Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)

2000-12-06 / 281. szám, szerda

Cl Politika ÚJ SZÓ 2000. DECEMBER 6. Megváltoztak az arányok Pozsony. A Polgári Egyetértés Pártja nem kezdeményez kor­mányátalakításokat az után, hogy a Demokrata Párt képvi­selői is elhagyták a Szlovák Demokratikus Koalíció frakci­óját. Ettől függetlenül a koalí­ciós szerződést Igor Presperín alalelnök szerint újra kellene tárgyalni, mivel megváltoztak az arányok a koalíción belül. A szociáldemokrata és a zöld­párti képviselőkkel kapcsolat­ban Presperín jelezte, pártjuk nem kezdeményezi hozzájuk való átíéptetésiiket. (SITA) Saktor-Fico találkozó Pozsony. A szakszervezeti konföderáció és a Smer tár­gyalása után Ivan Saktor kije­lentette: „Egyértelmű, hogy a 2000-es általános egyezményt nem teljesíti a kormány.” A szakszervezetke elnöke jelez­te, ennek fényében ülnek majd le tárgyalni a jövő évi megálla­podásról is. Robert Fico el­mondta, a Smer és a szakszer­vezetek véleménye a gazdasá­gi ügyekben majdnem teljesen azonos. (SITA) Újabb javaslat Pittner ellen Pozsony. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom el­nöksége javaslatot tett a párt képviselőcsoportjának, kez­deményezze a parlament rendkívüli ülésének összehí­vását, melynek egyetlen na­pirendi pontja a Ladislav Pittner leváltására vonatkozó javaslat megvitatása lenne. A mozgalom a belügyminiszter kijelentésre reagált így, mely­ben Pittner jelezte, ha kide­rül, hogy a Meciar-párt veze­tői tudtak a titkosszolgálat egykori vezetőinek bűntettei­ről, akkor esetleg kezdemé­nyezni fogja a mozgalom be­tiltását. (SITA) Ladislav Pittnert ismét le akarják váltatni (Archív fotó) Sikerült elfogni az ékszerrablót Pozsony. Elfogták azt a férfit, aki tavaly 12,5 millió korona értékű ékszert rabolt el egy pozsonyi boltból. A 39 éves vágújhelyi Ján B.-t már hoszabb ideje kereste a rend­őrség, s tegnap sikerült elfog­nia egy pozsonyi bevásárló- központban. Közben kiderült, hogy a férfi egy másik ékszer­üzletet is kirabolt, ahonnan 6,4 millió korona értékű zsák­mányt vitt el. (SITA) Nem sikkasztott az ügyvivő Pozsony. 2000. november 30- án napilapunkban a 4. oldalon Sikkasztott a pékség ügyvivője címmel információt közöltünk arról, hogy az ipolysági ma­lom és pékség ügyvivője több mint egymillió koronát sik­kasztott, és a pénzt a saját számlájára utalta. A közölt in­formáció valótlan, Juliana S. ügyvivőtől és az érintett válla­lattól mint jogi személytől ez­úton elnézést kérünk, (ú) Rudolf Schuster tegnap 43 új egyetemi tanárnak adta át a kinevezési okmányt. A felsőoktatási intézmények közül a Kassai Műszaki Egyetem és a pozsonyi Komensky Egyetem dicsekedhet a legtöbb frissen kinevezett pro­fesszorral. Két magyar is van közöttük: Mészáros András, a Komensky Egyetem bölcsészkara magyar tan­székének vezetője és a miskolci Ajtónyi István, a kassai műegyetem vendégtanára. A képen: az államelnök Ladislav Simonnak, az Eperjesi Egyetem tanárának gratulál. (TA SR-felvétel) Tárgyalás a Magyar Állandó Értekezlet december 13-14-én sorra kerülő 3. üléséről Határátlépési megoldás Budapest/Bukarest. „A ma­gyar kormány olyan státus- törvény-tervezetet kíván le­tenni a Magyar Állandó Érte­kezlet asztalára, amely a ha­tárátlépés problémájára is megoldást ajánl határon túli magyaroknak” - írta tegnapi számában a Krónika című ro­mániai magyar napilap. HÍRÖSSZEFOGLALÓ Németh Zsolt, a Külügyminisztéri­um politikai államtitkára és Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hi­vatalának