Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)
2000-12-30 / 300. szám, szombat
UJ SZÓ 2000. DECEMBER 30. Marozsán Erika: „Nem elégedtem meg azzal a sorssal, amely elém tárult. Tudtam, hogy valami egészen mást akarok csinálni, mint amiről az addigi életem szólt" Francia kritikusai őt tartják a holnap dívájának Az évszázad csütörtökig tart. Ezt a címet kapta Balogh Zsolt 1989-ben készült televíziós játékfilmje, amely gyökerestül megváltoztatta egy mediterrán szépségű táncoslány életét. Marozsán Erika ugyanis egyik napról a másikra szögre akasztotta balettcipőjét. SZABÓ G. LÁSZLÓ Két éve volt még hátra a balettintézetben. Két év múlva már akár az Operaházban is táncolhatott volna, csakhogy ő másképpen döntött. A színészi pályát választotta. Kapás Dezső és Horvai István növendékeként diplomázott, majd Székely Gábor akkoriban alakult csapatába, az Új Színház társulatához szerződött. Ma a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja, valamint négy külföldi játékfilm, köztük a Seress Rezső életéről készült Szomorú vasárnap és egy diák- Oscart nyert amerikai rövidfilm női főszereplője. A Szomorú vasárnapot több mint harminc fesztiválon vetítették már, köztük Cannes-ban, ahol a francia lapok „A 21. század dívájaként” ünnepelték. Ezek csak szavak, nem is foglalkoztatnak. Dolgozni szeretnék. Sok filmet forgatni. Rokonszenves, hogy így gondolkozik. Ettől függetlenül, vagy ezzel együtt most éppen Los Angelesben és New Yorkban láthatja a közönség. 1999-től, amióta tudja, hogy egy ilyen sikeres produkció részese, milyenek a vasárnapjai? Változóak. Mint előtte. Hol ilyenek, hol olyanok. Mint maga az élet. Egyszer jobb, máskor rosz- szabb. Színes a paletta. De amiről mások éjszakákon át ábrándoznak, az önnek most sikerült. Szinte folyamatosan külföldön dolgozik. Az mindenképpen nagyon jó, hogy az ember elszakadhat egy kicsit az országtól, és kint filmezhet. De a célom semmiképpen sem az, hogy külföldön maradjak. Én a színházat ugyanúgy szeretem, mint a filmet, színpadon játszani pedig csak itthon tudok. Magyarul, magyar közönségnek. Igen, most valóban jó helyzetben vagyok. Mint egy kiválasztott. Kikerültem a világba. Ez fantasztikus érzés. Nagyon élvezem. Persze nem is sejtem, hogy meddig fog tartani. Teljesen véletlen, hogy- így alakult. Igazából a középút lenne a legszebb. Itthon is lenni, meg külföldön is. Nem hiszem, hogy csak kint lehet boldog az ember, vagy hogy csak akkor lehetünk itthon is valakik, ha már megjártuk Nyugatot. De ugyanígy a bezárkózást sem tartom jó döntésnek. Hogy csak az itthon kikapart gesztenye az értékes. Mindenkinek más lehetőségek adódnak, az a fontos, hogy az ember ne veszítse el ítélőképességét. Tűd repülni, aki ennyire a földön jár? Hogyne tudna?! A kettő nem zárja ki egymást. Valószínűleg a balettintézeti múltamból fakad ez az erős önfegyelem. És a munkavágy is. Hogy a legnagyobb gyönyör mindig a munka maga. Mert az ember küzd... ... és bízva bízik. Az is nagyon jó persze, ha sikere van, és tapsolnak neki. Ha pénzt keres és utazik. Ez mind irtó kellemes érzés. De bennem valahogy a munkavágy is mélyen ott van. Én ilyen vagyok, úgy látszik, ilyennek születtem. A balettintézetben eltöltött hét évem is erről szólt. Az örökös küzdésről. A feltétel nélküli odaadásról. A napi „önkínzásról”. Érzi még a teste azt a drákói szigort, fegyelmet, amelyben a balettrúd mellett volt része? Ha most oda kellene állnom a hajdani osztálytársaim mellé, bizony elszégyellném magam. De már nincs is rá szükségem, hogy ennyire keményen formáljam a testem. Nem is tudnám ugyanazt, ugyanúgy csinálni, mint akkor. A mentalitásbeli keménység biztosan megvan még bennem, de a fizikai erőm ennyi éves kihagyás után óhatatlanul megcsappant. Egyébként sem maradtam volna a ba- lett-táncosi pályán. Már bakfisként tudtam, hogy az én életem másról fog szólni. Addig, azelőtt miért gondolta másképp? Gyerekként egyszerűen csodavilágnak tűnt az a pálya. Aztán fokozatosan