, számol, vi­szont énekelni, táncolni mind­annyian szeretnek. Nem könnyű lekötni a figyelmüket, s nem egy­Gáspár Aladár: „A község hiába szeretne segíteni a dolgozni akarókon, még közhasznú munkára sem alkal­mazhat annyi embert, amennyire szükség volna.” gemmel együtt Füleken dolgoz­tunk, de a gyárat felszámolták. A fiam munkahelye, a helyi állami gazdaság is megszűnt. Az egyik lá­nyunk alapiskolás még, a másik, pedig nincs még tizennyolc éves sem, beteges. Hiába visszük egyik orvostól a másikig, állapota nem javul. Velünk él még a fekvő beteg lányunk kislánya is - magyarázta az 56 esztendős apa. A család ne­hezen boldogul, hiszen a kevés pénznek ezernyi helye van. - Ami­kor átveszem a segélyt, azonnal tartós élelmiszert, lisztet, cukrot, sót veszek, és rendezem az adóssá­gokat. Ugyanis szégyen ide vagy oda, gyakran hitelbe vásárolunk. Húst is. Amikor volt pénzünk, vet­tünk tűzifát, de mára az is elfo­gyott. Nemcsak mi járunk az erdő­be... Az uram nem iszik, nem do­hányzik, magára egy fillért sem költ. Nemrég egy óriási csomó ke­letkezett a nyakán. Megoperáltat­ta volna, ám az orvos száz koronát szerű rávenni őket a tananyaggal való rendszeres foglalkozásra. Amit nem csinálnak, illetve nem tanulnak meg a napköziben, ah­hoz később sem térnek vissza. Odahaza ugyanis nem foglalkoz­nak a leckével. Számtalan esetben azért, mert lakásviszonyaik rosz- szak - mesélte, majd a gyerekek kérésére táncbemutatót tartottak. A felnövekvő nemzedék sorsa mi­att a községi óvoda igazgatónője aggódik talán a legjobban. - Csá­kányháza nem panaszkodhat gyermekhiányra, a 2-6 évesek száma 86. Az óvoda három osztá­lyát mégsem látogatják ennyien. Talán hangsúlyoznom sem kell, hogy a javukra válna. De akadnak szülők, akik nem hajlandók a csa­ládi pótlékot a gyerekekre költe­ni. Pedig ezeknek sehol nem olyan jó, mint az óvodában. Tisz­ta környezetben, melegben és rendezett körülmények között sa­játíthatják el mindazt, ami beil­leszkedésüket segíti. A roma gye­rekeket általában a természetes dolgokra - kéz- és fogmosásra, az evőeszköz használatára - külön meg kell tanítani. Amikor beke­rülnek az oviba, nem tudnak ját­szani, nem szeretnek például raj­zolni sem, hiszen odahaza ezt nem látták, nem sajátították el. Kitartó munkával bepótolhatják lemaradásukat, ám ehhez arra is szükség van, hogy a szülők rend­szeresen járassák őket az óvodá­ba. Gyakran érzem úgy, hogy a felnőtteket is nevelni kellene még - összegezte tapasztalatait Ko- ronczy Eszter igazgatónő. Nem tagadta, hogy a gyerekek távol- maradásának oka a család anyagi helyzete. Pedig az igazgatónő el­intézte, hogy tőlük ne kérjék a többiek számára kötelező óvodai díjat, a havi száz koronát. A roma szülők annak ellenére, hogy csu­pán napi 15 koronát fizetnek a kosztért (5 koronával a község já­rul hozzá a kiadásokhoz), gyak­ran adósságokat halmoznak fel. Csakhogy az óvodának nincse­nek tartalékai. Komoly gondot jelent az ötévesek beiskolázása is. Az óvónők évek óta hiába jár­ják végig a falut és beszélnek a szülőkkel a beiskolázás fontossá­gáról, a felnőttek gyakran félre­vezetik őket. Néha akár meg is esküsznek rá, hogy járatni fogják csemetéjüket az oviba, ám a meg­beszélt időben nem viszik el. Ha kérdőre vonják őket, támadásba lendülnek: az óvónők fejére olvas­sák, hogy csak azért akarják óvo­dába kényszeríteni a gyerekeket, hogy legyen munkájuk. - Bizo­nyos családokban kötelezővé kel­lene tenni a beiskolázást. A pozitív diszkrimináció csak jót tenne a fej­lődésben visszamaradott gyere­keknek. Kevesebb trauma érné őket az iskolában is, könnyebb, egyszerűbb lenne számukra az át­állás. A beszédhibás ovisokkal he­tente kétszer gyógypedagógus foglalkozik, a viselkedészavarokat szintén kezelni tudjuk. A kicsik, annak ellenére, hogy fegyelmez­zük őket, élvezik az óvodát, bár igaz az is, hogy amikor a szüleik, illetve az idősebb testvéreik nem hozzák őket a közösségbe, örülnek a szabadságnak. Bármennyire jó a kapcsolatunk a hivatalos szervek­kel, senki sem meri vállalni példá­ul azt - nincs erre törvényes lehe­tőség -, hogy a szociális juttatás­ból azonnal levonják a gyerek in­tézményes ellátására (óvoda, isko­lai étkezde) szükséges anyagiakat. El kellene érni, hogy a családi pót­lékot azok élvezzék, akik kapják. A kicsi lány nem tudja, hogy létezik egy másfajta élet is. Az óvodábc számára többnyire természetes: az evés előtti kézmosást, az evőeszk Csákányháza nem panaszkodhat gyermekhiányra, a 2-6 évesek száma 86. Az óvoda három osz­tályát mégsem látogatják ennyien. Gáspár Aladár, Csákányháza polgármestere szerint a roma lakosság a szegényebb réteghez tarto­zik. Mivel a szociális segélyből élő sokgyermekes családok nem tudják beosztani a pénzt, többnyire hitelbe vásárolnak. Otthon nem minc mában alhatnak,

Next

/
Thumbnails
Contents