Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

2000-03-22 / 12. szám

Kultúra 2000. március 22. 13 Kelet-Közép-Európa több országában gyökeres változáson ment át a média műsorpolitikája A szappanoperák mételye Gedeon Burkhard és Aglaia Szyszkowitz a Rex felügyelőben Köbölkúti Varga József A társadalmi változások (a kom­munizmus diktatórikus rend­szerének felbomlása, pontosab­ban felhígulása) nyomán Kelet- Közép-Európa több országában gyökeres változáson ment át a média műsorpolitikája is. A té­véműsorok szerkezetében pél­dául eddig soha nem tapasztalt szemléletváltás következett be. A 70-80-as évek műsorainak el­vi szempontú tervezése még va­lamiféle „szabályos arcélű”, tö­kéletes erkölcsiségű (vagy ép­pen a javulás útjára tért megté­vedt) halandókat követelt amo­lyan sovány történettel, a leg­többször a családi környezet oktató-nevelő dialogizálásával, kétségessé téve így a hitel és a meggyőzés erejét. (Természet- szerű azonban és vitathatatlan, hogy ebben az időszakban is keletkeztek értékes, művészi színvonalú alkotások: tévéjáté­A divathóbortnak hódoló „izgalmas” kitalációkat dobják a nézők elé. kok meg filmprodukciók.) A ’89-es fordulat után a kultúra piacát a hirtelen nagy tömegben és válogatás nélkül megjelenő, gyakran kétes, különösebb tar- talmi-formai-esztétikai minőség nélküli értéktelen dömpingáru lepte el, amelynek értékrendje még a laikusok szemében és fö­löttébb gyanússá vált. A producerek a művelés, igé­nyes szórakoztatás helyett szél­sőséges, gyakran bomlasztó, mintegy a naturalisztikus törté­net gúnyájába öltöztetett felna­gyított, esetleg jelentéktelennek tűnő eseményeket vagy a divat­hóbortnak hódoló „izgalmas” kitalációkat dobják a nézők elé (például az ún. akciófilmek, a maffia tevékenysége, olajmág­nások privatizációs manőverei, sivatagban tanúsított „mesesza- gú” hősiesség stb.). S a néző? A gyanútlan néző per­sze szájtátva lesi a vadabbnál vadabb szituációkat, jelenete­ket, sőt izgul, rágja a körmét, rontja az idegeit.... Valamennyi történet szirupízű, s az előre pontosan tudható vagy sejthető végkifejletre épül (a szerelmesek a sok huzavona végén egymásra találnak, az int- rikust leleplezik a „családre­gény” fojtott légkörén belül, a főszereplő felébred az őrület ká­bulatából...). Mindegyik filmso­rozatban a rossz, az antihős el­nyeri méltó büntetését, míg a jónak a társadalmi, emberi és erkölcsi megmérettetése győze­lemmel végződik. Látszólag vál­tozatosak a témák, de ha mé­lyebben elemezzük, bizony egy­azon sablonra készülnek. A történetek földhözragadtsá- ga, parlagiassága és provincia­lizmusa semmitmondó, lehúzó, de egyúttal gyökértelen is. A történetek általában fondorla­tos középosztálybeli vagy polgá­ri környezetet jeleznek, amikor a szereplők unalmukban és a semmittevés óráiban összecsa­pásokat, pereket konstruálnak: csábítanak (ez a leggyakoribb „vizsgált” téma), ármánykod­nak, verekednek, primitív sze­relmi jeleneteket rendeznek, uszítanak, talán még lövöldöz­nek is, miközben szájbarágó módszerrel bárminemű lelkiis- meret-furdalás nélkül tettüket elképesztő cinizmussal meg is indokolják. Az ötven, száz vagy tán még több részből álló szappanoperák azonban sztereotípiájuk ellené­re is vonzzák a nézőt. Leginkább a környezet gondos kisminkelé- se, a szereplők csodálatosnál csodálatosabb ruhái és Szabó családos kicsinyes, primitív per­patvarai érdekesek. S mihelyt megtörténik a „kijózanodás”, te­hát mindenki újra elfoglalja az őt az megillető helyet a társada­lomban, már kész is a happy end... S bárha ilyenkor megnyu­godva kelünk fel a fotelból, s meggémberedett tagjainkat egy-egy hangos pozitív vagy ne­gatív megjegyzés kíséretében ki­nyújtóztatjuk, pár nap múltán azért mégis erőt vesz rajtunk a gyanakvás: vajon miről is szólt valójában a történet, miért csempészik be a történet lany­hulása esetén minduntalan a homályos epizódokat, miért szükséges az állandó témaválto­zás, az alakokkal való tüzetes is­merkedés, mire utal a megszakí­tások mozaikszerűsége?... A kérdések sorozata ennél jóval hosszabb lehetne.... A zsúfolt „hadszíntér” tehát tele van a szappanopera papírfiguráival, élettelen