Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

2000-03-22 / 12. szám

2000. március 22. Kópé Verssarok Csontos Vilmos: Tél végén Ragyog a nap, olvad a hó, rongyos lett a hótakaró. Erdő fái árván néznek, üres még a madárfészek. De az erdő mégse csendes, három kislány ott lelkendez. Hóvirág itt, hóvirág ott! Csipegetnek hóvirágot. Viszik örvendezve haza, Megörül majd édesanya. Tudod-e? Őrült rekordok Bakugrás A hanoveri (Indiana, USA) középiskola 14 diákja 1988. június 10-én bakug­rásba kezdett, és csak 28- án, 189 óra 49 perc elmúl­tával volt hajlandó abba­hagyni. Addigra már 1429 km-t tettek meg. Bélyegnyalás A glasgow-i George Square-en levő főpostán John Kenmuir 4 perc alatt 328 bélyeget nyalt fel borítékra 1989. júni­us 30-án. Csatornaátugrás A hollandiai Winsan vá­rosánál űzik a csatorna­átugrás sportját. A jelen­legi rekordot 1983 au­gusztusában állította fel Aarth de Wit: 12,2 m hosszú alumíniumrúdja segítségével egy 18,61 m széles csatorna felett len­dült át. Éneklés A leghosszabb szólóénekesi rekordot 262 órás teljesítménnyel az indiai Jeyaseelan tisz­teletes tartja, aki Ramnadban énekelt ilyen hosszú ideig 1989. április 23-ától május 3-áig. A maratoni kórusrekord 80 óra 1 perc, az arizonai (USA) Apache Junction középiskolájának énekka­ra állította fel 1989. feb­ruár 2. és 5. között. Fán ülés Timothy Roy a Főig N’Stuff Amusement Park­ban (Norwalk, Kalifornia, USA) 431 napon át ücsör­gött egy fán 1982. július 4-étől 1983. szeptember 8-áig. Hintaszék 453 óra és 40 perc a hin- tázási rekord, 1986. már­cius 14. és április 2. között Róbert McDonald érte el Mariposában (Kalifornia, USA). Homoképítészet A leghosszabb homokvá­rat az Aberdeen (Skócia) melletti Ellon iskolásai építették 1988. március 22-én: 8,32 km hosszú volt. A tündérek hárfája Élt egyszer, valahol a Cader Idris egyik rejtekében, egy csapat tündér. Időnként felke­rekedtek, és végiglátogatták a környék falvait. Házról házra jártak, és próbára tették az embereket. Akik barátságtala­nul fogadták vendégeiket, pó­ruljártak: életük végéig ke­rülte őket a szerencse. Akik szíves fogadtatásban részesí­tették őket, amikor sötét, vi­haros éjszakákon utasok ké­pében megjelentek náluk, azok szerencsével jártak. Egy este a vén Morgan magányo­san üldögélt kuckójában. Szít­tá pipáját, és sörrel vigasztal- gatta magát, amiért egyedül maradt. Az ital a fejébe szállt, és a vén Morgan úgy érezte, énekelnie kell. Mindjárt rá is gyújtott egy dalra. Szó, ami szó, a hangja nem volt valami szép. Akadt is egy ember a fa­luban, aki azt mondta róla, hogy vén tehén bőgésére ha­sonlít. Egyszerre csak valaki halkan kopog az ajtón. Mor­gan megörült, hogy lesz, aki hallgatja az énekét. Kikiáltott:- Mire való az ajtó, ha nem arra, hogy belépj rajta! Bújj be, akárki vagy! Három porlepte, fáradt utas­ember lépett be. Szállást és ennivalót kértek.- Ha csak ennyi a kívánságo­tok - felelte Morgan -, ez nem sok. Az asztalon találtok egy szegeden cipót és egy jó­kora darab sajtot. Lakjatok jól, a maradékot pedig tegyé­tek a tarisznyátokba, s vigyé­tek magatokkal. Ne mondja senki, hogy a rhysi Morgan nem látta szívesen az idegen utasokat! A három vándor az asztalhoz lépett, és nekilátott a kenyér­nek meg a sajtnak. Jóízűen falatoztak, Morgan pedig, hogy vendégeit felvidítsa, is­mét dalba fogott. A vendégek miután jóllaktak, kipihenték magukat, felálltak az asztaltól.- Jó uram - mondotta az egyik -, köszönjük, amit ér­tünk tettél. Bőkezű vendéglá­tó voltál, de mi sem leszünk hálátianok. Hatalmunkban áll, hogy teljesítsük egy kíván­ságodat. Mire vágyói legin­kább ezen a világon?