vezetője hétfőn a határon túli magyar szervezetek vezetőivel a MÁÉRT december 13- 14-én Buda­pesten sorra kerülő 3. ülésének elő­készítéséről tárgyalt. Az egyeztetésen a fő téma a státus­törvény tervezete volt. Németh Zsolt elmondta, hogy ebben a jog­szabályban kell biztosítani a határ- átlépéssel és a magyarországi tar­tózkodással kapcsolatos jogosult­ságokat is. „Olyan javaslatot fogal­mazunk meg, amely a vízumkény­szer esétleges bevezetését követő­en is díjtalanul biztosítja a határon túli magyar igazolvánnyal rendel­kezők számára a Magyarországra való beutazást” - hangsúlyozta. Az államtitkár elmondta, megálla­podtak abban, hogy a törvényter­vezetbe be kell építeni minden ra­cionális jogot és kedvezményt, amely eddig felvetődött, és ame­lyet Magyarország teherbíró ké­pessége lehetővé tesz. Mint meg­említette, a külhoni állampolgár­ság koncepciójából is átveszik a beépíthető részeket. (MTI) Még véleményezik a tervezetet Budapest. Az egyeztetésen elhangzott érdemi hozzászólások és felvetések alapján a magyarországi szakértők az elkövetkezendő napokban véglegesítik a törvénynek a MÁÉRT jóváhagyására bo­csátandó szövegtervezetét, amelyet véleményezésre eljuttatnak a határon túli magyar szervezetekhez. A törvénytervezet részletesen foglalkozik az oktatás, a kultúra, a munkavállalás, a szociális és az egészségügyi juttatások terén nyújtható kedvezményekkel is. (m) Az egészségügyi minisztériumban állítólag megsértették az esélyegyenlőség elvét Kivételeznek a gyógyszergyártókkal PÉTERFI SZONYA Pozsony. Saját rendelete és a gaz­dasági verseny szabályai ellen vétett az egészségügyi minisztérium, ami­kor két gyártótól két olyan gyógy­szert sorolt be az új gyógyszer- kategorizációs jegyzékbe, melynek esetében nem a hagyományos mó­don járt el, sérelmezi a kutatásra és fejlesztésre szakosodott gyógyszeré­szeti társaságok szövetsége. Rámu­tat arra, hogy a gyógyászati rend­tartásról szóló törvényt is megszeg­ve, a minisztérium április 30-ától nem fogadja el a gyártók kérvénye­it, így lehetedenné vált új terméke­iknek a (térített) gyógyszerek jegy­zékébe való besorolása. Jelenleg olyan új gyógyszerek is várnak (167 féle 400 különböző csomagolás­ban) a kategorizációs bizottság dön­tésére, melyek nemcsak javítanák a gyógyítás minőségét, hanem jelen­tősen csökkentenék a költségeket is. Ennek ellenére a minisztérium - megmagyarázhatatían okból - két gyógyszergyártó két termékét kivé­teles bánásmódban részesítette. A szövetség szerint a tárca ilyen dön­tései nem védik sem a betegek, sem az egészségbiztosítók érdekeit, meg­kérdőjelezik viszont az állami szer­vek szavahihetőségét. Ján Sipeky, a minisztérium gyógyszerészeti főosz­tályának vezetője közölte, a besoro­lási eljárást a rendeletek értelmében folytatták le. „Az egészségügyi mi­niszterjogában áll, hogy a közérde­kű orvosságok besorolását a kor­mány elé terjessze. Ez történt csu­pán, ugyanis a nem eredeti szinvosztatin (generikum) piacra kerülése évi 60 milliós kiadáscsök­kenést eredményez. A másik gyógy­szer az inzulin. Mivel a gyártók kije­lentették, nem képesek módosítani a termék árát, az inzulintollak kö­vetkező gyártója felére csökkentette az ötféle inzulin árát, s ez 16 mülió koronás megtakarítást jelent” - mondta. Sipeky szerint a cukorbete­gek helyzetét könnyíti, hogy a nél- külözheteden szerért nem 153,50- et, hanem legfeljebb az összeg felét fizetik. Ezért a szövetség bírálatát nem tartja megalapozottnak. Koncos úgy véli, Jaromír Kosin nem sértett törvényt Támad a Hamzílc-párt ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. „Jaromír Kosin, az Állami Piacszabályozási Áap igazgatója el­leni támadás burkoltan, de valójá­ban ellenem irányul. Kosinnal együtt jártunk középikolába és főis­kolára is, tisztában vagyok a képes­ségeivel. Azért ajánlottam az alap igazgatói posztjára, mert tudom, so­kat bizonyított már a szakmában” - jelentette ki Pavel Koncos földműve­lési miniszter. Koncos szerint Kosin hivatalba lépése előtt kaotikus álla­pot uralkodott az alapnál, és csak Kosin hivtalba lépése óta tartanak rendszeresen könyvvizsgálatot. .Akkor derült fény a hiányra is. Az­óta már az alap a legtöbb tartozását megtérítette. Ami pedig a Pavol Hamzík által kifogásolt termékel­adást illeti, nyilvános versenyt hir­detett az alap, s ezt az agrárkamara is támogatja és ádátható eljárásnak tartja. Nem felel meg a valóságnak, hogy Kosin törvényt sértett, a vonat­kozó kormányrendelet szerint járt el. A Polgári Egyetértés Pártja miért nem mutatott rá a rendelet megfo­galmazásakor, hogy ez törvényelle­nes?” - tette fel a kérdést a tárcave­zető, aki úgy véli, a Hamzfk-féle párt megpróbálja irányítani a baloldalt a Demokratikus Baloldal Pártjának Rovására. Koncos szerint ez Pavol Rusko, Pavol Hamzík és mindazok rövidlátásáról tanúskodik, akik megpróbálják megszerezni a föld- művelési miniszteri széket. „Ez az út járhatadan!” - üzente a miniszter, aki szerint már elkezdődött a követ­kező parlamenti választások előtti politikai harc. A baloldali miniszte­rek klubjának tagjaként elismerte, a Szlovák Demokratikus Koalíció már nem létezik, ám egyelőre nem látja okát, hogy a miniszteri posztokat új­raosszák. (sza) A sikertelen népszavazás első következménye? Grapa helyére Tárcák TA SR-HÍR Pozsony. A Demokratikus Szlop- vákiáért Mozgalom központi tit­kárának szerepét ideiglenesen Jozef Tárcák parlamenti képviselő veszi át. Jozef Grapa, az eddigi titkár Zdenka Kramplová, a mozgalom alelnöke szerint egészségi okok­ból nem tudja ellátni feladatait. Kramplová közölte: a változás nincs kapcsolatban a sikertelen népszavazással. A referendum után a sajtóban olyan hírek jelen­tek meg, hogy Jozef Grapa felelős a sikertelen kampányért, ezért ha­marosan távozik posztjáról. Megnehezíti a keresést a leülepedett iszap és hordalék Nem találják az eltűntet ÚJ SZÓ-HÍR Zempléni-tó. Mint arról tegnapi számunkban hírt adtunk, vasárnap virradóra a Zempléni-tavon, a fe­hérhegy üdülőközpont közelében három személlyel felborult egy horgászcsónak. Két férfit sikerült kimenteni, de harmadik társukat, a harmincöt éves királyhelmeci Sz. Bélát, aki megpróbált a partra úsz­ni, nem találták meg. Hétfőn kön­nyűbúvárok és a homonnai polgári védelmi alakulat emberei kutatták át a baleset színhelyét és környé­két, de sehol sem leltek rá az eltűnt férfire. A mentők szerint annak el­lenére, hogy a baleset színhelye és a part közötti mintegy 100 méteres szakaszon nem egészen 2 méter a vízmélység, nehezíti a keresést a leülepedett nagymennyiségű iszap és hordalék. A mentők tegnap még folytatták a keresést, (k-t) Hírverés a Henszlmann Imre Helytörténeti Társaságtól Kassa elfelejtett szülötte ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kassa. A Műszaki Múzeum állandó kiállításainak száma mostantól eggyel növekedett - a helyi érdeklő­dők ismeretei gyarapodtak, Gerster Béla Budapesten élő leszármazottai pedig elégedetten távozhattak Kas­sáról, ősük szülőhelyéről. Gerster Béla tervezte a korintoszi csatornát, amelyet 