alakjaival, arannyal felcicomázott, boákkal, csillogó retikülökkel, irigylésre méltó kalapkreációkkal „felszerelke­zett”, modorosán viselkedő, fej­lődésképtelen protagonistáival, akik ráadásul mesterkélten mo­zognak, sírnak és nevetnek, no meg nagyképűen viselkednek, ami természetes emberi maga­tartásunktól idegen, sőt ellenke­zik a társadalmi szokások írat­lan szabályaival. Vagyis: a kita­lált álomvilágban, ebben a foj­tott üvegházi effektusban az irá­nyított történést elszenvedő „marionettek” erőltetetten mo­zognak, és robotszerűen cselek­szenek... No és a bosszúság a fölösleges időpocsékolás miatt, az talán semmi?! A szappanoperák couleur localjával szemben vá­rosaink és falvaink élete merő­ben más: életteljes, dinamikus, mindennapi természetes gon­dokkal, kudarcokkal, tragédiák­kal teli, no meg csipetnyi siker­élménnyel... Nem kihűlt láva­tenger, hanem izzó, féktelen pa­rázshalmaz. Napjaink felfoko­zott életritmusa, állandóan vál­tozó mozaikszerűsége, pillanat­nyi hangulatváltozásaink, visel­kedésünk és állásfoglalásunk a társadalom jelenségeivel szem­ben, harmónia és diszharmónia kölcsönös egymásrautaltsága: mind-mind leginkább a szap­panoperák uniformizálását gyű­Mindegyik filmsoro­zatban a rossz, az antihős elnyeri mél­tó büntetését. löli, mert a mindennapok kö­zéppontjában az ember áll, az alkotó, teremtő, az önmagával és a természettel örökösen vias­kodó ember, aki úgy állhat bosz- szút a megkonstruált „stúdió­építményeken”, hogy az értékál­lóra szavaz. Millennium M íg, a bajor hercegi házzal való házas­sági kapcsolat szö­vetséggé szilárdí­tott egy laza érdekközösséget, a császári rokonság rangemelést, mintegy az egyenrangúság nemzetközi elismerését jelen­tette. Ugyanis Európa keletén, ahol a cseh és lengyel fejedel­mek már a magyarok előtt csat­lakoztak a nyugati keresztény­séghez, eddig még senkit sem találtak méltónak egy I. Henrik német király véréből származó hercegnő kezére. Szent István házassága mégis egyelőre úgy látszik inkább csak bajor­magyar ügy volt, amelynél az osztrák Mathilde Uhlirz bizo­nyára helytálló következtetése szerint Szent Adalbert játszotta a döntő közvetítő szerepet. Mi­után megmutatta a nagyfejede­lem fiának az egyetlen helyes utat, most arról kellett gondos­kodni, hogy ez tovább is men­jen rajta - és vigye magával az egész népét. Bizonyos, hogy Adalbert ismerte Bajorország problematikus helyzetét a Biro­dalom kötelékében és viszon­tagságos, de többnyire pozitív értékelhető kapcsolatait a keleti szomszéddal. A hithirdető szíve vágya tehát megegyezett a jó­zan politikai számítással. A tárgyalásokról és az esküvő­ről nem szól egyetlen forrás sem. A bajorországi Scheyern bencés kolostorában él azonban egy régi hagyomány, hogy ép­pen itt, a bajor hercegi család Stephanus rex Történelem és legenda Bogyay Tamás 7. rész egykori várában eskette össze Prága püspöke, Adalbert a nemrég keresztelt Istvánt Gizel­lával. A házasságnak messze- ható következményei lettek, mert a kor igen nagyra tartotta a vérségi kapcsolatokat, és Gi­zella családja a bajor hercegség politikai örökségét a császári ház tekintélyével egyesítette. Harc az uralomért A 997-es esztendő elején, alig­hanem február elsején, meghalt Géza nagyfejedelem. Istvánnak nemcsak a tisztséget hagyta örökül súlyos terhével, hanem tekintélyes hatalmi készületet is, amely hamarosan nehéz erő­próba elé került. Ugyanis való­ban bekövetkezett az, amivel Gézának mint lehetőséggel szá­molnia kellett, amikor a fiát je­lölte ki utódjának: Koppány, aki a krónika szavai szerint „a so­mogyi ducatust, hercegséget birtokolta”, igényt emelt az egyeduralomra. A ducatus a 10-11. századi magyaroknál ótörök-kazár eredetű intéz­mény volt, amely külön terüle­tet biztosított a trónörökösnek illetve az Árpád-ház legidősebb hercegének. Koppány feltehető­leg Fájsz nagyfejedelem ivadé­ka volt, aki Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár sze­rint a 10. század közepe táján uralkodott. Géza halála után ő lett Árpád nemzetségének leg­idősebb férfi tagja, aki a lovas nomádok felfogása szerint nemcsak jogosult, hanem külö­nösképp alkalmas is volt