- Megmondom, mi az én nagy kívánságom - kiáltott fel az öreg Morgan. - Szeretnék egy szépen szóló hárfát! De olyan legyen, hogy akármi­lyen ügyeüenül pengetem is a húijait, sohase játsszék bána­tos nótát. Alig ejtette ki az utolsó szava­kat az öreg Morgan, máris azt látta, hogy a tűzhely mellett egy pompás, vadonatúj hárfa áll. Meg akarta köszönni az ajándékot vendégeinek, de azok már eltűntek. „Úgy látszik, tündéreket lát­tam vendégül ma este!” - mélázott Morgan. Alaposabban szemügyre vette a csodálatos hangszert. Óva­tosan körüljárta, megtapogat­ta, majd gyengéden megérin­tette ujjaival a húrokat. Ab­ban a pillanatban a hárfa bo­londos, szédítően vad táncnó­tába fogott. A zenére odacső- dültek a szomszédok. Alig léptek be a szobába, máris táncra perdültek a muzsika­szóra, és ropták, mintha so­hasem akarnák abbahagyni. Addig járták, amíg Morgan el nem eresztette a húrokat. Hamarosan országszerte szétfutott a hír, milyen csodá­latos zeneszerszámra tett szert az öreg Morgan. Özön­lött hozzá a sok látogató, hogy meghallgassa a hárfát. De valahányszor az öreg megpengette a hangszerét, minden vendég úgy érezte, hogy menten táncra kell per­dülnie. Még a bénák is pecke­sen illegették-bülegették ma­gukat a hárfa hangjaira. Egy napon az az ember is megje­lent a bámészkodók között, aki egy vén tehén bőgéséhez hasonlította a hangját. Morgan így szólt magában, amikor régi ellenségét meg­pillantotta: „No válj, visszafizetem a kölcsönt!” S azzal végigfuttatta ujjait a hárfa húijain. Eltökélte ma­gában, hogy ezúttal rogyásig muzsikál a táncolóknak. Ját­szott, játszott, órák hosszat, szakadatlanul. A táncosok már alig vánszorogtak, és kö­nyörögtek, hagyja abba, de ő csak játszott. Roppantul mu­latságosnak találta a dolgot. Kiváltképpen azon az embe­ren mulatott pompásan, aki annyiszor kigúnyolta. Most bezzeg nem volt gúnyolódó kedvében! Reszketve, rogya­dozó térddel járta a táncot. Mindaddig nem hagyta abba Morgan az eszeveszett muzsi­kát, ameddig a táncosok esz­méletlenül nem hevertek a földön, s ellensége, a csúfoló­dó szomszéd ki nem törte a lábát. Mikor belefáradt a ka­cagásba, abbahagyta a hárfa­pengetést. De reggelre eltűnt a házból a hárfa. Nem is látta többé. Mert a tündérek meg­haragudtak, hogy nem saját örömére és mások szórakoz­tatására, hanem bosszúállás­ra használta fel ajándékukat. Be is kiáltottak hozzá éjszaka az ablakon:- Rossz célra használtad az ajándékunkat, Morgan! Amit adtunk, visszavettük! Ki-ki jól gondolja meg, mire fordítja a tündérek ajándékát! Walesi mese Gondolkodom, tehát... Kösd össze a pontokat 1-től 87-ig, emelkedő sorrendben, s a kapott rajzot küldd be szerkesz­tőségünk cí­mére Kópé jeligével. A magyar történelem nagy alakjai Dózsa György (1470-1514) A székely származású Dó­zsa György 1470 körül szü­letett. Neve 1514-ben vált ismertté, amikor Nándor­fehérváron mint lovashad­nagy egy párviadal alkal­mával legyőzött egy török főtisztet. A király parancs­noki kinevezéssel jutal­mazta a Bakócz Tamás ve­zette keresztes seregben. Dózsa a Pest alatt gyüleke­ző csapatok irányítója lett. Ott lépett táborába Lőrinc pap, aki az egyik legel­szántabb keresztes vezető lett. A sereg 1514 májusá­ban indult el a török had­színtérre. Útközben a hoz­zá csatlakozó parasztokból verbuválódott csapatok alaposan megnövelték ka­tonai jelentőségét. A ne­messég, megrettenve a pa­rasztság erejétől, betiltotta a toborzást és a hadjáratot. Dózsa serege az urak ellen fordult. Nagylakon karóba húzták Csáky Miklós Csanádi püspököt és néhány társát. Ez a parasztháború kez­detét jelentette. Dó­zsa György bár soha nem tanulta a hadve­zetést, sikeresen ve­zette seregét, és júni­us elejére elfoglalta Arad, Csálya és Zádorlak várát. Ez­után a Báthory István által védett Temesvár ellen vonult. Egy hó­napos ostrom után a vár tarthataúanná vált. Dózsa hadának győzelmét az erdélyi vajda, Szapolyai Já­nos meglepetésszerű táma­dása hiúsította meg. Dózsa Györgyöt sebesülten ejtet­ték fogságba, és Szapolyai János parancsára Temesvá­ron szörnyű kínzások köze­pette, tüzes trónon kivé­gezték. Kass János rajza

Next

/
Thumbnails
Contents