1893-ban nyi­tottak meg. Közismert, hogy a tér­ség Néró császár ideje óta évszá­zadokon át okozott megoldhatat­lan problémát a hajósoknak. Szin­tén az ő nevéhez fűződik a Pana­ma-csatorna terve, amelynek ki­lencéves építése alatt a kivitelezők vagyonokat herdáltak el, a magyar építési társaság pedig pénzügyileg összeomlott. Innen ered nyelvünk­ben a panamázás szó, amely gaz­dasági botrányt jelent. A Magyarországon és Szlovákiá­ban is elfeledettnek számító szak­ember a kassai Henszlmann Imre Helytörténeti Társaság jóvoltából került elő a lexikonok rövid cím­szavai közül. Az elmúlt héten szak­mai szemináriumot rendeztek Gerster munkásságáról, különös tekintettel fő művére, a korintoszi csatornára. Az akció megszervezé­sében segített a helyi műegyetem, valamint a neves mérnök Buda­pesten élő leszármazottai, akik a családi gyűjtemény értékes fotóit, dokumentumait bocsátották a kas­sai múzeum rendelkezésére. A sze­mináriumot és a kiállítást is jelen­tős szakmai figyelem kísérte, ami arra enged következtetni, hogy a kassaiak érdeklődnek a város elfe­lejtett szülöttei iránt. Egyébként a szintén elfelejtett Henszlmann Im­réről elnevezett társaság a közeljö­vőben egyenként kíván „hírverést csapni” nekik, (juk) Változatlan a csecsemő állapota - az orvosok várnak Fanni önállóan lélegzik Michal Dunda kassai kerületi rendőrkapitány reagált a Pipta-féle „téglagyanúra" Állítólag az összes nyomozó tiszta ÚJ SZÓ-HÍR Érsekújvár. Továbbra sem tudnak semmi biztosat vagy biztatót mon­dani az orvosok a múlt héten meg­mentett kis Fanni kilátásaival kap­csolatban. Mint írtuk, a kislányt november 27-én az érsekújvári kórház mosdójában titokban szül­te meg az anyja, és bedugta a vé­cécsészébe. Az orvosok az utolsó pillanatban mentették meg a csecsemőt, aki már nem mutatott életjeleket, de az újszülöttosztályon szerencsére magához tért. Az ügyeletes orvosnő tegnap la­punknak elmondta, hogy a kislány állapota stabü, már önállóan léleg­zik, de mivel nagyon hosszú ideig nem kapott levegőt, egyelőre sejte­ni sem lehet, milyen mértékű agy- károsodást szenvedett. Mivel min­den ilyen eset egyedi, ez valószínű­leg csak akkor fog kiderülni, ami­kor a gyermek majd élénkebben re­agál a környezetére. Az anya egyébként továbbra sincs kihall­gatható állapotban, így csak követ­keztemi lehet arra, hogy nem volt beszámítható, amikor a tettét elkö­vette. (vm) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kassa. Michal Dunda kerületi rend­őrkapitány reagált felettesének, Ján Piptának a kijelentésére, hogy a Csehországban nemrég elfogott Dusán Borzensky bandájának való­színűleg beépített emberei voltak a rendőrségen. Dunda elmondta, hogy a parancsnokságon az utóbbi hónapokban személyi változások történtek; azokat, akik nem teljesí­tették feladataikat, más osztályokra helyezték át. Cáfolta viszont, hogy a Borza-ügyön közvetienül dolgozó rendőrök gyanúba keveredtek vol­Borza elfogása (CTK-fotó) na. Dunda bővebb tájékoztatást csak a belügyminisztérium belső el­lenőrző osztályának vizsgálatát kö­vetően ad, saját munkájával elége­dett. Szerinte sikerült visszaszoríta­ni a bűnbandákat, az alvilági leszá­molások is véget értek, a „kis halak” nem boldogulnak, tekintve, hogy mozgásukat a rendőrség állandóan nyomon követi. A maffiával kapcso­latba hozható személyek jelenleg vizsgálati fogságban vannak. A rendőrkapitány meggyőződése, hogy Borza elfogásának hírére to­vábbi megfélemlített vállalkozók je­lentkeznek. (j-k)

Next

/
Thumbnails
Contents