megkopott. Nem is vágytam már hópehelyként ugrálni. Lehetett volna más is. Zaréma, Odette-Odilia... Jó, most azért leegyszerűsítettem a dolgokat, mert csodálom azokat, akik ott vannak. A döntésemben az is szerepet játszott, hogy tudtam magamról: nem leszek az évszázad balett-táncosa. Más kérdés, hogy mi lett volna, ha a klasszikus balett helyett a modern táncot választom, vagy ha egyedül indulok neki az életnek, mint annak idején Bozsik Yvette. Mert erre is képes lettem volna. Én már kamaszként is nagyon tudatosan éltem, s kellőképpen megfontolt voltam. Utólag nevetek is ezen. Akkor még okos, analizáló, állandóan a könyveket bújó, a világot jól ismerő, a pszichológiához és a filozófiához vonzódó lánynak hittem magam. Nem elégedtem meg azzal a sorssal, amely tizenhét-tizennyolc évesen elém tárult. Tudtam, hogy valami egészen mást akarok csinálni, mint amiről az életem szólt. Hogy ebben mekkora szerepe volt Balogh Zsolt filmjének? Biztosan nagyon nagy. Más világ, más gondolkodású emberek, csábító, furcsa lazaság, élvezet - mindez együtt kavargóit abban a világban. Igen, ez is közrejátszott későbbi választásomban. De nem úgy vágtam neki a főiskolának, hogy ha nem vesznek fel, a Dunának megyek. Csak a Tiszának? Nem. Ha nem jutottam volna be májusban a színművészetire, akkor szeptemberben elmentem volna felvételizni Pina Bausch wuppertali tánciskolájába. Sok előadásukat láttam, ma is tetszenek a produkcióik. Balettintézeti múltja jelentett valamiféle helyzeti előnyt a szín- művészeti főiskolán? Egyáltalán. Épp fordítva. Kiderült, hogy meg kell tanulnom normálisan járni, és a mozdulataimon is változtatni kell. A balettban ugyanis mindig minden mozdulatnak súlya van, ami a normális életben sokszor manírosnak tűnhet. Ezért vissza kellett fognom magamat. Jó ideig nem is voltam hajlandó táncolni. A megszólalás nem okozott gondot? Hiszen mint táncos a testével beszélt. Ezen is nagyon keményen kellett dolgoznom. Hogy minden helyzetben a lehető legtermészetesebb legyen a hangom. A főiskolai gyakorló évvel együtt négy esztendőt töltött az Új Színházban. Addig maradt, amíg Székely Gábor állt a társulat élén. Amikor leváltották őt, neves kollégáival együtt ön is elszerződött. Nagyon jól éreztem magam Székely Gábor csapatában. Barátságaim jelentős része ott született. Pedig akárcsak a főiskola, ez sem volt könnyű színhely. Meg kellett küzdenem a térrel, a partnerekkel, saját szerepköröm felfedezéséért. A főiskolán ugyanis nagyrészt érett, negyvenes, vagy még annál is idősebb nőket játszottam. Az Új Színházban másfél esztendőmbe telt, míg magamra találtam. Székely Gábor stílusa, irányítása nagyon fontos volt számomra. Nehéz volt vele dolgozni. Maximalista. Aszké- tikus színházi ember. Mint színészt meghatározó feladatok elé állított. Harcos próbafolyamatokról beszélhetnék most hosszasan. Rengeteget profitálok ezekből a munkákból. Olyan mankókat adott a kezembe, hogy ha gyengébb rendezővel dolgozom, óhatatlanul eszembe jut néhány instrukciója, és az mindig kihúz a bajból. Kaposváron hányadik évadját tölti? A harmadikat. De tegyük azért hozzá: a Szomorú vasárnap óta többet van külföldön, mint kaposvári kollégái együttvéve. Kinek nehezebb ebben a helyzetben? Az igazgatójának, Babarczy Lászlónak vagy önnek? Nekem. Nem vagyok ott állandóan, ami azt jelenti: nehéz a társulat részévé válni. Babarczy László egyébként már a főiskoláról hívott Kaposvárra, de akkoriban alakult az Új Színház, ennek pedig megvolt a maga varázsa. Alapítótagnak lenni Csomós Marival! Kaposváron örülnek, hogy mindenfelé dolgozom. Segítenek, akarják, hogy amíg megy, egyeztessünk. A Szomorú vasárnapban három kiváló partnere volt. Két német és egy olasz. A történet szerint mind a három férfi rajongva szereti. Ezt nevezik kiváltságos helyzetnek. Három pasi engem akar... Jó színészek egytől egyig. S ahogy férfiként különbözőek, úgy a színészetük sem egyforma. Stefano Dionisi, az Oscar-díjas Farinelli címszereplője csodálatos