arra, hogy a nemzetség és az egész ország sorsát kezébe vegye. A krónika szerint Koppány egyút­tal „vérfertőző házasságra” akart lépni István anyjával, vagyis a nagyfejedelemségre a szeniorátus alapján emelt igé­nyét még a lovas nomádoknál szokásos levirátussal, sógorhá­zassággal is alá akarta támasz­tani. Ezért vonult Veszprém el­len, amely később a mindenkori királyné városának számított, és bizonyára már ekkor a nagyfejedelemné kedvenc szál­láshelye lehetett. Biztos, hogy Istvánt Koppány felkelése nem találta készületle­nül, mert már Géza iparkodott megelőzni a vesze­delmet. Ebből a célból a fel­bomlott törzsek harcosrétegé­ből való katonái telepeivel és földsáncerősségekkel szinte be­kerítette a somogyi herceg terü­letét, a későbbi Somogy és Tol­na megyét. Koppány összevont erőivel természetesen könnyen áttörte észak felé ezt a záró övezetet, és ostrom alá fogta Veszprém fejedelmi várát, hogy - mint a legenda írja - „onnan könnyebben meghódíthasson Heti kultúra Könyvespolc Kovács Zita: Ölelés Qzsvald Zoltán: Kapcsolatban az alvilággal A szerző e művében feltárja az ógörög mitológia alvilágát és a bibliai alvilágot, amelyet egy csapat fedez fel. A könyv­ben megtalálható a jó és a rossz harca egymással. A szerzőnek ez az első műve, amely megerősít bennünket abban, hogy mindig az oko­sabb győz és uralkodik a go­nosz erők felett. A szerző 1974-ben született, 1998-ban érettségizett le. Utána fogott neki e könyv írásának. 2000 januárjában a művel el is készült. Az emberek többsége nem hisz az alvilágban (ter­mészetesen a görög alvilág­ban, nem a maffiózók világá­ban!) - pedig az alvilágot nem szabad figyelmen kívül hagyni. E történet főhőse három an­gol fiatalember, három ifjú, akik megpróbálták megfejte­ni az alvilág rejtelmeit, úgy, hogy felkeresték a helyszíne­Vasárnap két, és kutatni kezdték az al­világi személyiségek titkait. Ezek a fiúk nagyon korán el­vesztették szüleiket, így az­tán árvaházba kerültek. Dániel volt a legidősebb, és talán a legokosabb is. Sokat olvasott a görög mitológiáról és legjobban az alvilágról szóló részek tetszettek neki. Ezért úgy döntött, hogy ha majd felnő, elmegy, és felke­resi azt a helyet, ahol a le­genda éltre kelthető. Kisgaléria más erősségeket”. A későbbi krónikák István és Koppány harcának történetét félreértésekkel és önkényes kombinációkkal eltorzították, és többé-kevésbé célzatos csalá­di hagyományok beleszövésével pedig még ki is cifrázták. A mo­dern forráskritikának azonban sikerült fáradságos részletkuta­tásokkal kihámozni a főesemé­nyeket. Istvánnak apja halála után ter­mészetesen az volt az első dol­ga, hogy összehívta az „előke­lőket”, vagyis azokat a vezető embereket, akiknek a támoga­tására rá volt utalva. A felkelés híre pedig bizonyára arra indí­totta, hogy azonnal összegyűjt­se a haderejét. Nagyfejedelmi méltósága tün­tető kinyilvánítására szolgált az Esztergomban tartott ünnepé­lyes felavatás, amelynek kere­tében nyugati szokás szerint a templomban felövezték az Egy­ház megszentelte karddal. A krónika elmondja még, hogy István a német testvérpárt, Chuntot és Paznant, a Hont- Pázmány nemzetség őseit állí­totta testőrsége élére. Európa keleti részén és Bizáncban is ál­talános szokás volt ugyanis ide­geneket alkalmazni az uralko­dó személyes védelmére, akik teljesen kegyétől függtek, és épp ezért feltétlen odaadással szolgálták. A krónika elbeszélé­sében Wasserburgi Vecelin né­met vendég jelenik meg mint István hadvezére, aki azután Koppányi legyőzte és megölte, s ezért gazdag jutalmat kapott a királytól. A Nagyobb Legenda szerint Szent István az apja örökségé­ért vívott küzdelméhez Szűz Mária segítségét kérte, és csa­patai Szent Márton lobogója alatt vonultak a háborúba. Márton, a frank birodalmi szent ugyanis Pannóniában-született, és már patrónusa volt Magyarország első bencés apátságának. A há­ború István győzelmével végző­dött. Ő az elesett Koppány tes­tét felnégyeltette, egy-egy részt Veszprém, Győr és Esztergom kapujára függesztetett, a negye­diket pedig elküldte Erdélybe Gyulának, dacoló nagybátyjá­nak. (folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents