Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-04-12 / 15-16. szám
30 2000. április 12. Sport Villanófényben Kamuti Jenő, az UNESCO mellett működő Nemzetközi Fair Play Bizottság új magyar elnöke Fújni kell a parazsat, hogy lángoljon „Mindig újabb terveket szövök, engem ez éltet." J. Mészáros Károly Szinte nincs egy szabad pillanata. Főigazgatói teendői ezerfelé húzzák. Beszélgetésünk is részletekben zajlik, közben tévéforgatás, versenytárgyalás, napi ügyintézés, megannyi telefonhívás. Kamuti Jenő elfoglalt ember, de amikor kérdezek tőle valamit, minden összefüggést megpróbál feltárni, nem érezteti velem, hogy sietős volna a dolga. Én pedig hallgatom, bár tudom, hogy lopom a drága idejét. Mást azon-' bán nem tehetek, mert másnap már csak Lausanne-ban tudnám elérni... Március elején négy évre az UNESCO mellett működő Nemzetközi Fair Play Bizottság élére került. Azt a testületet irányítja, amely a sportszerűséget tűzte zászlajára. Mi késztette önt arra, hogy felvállalja ezt a szerepkört? Hetvennyolc óta dolgozom a bizottságban. Pályafutásom elismeréseképpen akkor vettem át a testület nagydíját. Nem akartam elnök lenni, egész jól megvagyok az eddigi feladataimmal is. Csak hát a körülmények mást diktáltak. Elnök híján visszaesett a bizottság tevékenysége, miközben a később alakult európai testület dinamikus fejlődésnek indult: vagyis a gyerek lehagyta a szülőt. Végrehajtó bizottságbeli barátaim beszéltek rá az elnöki poszt megpályázására. Elvállaltam. Hogyan lehet Budapestről irányítani egy párizsi székhelyű nemzetközi bizottságot? Manapság a technika vívmányaival nem jelent gondot a kettős iroda fenntartása. Budapesten lesz a központ, a francia fővárosba csak ülésezni járunk majd. Május elsejétől biztosan megnyílik magyar- országi irodánk, létrehozásában élvezem a honi sportminisztérium támogatását. Nézete szerint a sportszerűség nevelés kérdése. Hatásos módszer ez a mai elanyagiasodott sportvilágban? Mindent meg kell tennünk azért, hogy olyan élő példákat állítsunk a felnövő nemzedékeknek, akik nemcsak a szabályokat tartották meg, hanem azontúl végrehajtottak egy-egy le nem írt, csak gondolt és érzett jó cselekedetet is. Ilyen eset például, ha az asztali- teniszben bemondunk egy olyan csuszát, amit a bíró nem vett észre, vagy a vívásban a találatot... Hiszek abban, hogy rábeszéléssel, neveléssel, oktatással, példamutatással lehet valamit segíteni a kialakult helyzeten. Megakadályozni aligha tudjuk az elanyagia- sodást, mert mindenki pénzből él, mindenki gazdag akar lenni, és azért sportol valaki, hogy gazdag legyen. Meggyőződésem, hogy tízből kilenc világ- vagy olimpiai bajnok nem úgy indult, hogy pénzt akar keresni a sporttal, hanem úgy, hogy sportol, mert szerette csinálni. Később rakódott rá ez az egész dolog. A tisztesség nem csak a sportra jellemző. A sportoló reklámhordozója lehet ennek az eszmének, de mindany- nyian tudjuk, néha jólesik betartani a másiknak. Állítom: az emberi kapcsolatokban jelen kell lennie a tisztességnek. Kicsit vallási szinten. Hinni kell abban, hogy az ember tisztességes is lehet. Nyilván mindig nem lesz, mert gyarlók vagyunk, mindegyikünk megbotlik, de mégis folyamatosan kell róla beszélni. Tájainkon az elmúlt évek során - mivel vallásos dolognak vélték - különösebben nem is támogatták, de Nyugaton, a skandinávoknál, németeknél, angolszászoknál a fair play fogalom szent valami, s mindenki elgondolkodik rajta, vajon jó-e tisztességesen csinálni. Felemelő érzés olyan emberekkel dolgozni, mint a pozsonyi Rácz Kati, aki a szlovákiai klubot vezeti, s mindenkivel, aki lelkes, s végzi a dolgát. Fújni kell a parazsat, hogy lángoljon. Ami nagyon fontos. Az élversenyzők mindenki másnak a példaképei. Létezik tudatos sportolónevelés? Igen. Először is ma már utána kell menni a gyerekeknek. Csak úgy lehet őket becsalogatni a sportpályára. Ugyanis a mai világban egyre kevesebb idejük van a tanulás miatt a tizenéveseknek arra, hogy mozogjanak és sportoljanak. Ugyanakkor iszonyatos energia van bennük, iszonyatosan szükségét érzik a kifáradásnak. Jó dolog, ha ez együtt jár a játékkal s azzal, hogy valaki megszokja, megtanulja a sportolást. És ha ezekből a legjobbak élsportolók lesznek, az egy további lépés. Az élsportolóvá nevelés is tudatos folyamat. Szerencsés helyzetben van például a vívó, aki hosszú időt tölt edzőjével, párbeszédeket folytatnak. Rám egykori mesterem, dr. Bay Béla volt óriási hatással. Emberként életével mutatott példát. Azzal, ahogy beszélt nekünk a tisztességről, a becsületességről... Tőle hallottam először: »Ha majd borotválkozol, ne köpd magad szembe, hogy valami rosszat csináltál", »Ha a zsűri téved ellened, akkor ne tiltakozzál, adjál még eggyel több találatot." A sportolónak ugyanolyan érzelmei vannak, mint egy átlagembernek, csak lehet, hogy még érzékenyebb, és azért lesz belőle élsportoló. Ennek egyik nagyon fontos része, amit a Magyar Olimpiai Bizottság is a lógójára írt: »A becsületes játék az egyetlen út.« Nem biztos, hogy az egyetlen, de az én szememben igen. Mert az ember a küzdelem hevében ugyan elveszítheti a türelmét, de... A mai világban is nélkülözhetetlen az élsportoló nevelése, útjának egyengetése. Szerintem kell, hogy legyen civil foglalkozása is. Mert akkor lesz nyugodt és kiegyensúlyozott az élete, ha tudja: pályafutása befejeztével lesz miből élnie. És erre készülnie kell a gyereknek. Tizennyolc éves kora után sokkal nehezebb nevelni valakit, ezért a fiatalabbak körében óriási a felelőssége a pedagógusnak, a testnevelő tanárnak, hogy rászoktassa, megtanítsa, hogyan kell a labdába belerúgni, megszerettesse velük a sportot. A huszadik század legnagyobb találmánya - az informatika mellett - a sport. Mert ezzel tudjuk kivédeni, lassítani azt a fizikális kor- csosodási folyamatot, amely a technika fejlődésével jelentkezik. Másrészt a kultúránk, a humánumunk megőrzését lehet a sporton keresztül erősíteni. Mi lett volna belőlünk, ha nincsen foci? Mi lett volna belőlünk, ha nincsen igazi atlétikai verseny? Időközben a sport iparággá is fejlődött, a maga hordalékaival, de szerepe változatlan maradt. Fair play-trófeáján ez szerepel: "Több, mint egy győzelem." Tőrö- zői pályafutása, történetesen az, hogy világversenyen egyéniben nem sikerült egyszer sem nyernie, csak megerősítette önben ennek a gondolatnak a helyességét? Összefüggés lehet benne. Nem tehetek róla, ilyennek születtem, ilyennek neveltek engem. Habituson, gondolkodásmódom valóban ehhez áll közel. Győzni akartam gyerekkoromtól kezdve, most is bennem van, újabb és újabb kihívásokkal. Gyakorlatilag hatvankét évesen is egy további feladatot vállaltam, iszonyatosan boldog vagyok attól, hogy megint mutathatok valamit. Győzni akartam, akarok, és nehezen viselem el a vereséget, mint mindenben. Ugyanakkor az is bennem van, hogy győzni, de nem minden áron. Sokszor voltam világversenyeken második, nagyjából tizenegy ezüstérmet szereztem, ebből hét-nyolcban benne van az a motívum, amit kérdezett: ha agresszívebben vívok, s nem vagyok tekintettel egy meggyengült ellenfelemre, akkor biztos nyertem volna. Úgy gondolom, azonos feltételeket kell biztosítani minden versenyzőnek; vagyis én azzal a játékszerrel játszom, amivel ő is tud játszani. Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy a világversenyeken döntőbe, dobogóra kerüljek. Ám mindig találtam valakit a fináléban, akit valamilyen tekintetben jobbnak véltem, győzelemre érettnek tartottam. Soha nem voltam boldogtalan, hogy nem nyertem. Csak a müncheni olimpia kivétel, ahol zsűritévedés fosztott meg az első helytől. Mindig boldog voltam: mert azt mondtam, kihoztam magamból a lehető legtöbbet, ami bennem volt, ez a tehetségem, a munkám eredménye. Naponta együtt él a vívással, a sportdiplomáciával és az orvosi munkával. Élete vágya volt, hogy egyszer sokoldalú, teherbíró ember legyen? Sodródtam efelé. Mindig újabb terveket szövök, engem ez éltet. A három terület ellátására soha nem készültem, még húsz-harminc évesen sem. Valószínűleg van elég energiám hozzá, meg tudom különböztetni a fontosat a kevésbé fontostól, van egy családi hátterem, amely lehetővé teszi a tehervállalást, otthon megértik a rohanásomat, a produkálási vágyamat. Soha életemben nem dolgoztam annyit, mint mostanában. Tévéforgatás előtti megbeszélésen Somogyi Tibor felvételei Ki ő? Név: Kamuti Jenő dr. Született: 1937. szeptember 17-én, Budapesten. Családi állapota: nős, felesége, Lujza szemorvos. Két gyereke van: Eszter (35) és Balázs (32). Sportága: tőrvívás. Legnagyobb sikerei: egyéni olimpiai ezüstérem (1968 Mexikóváros, 1972 München), világbajnoki csapatarany (1957 Párizs), tizenhatszoros magyar bajnok, hat egyéni és tíz csapatelsőséggel. Tizenhét éven át volt fegyvernemében a világ élvonalában, éremgyűjteménye ennél jóval gazdagabb. Sportvezetői tevékenysége: a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, az Európai Vívószövetség elnöke, a Nemzetközi Vívószövetség végrehajtó bizottságának tagja, a NOB orvosi bizottságának tagja. Foglalkozása: a budapesti MÁV-kórház főigazgatója és sebészeti osztályvezetője. Kamuti Jenő (élet) történetei Kamut) Jenő gazdag versenyzői és sportvezetői múlttal a háta mögött élményeiből is bőven válogathat. A beszélgetésünk során elhangzottakból nyújtok át egy csokorra valót. Megvárta, míg a célba bukdácsol „Egy magyar tájfutó a következő cselekedetéért kapott nemzetközi fair play-oklevelet: A tízezer méteres akadályversenyen jóval előtte haladt az egyik vetélytársa, aki tíz méterrel a cél előtt megbicsaklott, kificamodott a bokája. A magyar fiú utolérte, de felismerte és tudta, hogy ha nem történt volna semmi baja az élen futónak, akkor megnyeri a versenyt. Ezért megvárta, míg a sérült ellenfele szinte négykézláb átvánszorog előtte a célvonalon. Ez elgondolkoztató gesztus. Elismerte az ellenfelét, tiszteletben tartotta a körülményeket, és egy jó cselekedettel rukkolt elő. Úgy tett, mint egy régi mondásban van: Ne menjen úgy le a nap, hogy egy jó cselekedeted ne legyen!” A fair play-trófea varázsa „Számomra a világbajnoki aranyéremmel egyenértékű, sőt talán értékesebb is, s még az olimpiai ezüstérmemnél is többet jelent a pályafutásom elismeréséül kapott fair playtrófea. Egy kis érem, amelyen két fej látszik. Fenn az első, lenn a másik. Az egyik lenéz a másikra, találkozik a tekintetük. Az aláírás pedig az: »Több, mint egy győzelem." Most is előttem van ez a jelenet. Annyira kifejezi azt, ami a sportban- igazán fontos: a boldogságot, az örömöt. A kép sugározza a szereteted a barátságot.” A Tűzszekerek első elismerése „Rendeztünk a nyolcvanas évek elején Pesten egy sportfilmfesztivált, amelynek zsűrijébe választottak engem is. Közvetlenül a moszkvai olimpia után történt. A zsűri elnöke az akkori kornak megfelelően egy szovjet filmrendező volt, aki a moszkvai játékokról készített egy nagyon szép alkotást. Versenyen kívül ezt is bemutatták, plusz a fesztivál száznyolcvan filmjét. Az egyik éjjel levetítették a Tűzszekerek című alkotást is, amely gyönyörű példa a fair play szellemének bemutatására, a sportszerűség, a sportszerű küzdelem igazolására. A zsűriben azt mondtam, nem mehetünk innen el, amíg a Tűzszekerek nem kap valamilyen díjat. A többség elvetette javaslatomat. Én akkor a Magyar Fair Play Bizottság elnökeként a saját díjamat adtam a filmnek. Megrázó volt számomra, többször láttam azóta is. Utána kapott öt Oscar-díjat. De az első elismerés magyarországi volt.” Győzni, de nem minden áron „Hatvanegyben a torinói világbajnokságon történt. Közvetlenül a római olimpia után, ahol-egy Zsdanovics nevű szovjet nyert, gyönyörű szép, klasszikus vívással. Megjelenése tényleg új színfolt volt a fegyvernemben. Mindannyiunkat, köztük engem is legyőzött. Torinóban mindketten bekerültünk a körmérkőzéses nyolcas döntőbe. És az utolsó mérkőzésen vívtam a korábban megsérült Zsdanoviccsal. Kitörni már nem tudott, mert fájt a lába, csak védekezéssel és kevés támadással jutott el odáig. Minden edző, minden barátom azt mondta, hogy most ne támadjak ellene, mint máskor. Várjam meg, míg ő jön, azt kivédem, és visszaszúrok. Ha megnyerem, világbajnok vagyok, nincs holtverseny. A páston nem tartottam tisztességesnek, hogy kihasználjam az ellenfél nem saját hibájából bekövetkezett sérülését. Úgy döntöttem, megpróbálom az ő lehetőségeivel felvenni a versenyt, s úgy megverni. Vagyis inkább támadtam, s az olimpiai bajnoknak védekezésben kellett bizonyítania. Egyszerűen nem tudtam kivárni, magamra erőszakolni azt a stílust, hogy ő jöjjön, támadjon, kivédem, visszaszúrok és nyerek. Amit vívtunk, abban Zsdanovics volt a jobb.” (j. mészáros)