férfi. Nagyon érzékeny, bizonytalan, önmarcangoló ember. Joachim Król öreg róka már a szakmában. Rengeteg filmet forgatott. Annyira profi, hogy a kamerának is játszik. Közben patikamérlegen adagolja az érzelmeket. Ben Becker, Németország fenegyereke hatalmas médiaimádatnak örvend. Ennek megfelelően mindig van valami balhé körülötte. Két végén égeti a gyertyát. Rengeteg energiát használ el a kamera előtt, de nagyon jó színpadon is. Król és Dionisi ugyancsak színházból jöttek, s ezt én is éreztem a játékukban. A dalt, ezt a világhódító, banális szövegű érzelmes dalocskát huszonnyolc nyelvre lefordították. Énekelte többek között Louis Armstrong, Bing Crosby, Frank Sinatra és Paul Robson is. Váratlan ajándék a nézőnek, hogy a filmben öntől is megkapja. Mivel a filmnek van magyar és német változata is, mindkét nyelven megtanultam a dalt. Szeretem így is, úgy is. Igazán elégedett azonban csak egyszer voltam magammal. Egy berlini gálán, ahol mindkét nyelven előadtam zongorista és hegedűs kíséretével. Akkor jól sikerült. Ténylegjól! Rolf Schüber filmje után egy amerikai-német koprodukcióban, a Larában kapta meg a címszerepet. Lara egy vadőr lánya, aki megmenti egy kis tigris életét. A film producere látta a Szomorú vasárnapot, megszeretett, és azonnal forgatni akart velem. Azóta újabb terveket szövöget. A következő filmje Prágában játszódik, így jövőre, ha minden igaz, ott dolgozom. Visszatérve Larára: szerelmi háromszög a film, orosz a lány, cirkuszban éli az életét. Minszkben forgattunk, amerikai színészekkel, angol nyelven és irtó hidegben. A tigriskölyök öt hónapos és harminc kiló volt, nagyon édes. Egyáltalán nem féltem tőle. A nagy tigrisnek viszont a közelébe sem mentem, bár a rács mögött kedvesnek mutatkozott. Ha így folytatja, „kisajátítják” a németek. Oda megyek, ahová hívnak. Azért vagyok színész. Egyébként a következő két filmben is németekkel dolgoztam. A Wienna német-osztrák koprodukció. Ez a történet három férfiról szól, akik önszántukból száműzik magukat a világból. Ennek megfelelően minden helyszín elrajzolt, minden figura abszurd egy kicsit. A három férfi közül a legfiatalabb vidékről jött a városba. Pap. Elfordult a hivatásától. A másik két férfi pedig meg akarja mártóztatni az életben. Amikor a pap meglát az utcán, rögtön szerelmes lesz belém, és a nyomomba szegődik, állandóan engem keres. Akkor tudja meg, hogy ki vagyok, amikor megtalál a bordélyházban. A film utolsó képsorán egy bécsi utcán szaladunk az új élet felé. A Macskanőt Veronában forgattuk. Ez a történet a fantázia és a valóság között lebeg. Olaszországi konferenciára utazik egy német férfi, nős, gyereke van. Meglát egy idegenvezetőt Verona utcáján, ez vagyok én, és onnantól kezdve nem tudnak szabadulni egymástól. Az olaszok, gondolom, egy percig sem hitték, hogy német színésznő. Örökké „ornellamutiztak”. Mondtam is nekik, hogy magyar vagyok, és nem szeretem, ha valakihez ha- sonlítgatnak. Erre megsértődtek. Ők ugyanis imádják, istenítik Ornella Mutit. Joan Stein Egy napon át című rövidfilmjét hol forgatták? Budapesten. Bár a történet a zsidóüldözés idején játszódik, nemrég Albániában vagy Koszovóban is megeshetett volna. Hatéves kisfia van a nőnek, a férje zsidókat ment. így kerül hozzájuk egy idegen gyerek, a nő viszont aggódni kezd, nehogy bajba sodorja őket. A két gyerek eltűnik egy napon, a nő a keresésükre indul. Előbb az idegen kisfiút látja meg, amint anyja kezét szorongatva áll a Duna-par- ton, amikor a zsidókat a folyóba lövik. Odamegy, és megmenti őt. Azt hazudja, hogy az övé. Később pedig a saját gyerekét is megtalálja. Szerettem ezt a munkát, boldog vagyok, hogy Joan megkapta érte az Óscar-díjat. Következő útja merre viszi? Kaposvárra. Oliviát játsszom a Vízkeresztben. Azt ugye tudja, milyen nappal ér véget az évezred? Nem. Még nem néztem meg. Vasárnappal. Az évezred vasárnapig tart. Ez kedves a szívemnek. Milyen legyen? A vasárnap? Szomorú semmiképpen. Inkább vidám. Szép és vidám.
